Élet és Irodalom, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-24 / 26. szám - Buda Ferenc: Élünk hát, • vers (11. oldal) - Dohnál Tibor: rajza • kép (11. oldal) - Lázár István: Egy enciklopédia ára és rangja • könyvkritika • MINERVA NAGY KÉPES ENCIKLOPÉDIA. A gyógyító értelem (Közgazdasági és Jogi) (11. oldal) - Tasi József: „Jaj-cseppek” • könyvkritika • Hidas Antal:: Hold iramlott, nap sütött (Szépirodalmi) (11. oldal)

BUDA FERENC. Élünk hát, élünk, elődül s örökösül. Arcra az arc, sors a sorsra kormokkal ráüszkösül. Halálra egymást emésztve, kifosztva, lélek lágy húsát csontig leostorozva élünk, hát élünk. Hol vagy, te múltbeli, tiszta, te mondhatatlan, megfoghatatlan, hol vagy! Szív zakatol, ki-kihagy, kopik a csigolyaporc, szerveink szétromolnak. Hol vagy te, hol vagy? Csonk lábbal, csupasz tenyéren csúsznék utánad, világ széléről zokogva visszakiáltanálak! Ropognak, rogyadoznak a térdek, a vállak. Kő lüktet köröskörül, közömbös, idegen, élettelen égitestek keringve közrefognak. Beomlott pincében vergődünk, legalján romjainknak. Dohnál Tibor rajza 1972. JÚNIUS 24. Azt is mondhatnám: változatok szójátékra. Hidas Antal új verseskötetében — Hold iromlott, napsütött —, de már a két évvel korábbi Villanások és villongásokban is, az alig néhány soros (és többnyire cím nélküli) versek zömében a szójátékra épít. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Hidas humoreszket ír, inkább csípős-borsos szatírát, továbbá örömét, fájdalmát és mai életünk egyes jelenségeiről alkotott bírálatát is néhány furán csendülő rím vagy elferdített-összeötvözött szó segítségével közli az olvasóval. Például a következő egysoros (egyszavas!! versekben: Nyelvbotlás? MAFFIAVELLIZMUS: Veszedelmes ember KÉRDEKLŐDIK! Egyik versében arról ír, hogy a háború után sokáig nem volt képes megenni az olajosított halat. Mielőtt a második strófát olvasnánk, máris felvillan a sajnos túlságosan ismerős gázosított jelző — bár Hidas nem írja le —, a költemény viszont „Kék Duná”-ba „Jaj-cseppek" ölt édesanyja emléke előtt tiszteleg. Radnótiról két verset is írt. Az Oly korban élt... kezdetében felismeri a költő sorsában a saját s a mindannyiunk tragédiáját, hiszen ki nem rettegett még közülünk, hogy jaj, csak ne jöjjenek az „élet-tűzoltók”!? Másutt bizarr javaslatát olvashatjuk a lehallgató készülékek keltette rossz közérzet (már József Attila is ismerte: „Számon tarthatják, mit telefonoztam ...”) megszüntetésére: addig kell szaporítani őket, amíg mindenki mindenkiről mindent tud, s akkor „vidáman élhetünk majd e túl-lehallgatáson / túlhaladt világban”. Egy szelídebb versét is hadd idézzem: „Ma egész nap lábbal olvastam / a külvárosi ház-sorokat ! A sok gyaloglástól nagyon elfáradtam.” Ez a vers arra is példa, hogy — a tömörség mellett — a költő néha bőbeszédű. (Mennyivel többet mondana a harmadik sor magyarázat nélkül, így: Nagyon elfáradtam.) Természetesen nem akarom átírni vagy megrövidíteni Hidas legújabb költeményeit, hiszen még a kevésbé sikerüitekben is akadnak figyelemre méltó részek és — de hadd szólaljon meg ismét a költő — „Az igazi műben / egyetlen jajcseppnyi sor / jobban megrendít / mint ötvenezer köbméter / szózuhatag”. Hidas tehát — a példák, gondolom, kellően bizonyítják — számos esetben alkotótársul hívja az olvasót; a rímek, szójátékok tovább villognak emlékezetünkben, kiegészítést (számos esetben: cselekvést) követelve. Vagyis a költő hetvenedik évén túl se mondott le a világ megváltoztatásáról. Tasi József KÖNYVEK / 111 • LÁZÁR ISTVÁN: Egy enciklopédia ára és rangja Végezzük el először is a következő, igen egyszerű szorzást: 31 500 X5X1300 ? A számtani művelet részleteit elhagyva, rögtön megmondom az eredményt: 28 350 000. Azaz huszonnyolc és egyharmad millió. Forint... A 31 ezer 500 a MINERVA NAGY KÉPES ENCIKLOPÉDIA első kötetének, A gyógyító értelem című munkának a példányszáma. Feltételezve, hogy a sorozat további négy kötete is ugyanennyi — és nem több! — példányban jelenik majd meg, és a további kötetek ára ugyancsak 180 forint lesz — és nem több! —, a teljes könyvsorozat a jövendő vásárlóknak 28 millió forintjába kerül. Erről a nem csekély összegről tudnunk kell még, hogy csupán egy kisebb hányada hárul majd a közkönyvtárakra, és a legnagyobb része olyanok pénztárcáját terheli, akik könyvet viszonylag ritkán vásárolnak. Olyanokét, akiknek szerényen szabott művelődési költségvetésében a két-három év alatt beruházandó 900 forint igen nagy tétel. Tetemes része annak, amit öszszesen könyvtáruk gyarapodására szánnak ennyi idő alatt. Az ilyen, a széles közönségnek, elsősorban a családi alapkönyvtárat megalapozóknak maradandó használatára szánt sorozatok úgy száz évvel ezelőtt, a kiegyezés utáni időben váltak elterjedtté. Fő virágzásuk a „békebeli békére”, a millennium és a századforduló körüli időre esik. De a két világháború között is, a Természettudományi Társulat rangos vállalkozásaitól a Pesti Hírlap és az Új Idők jóval alacsonyabb igényű kiadványaiig sok hasonló készült és maradt ránk — főként a „középosztály” származékaira, családi örökségként A módszer hamar kialakult, és nemigen változik. A kiadó a nagyközönség által is ismert, és a szakmai közvéleményben is jól jegyzett nevű és munkásságú szakembereket nyer meg, vagy a népszerű ismeretterjesztés nehéz feladatára, vagy legalább arra, hogy a kevésbé ismert, ám könnyebben vállalkozó szerzők által megírt fejezeteket lektorálják és szerkesztőként jegyezzék, szinte ugyanolyan rangot kölcsönözve nekik, mintha a sajátjuk volna. Ez a módszer alapjában nem rossz. És az sem rontja el föltétlenül, ha azzal bővül, hogy a népszerűség, a szemléletesség jegyében a szöveg mellett igen nagy szerepet kap a kép. Ezt ma, a vizualitás térhódításának idején igazán nemcsak a didaktikus szándék indokolja, hanem a közigény is. Térjünk azonban kissé vissza a bevezetőben rögzített, és egy könyvismertetés élére látszólag méltatlanul került számokhoz. Hatalmas a felelőssége annak, aki „népszerű enciklopédia” írását, szerkesztését, kiadását vállalja. A művelődni vágyó könyvvásárló anyagi befektetését arányos szellemi befektetéssel kell viszonozni. A kor tudományát a kor általános műveltségéhez mérve — s annak bővítését szolgálva —, a kor könyvkiadási színvonalán adni, annak tudatában, hogy családok ezrei-tízezrei számára évekenévtizedeken át ez lesz a házi használatra rendelkezésre álló Tudomány — annak a kvintesszenciája, amit az emberi értelem a történelem során felhalmozott... Igen, ezeknek a sorozatoknak a megítélésében alapvető, hogy a tulajdonosok számára nagyrészt egyenértékűek az lexikonnal, a tudományos kézikönyvekkel, a valódi enciklopédiákkal. Arra számítanak — és többé-kevésbé ezt is ígérik nekik —, hogy csaknem ugyanazt kapják, hogy az Akadémia és a Minerva kiadványai között csak a tálalásban van különbség: az alapanyag ugyanaz, csak a feldolgozásmód más. És ennek így is kellene lenni... E kissé hosszú „ráfutás” után most ejtsünk szót az idei könyvhéten indult új népszerű ismeretterjesztő kézikönyvsorozat, a MINERVA NAGY KÉPES ENCIKLOPÉDIA első, A gyógyító értelem című kötetéről. Amely úgy tárgyalja életünk biologikumát, hogy a fő figyelmet a mai társadalomban élő ember egészségének megóvására és betegségeinek leküzdésére fordítja. Óriási tömegű tényt, adatot, korszerű ismeretet foglal össze, az emberi szervezet felépítéséről és működéséről, főként pedig az egészségvédelem és a gyógyítás tudományos és társadalmi kérdéseiről. De félreértés ne essék: nem egy újabb „orvos a családban”-t ad. Nem anynyira a közvetlen felhasználásra, mint inkább a gondolkodást és a felelősséget tágító közvetett alkalmazásra számít. Olyan olvasókra, akiket érdekelnek a gyógyítás történetének és mai lehetőségeinek fő vonásai. Olyanokat kíván nevelniképezni, akik tudatában vannak a biologikum szerepének az egyén és a társadalom életében. Úgy tálalja az orvostörténeti, a gyógyítástechnikai, az egészségügyszervezési, a társadalompolitikai és más ismereteket, hogy tulajdonképpen a holnapi, a remélt szocialista embert feltételezi olvasójául, akit nemcsak a maga és hozzátartozói egészsége és az orvostudomány „szenzációs” vagy valamely okból kényes-pikáns része érdekel, hanem az egészségügy állása a különféle rendszerű országokban, a társadalom anyagi és szellemi terhei az egészségvédelemben is. A cél tehát sok tekintetben új, s a mérce magas. A könyv — és az egész sorozat — lényegéhez tartozik, hogy a mondandónak talán a fele részét a képek hordozzák. És nemcsak az ismeretterjesztő művekben megszokott fotók, ábrák, grafikonok, hanem klasszikus képzőművészeti alkotások reprodukciói, művészi grafikák , és egy sereg humoros rajz. Ám a gerincet mégiscsak a szöveg adja. Amelyet szinte fejezetenként más-más orvosszerző írt, igen változó színvonalon. Ezt a sommás megállapítást az ÉS adta terjedelemben nem tudom dokumentálni. Ám éppen a vállalkozás magasra tűzött mércéje ad felhatalmazást, hogy nyomatékkal szóljunk, ha a megvalósítás közben némely nekifutásnál leverték a lécet, vagy meg sem próbáltak ugrani, hanem átbújtak alatta. A leggyakoribb hiba, hogy bonyolultabb tudnivalókat sokszor az érthetőség rovására igyekeznek belezsúfolni a szűken mért sorokba. Máshol viszont burjánzik az általánosságban mozgó, sovány jelentéstartalmú töltelékszöveg. Gyakori a csak szakmai körben ismert idegen szavak, tudományos fogalmak feloldás, magyarázat nélküli használata. S az írásban gyakorlatlan szakemberek nyelvtanilag rossz, torz mondatait, görcsös fogalmazását, az ismeretekhez feleslegesen fűzött szólamait a kiadói ellenőrzés átengedte; mi több, rengeteg az olyan, nem stiláris, hanem „csak” sajtóhiba, amikor az amúgy is nehézkes, alig kibogozható mondatokat tovább rontja, hogy az írásjelek hiányzanak vagy rossz helyre kerültek. Emlékszem a magam kamaszkorából, hogy az ilyen családi egészségvédelmi kézikönyvek legforgatottabb része az, amelyik a nemi élettel foglalkozik. Ez a mű a szaporodás biologikumáról adott ismereteket széttördelte, és — például — sem a gyermekágynak, sem a nemi betegségeknek nem szentel külön fejezetet, ami az egész könyv tartalmi felépítésével, belső logikájával sehogyan sincs összhangban. Az viszont már logikus, hogy az e témakörrel foglalkozó egyetlen külön fejezet címe: Család és népesség. Ám az egész könyvben a legkevésbé sikerült, meghökkentően rossz szöveg éppen e fejezetben olvasható. A Fiatalkorúak szexuális problémái című rész gondolatmenetének és mondatainak zavarossága annál bántóbb, mert éppen egy ilyen fontos és ilyen allergikus témát diszkreditál. Jellemzőül csak három mondatot: „Fel kell ugyanis vetni, hogy mi is legyen az a minőségileg és mennyiségileg megkívánt ismeret, amely az ösztönélet fékezésében szerepet játszik. Olyan korosztályok életében különösen, ahol a kritikai készség még bizonyos magatartásformákra vonatkozóan messze eltér a felnőttkorúakétól, tehát azokétól, akik kellő élettapasztalattal is rendelkeznek. Vagy legalábbis megfelelő életformával ahhoz, hogy a szexuális problémáik lecsendesítve össztársadalmi megítélés szerint kevésbé intenzíven kerülnek előtérbe.” Többnyire sikerült a gazdag, változatos és igen szemléletes képanyagot a szokásos aláírásoknál terjedelmesebb képszövegekkel jól kapcsolni, néhol azonban a fogalmazás frappánsabb, kevésbé vulgáris lehetne. A fotók közé sok semmitmondó, sematikus került, a képzőművészeti alkotásokat pedig az alkalmazott nyomdatechnika úgy reprodukálja, hogy szépségükből kevés marad. Azt a „szentségtörést”, hogy néhány karikatúrával és igen sok rajzos viccel is lehet tudománynépszerűsítő művet élénkíteni, csak helyeselhetnénk , ha a remek, tartalmas filozofikus éffelrajzok mellé a hazai termésnek a java kerül, és nem a gyenge átlagot „reprezentáló”, néhol bosszantóan gyermeteg, rajzban és szövegben egyaránt silány anyag. Igazságos-e így, ilyen sommásan és a kifogásokra kihegyezve írni a MINERVA-ENCIKLOPÉDIA első kötetéről? Az egyes fejezetek alapos tartalmi bírálata a szakmai kritika feladata volna — igaz, előre tudhatni, hogy a népszerű ismeretterjesztés érdemi kritikája nálunk többnyire elmarad. Ám a laikus számára is szembetűnő néhány probléma és csak látszólag másodlagos hiba hangsúlyozását nem tartom sem igazságtalannak, sem feleslegesnek. Ismét a béke olyan évtizedeit éljük, amikor a tudomány és a könyvkiadás műhelyeinek módjuk van nagy közös vállalkozásokra. S az anyagiakban és szellemiekben szépen gyarapodó, nyugalmat ígérő korszakokban természetes, hogy az akadémiai nagyszótárak, lexikonok, kézikönyvek sora mellé a nagyközönség házikönyvtára számára hasonlóan vaskos és tekintélyes külsejű ismeretterjesztő sorozatokat indítanak. Amelyek, ha igazán jók, nem kevésbé fontosak. Ám ha a rangos forma felketl és a kiadói hírverés is táplálja a tartalom magas színvonalának képzetét, akkor a kiadó ne csak minél több akadémikust nyerjen meg a szerkesztő bizottságba, hanem a megnyertekkel együtt ne nyugodjon, amíg a mai ismeretterjesztés felső szintjén nem nivellálja egy-egy ilyen kötet, ilyen sorozat egész anyagát. caareo IIRODALOM)