Élet és Irodalom, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-01 / 1. szám - Csanády János: Terüljasztalkám (2. oldal) - Alföldy Jenő: Az eltűnt léghajó nyomában • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez • Komlós Aladár: Napló (ÉS) (2. oldal) - Joó Margit: Város • kép (2. oldal) - Kardos György: Tömpe András • nekrológ (2. oldal)
ÉLET ÉS IRODALOM! Megjelenik minden Rombaton - oldalon rolverkeartdi NEMES GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐSÉG: Budapest, V. Alpári Gyula u. 22. Telefon: 310—920 314—164 111—087 113—221 111—424 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest, VII., Lenin krt. 9/1. Tel: 221—285 Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta Hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádor tér 1.) Külföldiek részére előfizethető: Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, Budapest 62. P. O. B. 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forint, negyedévre: 30 forint, félévre: 60 forint, egész évre: 120 forint. KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA! INDEX: 25.244 Joó Margit: Város TÖMPE „... minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel, ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól" (John Donne). 1939. Huszonöt éves magyar gépészmérnök, a XIII. Nemzetközi Brigád 5. zászlóalja első századának főhadnagy-parancsnoka testével védte a Spanyol Köztársaságot, Európát, a fasiszta szennyáradattal szemben. Az Ebro örökre tükrözni fogja felejthetetlen vonásaidat, Tömpe András. Nem felednek az aragon dombok, az örökzöld katalán erdők, siratnak Téged Extremadura ónbányászai, a salgótarjáni szénmedence karancsberényi rengetege. 1944. Hat évig tartó hosszú út vezetett Hispániából az északmagyarországi partizántáborig. Állomásai: kétszeri életveszélyes sebesülés, a Saint Cyprien-i gourst-i, vernet-i büntetőtáborok, a Horthy-rendőrség kínzókamrái, a Margit körúti fegyház. Végig szálfaegyenes voltál elvhűségben, tartásban, emberségben. Ilyennek ismertünk meg, ilyen maradsz örökre az emlékezetünkben, hiszen szíved utol ANDRÁS só dobbanásáig soha senki nem látott görnyedni. Olyan szerény, halk és egyszerű voltál, amilyenre csak emberi nagyság, lelki nemesség képesíthet halandót. Feljegyzéseidben lapozgatok, Tömpe Andrásnak, a Nógrádipartizánegység politikai biztosának naplóját olvasom. Sehol nagy szavak, csak hétköznapi egyszerűség, jelzőtlen tényközlés. „1944. november 28. — Gondolataink állandóan Magyarországon járnak, beszélgetéseink nagyobbrészt tervezgetések olyan irányban, hogy még az utolsó pillanatban sikerüljön valami eredményt felmutatnunk és ezzel enyhítenünk ezt a súlyos helyzetet.” Majd később — olvasom — — ugyanerről a napról: „Ragyogó, teljes holdfényben, teljesen fedetlen terepen rohanunk erős golyózáporban magunk is tüzelve. Nógrádi elvtárs és Molnár II. elvtárs automatája felmondja a szolgálatot. Tánja és ott annál szorgalmasabban lövünk. Néhány perc múlva kijutunk a lőtávolból, mindanynyian sértetlenül.” Milyen egyszerű mindez, csak „szorgalom” kell hozzá. A magyar nép becsületének védelmében Tömpe András előbb ezredes, később vezérőrnagy, eljut Budapestig. Azt hitte, végleg hazatért. Nem tudhatta, hogy többször fog még útrakelni, hazatérni. Egészen az utolsó állomásig, ahol ő is, mint a költőbarát, a forradalmi harcostárs meglelte hazáját... Harmincöt évvel ezelőtt vetette papírra e néhány sort, s mi tudjuk, Bandi, rólad is szól: „Mióta éltem, forgószélben / próbáltam állni helyemen. / Nagy nevetség, hogy nem vétettem / többet, mint vétettek nekem.’ « Forgószék, vil . -i w . . i álltál és mi sokat gondoltuk, hogy a döi fit-fi-f tii, í . .íj/ tölgy is ledőlhet De ekkor, 1941 ben nép úgy tetszett, végleg hazatért szóvárosába, ahol 193 ben, ’zennyolc éves fejjel Krudzsar József szemináriumábal együtt tatotta a politikai gazdaságtant Józsa Attilával. 1931-ben a tizennyolc esztendős ifjú már tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának, s már túl ven első megkínzásán, megjárta már a Főkapitányság politikai krályai. Szinte rég gyerek, de már félnek tőle, kartotékolják, aktába írják nevét, számon tartják . (Csak a magyar irodalomtörténet nem tartja számon, nem kutatta fel, hogy ő rejtőzött a Barna Péter álnév mögött, a legális és illegális sajtóban.) Helyesnek látszott, hogy Tömpe András egyelőre tűnjön el a Horthy-kopók szeme elől. A párt hozzájárulásával Csehszlovákiába megy és a brünni német műegyetemen megszerzett mérnöki diplomájával 1937-ben elindul a spanyol frontra. Huescától a vernet-i táboron és Németországon keresztül hosszú illegális út vezet haza. Itthon új3. pártmunka várja és a Margitörúti fegyház. De nála a lehetetlen is lehetővé válik; frontokon, tűzvonalakon keresztül Moszkva c. következő állomás; innen már csak ugrás — ejtőernyős ugrás — a partizáncsoport és „szorgalom” kérdése visszajutni Budapestre. • Két fegyveredet — a pisztolyt és a könyvet — soha nem engedted kicsavarni a kezedből. Segítettél rombadönteni a régi világot, kötelességed volt hát védeni az újat 1945-től kezdve. Harcosnak születtél, de csak tiszta eszközökkel tudtál harcolni, és három kontinensen küzdöttél a nemzetközi forradalmi munkásmozgalomért. Most már itthon maradtál véglegesen ... Örök lakhelyed lett az utca, melyet barátodról, spanyolországi bajtársadról, Mező Imréről neveztek el. Egyszer, ha megint kiadják az Új Magyar Lexikont, talán gazdagabb lesz egy névvel — a neveddel —, most még hiányzik belőle. Íme, szövegjavaslatom: Tömpe András (1913—1971). Gépészmérnök, nyugalmazott vezérőrnagy, diplomata és kultúrpolitikus. Negyven évig tagja a kommunisták pártjának. Magas pártfunkcióban, diplomáciai szolgálatban kulturális életünk egyik vezető posztján végig ugyanaz marad, aki volt, a feddhetetlen tisztesség megtestesült monumentuma. Négy ország — Magyarország, Szovjetunió, a Spanyol Köztársaság, Csehszlovákia — forradalmi munkáspártjai sorában harcolt. Tizennyolc magyar, szovjet és spanyol kitüntetés birtokosa, ötvennyolc évéből negyven esztendőt legális és illegális pártmunkában töltött, fronton, partizánként, börtönben és koncentrációs táborban rajongva szeretett magyar népéért. Kardos György TERŰ U ASZTALKÁM Itt ebédelek a Móricz Zsigmond körtéri önkiszolgálóban. Jó az ebéd, szerencsém is volt: az utolsó szelet húst kaptam, ami egy púppal vastagabb a többinél. Egyenletes tányércsörgés, kanálsurrogás tölti be a jókora termet Hétfő délután van. Égyszamú kis cigányfiú sürgeti apját, aki az utolsókat kanalazza, s közben fekete szeme tompa gyöngyházcsillogásával nézi azt a csupaideg, karcsú, farmernadráyos, hosszú hajú szőke lányt, aki a szomszéd asztalnál igyekszik rakott tálcájával letelepedni. Hidegtől piros arcán valami kis belső zaklatottsággal. Csakhamar megérkeznek társai is: komolyak, fiatalok. Rövid bajuszos, erős paraszt- vagy iparosfi-arc, mellette bőrzakós, vastag nyakú intellektuel s egy magas, kék kardigáncs, szelíd-fekete lány a negyedik. Körülülik az asztalt, s egyszerre megcsap valami régi menzaszag, menzaotthonosság ebben a köztéri büfében. Maglegyint elborít ez az érzés — s hirtelen asztalunk köré gyűlik az egész egyetem, a félmúlt, az ifjúság. — Mindenki, aki száraz szántásra terített újságpapírról, terüljasztalfámról, tanoncotthont és kaszárnyás súrolt, kecskelábú asztalokról éppúgy ette a gyorsan bekapkodott munkareggeliket, munkaebédeket, akár a szülőház szálkás konyhaasztaláról, üzemi étkezdék viaszosvászon és nylontarítású deszkáiról, mindenki, aki éttermek, vendéglők, büfék, talponállók, ligeti bódék, utcai árusok vendége volt velem együtt, ahol csak megfordultam! Körülveszik az asztalt, nézik a négy fiatalt a menza-otthon-család-nagyvilág-présház-disznótor-hangulatú ebéd közben itt, a körtéri önkiszolgálóban. Halkan beszélgetnek, néha elmosolyodnak. S a márványfényű asztalokat körüllengi az új fészekrakások széna-zizegése, jövendő hangulata is. HOZZÁSZÓLÁSOK AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKEIHEZ Az eltűnt léghajó A legpallérozottabb és legérdemesebb gondolkodóknak még a nyelvbotlásai is tűnődésre, oknyomozásra és a tanulság keresésére ösztönözhetnek. Eleven és sok irányban sugárzó gondolataik közegében még a tévesen használt szó is új értelmi töltést kaphat: ahol valóban rend van, ott a véletlen is szándékosnak hat. Komlós Aladárnak az Élet és Irodalomban legutóbb közölt Naplójából emeltem ki ezt a mondatot: „Fölöttünk az űrben léghajók repülnek a Hold felé”. Vagyis: űrhajók (vagy holdrakéták) helyett léghajók. Amikor Komlós Aladár, kritikaírásunk doyenje tizennyolc-húsz esztendős volt, csakugyan léghajók röpködtek az égen. Akkoriban — 1910 táján — Blériot már átkelt a La Manche-csatorna fölött aeroplánján, ám a kor szálló közlekedési eszköze még évekig nem a repülőgép, hanem aléghajó volt. Egy tizennyolc-húsz évesnek, a csodálkozva-megismerés életkorában, a léghajó jelentett akkoriban olyanfajta izgalmat, fogalomalapozó élményt, mint egy mai tizennyolchúsz évesnek az űrhajó. Vajon a fiatal korban beidegződött szóhasználat önkénytelen reminiszcenciája hívta elő Komlós Aladár szókincséből ezt a léghajózás-kori szót? Vagy szándékosan írt űrhajó helyett léghajót? Kár lenne firtatni. Mindeképpen tanulságos ez a „pontatlanság”. Hiszen néhány sorral arrébb ezt írja: „Bár sok mai, modern verset sült bolondságnak tartok, látnom kell, hogy vannak művelt fiatalok, akik nagyra becsülik őket, csak az én esztétikai térképemben hiányoznak. Ennyire kiestem az időből? De hát olyan fontos szinkronban lenni? Olyan szerencsétlenség, hogy nem voltunk szinkronban a lettreizmussal, a futurizmus háborúdicsőítésével ...?” A magam tanulságára csak azt mondhatom, hogy igen, fontos szinkronban lennünk az idővel, pontosabban: az idővel, úgy, ahogy Komlós Aladár a Zeppelin idején és később is szinkronban volt a magyar irodalom negyedik dimenziójával. Nem az a baj, ha aszinkronba kerülünk a kordivattal, nem az a baj, ha „kiesünk az időből”, hanem az, ha nincs honnan kiesnünk, mert fiatalságunk szellemi áramlataiból elmulasztottuk kiszűrni „a nagyszerű csak a miénket”. Az a fontos, hogy fölismerjük a történelemnek egy olyan pillanatát — akár életünkben, akár a régebbi múltban —, amelyben úgy érezzük, hogy az Idő, maga a történelmi idő emel minket szárnyára. Az Idő, amelyet átélve elmondhatjuk a költővel: „Mi ollyanok valánk, hogy csak jövőt akartunk, semmi mást és elfeledtük érte napjaink’ ...” Ezt a pillanatot fogjuk szembesíteni az újabb időkkel, életidőnk végzetéig, érte fogjuk szeretni az Újat. Ha történetesen esszéisták, kritikusok vagyunk, vagy erre a pályára készülünk, akkor ezt a féltett pillanatot fogjuk szembesíteni az új idők új dalaiva. És ha ez a szembesítés sikerül — ahogy például Komlós Aladárnak évtizedeken át —, akkor nem juthatunk a konzervatív, vagy a pillanatnyi divat előtt hódoló konjuktúra-lovagok léten kívüli időn belüliségének sivár sorsára. Akkor sosem fogjuk elveszíteni értelmes — értelmiségihez méltó — kapcsolatunkat a kívülünk zajló, a megállíthatatlan idővel. Alföldy Jenő Névazonosság December 4-i számunkba gloszszát írt Kovalovszky Miklós egy ifjúkori Ady-vers téves közléséről. A téves közlés forrása a Pest című újság 1040. december 24-i számának cikke volt, Németh Imre aláírással. Kovalovszky Miklós feltételezte, hogy ez a Németh Imre azonos a Válasz egykori, 1970-ben elhunyt szerkesztőjével. A glossza megjelenése után azonban kiderült, hogy az inkriminált cikket egy másik Németh Imre írta, akkor a Győri Hírlap munkatársa volt, a Pest tudósítója, ma pedig a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium sajtóosztályának munkatársa, a Szolgáltató Híradó felelős szerkesztője. Kovalovszky Miklós kéri, hogy e névazonosságból származó tévedését korrigáljuk, másrészt nehezményezi, hogy glosszájának kéziratába a Pest című újság mellé a „szélsőjobboldali” jelzőt szúrtuk be. Ami kérését illeti: máris teljesítettük. Ami pedig nehezményezését illeti: változatlanul állítjuk, hogy a Pest nem volt ugyan nyilas újság, de jobboldali újság volt. Ha úgy tetszik, csak jobboldali, bár e politikai skála eléggé széles, a Pest pedig közelebb volt a túlsó szélhez, mint az innensőhöz. A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Filmbemutatók SZELÍD MOTOROSOK (Easy Rider). Színes amerikai film. Bemutató: január 6-án. FURCSA ZÁLOGTÁRGY. Magyarul beszélő szovjet ifjúsági film. Bemutató: január 6-án. HOFFMANN MESEI. Színes NDK operafilm. Bemutató: január 6-án. Színház SHAKESPEARE: MACBETH. Bemutató az egri Gárdonyi Géza Színházban, január 6-án. DOBOZIT IMRE: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK. Bemutató a veszprémi Petőfi Színházban, január 7-én. MAROS RUDOLF: METROPOLIS — BIZET—SCSEDRIN: CARMEN. Balettbemutató a pécsi Nemzeti Színházban, január 7-én. VERDI: MACBETH. Bemutató a szegedi Nemzeti Színházban, január 7- én. SHAKESPEARE: IV. HENRIK. Bemutató a békéscsabai Jókai Színházban, január 7-én. BRECHT: A SZECSUÁNI JÓLÉLEK. Bemutató a Nemzeti Színházban, január 7-én. DE FILIPPO: FILUMENA HÁZASSÁGA. Bemutató a kaposvári Csiky Gergely Színházban, január 7-én. TARR FERENC: SÍRKŐ PÁNTLIKÁVAL. ősbemutató a debreceni Csokonai Színházban, január 8-án. PUCCINI: BOHÉMÉLET. Bemutató a pécsi Nemzeti Színházban, január 8-án. TENNESSEE WILLIAMS: AZ IGUANA ÉJSZAKÁJA. Bemutató a Madách Kamaraszínházban, január 8- án. Hangversenyek GERGELY FERENC orgonahangversenye a Zeneakadémián, január 3- án. FRANKL PÉTER zongorahangversenye a Zeneakadémián január 4-én. A MAGYAR RADIO ÉS TELEVÍZIÓ SZIMFONIKUS ZEnEKARÁNAK hangversenye a Zeneakadémián, január 6-án. Vezényel: Lukács Ervin. Közreműködik: Frankl Péter. A MÁV SZIMFONIKUSOK hangversenye a Zeneakadémián, január 7-én. Vezényel: Edgar Whallon (USA). Közreműködik: Tusa Erzsébet. A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZEnEKAR hangversenye a Zeneakadémián, január 8-án. Vezényel: Mura Péter. Közreműködik: Kóté László és Lux Erika. A TÁTRAI-VONÓSNÉGYES hangversenye a Zeneakadémia kistermében, január 8-án. Közreműködik: Kovács Lóránt és Tusa Erzsébet. Kiállítások CSÁGOLY ERZSÉBET festőművész kiállítása a Fényes Adolf Teremben. Megnyitó: január 7-én. BRIT MŰVÉSZEK GRAFIKÁI 1948— 1966. Kiállítás a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítási termében. Megnyitó: január 7-én. A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE TITKÁRSÁGA ezúton kíván minden tagjának további sikeres alkotó munkát és boldog új évet. 1972. JANUÁR 1.