Élet és Irodalom, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-03 / 5. szám - Keresztes Ágnes: A vízözön után • vers (12. oldal) - Vadas József: Mérhetetlen méretek • képzőművészet-kritika • Szurcsik János, Műcsarnok | Túry Mária, Helikon Galéria | Fürtös György, Műcsarnok | Gecser Lujza, Fészek Klub (12. oldal) - B. Nagy László: Nekem tetszik • filmkritika • Nápolyt látni és…, rendező Bácskai Lauró István (12. oldal) - P. Brestyánszky Ilona: A könyvművészet mestere • kiállítás • Szántó Tibor, Műcsarnok (12. oldal) - Pethő Attila: rajza • kép (12. oldal)
KERESZTES ÁGNES: A vízözön után Vakít az ég hihetném hogy lakatlan körös körül a völgyek mint a katlan csontszárazon lapul a föld repedve Mérgesedik a bőre cserepesre Nem keresi hány birodalma tűnt el elhullt a bűn s a bűntelen a bűnnel szikkad a rom helyén sok városának hallgat az úr szájából szél se támad ha zúg a csönd értelme annyi már csak mint kagylóban a hullámmormolásnak: törvénye van de nem tudván felőle fordítgatom a semmit érthetőre . Mert könnyű volt míg ő parancsolt fejszét adván kezembe és toport és annyi lett munkámnak hossza széle amennyinek rendelte vagy kimérte míg hajlottam szolgálatára rögtön elviselvén hogy a nép kiröhögjön szavaira hegyezvén csak fülem hallván amit nem hall más kívülem míg eszközéül adtam át magam alázattal de gondolattalan és míg bennem töretlen volt a hit, jól választja ki választottad ★ Vakít a föld hihetném hogy lakatlan szégyenkezem mert életbemaradtam. ÉLET Ésj# IRODALOM1973. FEBRUÁR 3. MŰVÉSZET. Képzőművészet Mérhetetlen méretek Nagyiméretű képeik fogadják a látogatót a Műcsarnokban Szurcsik János festőművész kiállításán. A Földosztás című gobelin tizenöt négyzetméteres, a Zrínyi Katonai Akadémiának készült pannó öt és fél méter hosszú, két és fél méter magas. Az Elnyomás és a Felszabadulás, mely összefüggő kompozíciót alkot, összesen kilenc négyzetméter felületű. A kisebb képek is a „nagyság zavarában” szenvednek. Óriásiak a figurák, erősek a tenyerek, „zaftosak” a körvonalak, hatalmas ívben dudorodnak ki az izmok. Csupa színpadias külsőség: széttárt karok, indulatos mozdulatok, kemény élű tárgyak, súlyos ruhadarabok. Ki tudná megmondani, miért rekedt meg Szurcsik János művészete Derkovits, Witz, Guttuso és a mexikói murális festészet elemeinek ismétlésénél? Ismeri azokat az embereket, akiket vásznain megelevenít, hiszen közülük való. Mégis merev sablonokban beszél róluk, csak az izmaikat látja, gondolkodó és cselekvő képességükről egyelőre nincs saját mondanivalója. Számos nagy méretű kompozíciót alkotott az elmúlt években Tury Mária festőművész is. A Helikon Galériában azonban új oldaláról mutatkozik be. Kis zománcképeit állította ki. Jogos tehát a kérdés: hogyan érvényesül a monumentalitás iránti érzéke ebben az intim műfajban? A kérdésre nem lehet egyértelműen válaszolni, mert anyaga két különböző részre oszlik. A művek egyik csoportját festői előadásmód jellemzi, az egymásba folyó színek vad kavalkádjában a kompozíció elemeire bomlik. Meggyőzőbb képet mutat a másik együttes, ahol már a szerkezet játssza a főszerepet. Különösen azokban a darabokban — mint a Kékszakállú herceg vára I. —, amelyeken megszabadult a csonkolt végtagok, a madár formájú fejek és a gólyaszerű nyakak unalomig ismételt alakzataitól. A Műcsarnokban kiállító Fürtös György keramikus talán azért isbizonytalan még ötleteivel, mert nem éred a méretekben rejlő kifejezési lehetőséget. Csillogó kerámiáiban a színek sosem harsogják túl az erőteljes formákat. Hajlama van arra, hogy ironikusan szemlélje az emberi gyengeségeket. A gyümölcsöstálba helyezett versenyautó és a piedesztálra állított régi automobil mintha a mi életünkben megjelenő embertípusokról mondana ítéletet. Azért a feltételes mód, mert az ítélkezés egyelőre inkább csak szándék, a gúnyosnak induló ábrázolásból hiányoznak a határozott vonások. A méretek jobb megválasztásával úgy kellene a kompozíció elemeinek arányán változtatni, hogy mindannyian érezzük: a tányérba sült autó amolyan vörös rák a pirospozsgás nyárspolgár asztalán. Mintha mikroszkóp alatt nézné a világot Gecser Lujza iparművész. Növényi rostok és hosszan elnyúló sejtek öltenek testet szeszélyes formájú textiljeiben. De van ennek a hasonlatnak egy mélyebb értelme is: Gecser Lujza fölismerte, hogy a textil növényből készül. Miért csinálunk hát belőle sima és vékony lemezt? Miért idegenkedünk eredeti állapotától? Így születnek ezek a fantasztikus növényekre emlékeztető művek. Mindez persze akár tetszetős önigazolás is lehetne. De nem az. A Fészek Klubban kiállított kompozíciók emberibb életet visznek a sima falak mértani rendszerébe. A méret megválasztása, amely ebben az esetben is szemléletté vált, a művészi tartalom kibontakozásának elengedhetetlen feltétele. Ha értelmetlenül növeljük a felületet, bántó hatású kolosszust csinálunk belőle. Ha viszont a csábító kalandot keressük a kicsinyítésben, elveszünk a parányi részletekben. Vadas József B. NAGY LÁSZLÓ. ... Alig tizennyolc éves koromban újdonsült férjem elhagyott. Kétségbe voltam esve, az egyedüllétet is rosszul bírtam, mégis hat éven át óvakodtam új ismeretségtől ... (A Nők Lapja lelki postájából) Negyvenhetedik életévem küszöbén csalta szerelmem, aki hűtlenül elhagyott (vagy én őt?) ismét viszszatért hozzám. Most mit kezdjek vele? S valóban visszajött-e, marad-e? , A múzsák állhatatlanok. Hát még az köztük, aki nincs is. A Mozi. A régi jó Mozi. Ő jelentette be magát. Csoda, ha az ember hülyeségeket csinál? Egy hetet késtem a randiről. Nem az én hibám, higgyék el." De az már annál inkább, hogy közben minden kritikát elolvastam, ami róla szólt. S elhittem. Jóvátehetetlen. Tépelődtem, hogy találkozzam-e Vele ezek után? Hiszen oly teljes egyetértéssel beszéltek le róla, ami manapság ritkán tapasztalható. Mégis elmentem. El a Nápolyt látni és... vetítésére. Zsúfolt ház előtt. Intimebb viszonyok közt talán... Nos, rá kellett jönnöm, hogy nekem ez a mozi tetszik, ízlészavar? Maradjunk az egzakt dolgoknál. Az egyik, színvonalas és meggyőző kritika szerelmi négyszögről beszél. De én legalább ötszöget számoltam. Hisz a két válóperben levő házaspárhoz ott az olasz úr is (külföldre szakadt hazánkfia persze), előbb bölcs igazságtevőként, később epekedő szerelmesként. Aki azért nemcsak epeksziik. S ha még a harmadik válóperes, vagy házasodó párt is számítom, hétszögben vagyok. Az utóbbiak persze külső szögek vagy vonatkozási pontok. De vannak még macskák is. Mennyi! Egy klimaxos hölgy gondozásában. És senki sem állíthatja, hogy épp e háziállatok tartózkodnának a szerelemtől. Az esetleges kételyek eloszlatására egy cirmosbébi is látható. Vagyis egy sokszöggel van dolgunk, n-nel jelezhetően. Ez a matematikában a kör felé közelít, a dramaturgiában a túlspekulált Nekem tetszik ság gyanúját kelti. S valóban, Kállai István, az író, hajlamos is erre. A bonyodalmak tisztázására már kevésbé — előző játékaiban. Most se lehet állítani, hogy a finálé rendben volna. De máskülönben jól megcsinált bohóság ez, a bemondások — kivételesen — mértékkel adagoltak s többnyire ülnek. Fontosabb, hogy képileg elbájolóan a helyén van itt minden. A vágások olajozottak, még a szándékolt zökkenők is funkcionális természetűek. A stimmek hajszálpontosak. De ezzel már nem sértem meg Bácskai Laura Istvánt, a rendezőt. A „stimmeket” egy partitúramásoló is tudni tartozik. Bácskai azonban érzi a rejtett öszszecsengéseket. Könnyed képi vonalvezetése révéna túlspekuláltság is eloldódik, ironikus élű lesz; nemcsak szellemeskedés, de szellem is, egy műfajé, amint legelső filmjében, a Hamis Izabellában is élvezhettük. Hogy e csacskaságból bájos szórakozás lett,, amely valamiképp az úgynevezett restaturációs angol vígjátékokra s klasszicista mintáikra is emlékeztet, a rendező intonációs biztonságának és arányérzékének köszönhető. Az enyhén szólva léha külszín alatt Bácskai a maga mondókéját is az érzésünkre adja. Persze nem fakanállal vagy libatömővel. Villanásokkal, melyek a szatíra felé cikáznak. Fölteszem, az okozta a megítélési zavarokat, hogy a film alakjaiban valóságos társadalmi típusokat véltek fölfedezni. Holott ezek a figurák — már az első pillanatokban meggyőződhetünk róla — nem jogászok, külkeresek vagy taxisofőrök, hanem bohózati absztrakciók, foglalkozásuk, „jelmezük” merő véletlen. Ezt a rendező egy maszk-játékkal alá is húzza. Viszonylataikból, ábrázolásukból szikrázik föl — ,mint a sötétben megdörzsölt műanyag kardigánból — Bácskai való szándéka. Amit az együttes azonnal megértett s magától értetődő természetességgel közvetített, kivéve Váradi Hédit, akinek szerepéből eredően semmit se szabad megértenie. Ő a klimaxos hölgy, akkor a legrútabb, amikor a legbájosabb akar lenni. Affektálása minden határt fölülmúl —talán, mert az egér jutott eszébe, „akit” a tévé-rajzfilmben cincogott. De hölgyünk macskákat tart. Az egér bosszúja? Halász Jutkát sofőrnek nevezték ki, valójában a klasszicista komédiák komornája. Itt semmi antagonizmus. Egyszerű, pár mozdulattal, bájos fintorokkal jelzett játékstílus, de ezzel az érzékiség olyan hullámait is fölveri, amire a legszuperebb szexbombák se voltak soha képesek. S persze nyomban csillapított rezgésbe viszi át. A színésznői talentumnak tán éppen ez az egyik titka: belülről fölkelteni a szépség testi varázsát, még akkor is, ha a külső adottságok is megvannak hozzá. Így nem csoda, ha Ernyei Béla is lázba jött tőle — színészként pesze —, s az még képtelenebbé teszi e szolid bohózat abszurditását, hogy képes a szerelmet tettetni a másik, a múmia-szépség iránt. Vagyis: a korszerűsített bonvivántípusból csak előcsalható a jellemszínész. Bujtor István abból ad leckét, hogy miképp kell egy „untermannak” a lelkét megmutatnia. Szemrebbenés nélkül! Páger régi komédiás vére is föltüzelt itt-ott. A rejtélyt persze, hogy a fináléban mit keres, ő se tudta megoldani, de erről nem ő tehet. A filmet Lőrincz József fényképezte. Stílusérzékére, találékonyságára két, korábbi filmjében is fölfigyeltem, de „vastagabb” vitatémák miatt meg se említettem. Nem hiszem, hogy akár ő, akár az olvasó beérné az effajta szánombánommal. Most én nem tudtam beérni az otthonosságával, hangulatteremtő erejével, a vurstli-képektől a Gellért-beli szomorkásán mesterkélt interiőrökig. Dehogyis akarok én mindenáron és ürügyön ellentmondani. Csak azt szeretném, ha a szemünknek szóló „jó muzsikát” észrevennénk, még ha a kommersz álarcában jelentkezik is... A könyvművészet mestere A könyvművészet az esztétikai nevelés Hamupipőkéje, napjaink méltatlanul kevésre értékelt ízlésfejlesztő eszköze. Pedig az író gondolatait formába öntő „könyvcsinálók” — tervezők és nyomdászok — a korízlés legszélesebb körű terjesztői, mert a könyv amellett, hogy olvasnivaló, olyan használati tárgy is, amely fő célját, az ismeretek tágítását, az irodalmi élmény átadását képzőművészeti — esztétikai — élményekkel párosultan közvetíti. A magyar könyvnyomtatás ebben az évben ünnepli ötszázéves jubileumát. Az évforduló nagyobb nyilvánosságot ad a könyvformálás művészeinek, akik féltő gonddal érlelik-formálják remekeiket, amelyek az európai könyvművészet nagy seregszemléiről kitüntetések sorát hozzák haza. A Műcsarnokban a minap nyílt meg Szántó Tibor Mapr Bácsy-díjas könyvművész tipográfus kiállítása. Szántónak könyvművészetünk újjáformálásában jelentős része van. Pályafutását — a tragikus sorsú nagy magyar tipográfus, Kner Imre örökségét beteljesítő nemzedék minden, tagjához hasonlóan — nyomdászként kezdte. Művészi kibontakozására Bortnyik Sándornak, a magyar alkalmazott grafika nagymesterének Műhely iskolája, a magyar Bauhaus és Kner Imre tanítása hatott. A Globus Nyomda fiatal mesterszedőjének nyugtalan szellemét ezután a külföldi nyomdák gazdag technológiai és szakmai lehetőségei vonzották. Kner Izidor ösztöndíjával hosszabb tanulmányutat tett A felszabadulás után egész életét az esztétikai ízlésnevelés szolgálatába állította. Hivatott művészkortársaival, Lengyel Lajossal, Haiman Györggyel, Erdélyi Jánossal egyetértve a magyar könyvművészet megújítása, színvonalának európai rangra emelése volt a célja. Szántó Tibor műveiben az arány, a szépség harmóniában egyesült. Művészete intuitív és spekulatív egyszerre. Az általa tervezett könyvek gazdag sorozata egységes szellemben fogant. Művei organikus egészek, a tipográfiai forma az írásmű szelleméből fakad, annak sajátosságait hangsúlyozza. Munkáiban összhangba csendül a múlt öröksége a jelen különféle szétágazó stílustörekvéseivel, amelyekre pályatársai közül ő rezonált a legfrissebben. A hatvanas évek elején a gyermekkönyvkiadást újította meg. Mai illusztrátorgárdánk legjobbjait, Reich Károlyt, Kass Jánost, Würtz Ádámot, Réber Lászlót, Győri Miklóst segítette kibontakozáshoz. Stílusa az évek folyamán egyre tisztult, sajátos jegyeket nyert. A Magyar Helikon, a bibliofil könyvkiadás kísérleti műhelye szárnyat adott tehetségének. Alkotómunkássága kiteljesedett, a kis és nagy feladatok százai kerültek ki kezéből. Klasszikus, a magyar könyv jó hírét Európaszertehirdető bibliofil remekeket tervezett. Ezek közül is kiemelkedik a Bibliotheca Corviniana, Madách: Az ember tragédiája, a Biblia Pauperum, Goethe: Utazás Itáliában, Grimmelshausen: Simplicissimus, Ovidius: Átváltozások, a Gesta Romanorum, vagy Thomas Mann művei és Antonio Gramsci filozófiai írásai. Emellett a tömegbibliofilia sokak által ábrándnak vélt törekvését a széles fogyasztói igényt szolgáló, olcsó alapanyagra tervezett, jó tipográfiájú, mértéktartóan illusztrált, világirodalmi remekműveket tartalmazó Helikon Csillagok sorozattal váltotta valóra. Kovacic Tömegsírjának és Baudelaire verseinek újabb kiadásai bizonyítják, hogy Szántó Tibor kísérletező szelleme most a magyar könyvkultúra elhanyagolt területét, a könyvkötést kívánja megújítani a jelenkori képzőművészeti törekvések montázs- és kollázstechnikájának könyvművészeti áttételeként, a különféle anyagok: bőr-fém, vászon fém és fólia összeházasításával. P. Brestyánszky Ilona Pethő Attila rajza Film