Élet és Irodalom, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-04 / 1. szám - Bencze László: Utcán • kép (4. oldal) - Ignácz Rózsa: Angol hidegvér (4. oldal) - László Anna: Hippik Északon (4. oldal)
'Zm&m:______ Bencze László: Utcán Ifosa IGNACZ RÓZSA: A NdM Anglia, Essex, 1968 őszén. Hétvége. Szombat délelőtt. Az angliai Sussex megyében árvíz pusztított. Itt, Essexben is esik egy hete. Hol zuhogva, hol szemerkélve. Most éppen csendesen permetezőn. A száznyolcvan holdas farmon termett gabona fele még betakarítatlan. John, a farm gazdája fél szemmel az eget, fél szemmel a barométert kémleli. Legalább a széna be van gyűjtve! Sok tonnányi, jóillatú, száraz takarmány. Munkája azért maradt mára is. A fejesen, a tej szállításon már túl van, de ma szabadnapos az istállómester meg a kutyatenyészde és a kutya-macska szálloda felelőse, egy fiatal legényke. (A „szállodába” azok helyezik el kutyájukat, macskájukat, akik házikedvenceik nélkül mennek nyaralni.) És nincsen, aki most hétvégén, a féligtelt magtárban a gabonaszárító-gépre felügyeljen. Elég jól száradt mostanáig az árpa, lazítsunk egyet a munkatempón hétvégére, John kikapcsolja a szárítógépet. * Így még arra is marad egy kis ideje, hogy beüljön a living roomba, a villany- kandalló mellé és velem együtt nézze a televíziót. Nagyon kövér, igen öreg erripergéz ránk. a**?P?Kemyer 1 51:“ A születésnapját ünnepli ' Priestley. Múltjáról beszél, ifjúságáról.. — Hiszek a regéntk é^ntíhTMufaínak az elévülhetetlenségében — mondja. — Sohasem mehet ki a divatból, írónak regényt írnia — ha képes rá —, ma korszerűbb kötelessége, mint volt bármikor is. Az érzelmi-gondolati elemeket hordozó líra másképpen hat, mint a regény? Az előadott dráma tömeghatása nagyobb a regényénél? Nagyobb, de múlandóbb. A regényben ketten vannak együtt: az író ábrázolta társadalom és az egyes olvasó. A regényben a történés és a lelki folyamatok együttes ábrázolása arra vezethet, hogy az egyes ember, az olvasó, a társadalom legkisebb sejtje humanizálódik, mert... Éles női hang sikolt bele Priestley televízió beszédébe. John nevét kiáltja riadtan, sokszor egymásután a farm udvara felől. John kisiet" Alig kapcsolom ki a televíziót és bizonytalankodom az ablakig, máris sziréna hangja hallatszik. Tűz van. A nyitott oldalú, azbeszttetős szénapajtában kétméteres lánggal ég a széna. Mennyi közhelyet koptatunk csak úgy, szócséplésből. „Angol hidegvér”. Most tapasztalhattam, milyen is az a valóságban. John egyetlen szisszenés, káromkodás fohászkodás nélkül vitte-vezette ki a rétre az égő pajta közelében álló, benzinnel telt tartályú gazdasági gépeket. Vagy hatothetet egymásután. Ekkor már tizenkét tűzoltó locsolta a pajtát. Pillanatok alatt felmérték, hogy a tűzet eloltani már aligha lehet, csak lokalizálni. Tüzet fogott a szénapajtával szomszédos gabonaszárítóban az árpahalmaz is. A háziasszony holtsápadttá vált, de ő sem szólt egy hangos szót sem. Csak állt némán az ablak előtt. John a közeli istállókból a teheneket is kivitte a rétre, majd visszajött a házba. A konyha ablakában álltunk. Egy kőhajításnyira tőlünk már négy-öt méteres lánggal égett a pajta kincse. John hallható lélegzéssel nézte a tüzet, aztán megint kiszaladt és körülfutotta a pajtát. Csendesen visszajött. Gyorsan, halkan, szűkszavúan háromszor telefonált. A rendőrség akkor ért ki a tanyára, mikor Johnék két nekipirult, gyanútlan süldőlánya a mezőről jövet belovagolt az udvarra. Jane lova megtorpant a tűz láttán, ő maga pedig felsírt és a ló nyakára borult. Madeleine csak nézte, kis csodálkozással. Az apjuk hozzájuk sietett. — Nem sírunk! — mondta halkan. Jane szemében azonnal elapadtak a könnyek. — Vigyétek a lovakat, ki a szérűskertbe! A lángok egyre növekedtek. A háziaszszony még mindig némán, mozdulatlanul állt a konyhaablak előtt. — Negyvennyolc órába telik, míg porig ég. — Ezt John mondta az asszonyának, egészen halkan. Az megrezzent és kérdően nézett rá. — Teát! — mondta John. — A tűzoltóknak. Hideg van. Fél napon át forraltuk a teavízet és hordtuk tálcán, cukorral, citrommal ízesítve a tűzoltóknak. Egyikük nyolc mérföldre a farmtól, a londoni műút elágazásánál őrködött egész éjszaka villanylámpával, hogy az ott lefektetett fővezeték mellett nyugodtan haladhassanak el az autók. Hozzá Jane hajtott ki kocsin egy termosznyi teával. Negyvennyolc óra alatt hat óránként váltották egymást a tűzoltócsapatok. A rendőrség alig negyedórás ott-tartózkodás után dolgavégzetten távozott. Ebédelni, uzsonnázni, vacsorázni senkinek sem jutott ideje. Egy ízben engem kerestek Londonból telefonon. Gyorsan, szabadkozva, szerencsére magyarul mondtam: majd visszahívlak, ha lehet, most nem tarthatom fenn a vonalat, éppen tűz van. Késő,este, mikor már az azbeszttetőig ható lánggal égett az egész széna- és árpahalmaz, mikor már a harmadik tűzoltócsoport, váltotta a másodikat, mikor már bokáig érő vízben állott az egész udvar és a tűzhöz közeli pajtákból elterelt, új helyüket nem lelő tehenek, kutyák, pulykák riadt, szomorú bőgése, vonyítása, kárálása egyetlen hangorkánná nőtt; este tíz óra tájt, mikorra a háziasszony irodai könyvelésébe belenézve, már kiszámította, hogy ha csak az ég le, ami idáig meggyulladt, akkor ötezer font sterling a káruk. John elővette a biztosítási kötvényét, elolvasta, telefonált a biztosítónak — és egy pillanatra, most először, összeroskadt. Nagyon nem kedvezőt tudhatott meg. Leült és kezébe temette az arcát. Alig tartott ez egy pár pillanatig. Telefon csöngött. Távolsági hívás. A reggel elutazott, itt nyaralt vendéglány anyja telefonált, bizonyára azt közölte, hogy leánya épségben hazaérkezett és köszöni, hogy szívesen vendégül látták. Előbb a háziaszszony beszélt vele. Aztán John, a gazda. Az volna az a bizonyos „angol hidegvér”, amit a telefonba adott válaszaik hallanom engedtek? Én, az idegen, az imént máris elhíreltem egy nekik ugyancsak idegennek, hogy tűz van a farmon. Ökök egy árva szót sem szóltak róla messziről telefonáló rokonuknak. Az a lány, akinek az anyja most telefonozott, itt élt, itt nyaralt velük két héten át, ismerte a farm minden szegletét, tudta minden gondjukat, örömüket. Reggel még itt volt, s vidáman búcsúzkodott. Maradjon szép emléke a nyaralásról? Nem kell panaszkodni? Nem kell a bajunkat azzal közölni, aki azt se nem okozta, se el nem mulaszthatja? Ilyeneket felelgettek neki: — Csodálatos nyaralás volt! Mi vagyunk boldogok, hogy itt lehettél, kedves. Az anyjának: — Köszönjük, hogy elengedted nyaralni hozzánk. Máskor is mindig jöjjön el! Remekül mulattunk. Hogyne. Egyik este nagyban bohóckodtunk. Tudod, azt játszottuk a lányokkal, az enyémekkel meg a tieddel, hogy mi most nagyvilági nők vagyunk és játékból műszempillákat ragasztottunk fel és úgy komédiáztunk. Pompás volt! —-mondta a háziasszony, s halottsápadt fejét hátrahajtotta kissé, mint egy kezdő színésznő, akit most tanítottak meg rá, hogy ha nem jön a nevetés magától, akkor egy magas hangot kell staccato mindaddig ismételni, míg nevetés-forma nem áll elő — kissé hamisan, erőltetve, de nagy jóakarattal mondta az udvarias baráti szavakat a kagylóba és nevetett. S hogy ne legyen rossz emléke a farmról a lánynak, odament John is, átvette a kagylót s mintha nem ő volna a károsult gazda, dörmögő nevetéssel bizonygatta a kagylóba, hogy jó lány volt a vendég, szerették, jöjjön ám máskor is, „otthonom mindig a te otthonod is”. LÁSZLÓ ANNA: Hippik Északon Három skandináv országban fiigyeltem a hippiket és ha nem is velük, de róluk hosszú órákon át beszélgettem. Érdemes-e? Egyfelől: a nagyvárosok utcáit járva, lehetetlen tudomásul nem venni őket oly sokan vannak és oly szembeötlőek. Másfelől: éppen arra keresem a választ, hogy ügyük komoly-e vagy komolytalan. Ha az utóbbira szavazunk, akkor sem intézhetők el egy vállrándítással — mindenképpen társadalmi és pszichikai erjedést jeleznek. Igen harsányan.e A szekta (ha annak nevezhetjük) a határai elmosódnak. Vajon hippi-e az az oslói fiatalember, aki közkedvelt ismertetőjelüket, a ragacsos koszt nem vállalja? Sőt, gondosan ápolt Rákóczi-frizurát és vörös,tekés, cifra nadrágos díszruhát visel, három vastag, csörgő aranykarkötővel. Hippi-e az a másik, aki a stockholmi földalattin sorra nyelvet ölt az utasokra, időnként különböző szörny fintorokba torzítja arcát, közben-közben elordítja magát: „Ein, zwei, drei!” Hippi-e vagy egyszerűen csak elmebeteg? S az a lány, aki drága rénszarvas félbundájában mezítláb sétál, vagy a barátnője, aki ugyanakkor bikini felsőrészt hord pantallójához? Ők vajon hova tartoznak? A látvány nem mellékes és nem felületi kérdés, mindnyájan — az elvszerűbben gondolkozók és a viszonylag mérsékeltebbek is — ambicionálják a külső meghökkentést. A hatáskeltés egyik eleme, az éles ellentét adva van. A skandináv országok tisztaság-kultúrája és a napi élet sima, zökkenőmentes szervezettsége közismert. Ők tehát, a „valódi” hippik, a piszokkal és a lazasággal tüntetnek. Húszasával fekszenek például a mindig ünnepien ragyogó koppenhágai városháza elé, s késő éjszakától másnap délig ott hevernek. Valószínűtlen szabású ruhadarabjaikat szürkésbarnára színteleníti a piszok, talpuk szénfekete. Megjelenésükkel is, gyakran írásban vagy élőszóval is kifejezik: pokolba kívánják társadalmukat, s szabályait oly tűrhetetlennek találják, hogy azokat csak felrúgni képesek. A társadalmi rossz közérzet ezerféle érvényes indokból eredhet — a hippikét első benyomásra mégsem gondolom hitelesnek. Túlságosan rossz testi közérzetet biztosítanak maguknak. A jelek szerint: hónapszámra mellőzik a szappant, tizennégy-tizenhat fokos éjszakákon is mezítláb járnak és a kövön alszanak, rendszertelenül esznek. Ilyen körülmények között az ítélkezést inkább a rossz kedv, mint az elv formálja. Kivált pedig: felettébb szándékolt, művi nyomor az övék. Ha rászánnák magukat a munkára, gyorsan eltüntethetnék. Ehelyett — legalábbis néhányan — munkaellenes propagandával foglalkoznak. Falfeliraton átkozzák renegátjaikat — akik mégiscsak dologhoz láttak. S a legcafrangosabb koldus-rongyokkal éppen a gazdag szülők gyerekei kérkednek. • Néhány különböző hivatású dán, svéd, norvég értelmiségi véleményét kérdeztem felőlük. Egyikük tömören válaszolt: feltűnési viszketegség az egész. Ha kevesebbet cikkeznének róluk, ha nem vennék észre őket, hamarabb megunnák és abbahagynák a játékot. Másikuk azt mondta: a hippiknek nincsen megfogalmazott és megfogalmazható programjuk — így társadalmi súlyuk sincs. A harmadik beszélgető partner, éppen a legrokonszenvesebb, s a kérdésben a legilletékesebb, egy szociológus, meglepett: — Kinövéseik, fonákságaik ellenére is okvetlenül a haladást szolgálják. Felhívják a figyelmet olyan serdülésekre, amelyeket a beérkezettek úgy megszoktak, hogy már észre sem vesznek. S ha kell, küzdeni is tudnak a hippik. Tiltakozásuk a vietnami háború ellen: erőt mutatott, összefogást, harci szellemet. Pedig különben ... a világot átfogó pánszeretet hívei inkább, mint bármiféle harcé. Emiatt is, az igénytelenségük miatt is, sokan az őskeresztényekhez hasonlítják őket... Kicsit kajánkodom magamban: ezek az őskeresztények legalább annyit áldoznak a pánszerelem, mint a pánszeretet oltárán. Felettébb kevés a hajlamuk még az időszakos, átmeneti monogámiára is. Igaz, abban van kedvesség is, ahogyan a szerelem-vallás áldásairól mindenkit meg akarnak győzni. Két autót láttam, amint Oslo utcáin lépésben haladva terjeszti az igét. A kocsi teliszeli festve tarka virágokkal, s oldalain a felirat: „Szerelemre van szükséged!” Jó, jó, ám a kábítószerekkel, amelyek élvezete ugyancsak elterjedt közöttük, hogyan számoltassuk el... akár a politikai igazságok védelmezőit, akár a neo-őskeresztényeket?! A kábítószertémát nem feszegetem, úgyis sejtem már, mit válaszolna rá szociológus ismerősöm. Nyilván arra utalna, hogy ez is a meglevő állapotok tagadása, elfordulás a számukra elfogadhatatlan külvilágtól. A kábítószer gyakori használatát pedig semmiféle érveléssel nem lehet mentegetni, oly súlyosan önromboló, így inkább egy másik, különös jelenséget érintek: — Mi, ha nem is alaptalanul, de még tréfás színezettel panaszkodunk, hogy sokszor nem tudni, ki a fiú, ki a lány. Önöknél előfordul, hogy valóban megállapíthatatlan az utcán szembe jövő fiatal hovatartozása. Noha némelyik lány nemcsak férfias, de szabályos férfi nadrágot és zakót hord, mégis a fiúk feminizálódása a feltűnőbb. Hajviseletben, mozgásban ... Elnézegettem egy ifjú párt a presszó asztalánál. A fiú játszadozott szüntelenül hosszú, bodorított hajával, olyan puha és szinte kacér mozdulatokkal, mint a nőiességükben tetszelgő asszonyok. Ha jól látom, a hippi fiúk nem született feminin alkatúak , szándékosan változtatják nőiessé magukat Sőt, azt hallom: a társadalmon belül elhelyezkedett, érettebb korosztályban is felbukkannak itt-ott a feminizálódás jelei. Mit gondol, mi lehet a gyökere mindennek? — Az, hogy túlságosan sok az agresszió a világon. A férfias jelleg természetesen és eleve — legalábbis viszonylag — agreszszívebb. Azok menekülnek szándékosan a nőiességhez, akik megcsömörlöttek mindenféle erőszaktól, még annak hétköznapi, megszokott, „békés” formáitól is. • Ellentmondásokban tehát nincs hiány! A hippiket provóknak is nevezik provokáló magatartásuk miatt. Életmódjuk önmagában is tüntetés, s azonfelül is tüntetnek, hol világtörténelmi célokért, politikai igazságért, hol meg nagyon enyhén szólva: kétes indíttatásból Egy svéd könyvtáros azt meséli: a hippik berontottak a munkahelyére nemrégiben, lehajigálták a polcokról a könyveket — aztán elmentek. Máskor körülfogtak egy villamost, kinyilatkoztatták, hogy többé nem kell jegyet váltani, az utazás ingyenes — aztán megintcsak elmentek. — De hiszen ezek ingerlően értelmetlen cselekvések! — Ha sikerül az embernek egyegy hippivel négyszemközt beszélgetnie, nagyon intelligensen és meggondoltan indokolja tetteit. A fennálló társadalomnak olyan cáfolhatatlanul hasznos és nemes intézményeit is tagadja, amilyen a könyvtár. Mert az ő véleménye szerint az egész berendezkedés úgy rossz, ahogy van, alapszemléletében, gyökereiben kellene átalakítani. Ha viszont csoportban találkozik velük az ember, akkor nincsen érv és ellenérv, semmiféle józan magyarázat — olyankor csak csinnadratta van. Hogy veszélyes-e vagy sem? Ki tudja? ■ Végül magamban szeretném elrendezni az annyira ellentmondásos jegyeket. Újat akaró fiatalok tömegesen ... Ebben még akkor is lappangania kell valami fejlődőnek, ha nem jól közelítik meg céljaikat Mégsem tudok hinni azoknak, akik nem dolgoznak is az újért Válogatás nélkül vetik el az előző generációk produktumát, s ha ez válogatás nélkül történik, rendszerint több a rombolás, mint az építés. Amíg tizen ... meg húszon ... évesek, addig izgalmasnak, különlegesnek tükröződhetnek. Ha ugyanezt az életmódot folytatják negyvenévesen — esetleg mint szülők —, akkor már csak züllött csavargók. Idővel mégiscsak munkára adják a fejüket? Nem könnyű a fegyelem és önfegyelem legcsekélyebb gyakorlata nélkül. A jelenüknél is jobban érdekel, mi lesz belőlük tíz-húsz év múlva. Közben felnőtté érik a most szívósan tanuló, tevékenykedő, tájékozódó másik ifjúság is. Talán a hippiknél hivatottabbak lesznek jövőjük formálására.