Élet és Irodalom, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-26 / 30. szám - K-s J.: Könyvek a kirakatban (7. oldal) - Lisziák Elek: Illusztráció • kép (7. oldal) - Koroknai Zsuzsa: Ismerősök • könyvkritika • Alain Bosquet: Mexikói vallomás (Európa, ford. Farkas Márta) | Vladimír Páral: Katapult (Európa, Modern könyvtár, Zádor Margit) (7. oldal) - Váci Mihály: Nagy emberek sírfeliratai (7. oldal) - Becsky Andor: Brassai-idéző • Brassai Viktor (7. oldal)
KÖNYVEK A KIRAKATBAN Ezen a héten kevés újdonság jelent meg, csupán 15 új mű látható a kirakatokban. Pusztán egyetlen magyar prózai kötet akad köztük: az Akadémiai adta ki Jókai Mór A két Trenk — Trenk Frigyes című írásait, az író összes műveinek 59. köteteként. Lényegesen több külföldi könyvről számolhatunk be. A romániai Méliusz József Város a ködben című regénye a bukaresti Ifjúsági Kiadó újdonsága. Az Európa adta ki Francois Villon összes verseit. A Magyar Helikon 12 kötetes Thomas Mann-sorozatának új, kettős kötete A varázshegy. Az Európa adta ki Jan Klima Halál és költészet című izgalmas regényét. Új kiadás az Európánál (az első a Magvető Világkönyvtárában jelent meg) Norman Mailer Meztelenek és holtak című nagy sikerű regénye. A Magvető adta ki a hét egyik legérdekesebb újdonságát, a Flamand lírai antológia- kiváló műfordítóik tolmácsolásában. A tudományos, ismeretterjesztő és művészeti témájú könyvek közül elsőnek említjük Somlyó György Füst Milán című tanulmányát, az Arcok és Vallomások sorozat régen várt új kötetét. Bokor László és Fehér Tamás Kamerával a világ körül című könyvét a Magvető adta ki, a két ismert filmriporter felvételeivel. Ludwik Chmar Utak és távotok a huszadik század pedagógiájában című terjedelmes tanulmányát a Gondolat publikálta. Cifka Péter Ferenczy István-tanulmánya A Művészet Kiskönyvtára sorozat új kötete. A politikai-gazdasági könyvek közül háromról számolunk most be. A Kossuth adta ki a Manipuláció (a tudatiparról) című tanulmánygyűjteményt. Alec Kathourine Társadalomlélektan: a marketing kulcsa című tanulmánya a Közgazdasági és Jogi Kiadó újdonsága. A Kossuth és a Táncsics kiadók közös könyve a Szociálpolitikánk két évtizede című kötet. Végül egyetlen ifjúsági mű, a Móra adta ki Az ezeregyéjszaka legszebb meséi-t, Róna Emy rajzaival is J. KOROKNAI ZSUZSA: // ISMERŐSÜK Két olyan könyvet olvastam mostanában, amelyeket nagy érdeklődéssel kezdtem, a felénél már derekasan untam, és csak nagy nehezen tudtam végigolvasni. Meglehet: ez az én magánügyem. Meglehet: a hiba legfőképpen az én „készülékemben” — affinitásomban, túltelítettségemben, pillanatnyi hangulatomban — keresendő. A non fiction és a sci-fi előretörése azonban: világjelenség. (Ami esetleg még azt is jelentheti, hogy maguk az írók is unják egy kissé a par excellence szépirodalmat.) És mindenesetre furcsa, hogy az unalom olyan írások olvasása közben lepett meg — és lep meg az utóbbi időben mind gyakrabban —, amelyekről tudom, hogy megérdemlik az irodalmi mű nevet, hiszen irodalmi eszközökkel valódi emberi-társadalmi problémát ábrázolnak. A modern ember rosszul érzi magát a bőrében. Szeretne kibújni belőle. De nem tud. És ez a tragédiája. Erről szól a francia Alain Bosquet Mexikói vallomás című regénye (Európa kiadás, fordította: Farkas Márta). Festőművész hősének köznapi értelemben nem sok oka lehet a panaszra. De, mint művész, nem képes igazit alkotni. A szerelemben sem leli az emberi teljességet Csapotpapot-feleséget otthagyva, hirtelen elhatározással Mexikóba utazik. Ő Mexikóban, a felesége otthon különböző kalandokban keresi önmagát, így sem jó nekik. Végül ismét egymásra találnak, s felsejlik előttük valamiféle idill — vagy legalábbis: elviselhető kompromisszum — lehetősége. Ám néhány perc múlva a repülőgépnek, amelyen hazafelé tartanak, kigyullad a motorja... A modern ember rosszul érzi magát a bőrében. Szeretne kibújni belőle. De nem tud. És ez a tragédiája. Erről szól a cseh Vladimír Párál Katapult című groteszkje. (Európa, Modern könyvtár, Zádor Margit fordítása.) Mérnök-hősének köznapi értelemben nem sok oka lehet a panaszra. De az életét reménytelenül kisszerűnek érzi, s mint mérnök, csak herdálja szakmai képességeit. Családban, szerelemben sem leli az emberi teljességet. Szolgálati útjait kihasználva különböző — nem mindig tudjuk pontosan: képzelt vagy valódi — kalandokban keresi önmagát, így sem jó neki. Végül felsejlik előtte valamiféle kibontakozás — vagy legalábbis: idillnek tetsző kompromisszum — lehetősége. Ám (szándékosan?, szórakozottságból?) állva marad a földre ereszkedő repülőgépen. Apró üzemzavar, az ülésbe szíjazott utasok csak enyhe zökkenést éreznek. A mérnököt azonban a tehetetlenségi erő, mintha katapult lőtte volna ki, fejjel vágja a pilótafülke falának... Déjá vu. Vagy — triviálisabban —: valahol már találkoztunk. Mégpedig: meglehetősen sokszor. Mert a problémát elsősorban nem az okozza, hogy ez a két, véletlenül egyszerre kezünkbe kapott könyv mondanivalójának lényegét tekintve ilyen nagyon hasonlít egymáshoz. (Megformálásuk ugyanis erősen különböző: Bosquet lírai, többé-kevésbé hagyományos formákhoz kötődik, néhol még bizonyos bestseller-fogásokkal is kacérkodik. Párái viszont intellektuális, ironikus, az abszurd irodalom felé hajlik.) A megszokottság, a ráismerés érzetét főként az kelti fel, hogy különkülön és együttesen is túlságosan hasonlítanak sok más szépirodalmi munkához. A nem is tudja-miért nyugtalan, menekülni vágyó, de menekülésre képtelen ember legalább néhány évtizede középponti fi- Liszták Elek: Illusztráció VÁCI MIHÁLY: Nagy emberek sírfeliratai Életemben élhetetlen. Halálomban halhatatlan. * Kik életemben elkerültek, — sírom fölött egymásra lelnek. * Akik eddig csendben haraptak, — most majd hangosan megugatnak. * Végre nagy élmény történik velem. — lélegzetvisszafojtva figyelem. * Én halok meg. Milyen áldozat! S mások írják a nekrológokat! * Itt nyugszik békében — pedig semmit se tett.* Nyugodj békében — mint életedben. * Meghalt! — Mitől?* Itt nyugodnék — ha hagynátok. * Meghalt — hogy végre leírják a nevét. Gyökerek közt fekszem — végre ölelnek. * Veled vagyunk! — Veled már könnyű! * Meghalt — s nem is élt. * Élt 92 évet. — Minek?* Feltámadunk. — De mikor!? * Meghalt első könyve megjelenésekor. Eltemették 90 éves korában. * Meghalt. — Életéről később történik intézkedés. * Meghalt. — Senki nem tekinti saját halottjának. * Élt 42 évet — megszakítás nélkül. * Meghaltál. — Jobb neked, ha nem emlékszünk. * Meghaltál. — Jaj neked. Soha nem felejtünk. * Meghaltál. — Találkozunk az antikváriumban. * Béke poraimra — poraim műveimre. * Porrá lettem — belepem műveimet. KÖNYV guruja a modern irodalomnak. Kafka, Camus, Sartre, Hemingway óta olyan sokan, oly magas irodalmi szinten és annyiféleképpen ábrázolták, hogy egyre nehezebb lesz valami lényegeset, újat mondani róla. Updike: Nyúlcipő, Kerouac: Útőn, Bútor: Módosulások, Bellow: Herzog, Moravia: Az unalom, Salinger: Zabhegyező, Böll: Egy bohóc nézetei... csak az utóbbi pár év szépprózai olvasmányélményeiből alig megszakítható sorban idéződnek fel a másmás megformálású megközelítésű, de egyként emlékezetes, nagyon rokon tartalmú írások. (Tulajdonképpen ebbe a sorba illik a Katapult szerzőjének, Páráinak a Vihar a lombikban című, magyarul ugyancsak megjelent regénye.) S melléjük társul még emlékeinkben az abszurd és nem abszurd modern drámák tekintélyes tömege. Ionesco, Beckett, Mrozek, Albee meg a többiek... A modern ember rosszul érzi magát a bőrében. Szeretne kibújni belőle. De nem tud. És ez a tragédiája ... Könnyen mondhatnánk ítéletet, ha puszta irodalmi divattal lenne dolgunk. De az olyanfajta civilizált ember, aki csak a szorítást érzi, és nem ismeri szorongásai okát: szociológiai tény. (Szociológusok, pszichológusok, sőt pszichopatológusok is könyvtárnyi tanulmányban elemzik, mint jelenséget.) Az írók tehát olyasmiről írnak, amit ők maguk éreznek, ami valamiképp benne van a levegőben. Remekműveket szép számmal felvonultató, ily népes mezőnyben azonban csak mást és többet nyújtó, azonos rangú, de újfajta írásokkal lehet „versenyben maradni”. Remekművek, sajnos, nem minden esztendőben születnek. Pedig a nem-remekművek e témakörben már — legyenek mégoly okosak, mívesek — mi tagadás kezdenek unalmasakká válni. BECSKY ANDOR: BRASSAIIDÉZŐ Kivételes tehetségű elfelejtett embert idézek, a negyed századdal ezelőtt elpusztult Brassai Viktort. Nálam tizenhat évvel volt fiatalabb, mégis küzdőtársamnak nevezném. Ugyanazt a kört járta, a tiszta osztályvonulat, ahogyan Gaál Gábor nevezte. A magyar irodalomtörténet ugyan jegyzi, mint nagy költőígéretet, mint érzékeny lírai alkatot. Mindjárt bele is helyezi az elsüllyedt nemzedék irodalmába. Még megjegyzi, hogy kortársai mint szavalóművészt is ismerték, aki munkásotthonok dobogóiról, lakásokban hirdette a haladó magyar- és világköltészet szavát. Legális és illegális esték hallgatósága tartotta nagyra Brassai Viktor művészetét. Eleinte csak Kolozsvárott, majd a bécsi döntés után Budapesten is. Vékony, igen magas, markáns, borotvált arcú férfi jelent meg a pódiumon. Komoly arccal — mintha csak József Attilától tanulta volna — vers- és szövegmondás közben teljesen mozdulatlan. Olyan mint akinek önmagához semmi köze, csak ahhoz, akitől zengi, és akinek zengi. Mély árnyalatos hangja cifrázó, éneklés nélküli tárgyilagosságával, dokumentumszerű egyenességével tudta megnyerni hallgatóságát. József Attila Curriculum Vitaejét éppoly színészi fogások nélkül adta elő, mint Babits Jónás könyvét. Hangsúlya nem az éneklő, olykor hörgő, sikoltó színészé volt, hanem a meggyőző gondolkodóé. Brassaival életre kelt a forradalmi vers- és szövegmondók egyik különleges példánya. Több mint ötszáz verset mondott súgó nélkül. A legtöbb magyar verset József Attilától, Radnótitól, Salamon Ernőtől mondta. Románul szavaló kórusokat tanított be a haladó román íróktól. Román közönségének egész estéket mondott románul. Maga is fordított román verseket. Radnóti Miklós írta Brassairól egyik bírálatában: lírai vérmérséklet, kitűnő költői hallása van. Gobbi Hilda, Gábor Miklós Horváth Ferenc, Ilosvay Katalin, Major Tamás, pályájuk kezdetén voltak pódiumtársai, segítői ugyanazon cél keretében. E cél: az adott társadalom tetemre hívása az akkori forradalmi időknek megfelelően. Hont Ferenc meghívta Kolozsvárról Brassait, hogy az általa 1941—1942-ben rendezett és a fasizmus ellen életre hívott Vigadói Esteken szerepeljen. Ébresztői lettek ezek az esték a nemzeti ellenálás gondolatának. Az ember nem is hinné, hogy verssel, dallal, prózával, szavalókórussal mennyi ember tudott együtt lélegzeni és lelkesedni. Egy ezredévnyi szenvedés, Emlékezzünk régiekről, Talpra magyar címen összeválogatott műsoroknál a közönség azért indult nagy tömegben a Vigadó épületébe, hogy megmutassa a mondottakkal való rokonszenvét. 1942. május 13-án Rendületlenül című estélyünktől a rendőrség megvonta az előadás jogát Magyarán: betiltotta. Itt kellett volna Brassainak elmondania Jónás könyvét. Szokás volt, ha nem megy nyíltan, menjen titkon. A választás az én lakásomra esett. Persze, csak néhány ember lett a „közönségből”. Feljött Ascher Oszkár is. Először Ascher, utána Brassai mondta el a Jónás könyvét A végén Ascher felállt és kezet fogott a nála sokkal fiatalabb Brassai van — Jónást te jobban mondod, mint én — mondta Ascher. Utána Ascher és Brassai egyszer-kétszer még együtt léptek fel. Idejük sem volt többszörre. Brassai 1944 júliusában, 31 éves korában már halott. Mikor a hosszú úton kivégzési helyére, a keleti frontra szállították, a szemben megálló katonavonatok honvédei hallották és láthatták Brassait marhavagonja ajtajába kiállni, s mint az ..Úr” forradalmi küldöttjét, bődülni: — Rettegj, Ninive, s tarts bűnbánva böjtöt... Brassai a megszállottak függetlenségével saját keretregényeinek is prédikált. Amazok bizonyára sajnálták, amikor már nem volt.