Élet és Irodalom, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-26 / 30. szám - K-s J.: Könyvek a kirakatban (7. oldal) - Lisziák Elek: Illusztráció • kép (7. oldal) - Koroknai Zsuzsa: Ismerősök • könyvkritika • Alain Bosquet: Mexikói vallomás (Európa, ford. Farkas Márta) | Vladimír Páral: Katapult (Európa, Modern könyvtár, Zádor Margit) (7. oldal) - Váci Mihály: Nagy emberek sírfeliratai (7. oldal) - Becsky Andor: Brassai-idéző • Brassai Viktor (7. oldal)

KÖNYVEK A KIRAKATBAN Ezen a héten kevés újdonság jelent meg, csupán 15 új mű lát­ható a kirakatokban. Pusztán egyetlen magyar prózai kötet akad köztük: az Akadémiai adta ki Jókai Mór A két Trenk — Trenk Frigyes című írásait, az író összes műveinek 59. kötete­ként. Lényegesen több külföldi könyvről számolhatunk be. A ro­mániai Méliusz József Város a ködben című regénye a bukaresti Ifjúsági Kiadó újdonsága. Az Európa adta ki Francois Villon összes verseit. A Magyar Helikon 12 kötetes Thomas Mann-soroza­­tának új, kettős kötete A varázs­hegy. Az Európa adta ki Jan Kli­ma Halál és költészet című iz­galmas regényét. Új kiadás az Európánál (az első a Magvető Vi­lágkönyvtárában jelent meg) Nor­man Mailer Meztelenek és hol­tak című nagy sikerű regénye. A Magvető adta ki a hét egyik leg­érdekesebb újdonságát, a Flamand lírai antológia-­ kiváló műfordí­tóik tolmácsolásában. A tudományos, ismeretterjesztő és művészeti témájú könyvek kö­zül elsőnek említjük Somlyó György Füst Milán című tanul­mányát, az Arcok és Vallomások sorozat régen várt új kötetét. Bo­kor László és Fehér Tamás Ka­merával a világ körül című köny­vét a Magvető adta ki, a két is­mert filmriporter felvételeivel. Ludwik Chmar Utak és távotok a huszadik század pedagógiájában című terjedelmes tanulmányát a Gondolat publikálta. Cifka Péter Ferenczy István-tanulmánya A Művészet Kiskönyvtára sorozat új kötete. A politikai-gazdasági könyvek közül háromról számo­lunk most be. A Kossuth adta ki a Manipuláció (a tudatiparról) cí­mű tanulmánygyűjteményt. Alec Kath­ourine Társadalomlélektan: a marketing kulcsa című tanul­mánya a Közgazdasági és Jogi Kiadó újdonsága. A Kossuth és a Táncsics kiadók közös könyve a Szociálpolitikánk két évtizede című kötet. Végül egyetlen ifjúsági mű, a Móra adta ki Az ezeregy­éjszaka legszebb meséi-t, Róna Emy rajzaival i­s J. KOROKNAI ZSUZSA: // ISMERŐSÜK Két olyan könyvet olvastam mostanában, amelyeket nagy ér­deklődéssel kezdtem, a felénél már derekasan untam, és csak nagy nehezen tudtam végigolvasni. Meglehet: ez az én magán­ügyem. Meglehet: a hiba legfő­képpen az én „készülékemben” — affinitásomban, túltelítettségem­ben, pillanatnyi hangulatomban — keresendő. A non fiction és a sci-fi előretörése azonban: világ­­jelenség. (Ami esetleg még azt is jelentheti, hogy maguk az írók is unják egy kissé a par excellen­ce szépirodalmat.) És mindeneset­re furcsa, hogy az unalom olyan írások olvasása közben lepett meg — és lep meg az utóbbi időben mind gyakrabban —, amelyekről tudom, hogy megérdemlik az iro­dalmi mű nevet, hiszen irodalmi eszközökkel valódi emberi-társa­dalmi problémát ábrázolnak. A modern ember rosszul érzi magát a bőrében. Szeretne kibúj­ni belőle. De nem tud. És ez a tragédiája. Erről szól a francia Alain Bosquet Mexikói vallomás című regénye (Európa kiadás, for­dította: Farkas Márta). Festőmű­vész hősének köznapi értelemben nem sok oka lehet a panaszra. De, mint művész, nem képes igazit alkotni. A szerelemben sem leli az emberi teljességet Csapot­­papot-feleséget otthagyva, hirte­len elhatározással Mexikóba uta­zik. Ő Mexikóban, a felesége ott­hon különböző kalandokban ke­resi önmagát, így sem jó nekik. Végül ismét egymásra találnak, s felsejlik előttük valamiféle idill — vagy legalábbis: elviselhető kompromisszum — lehetősége. Ám néhány perc múlva a repülőgép­nek, amelyen hazafelé tartanak, kigyullad a motorja... A modern ember rosszul érzi magát a bőrében. Szeretne kibúj­ni belőle. De nem tud. És ez a tragédiája. Erről szól a cseh Vla­dimír Párál Katapult című gro­teszk­je. (Európa, Modern könyv­tár, Zádor Margit fordítása.) Mérnök-hősének köznapi értelem­ben nem sok oka lehet a panasz­ra. De az életét reménytelenül kisszerűnek érzi, s mint mérnök, csak herdálja szakmai képessége­it. Családban, szerelemben sem leli az emberi teljességet. Szol­gálati útjait kihasználva különbö­ző — nem mindig tudjuk ponto­san: képzelt vagy valódi — ka­landokban keresi önmagát, így sem jó neki. Végül felsejlik előtte valamiféle kibontakozás — vagy legalábbis: idillnek tetsző komp­romisszum — lehetősége. Ám (szándékosan?, szórakozottság­ból?) állva marad a földre eresz­kedő repülőgépen. Apró üzemza­var, az ülésbe szíjazott utasok csak enyhe zökkenést éreznek. A mérnököt azonban a tehetetlensé­gi erő, mintha katapult lőtte vol­na ki, fejjel vágja a pilótafülke falának... Déjá vu. Vagy — triviálisabban —: valahol már találkoztunk. Mégpedig: meglehetősen sokszor. Mert a problémát elsősorban nem az okozza, hogy ez a két, véletlenül egyszerre kezünkbe kapott könyv mondanivalójának lényegét tekintve ilyen nagyon hasonlít egymáshoz. (Megformá­lásuk ugyanis erősen különböző: Bosquet lírai, többé-kevésbé ha­gyományos formákhoz kötődik, néhol még bizonyos bestseller-fo­gásokkal is kacérkodik. Párái vi­szont intellektuális, ironikus, az abszurd irodalom felé hajlik.) A megszokottság, a ráismerés érzetét főként az kelti fel, hogy külön­­külön és együttesen is túlságosan hasonlítanak sok más szépirodal­mi munkához. A nem­ is­ tudja-miért nyugta­lan, menekülni vágyó, de mene­külésre képtelen ember legalább néhány évtizede középponti fi- Liszták Elek: Illusztráció VÁCI MIHÁLY: Nagy emberek sírfeliratai Életemben élhetetlen. Halálomban halhatatlan. * Kik életemben elkerültek, — sírom fölött egymásra lelnek. * Akik eddig csendben haraptak, — most majd hangosan megugatnak. * Végre nagy élmény történik velem. — lélegzetvisszafojtva figyelem. * Én halok meg. Milyen áldozat! S mások írják a nekrológokat! * Itt nyugszik békében — pedig semmit se tett.* Nyugodj békében — mint életedben. * Meghalt! — Mitől?* Itt nyugodnék — ha hagynátok. * Meghalt — hogy végre leírják a nevét. Gyökerek közt fekszem — végre ölelnek. * Veled vagyunk! — Veled már könnyű! * Meghalt — s nem is élt. * Élt 92 évet. — Minek?* Feltámadunk. — De mikor!? * Meghalt első könyve megjelenésekor. Eltemették 90 éves korában. * Meghalt. — Életéről később történik intézkedés. * Meghalt. — Senki nem tekinti saját halottjának. * Élt 42 évet — megszakítás nélkül. * Meghaltál. — Jobb neked, ha nem emlékszünk. * Meghaltál. — Jaj neked. Soha nem felejtünk. * Meghaltál. — Találkozunk az antikváriumban. * Béke poraimra — poraim műveimre. * Porrá lettem — belepem műveimet. KÖNYV guruja a modern irodalomnak. Kafka, Camus, Sartre, Hemingway óta olyan sokan, oly magas iro­dalmi szinten és annyiféleképpen ábrázolták, hogy egyre nehezebb lesz valami lényegeset, újat mon­dani róla. Updike: Nyúlcipő, Ke­­rouac: Útőn, Bútor: Módosulások, Bellow: Herzog, Moravia: Az una­lom, Salinger: Zabhegyező, Böll: Egy bohóc nézetei... csak az utóbbi pár év szépprózai olvas­mányélményeiből alig megszakít­ható sorban idéződnek fel a más­más megformálású­ megközelíté­­sű, de egyként emlékezetes, na­gyon rokon tartalmú írások. (Tu­lajdonképpen ebbe a sorba illik a Katapult szerzőjének, Páráinak a Vihar a lombikban című, ma­gyarul ugyancsak megjelent re­génye.) S melléjük társul még emlékeinkben az abszurd és nem abszurd modern drámák tekinté­lyes tömege. Ionesco, Beckett, Mrozek, Albee meg a többiek... A modern ember rosszul érzi magát a bőrében. Szeretne kibúj­ni belőle. De nem tud. És ez a tragédiája ... Könnyen mondhat­nánk ítéletet, ha puszta irodalmi divattal lenne dolgunk. De az olyanfajta civilizált ember, aki csak a szorítást érzi, és nem is­meri szorongásai okát: szocioló­giai tény. (Szociológusok, pszicho­lógusok, sőt pszichopatológusok is könyvtárnyi tanulmányban elem­zik, mint jelenséget.) Az írók te­hát olyasmiről írnak, amit ők maguk éreznek, ami valamiképp benne van a levegőben. Remek­műveket szép számmal felvonulta­tó, ily népes mezőnyben azonban csak mást és többet nyújtó, azo­nos rangú, de újfajta írásokkal lehet „versenyben maradni”. Remekművek, sajnos, nem min­den esztendőben születnek. Pedig a nem-remekművek e témakör­ben már — legyenek mégoly oko­sak, mívesek — mi tagadás­ kez­denek unalmasakká válni. BECSKY ANDOR: BRASSAI­IDÉZŐ Kivételes tehetségű elfelejtett embert idézek, a negyed század­dal ezelőtt elpusztult B­r­as­sai Viktort. Nálam tizenhat évvel volt fiatalabb, mégis küzdőtár­samnak nevezném. Ugyanazt a kört járta, a tiszta osztályvonu­­lat, ahogyan Gaál Gábor nevezte. A magyar irodalomtörténet ugyan jegyzi, mint nagy költő­ígéretet, mint érzékeny lírai al­katot. Mindjárt bele is helyezi az elsüllyedt nemzedék irodalmába. Még megjegyzi, hogy kortársai mint szavalóművészt is ismerték, aki munkásotthonok dobogóiról, lakásokban hirdette a haladó magyar- és világköltészet szavát. Legális és illegális esték hall­gatósága tartotta nagyra Brassai Viktor művészetét. Eleinte csak Kolozsvárott, majd a bécsi döntés után Buda­pesten is. Vékony, igen magas, markáns, borotvált arcú férfi jelent meg a pódiumon. Komoly arccal — mintha csak József Attilától tanulta volna — vers- és szövegmondás közben teljesen mozdulatlan. Olyan mint akinek önmagához semmi köze, csak ahhoz, akitől zengi, és aki­nek zengi. Mély árnyalatos hang­ja cifrázó, éneklés nélküli tár­gyilagosságával, dokumentum­szerű egyenességével tudta meg­nyerni hallgatóságát. József Attila Curriculum Vitae­­jét éppoly színészi fogások nélkül adta elő, mint Babits Jónás könyvét. Hangsúlya nem az éneklő, olykor hörgő, sikoltó színészé volt, hanem a meggyőző gondolkodóé. Brassaival életre kelt a forra­dalmi vers- és szövegmondók egyik különleges példánya. Több mint ötszáz verset mon­dott súgó nélkül. A legtöbb ma­gyar verset József Attilától, Rad­nótitól, Salamon Ernőtől mond­ta. Románul szavaló kórusokat ta­nított be a haladó román íróktól. Román közönségének egész esté­ket mondott románul. Maga is fordított román verseket. Radnóti Miklós írta Brassairól egyik bírálatában: lírai vérmér­séklet, kitűnő költői hallása van. Gobbi Hilda, Gábor Miklós Horváth Ferenc, Ilosvay Katalin, Major Tamás, pályájuk kezdetén voltak pódium­társai, segítői ugyanazon cél keretében. E cél: az adott társadalom tetemre hí­vása az akkori forradalmi idők­nek megfelelően. Hont Ferenc meghívta Kolozs­várról Brassait, hogy az általa 1941—1942-ben rendezett és a fasizmus ellen életre hívott Vi­gadói Esteken szerepeljen. Éb­resztői lettek ezek az esték a nemzeti ellenálás gondolatának. Az ember nem is hinné, hogy verssel, dallal, prózával, szavaló­kórussal mennyi ember tudott együtt lélegzeni és lelkesedni. Egy ezredévnyi szenvedés, Emlékezzünk régiekről, Talpra magyar címen összeválogatott műsoroknál a közönség azért in­dult nagy tömegben a Vigadó épületébe, hogy megmutassa a mondottakkal való rokonszenvét. 1942. május 13-án Rendületle­nül című estélyünktől a rendőr­ség megvonta az előadás jogát Magyarán: betiltotta. Itt kellett volna Brassainak elmondania Jónás könyvét. Szo­kás volt, ha nem megy nyíltan, menjen titkon. A választás az én lakásomra esett. Persze, csak néhány ember lett a „közönség­ből”. Feljött Ascher Oszkár is. Először Ascher, utána Brassai mondta el a Jónás könyvét A végén Ascher felállt és kezet fo­gott a nála sokkal fiatalabb Brassai van — Jónást te jobban mondod, mint én — mondta Ascher. Utána Ascher és Brassai egy­­szer-kétszer még együtt léptek fel. Idejük sem volt többszörre. Brassai 1944 júliusában, 31 éves korában már halott. Mikor a hosszú úton kivégzé­si helyére, a keleti frontra szál­lították, a szemben megálló ka­­tonavonatok honvédei hallották és láthatták Brassait marhava­­gonja ajtajába kiállni, s mint az ..Úr” forradalmi küldöttjét, bő­­dülni: — Rettegj, Ninive, s tarts bűnbánva böjtöt... Brassai a megszállottak függet­lenségével saját keretr­egén­yei­n­ek­ is prédikált. Amazok bizonyára sajnálták, amikor már nem volt.

Next