Élet és Irodalom, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)

1972-08-12 / 33. szám - Havas Eszter: Vegetáció • kép (7. oldal) - Révai József Petőfi-képe • lapszemle • Pándi Pál: Révai József Petőfi-képéhez. Párttörténeti Közlemények (7. oldal) - Varga Vera: A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál • interjú | A szellemi élet műhelyei • Vonsik Gyula főtitkár (7. oldal)

Révai József A Párttörténeti Közlemények legújabb száma közli Pándi Pál Révai József Petőfi-képéhez című tanulmányát. „Tényként állíthatjuk — olvassuk a bevezetőben —, hogy elsősorban literátus közvéleményünkben, a marxista művelődéspolitika szektás eltorzulásának, vulgarizáló alkalmazásának valóságos jelmondata lett aLobogónk: Petőfi-«, szintagma”, s ez akaratlanul is árnyékot vetett Petőfi Sándor életművére. Pándi azonban szükségtelennek tartja Petőfit „megvédeni” attól a „vádtól”, hogy ő lett volna a személyi kultusz érvényesülésének időszakában a „mintaköltő”. Ezt az összefüggést nem a Petőfi-elemzésben, hanem a „mintaköltő”-koncepció életrehívóinak elemzésekor kell csak figyelembe venni —hangoztatja —, s elhibázottnak ítéli Révai József Petőfi-képének minden olyan értelmezését is, amely Révai Petőfi-interpretációját eleve a művelődéspolitikai torzulások illusztrációjaként közelíti meg. „Meggyőződésem — írja —, hogy az ilyen leszűkítő és deformáló tárgyalási mód nemcsak Révai József Petőfi-képéről, hanem a művelődéspolitikai torzulásokról is kevesebb igazságot hozhat felszínre, mint a történetiség igényét érvényesítő, s a Révaiinterpretációkból kiinduló elemzés. Csakis a konkrét elemzés óvhat meg az ítéletté csontosodó előítéletek, és a mindent megszépítő langyos emlékezés ellenkező előjelű veszélyeitől.” E történeti-szövegelemző módszerrel követi végig a tanulmány Révai Petőfivel és 1848—49-el kapcsolatos állásfoglalásait az első — 1924-es — Szabó Ervin-kritikától egészen az 1958-ban publikált „József Attila-problémák” című tanulmányig. A rengeteg ismeretet, új és termékeny gondolatot közvetítő történeti-kritikai elemzés tartalmát aligha lehetne goromba torzítások nélkül a rendelkezésünkre álló terjedelemben ismertetni. (Hosszú oldalakat igényelne csupán az a fejezet is, amelyben Pándi még kiadatlan, kéziratos Révai-jegyzeteket közöl és kommentál, lényegesen teljesebbé, árnyaltabbá téve ily módon az ismert munkák nyomán kialakuló képet.) Mondanivalójának legfőbb mozzanatait azonban hitelesen summázza a tanulmány végén olvasható összefoglaló , melyet éppen ezért szó szerint idézünk: „Révai József évtizedeken keresztül dolgozott a maga Petőfiképén anélkül, hogy olyan részletességgel foglalkozott volna költészetével, mint Ady, vagy József Petőfi-képe Attila lírájával. De cikkei, tanulmánya, beszédei s mindenekelőtt alapvető tanulmányai 1948—49-ről sokat — alighanem a legtöbbet — tettek azért, hogy 1848 és Petőfi marxista értelmezése az újjáalakuló kollektív nemzeti tudat részévé váljon. Révai a Petőfi-értékelésben Ady hagyományát folytatta, s lényeges pontokon Illyés Petőfikönyvével összehangzóan vázolta fel a maga marxista Petőfi-képének alapvonásait. Ez a vázlat a kivételes szaktudományi ismeretekkel rendelkező politikus vázlata; az az út, amelyen haladva Révai megközelítette Petőfi életművét, elsősorban a kommunista politikus útja. Vázlatának legmarkánsabban meghatározó két vonása a Petőfi-mű plebejus, nemzeti, népeket átölelő forradalmi jellegű egységének kiemelése és költészete belső egységének hangsúlyozása. A politikai-publicisztikai megközelítés természetéhez tartozik a kiemelés, a részletekre világító elemzések elmaradása. Révainak Petőfivel foglalkozó írásai is követik ezt a «műfaji szabályt». Igaz, kiemelései figyelmen kívülre szorították Petőfi költészetének nem egy sajátosságát, s egyszer-másszor a kiemelő lendület igaztalanul sújtotta Petőfi egyik-másik kortársát. Ezek a félreszorítások és oldalvágások is hozzájárultak ahhoz, hogy Révai Petőfi-képének alapvető igazsága ellenére egy leegyszerűsített, merev, követhetetlen »példa«-kép lett néhány évig — úgyszólván — hivatalossá nálunk. A »fordulat éve« után torzuló politikai légkörben torzult a Petőfi-példa — Révai megnyilatkozásaiban is. Az a költő, akinek nevével a kommunista mozgalom a több és teljesebb igazság kimondására, a valóság poézisének korszerű megfogalmazásaira mozgósított, abban a két-három esztendőben a valóság eltakarására buzdító példaképpé »lényegült át«. Ez azonban elsősorban nem Révai Petőfiképének, hanem a politikai vezetés szektás és bürokratikus elfajulásának a problémája. Mint ahogy nem Petőfi-probléma, hanem a jobboldal manipulációja volt a költő »szerepeltetése« 1956 véres napjaiban. S amikor Révai József 1955 után megírta József Attilatanulmányait, akkor ezek az írásai nemcsak a politikus önkritikai megnyilatkozásai voltak, hanem József Attila rehabilitálásának fejezetei és a Petőfi-példa megtisztulásának aktusai is, amelyek méltóan zárják le egy jelentős marxista gondolkodó és mozgalmi vezető ember szellemi pályáját.” — Meglehetősen naivnak tetsző, de jogos kérdés. Ismerjük a TIT sok résztevékenységét, tudunk az ismeretterjesztő előadásokról, nyelvtanfolyamokról, szabadegyetemeiről, de kevesen tudják, hogy valójában mi a TIT feladata? — Nem csodálom, hogy kevesen tudják. Tevékenységünk nagyon sokféle, és a koncepció, amelynek jegyében dolgozunk, eddig nem volt eléggé határozott. Sokan „előadáskiszerelő” vállalatnak, mások tudományos intézetnek hiszik vagy szeretnék hinni a TIT-et. Munkánkat korszerűbbé kell tenni. A feladat, amit vállalunk, s csak mi vállalhatunk: a tudományok, a tudományos ismeretek és gondolkodás terjesztése a társadalom valamenyi rétegében. A TIT tehát ismeretterjesztő , intézmény, azaz közvetítő a tudományos műhelyek és a művelődni, tanulni vágyó egyének vagy csoportok között. — Tehát felnőttoktató szervezet? — Lényegében igen. Annak ellenére, hogy egyre több iskoláskorú fiatallal is foglalkozunk, tudományos baráti köröket szervezünk számukra. Például a Kis Matematikusok Baráti Körének az idén már tízezer gyerek a tagja. Csakhogy egészen mások a lehetőségeink, mint az iskoláknak. Amíg egyegy új felfedezés tananyaggá válik, eltelhet négy-öt év is. Mi frissen szállíthatjuk az információkat. Ha valamelyik tudós előadónk rájön valamire, másnap már ismertetheti. — Az iskolai oktatás a benne résztvevők számára kötelező. A TIT tudományos előadásait azonban vagy végighallgatja valaki önként, vagy nem. Milyen sajátos társadalmi igény hívta életre a szervezetet? — Példával válaszolok. Néhány vállalat vezetője már rájött, hogy az a legolcsóbb és legkifizetődőbb, ha a szakembereik eredetiben olvassák a külföldi szakirodalmat. Legutóbb egy állami gazdaság kért tőlünk angol nyelvtanárt hat hónapra, szállását és összes költségét ők fedezik, csak tanítson. A gazdasági reform bevezetésekor minden üzem közgazdasági és jogi előadássorozatot kért. Az emberek kíváncsiak voltak. Nemcsak az eseményekre, hanem az események okára, magyarázatára is. Az orvostudomány vagy az űrkutatás új felfedezései is alaposabb tudás megszerzésére ösztönöznek. Munkájuk esetleges volna, ha csak a spontán érdeklődésre számítanának. Hogyan keltik fel az érdeklődést a közhasznú ismeretek iránt? — A vállalatok, üzemek, téeszek, olyan előadássorozatokat „rendelnek” tőlünk, amelyek összefüggenek aktuális termelési feladataikkal. Ezeken a tanfolyamokon érdeke részt venni mindenkinek, aki ott dolgozik. De ez a „szolgáltatás” önmagában nem teszi lehetővé, hogy művelődési munkánk átgondolt és tervszerű legyen. Egy vállalat érdekei és problémái lehetnek nagyon speciálisak is. Mindenkit egyénileg szeretnénk érdekeltté tenni abban, hogy képezze magát. Úgy, hogy elsősorban olyan előadássorozatokat, szakköröket, munkásakadémiákat szervezünk, amelyeknek ismeretanyaga csaknem közvetlenül hasznosítható a termelésben vagy a magánéletben. — Honnan tudják, hogy mi kell? Hogyan szerzik be a „naprakész” pontos adatokat? Hiszen az érdekeltség, s így az érdeklődés gyorsan változhat. — A lényegnél tartunk. Szerintünk nem lehet a közművelődést csak „felülről” megszervezni, irányítani. Ebben az irodában ülve, nem tudjuk, mire kíváncsiak az emberek Bogárdon vagy az EVIG- ben. A TIT „alulról fölfelé” épülő, választott testület. Területi, megyei, járási, községi szervezetei önállóak. Munkájukat a helyi igényeknek megfelelően végzik — ők tudják, mire van szükség: az a dolguk, hogy számon tartsák. Nincs adminisztratív kényszer, nincs kötelező penzumuk, a formákra és a mennyiségre vonatkozóan nem kell végrehajtaniuk központi utasításokat. A tartalmi munkát a tíz természettudományi és a tizenegy társadalomtudományi szekció irányítja. A területi szervezetek kéréseinek megfelelően a szekciók vezetősége gondoskodik az ismeretterjesztő anyag elkészítéséről és színvonaláról. Az már baj, ha kimondjuk például, hogy klubkönyvtárak kellenek. És akkor az egész országban, majd minden községben klubkönyvtárat szerveznek. Függetlenül attól, hogy kell-e éppen oda, s hogy az kell-e. — Az egyéni érdekeltség a tanulásban, önképzésben csak akkor lehet maradéktalan, ha a társadalom, a munkahelyi közösség elismeri, erkölcsileg, anyagilag honorálja a több tudást, a nagyobb érdeklődést. Akkor is, ha ez közvetlenül, a szó szoros értelmében nem „vállalati érdek”. — Szeretnénk több olyan tanfolyamot és előadássorozatot indítani, amelynek meghallgatásával képesítést, bizonyítványt lehet szerezni. A vezetőknél, értelmiségieknél már becsülik az aktivitást, de ugyanezt még nem tapasztalhatjuk a munkásoknál, parasztoknál, alkalmazottaknál. A társadalmi, gazdasági változások új és új igényeket támasztanak az oktatással szemben. Pillanatnyiakat is. S nem lenne értelme iskolát állítani például a munkaügyi vezetők képzésének kedvéért. Az ilyen jellegű feladatokat is vállaljuk. Nemrégiben programozómérnöki tanfolyamot indítottunk. Akik elvégzik, vizsgát tehetnek. — A TIT sokaknak segíthetne abban, hogy megszerzett tudásuk révén társadalmi helyzetüket is megváltoztassák. Tudományosabban szólva: növelhetnék az egyéni mobilitás lehetőségeit. — Igaz, és szükség is van erre. Az országos oktatáspolitikai irányelvek szerint a jövőben nagyobb szerepet szánnak az iskolán kívüli oktatásnak és a felnőttoktatásnak, mint eddig. — Iskolán kívüli — ez bizonyára nem egyenlő azzal: iskola helyetti? Hogyan oldják meg a felnőttoktatás sajátos pedagógiai problémáit? — A TIT-munkának kétségtelenül elég nagy része műveltségpótló. Ez mégsem jelenti azt, hogy az iskolában alkalmazott módszereket vesszük át —ezekkel semmire sem mennénk. Nincs annyi időnk, mint az iskolának, hallgatóinknak nincsenek éveik az ismeretek megszerzésére. Az intenzív tanulás és tanítás módszereit kell kidolgoznunk és alkalmaznunk, ezt is várják tőlünk. Az ismeretek hasznosítása a termelésben s a társadalmi helyzet megváltoztatása nem lehetséges másként, mint gyors és eredményes tanulással. Erre szorít bennünket a technikai fejlődés, a szakmai specializálódás és a társadalmi munkamegosztás bonyolódása is. Ennek érdekében hasznosítjuk a pedagógiai, szociológiai és pszichológiai kutatásokat, sőt magunk is végzünk alkalmazott kutatást a munkánkhoz elengedhetetlenül szükséges információk megszerzésének érdekében. — Az ismeretterjesztés is tudomány? — Azzá kell lennie. A társulat neve is ezt fejezi ki: tudományt terjesztünk tudományos módszerekkel. — A tudomány eljuttatása az egyes, nagyon eltérő életmódú, képzettségű és érdekeltségű rétegekhez speciális módszerek alkalmazását is megköveteli? Tekintetbe veszik a különbségeket? — Eddig kevéssé figyeltünk erre, annál nagyobb gondot fordítunk rá most. A tudományos ismeretterjesztés csak akkor töltheti be sajátos funkcióját, ha figyelembe veszi a befogadó rétegek munka- és életkörülményeit, műveltségi szintjét. Speciális előadássorozatokat indítunk a nőknek és az ifjúságnak, korszerűsítjük a munkásakadémiák programját. — Milyen tapasztalatokat hoztak az eddigi kutatások? — Az egyes előadások ideje lejárt. A sorozatok, egy-egy témakört alaposan ismertető kurzusok érdeklik az embereket. S minél komplexebb az ismeretterjesztés, annál többen értik meg, és annál többen szánják idejüket a részvételre. — Hány előadást tartanak évente? — Százezer körül. Negyvenkét szabadegyetemünk működik 285 tagozattal, évente körülbelül harmincötezer hallgató látogatja, a nyelvtanfolyamok körülbelül harmincezer résztvevővel működnek. Az ismeretterjesztő előadások hallgatóságának száma évek óta 4,7 és 5,2 millió között mozog. — Mnyen a munkások, parasztok részvételének aránya? — Sajnos, ezt nem tudjuk pontosan. Eddig nem tartottuk nyilván. Most készül az a statisztikai terv, amelyben már ezek az adatok is szerepelnek. — A tudományok közül melyek a legnépszerűbbek? — Közgazdaságtan, jog, pszichológia, pedagógia, csillagászat. — Győzik-e előadóval az érdeklődést és a vállalt feladatokat? — Nem. Növelnünk kell azoknak a számát, akik szívesen és hozzáértően végeznék ezt a munkát. Különösen Budapesten az is gond, hogy az előadók az idősebb korosztályhoz tartoznak. Eddig egyetemi végzettséghez kötöttük a TIT- tagságot, ebben az évben már fölvettünk egyetemi hallgatókat is. Ideális megoldás, hogy az egyetemeken, főiskolákon tanulókat már a diákévek alatt bevonjuk a munkába, s mire dolgozni kezdenek, „öreg”, tapasztalt TIT-előadókká válnak. — Van-e megfelelő és elegendő felszerelésük, bemutató eszközük, ami a korszerű ismeretterjesztéshez elengedhetetlenül szükséges? — Nincs. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy megteremtsük a szóbeli, az auditív és vizuális, valamint az írásos ismeretterjesztési formák összehangolásának feltételeit, s hogy beszerezzük a szükséges eszközöket. — A TIT gazdaságilag is önálló? — Évi költségvetésünk majdnem hetvenmillió forint, ennek egyharmad részét az államtól kapjuk, a többit magunk keressük meg. Részben az üzemekkel kötött szerződésekkel, nagyobbrészt saját tanfolyamainkkal. — Milyen kapcsolatuk van a művelődést irányító szervezetekkel és intézményekkel? — Nagyon sokat segít nekünk az Akadémia, az egyetemek, a rádió és a televízió, noha az utóbbiakkal való együttműködés még óriási lehetőségeket tartogat. Jóformán semmi kapcsolatunk nincs a KISZ-szel és rendszertelen a szakszervezetekkel; ezen változtatni szeretnénk, annál is inkább, mert a TIT valódi mozgalom. A munkában résztvevő értelmiségiek önként, nagy lelkesedéssel, kedvtelésből és hivatástudattal dolgoznak. — S fóruma is a TIT az értelmiségieknek? — Igen, de ma még csak szűk körben. Szeretnénk fejleszteni a klubhálózatot, értelmiségi klubok szervezésével, illetve a már meglevők támogatásával. Szeretnénk, ha vitafórummá, minél több aktív embert foglalkoztató, valódi szellemi műhellyé válna a TIT. Varga Vera TÁJÉKOZÓDÁS A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATNÁL Magyarországon 130 éve folyik tudományos ismeretterjesztés, a Magyar Természettudományi Társulat 1841-ben alakult meg. 1901-ben a polgári radikálisok alapították a Társadalomtudományi Társaságot (folyóiratuk a Huszadik Század volt) — e két Társaság a TIT jogelődje. A TIT országos szervezet, illetve mozgalom, amelynek apparátusában körülbelül 400 alkalmazott és 300 tiszteletdíjas dolgozik, a munka jelentős részét azonban a társadalmi aktivisták: 20—22 ezer értelmiségi, tudós, művész, szakember végzi. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a közművelődés sajátos szervezeti formáját teremtette meg. Az önálló, független, a párt közvetlen irányításával működő társadalmi szervezet munkájáról és lehetőségeiről a főtitkárral, Vonsik Gyula kandidátussal beszélgettünk. Havas Eszter: Vegetáció A SZELLEMI