Élet és Irodalom, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-04 / 1. szám - Lisziák Elek: Szavária • kép (1. oldal) - Molnár Zoltán: 1969 (1. oldal) - Boldizsár Iván: A kommunikációs forradalom (1. oldal)

Máriássy Judit: Kik „szólnak bele" a filmbe? (3. old.) v Varga Tamás: Matematika — születőfélben (6. old.) ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI *' ' t,4 *' «Kirí ■ - ’ TI KAI HETILAP MOLNÁR ZOLTÁN: 1969 Ez a konvencionális BUÉK akár az emberi naivitás jelképe is le­hetne. Húszén tizennégyben, vagy harminckilencben is gyanútlan jó­hiszeműséggel mondottuk. Hogy ne is említsek közelebbi példát. De miért csak a naivitásé? A csökönyös reménységé is. Ti­zenhatban, negyvenháromban is boldog új évet kívántunk. S végül is: túl nagy merészség nlna előre különbséget tenni az esztendők között. Mondjuk csak mi is: BUEKl S csináljuk is. Ennek a mostani újévnek, azt hiszem, éppen az a megkülönböz­tető jellemzője, hogy mind többen_ tudják £ mind mélyebben értik: milyen mértékben alakítható tár­sadalom és gazdaság. S akik ezt még „elméletileg" nem jogják fel, azok is mind többen észreveszik: hiszen ezt csináljuk! Igen, azt talán már mindenki érzi, hogy mozgásban vagyunk. De hogy mi ennek a mozgásnak a természete, azt gondolom keveseb­ben értik. Sokan csak annyit fognak fel, hogy mindinkább elhárulnak a villaépítés, a luxusautó-sZerzés, a nagy külföldi utazások akadályai. Vagy legalább az OTP-öröklakás, 'az összkomfort és a kiskocsi aka­dályai. S ez is igaz; az ilyen re­mények sem indokolatlanok. Nem indokolatlanok akkor sem, ha so­kan, nagyon sokan, még a lét elemibb gondjaival küzdenek. Ma már talán az is mind nyil­vánvalóbb. hogy lényegesen na­gyobb , vállalkozásba fogtunk. S ennek többc-kevésbé mindenki ré­szese -jr, akár még akarata elle­nire is —, hiszen valamennyien ugyanazon a hajón utazunk. markunkat a kötelek horzsolásai­tól. Ügy is mondhatnám: azt, hogy vállalkozásba fogtunk, mindenki érzi. Most minden azon múlik, mennyire sikerül ezt a ,vállalko­zást valóban közös vállalkozássá tenni. És milyen mértékben nem csu­pán gazdasági vállalkozássá. Mert még a gazdasági siker is azon mú­lik. hogy lesz-e belőle erkölcsi vállalkozás is! Az új gazdásági mechanizmus sikere, a gazdasági reform sikere is nem utolsó sor­ban azon fordul meg, mennyire hatják át az új vonások a társa­dalmat, mennyire válik a keletke­zett mozgás társadalmivá, a reform társadalmi reformmá — a társa­dalmi mechanizmus és az egész társadalom reformjává. S ezen nemcsak az intézmények nagyobb demokráciáját és ezzel naayobb hatékonyságát értem, ha­nem a nagy közösséget alkotó ki­sebb közösségek megszilárdítását, új szocialista erkölcsi diszciplínák kifejlődését és érvényesülését is. Mindeneséire számolnunk kell vele, hogy mennyiféle ember van ezen á hajón. Ezért ha azt mondom, bizakod­junk az új esztendőben, korántsem gondolok arra, hogy mindenki u~yanazci!:ért a szelekért imádko­zik, Vannak szkeptikusok: vannak kiábrándultak, akik talán szeret­nének is újra lelkesedni, de fél­nek az újabb csalódástól; vannak csak maguknak gürcölök, akik hajlandók bárkin átgázolni; és vannak birtokon beliiliségükbe be­­letokosodottak, akik reszketnek minden változástól; s egyelőre legalábbis, legtöbben azok vannak, akik semmiért nem mozdíthatók­­a közönyösök. Ki ne látná mind­ezeket a hajón? De vannak, kétségtelen, s mind többen, akik bíznak a tiszta, jó szelekben. Hogy csak jól kell ál­lítani a vitorlákat, és nem félteni Mindéz persze túl sok volna egy esztendőre. Még egy akármilyen jól sikerült esztendőre is. De ereznünk • kell, hogy miben va­gyunk benne, mekkora történelmi gyűrkőzésben. Nem hiszem, hogy most az a veszély fenyeget: elbízzuk magun­kat, túlszaladunk. Nem hiszem, hogy bárki is valamiféle „nagy uarás”-ban reménykedne, vagy azt képzelné, hogy „a felső határ a mennybolt”. Olyan iskolákon mentünk mi keresztül, hogy lassan talán való­ban kezdünk kinőni a gyermekci­pőből. .Mintha a társadalom ala­­kíthatóságának a felismerésével együtt arra is rá kellene jönnünk: némileg még a nemzeti jellem is alakítható. Vagy inkább, hogy a nemzeti jellem valamilyen alakí­tása nélkül talán nem is lennénk képesek a társadalom, saját tár­sadalmunk valóságos alakítására; Beletörődtünk már pedig, hogy ez a mi népünk „a hőkölő harcok népe”, a meggondolatlanságok, az ellobbanó szalmaláng népe. Lehet, hogy mégis leszokunk a huszárrohamokról, várfalak el­len, melyeken szétzúzzuk a fejün­ket? i Lehet, hogy megtanulunk terv­szerű megfontolásokkal élni? Gaz­daságos motorokba fogni zubogó energiákat? Próbáljuk hát megtölteni az idei BUÉK-ot reális tartalmakkal. Miben reménykedjünk? Hasznos gyűrkőzésben. Áltatni ne áltas­suk magunkat. Csak küzdjünk, értelemmel s erőnk szerint. Lisziák Elek: Szavária BOLDIZSÁR IVÁN: A kommunikációs forradalom (EíOÍrat) Kérem a szedő és korrek­tor urakat és hölgyeket, szívesked­jenek az Unesco szót úgy leszedni, ahogyan most írom, és az előző két cikkemben is leírtam. Tehát Unesco és nem UNESCO. Igaz ugyan, hogy a szó maga kezdőbetűk összeolva­dása révén jött létre (United Na­tions Educational Scientific and Cultural Organisation), de két évti­zed alatt tulajdonnévvé, sőt köz­névvé változott. Maga Unesco is így, kisbetűsen használja minden kiadványában. Legutóbb mindkét cikkem első rápillantásra, a sok nagybetűs rövidítéstől prospektus­ra emlékeztetett. (Címmagyarázat) Miért használok idegen szót? Miért kommunikációs forradalom, saliet nem egyszerűen és magyarán tájékoztatási vagy távközlési vagy hírközlési? Éppen azért forradalom, mert nemcsak tájékoztatási és közlési. Vegyük a két szót közelebbről szemügyte. A communication szó az angolban többet fejez ki: érintke­zést, kapcsolatot; talán métpennél is többet: megértést, szót-értést. Mint annyi fogalmat, könnyebb megmagyarázni a fonákjáról: az inkommunikabilitás emberek, cso­portok, népek közti kapcsolat hiá­nyát vagy lehetetlenségét fejezi ki. A modern irodalom egyik fő témá­ja. Beckett életműve főképpen er­ről szól. A Godot és a Végjáték azt mondja el, amit nem lehet elmon­dani. Két ember nem érti vagy nem értheti meg egymást. Nincs kapcsolatuk: vagy nem tudják meg­teremteni; vagy ha létrejött, össze­keverik, elrontják. Karinthy Fe­renc „Gőz”-ének is ez lehetne az alcíme: Inkommunikabilitás pesti módra. A kommunikáció ennek a fonák­nak a színe: a sikeres érintkezés, a megteremtett és fennmaradó kap­csolat. Nemzetközi megértés, amelynek —, mint három ÉS-sel ezelőtti írásom címe jelezte* — az Unesco az egyik iskolája. Ebben az iskolában még három közgyűléssel, tehát hat évvel ezelőtt is nyelvé­szeti közelharc folyt angolok és franciák között a communication szóról. Leírva mindkét nyelvben ugyanaz, de a franciák informa­­tion-nak fordították. Ez szótár sze­rint pontos, de értelme kinőtte a szótárt. A mai közgyűlésre a fran­cia nyelv átvette az angol homo­nimát és már a szélesebb értelem­ben használja. Mi egyelőre nem te­hetünk mást, mint beérjük a szó eredeti latinos alakjával, mindad­dig, amíg egy „mozi”-szerű telita­lálattal valaki nem alkot egy olyan szót. amely egyszerre mondja ki a közlés és a művészi kifejezés fogal­mait, és ugyanakkor a tömeg és a táv fogalmát is belesűríti. {Másként kell írni) A tömegkom­munikációs forradalom kétszeresen is forradalmi. Az egyik az, hogy a kapcsolatokban, az érintkezésben, a • (Kedves B. I.: — nem kellene az ÉS-t Is Es-nek írni? Nem tekint­hetjük már köznévnek? — A szer];, megjegyzése.) megértésben az elektronika, tehát elsősorban a televízió segítségével egy évtizeden belül egyszerre tör­tént mennyiségi és minőségi váltó-' zás. A másik forradalmiságra már utaltam az imént: a közlésből al­kotás is lett. A kommunikációs for­radalom nemcsak újságírói, hanem írói is. Talán még ennél is több: az írói és általában a művészi al­kotás eddigi módszereit megkérdő­jelezi, provokálja és kitágítja. A kommunikációs forradalom korában másként kell írni — vagy másként is —, mint eddig, mert az olvasók, akik egyúttal nézők is, másként olvasnak bennünket, író­társaim. Tudom jól, s azért mon­dom, mert szeretném a félreértést elkerülni, hogy egy mű mindig úgy kezdődött s kezdődik, hogy egy tmber egy ív fehér papír fölé ha­jol. Könyv nélkül soha nem lesz irodalom. A kommunikációs forra­dalom nem is azt jelenti, hogy vége Gutenberg útjának, hanem azt, hogy éppen most tágult tejúttá, azzá a bizonyos Gutenberg Galaxy­­vá, amiről McLuhan könyvet (!) írt és a könyv címe szállóigévé vál­tozott, (Az emberiség új idegrendszere) Az Unesco mostani közgyűlésének egyik érdeme, hogy a forradalmi­­ság harmadik, minden bizonnyal legfontosabb jegyére felhívta száz­­huszonöt ország küldötteinek figyelmét. A társadalmi változásra gondolok. Szeretném a gondolat­menetet, amelyen az Unesco ehhez a felismeréshez eljutott, nyomon követni, éspedig nemcsak valami­féle intellektuális történelmi hűség kedvéért. Inkább azért, mert ná­lunk a kommunikációs forradalom jelentőségét sem az írók, s a mű­vészek, sem a politikusok még tá­volról sem mérték föl, sőt, egye­sek semmibe veszik. Az Unesco a lehetőségekből in­dul ki. A lehetőségeket egy sorozat technikai találmány indította el, de amit nyújt, hamar túljutott a pusz­ta műszaki jelentőségen: azonnal, sok helyen és egyidöben képes in­formációkat terjeszteni, s az infor­mációt itt sem csak hírlapi 'érte­lemben használták, hanem, mint tudást, és tudnivalót. A terjesztés fogalmát is kitágítja az új techni­ka a részvétel, a részesedés felé: a legelszigeteltebb és egymástól távol eső csoportok és egyének egyidöben részesülhetnek ugyanabban az in­formációban vagy — ennek értel­mét még továbbra kitágítva — mű­vészi élményben. .A technikai, tu­dásbeli és művészi lehetőségek láncreakciószerűen erősítik egy­­-fnást. (Akinek ezt a gondolatmenet nem eléggé kézzelfogható vagy ke­véssé vjlágos. kérem, gond ol ion egyszerre a rádióra és a televízióra. Gondoljon például az Apolló 8 űr­hajó útjára, főképpen pedig a le­szállás közvetítésére. Vagy gondol­jon arra — s ez a fintor is hozzá tartozik a lehetőségekhez —, ho­gyan terjedt el „azonnal, sok he­lyen és effvidőben” a „Kislány a zongoránál” című anti-információ és anti-érték.) Az új elektronikus hálózatok, az emberiségnek e valóságos új idegrendszerei az emberi kezdem ményezés részére eddig még a fantasztikus regényekben is alig­ha elképzelt lehetőségeket mutat­nak feL Az emberi értelmet új kihívás érte. A lehetőségek vezet­tek át a korlátokhoz. A tömeg­kommunikációs forradalom alkal­mas arra, hogy aránylag rövid idő alatt nagy részét ledöntse azoknak a korlátoknak, amelyek eleddig a tudatlanságot és a köl­csönös megnemértést óvták-védel­­mezték és a haladást akadályoz­ták. (A társadalom megváltozása) Ezen a ponton ért el a gondolatmenet a társadalomhoz. A felszólalók, az egyes küldöttségek írásos vagy szóbeli javaslatai kifejtették, hogy ez a forradalom egyaránt’ érinti és gazdagítja a nevelést, a tudományokat és a kultúrát (az UneScó fő ágazatait), de az Unesco legfontosabb feladata a jövőben, hogy felmérje és részint tanulmányokban kifejtse, részint akciókká formálja azokat a válto­zásokat, amelyek a forradalom ré­vén a társadalomban mennek végbe. A társadalmi változás szerepé­nek felismerése a magyar delegá­ció egyik javaslatának malmára hajtotta a vizet. Azt indítványoz­tuk — a gondolat maga Mailer Sándortól, a magyar Unesco Nemzeti Bizottság főtitkárától származott, a kidolgozás és a be­terjesztés feladata rám hárult —■, hogy a kulturális politika mintá­jára az Unesco-nak ki kellene dolgoznia a kommunikációs poli­tika alapelveit is. Még a múlt köz­gyűlésen is visszautasították vol­na ezt a gondolatot; kevésbé azért, mert a tömeg- és távközlés lehetőségeit még nem ismerték fel, hanem főképpen azért, mert még visszariadtak attól, hogy társadalomban is gondolkodjanak. Most a magyar javaslat feltűnést keltett, hosszan és elismerően vi­tatták, a közgyűlés véghatározatá­ba belefoglalták és — uneszkóul szólva — prioritást kapott. Azt ajánlottuk, hogy az Unesco a következő években tanulmányoz­za a társadalom és a közhatalom szerepét a mass media, a tömeg­(Folytatás a 2. oldalon) XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM AS A: 2 Ft 1969. JANUÁR 4.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék