Élet és Irodalom, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-04 / 27. szám - Elbert János: Makai Imre ötven éves • köszöntő (2. oldal) - Pető János: kiállításáról: Filozófus • kép (2. oldal) - Tabi László: Nem mind hiba, ami fénylik • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez (2. oldal) - Szűts Dénes: Nem „mellékes”… • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez • Mellékes. ÉS, június 20. (2. oldal)

m ÉLET ÉS IRODALOM ! Megjelenik minden szombaton 16 oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐSÉG: Budapest, V., Alpári Gyula u. 22. Telefon: 111—424 310—920 314—164 111—087 113—221 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest, VHK Lenin krt. 9/11. Tel: 221—285 Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzletei­ben és a Posta Központi Hírlap Irodá­nál (Bp., V., József nádor tér 1.). Kül­földiek részére előfizethető: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, Budapest 62. P. O. B. 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forint, negyedévre: 30 forint, félévre: 60 fo­rint, egész évre: 120 forint. KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜL­DÜNK VISSZA! INDEX: 25.244 iasa­l­RODALOM! Makai Imre ötven esztendős, irodalmi pályája huszonöt éves. Remélem, nem sértem meg vele a szakma többi nagy tehetségű mesterét, ha leírom: talán ő ma a „legfordítóbb" fordító Ma­gyarországon. Füst Milán írta, mondta meg­annyiszor, Gelléri Andor Endre pályagondjai kapcsán, hogy az írás nemcsak egyszerűen foglal­­kozás, még csak nem is csupán hivatás, hanem életforma. Talán senkire sem illik úgy, mint Makaira, hogy a műfordítás az életformája, az élete is. Együtt utaztam vele a Szov­jetunióba, amikor számtalan orosz könyv lefordítása, Gogol és Gorkij, a Háború és béke és a Csendes Don tolmácsolása után végre személyesen is megismer­kedhetett kedves szerzőinek or­szágával. Érdeklődve mérte fel a valósá­g színes képét körös­körül, de a legszenvedélyeseb­ben ezúttal is egy munkába vett szöveg — ha jól emlékszem, egy Natan Ribak könyv — néhány elenyésző epizód mozzanatának megoldása, a helyszín nyújtotta magyarázat izgatta. Tanúja voltam, amikor egy Gorkij-novella magyar szövegén dolgozott. Már az utolsó sorokat gyűrte le, keze elfáradt a veréb­­fejbetűs sorok rovásában (vajon hányan dolgoznak még kézzel ebben a szakmában, szinte még egyszer megmérve minden betűt a toll hegyén végső döntés előtt?), talán tíz perc alatt végé­re érhetett volna a szövegnek. És akkor egy különös erejűnek Makai Imre ötven éves érzett jelző megállította: az „agyonhajszolt ló” tökéletesebb szinonimáját kereste, fel-a­lá járt a szobában, könyveket, szótára­kat emelt le, változatokat mor­molt, végül háromnegyed óra múltán a diadal megismételhe­tetlen szépségével bukkant rá a keresett változatra: „Szakadt le — így mondják”. Babel mondja az írás keservei­ről, hogy itt a Mount­ Everestet lapátonként kell lehordani. A fordításra, kivált a prózafordítás­ra, talán még sokszorosabban áll ez. És ezekben a „lapátnyi” dia­dalokban az egyéni győzelem mellett ott van valami általáno­sabb diadal is: a minden újabb fordulattal, minden írói „tüzetes leleménnyel” új mérkőzésre ki­hívott anyanyelv új és új győze­lemre juttatása. Makait ilyen örök nyelvi mér­­kőzőnek, bizonyítónak, diadal­szerzőnek érzem. És mintha csakugyan elsősorban a nyelvi szépség, a szókincs és gazdagság felől közelítene az irodalomhoz. Csodálatos szövegei idegen szer­zők könyvébe foglalódnak, töké­letes nyelvi találatai más írók gondolatainak nyilait röppentik a célba, gyönyörködtető ízessége külföldi szerzők élményszerző erejével kapcsolódik az olvasók tudatában. Voltaképpen minden mondatában a diadal mögött meghúzódik valami önmegtartóz­tatás, minden kötet újabb telje­sítményében a végig vitt küzde­lem mögött valami már-már aszkétikus lemondás is. Szo­­louhin Harmatcseppek című lí­rai önéletrajz-villanásaiból kér­tünk tőle egyszer néhány ívnyit. A pergetett méz szépségével ha­tó magyar szöveget egy kicsit szomorúan adta át: „Körülbelül ezt szerettem volna mindig meg­írni a magam hajdúsági gyer­mekkoráról.”. Abban a mondat­ban egy kicsit benne volt a „Ma­­kai-titok”, és vele együtt a for­dítás örök aszkétikusának kínzó­szép kettőssége is, általában. Mert nemcsak az Eötvös kollé­giumi tudatos filosz-felkészülés, hanem még a hajdúböszörményi fák és füvek, árokparti játékok nevekben, szavakban megőrzött világa is mind-mind a másé lesz, a belerajzolódás, a feloldódás, a hozzáadódás különös irodalmi törvényei szerint. Egy írói világképhez elegendő életélmény, szinonimákban elbe­szélve — ez van beleírva a talán már száz kötetre menő Makai­­fordításba, a tékozló gazdagság meghökkentő ajándékozó kedvé­vel. Elbert János »-Arc* Pető János kiállításáról: Filozófus HOZZÁSZÓLÁSOK AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKEIHEZ Nem mind hiba, ami fénylik Egyfelől mint az ÉS hűséges ol­vasója, másfelől mint a tévékri­mik figyelmes szemlélője, lelkiis­mereti kötelességemnek érzem, hogy helyreigazítsak egy helyre­igazítást. A rendkívül nagy hord­erejű kérdés, melyről szó van, így hangzik: McGillt, a kiváló magán­detektívet hívják-e vagy látogat­ják? Az angol to call ugyanis, mint azt az ÉS „bo” névjelű glosszátora írja, mind a kettőt je­lenti, s — véleménye szerint — a filmdialógus fordítója hibát köve­tett el, amikor a kórházi ágyon fekvő McGill esetében nem a lá­togatni (to call) igét, hanem a hív­ni (to call) igét használta. Vélemé­nyem szerint ezúttal nem a fordí­tó, hanem a glosszátor tévedett. Foglaljuk össze a történteket: Egy jómódú angol úr titokban nevelt törvénytelen fiúgyermekét elrabolják. A jómódú, de kétségbe­esett atya McGillt hívja (to call), hogy segítsen előkeríteni a cse­metét. McGill ez alkalommal is kitesz magáért, ám a banditákkal vívott harcban — fájdalom — megsebesül. A kórházban megláto­gatja (to call) őt az atya és annak hitvese. Ez utóbbi, férjének, eddig pult alatt nevelt zabigyerekét köz­ben szívébe zárta s férje ifjúkori botlását megbocsátotta. A jómódú atya ilyenformán kettős heppiend­­ben részesült: gyermeke is előke­rült s neje előtt sem kell titkolóz­nia többé. E drámai előzmények után nyilvánvaló, hogy a kórházi or­vos azt kérdezi a jómódú asszony­tól: „Fogják-e ismét hívni (to call) McGillt?” —­s erre a boldog fele­let így hangzik: „Azt hiszem, soha többé nem hívjuk!” (Mivelhogy a gyermek eztán náluk nevelked­vén, ebek harmincadjára nem ke­rülhet.) Az orvos ugyan elvileg kérdezhetné ezt is: „Fogják-e is­mét látogatni (to call) McGillt?’’ — de ennek a kérdésnek nem sok értelme volna, mert egyrészt nem tartozik a krimi tárgyához, más­részt, mint privát jellegű kiván­­csiskodás, távol áll egy angol or­vos természetétől. Arról nem is szólva, hogy az erre adott „Soha többé nem látogatjuk (to call)” — felelet oly nagyfokú ridegségről tanúskodnék, mely egy jóságos, boldog és hálás asszonyka részé­ről fel sem tételezhető. Lássunk végre tisztán ebben a kényes ügyben! Tahi László Nem „mellékes .. 1970. június 20-i számunkban Mellékes címmel riportot írtam. A másodállások és mellékfoglalkozá­sok létesítésének visszásságait alá­támasztandó, idéztem a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság egyik jelentését: „A KGMTI 1202 dolgo­zójából 239 vállalt másodállást más tervező intézetnél, míg onnan 133 tervező a KGMTI-nél kapott ha­sonló beosztást.” Inokai Jánosnak, a KGMTI igaz­gatójának az ÉS szerkesztőségé­hez intézett levele szerint ma már teljesen időszerűtlen NEB jelentés­ből történt az idézet. A KGMTI- nél a NEB nemrégiben vizsgá­latot folytatott és addigra — mint a szerkesztőséghez eljuttatott jegy­zőkönyvből kitűnik — a tervezőin­tézetnél csak a jogos másodállások, mellékfoglalkozások maradtak meg. Készséggel közöljük a helyreiga­zítandó tényt, és örülünk az in­tézkedésnek. Csak az a megjegyzé­sünk, hogy a Budapest I. kerületi NEB által végzett újabb vizsgá­lat eredménye még nem állott ren­delkezésre, amikor a „Mellékes” című riport készült. Nem tudhat­tunk róla, sem arról, hogy a KGMTI-nél már minden a legna­gyobb rendben megy. Bár minden, jogtalan mellékes szerzés ilyen gyorsan a „mellékes” kérdések közé kerülne az ország többi intézményénél és vállalatá­nál is! Szűts Dénes A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek VERSEK KISS TAMÁS: FOGÓDSZ A CSILLAGOKBA! Új versek. (Magvető). KÉPES GÉZA: VÍZTÜKÖR. Vá­logatott versek. (Magvető). SZÉPPRÓZA FEKETE SÁNDOR: KOSSUTH LAJOS. Regényes életrajz. (Móra: Nagy emberek élete.) KŐRIS EMIL: VAKMELEG. Re­gény. (Magvető). KÜNSZABÓ FERENC: PARÁ­ZSON PIRÍTANI. Irodalmi ri­portok. (Magvető). MÉSZÖLY MIKLÓS: PONTOS TÖRTÉNETEK, ÚTKÖZBEN. Regény. (Magvető). MÓRICZ ZSIGMOND: PILLAN­GÓ. Regény. (Szépirodalmi. Olcsó Könyvtár) SZOBOTKA TIBOR: MEGBÍZ­HATÓ ÚRIEMBER. Regény. (Magvető) TANULMÁNYOK SZÉLL ZSUZSA: VÁLSÁG ÉS REGÉNY. Kísérlet Rilke, Kaf­ka, Musil és Broch epikájának értelmezéséhez. (Akadémiai. Modern filológiai füzetek) R. VÁRKONYI ÁGNES: A POZI­TIVISTA TÖRTÉNETSZEM­LÉLET. (Gondolat. Stúdium Könyvek)­ ­ Filmbemutatók LÁNY AZ ORSZÁGÚTRÓL, Színes angol film. Bemutató: július 9-én. MATRÓZSZERELEM. Színes NDK-film. Bemutató: július 9-én. A BOSSZÚÁLLÓK ÚJABB KA­LANDJAI. Színes, magyarul beszélő, szovjet film. Bemuta­tó július 9-én. A Színházak „FÖLTÁMADOTT A TENGER”. A Magyar Állami Népi Együt­tes vendégjátéka a Margit­szigeti Szabadtéri Színpadon, július 4-én. FÉNYES SZABOLCS: MAYA. A Fővárosi Operett Színház ven­dégjátéka a Budai Parkszínpa­don, július 9-től. MILTON: ELVESZETT PARA­DICSOM. Bemutató a Körszín­házban, július 10-én. Hangversenyek A MAGYAR ÁLLAMI HANG­VERSENYZENEKAR ÉS A BUDAPESTI KÓRUS hangver­senye az árvízkárosultak javá­ra, július 4-én, a Károlyi-kert­ben. Vezényel: Lehel György. A DEBRECENI MÁV SZIMFO­NIKUSOK ÉS A HALLE-I­­ KÓRUS hangversenye, július 6-án, a veszprémi Várban. Ve­zényel: Helmut Hänchen. VIRÁG ENDRE orgonahangver­senye, július 7-én, a tihanyi Apátsági templomban. Közre­működik: a Tátrai vonósné­gyes. A MAGYAR ÁLLAMI HANG­VERSENYZENEKAR ÉS A BUDAPESTI KÓRUS hangver­senye, július 8-án, a Károlyi­kertben. Vezényel: Forrai Mik­lós. Kiállítás FIATAL IPARMŰVÉSZEK kiál­lítása az Ernst Múzeumban. Megnyitó: július 4-én.­ ­ 1970. JÚLIUS 4.

Next