Élet és Irodalom, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-01 / 35. szám - Gyurkovics Tibor: „Egyenjogú” lányok (8. oldal) - Mermeze Nóra: Két ex libris • kép (8. oldal) - Kiss Dénes: Időkön túlról • vers (8. oldal) - Boros Lajos: Játék • széppróza (8. oldal)

GYURKOVICS TIBOR: //Egyenjogú" lányok A sors úgy hozta, hogy az el­múlt hetekben csőstül találkoz­tam az egyenjogúság felemás helyzeteivel • L. M. Fiatal dolgozó lány. Csi­nos, zöld-tó szemű, formás lábak, élénk temperamentum. Sokat dol­gozik. Van úgy, hogy maga zár, a főnöke teljesen megbízik benne. Ilyenkor lehajol este tízkor és a redőny aljába erősíti az öklömnyi sárgaréz lakatot és bekattintja. Előzőleg a pincében botorkál ma­gányosan, hogy az illetékes vil­lanyórát lekattintsa. Ezt megelő­zően összeadja a napi bevételt, kasszát csinál. Nem stimmel, két­száz forinttal kevesebb. Izgatja magát Újraszámol — fölsóhajt. Megvan a kétszáz forint. Nem szeretné, ha nem bízhatnák rá a kasszát. Kémiai anyagoktól megfestett, remegő ujjakkal a kagyló után nyúl Hívja a fiúját Szereti. A fiú nincs otthon, mondja a ma­mája. Még nem jött meg Pécsről. Ott egyetemista. A lány nem tud­ja, mikor jön meg, a fiúnak sok dolga van. Majd megjön, akkor hívd — mondják a lánynak. A lány izgatja magát. Fáradt Hazamegy, lefekszik. Egy hét múl­va újra számol este, újra telef­o­­nál A fiú nincs otthon, megjött, de elutazott Soroksárra. Talán holnap. Aztán megbeszélik, hogy lemen­nek Balatonra. A fiú nem tudja eldönteni, ráér-e, van-e kedve. „Majd telefonálj.” A lány fényképeket hív elő,, dolgozik, a fele pénzt hazaadja és telefonál. A fiú azt mondja majd meglátja, leugrik-e vele a Balatonra. A lány csak menjen. Legfeljebb lent találkoznak. A lány megváltja a jegyeket Vár a pályaudvaron, haja száll a szél­ben. Nézi a rohanó utasokat Ar­ca szép. A fiú nincs a tömegben. A lány fölszáll és lemegy a Ba­latonra egyedül. Állítólag a fiú jövőre elveszi. P. K. egyetemista. Elsőéves. Hu­mán. Fitos orra van, pikáns arca, barna, természetes haja és ter­mészetes humora. Itt a nyár. A fiú húsvétkor írta, hogy majd feljövök. A lány öt levelet írt... hogy szereti. Miért is ne? Aztán még egyet, hogy meglátogatja Cegléden a srácot, aki ott dolgo­zik, villamosmérnök. Amikor ta­lálkoztak legutóbb Pesten, a fiú egyértelmű volt, ami a közeledést illeti, csak náthás. Van ilyen. A lány lemegy. Üldögél kis bőrszok­nyájában a szülők társaságában a ceglédi kisdíványon. „Maradj csak, meg kell jönnie...” Lekési a vonatot, vár. A fiú megjön, fél 12-kor. „Nem kaptam meg a la­podat, talán nem írtál irányító­számot, de örülök, hogy megjöttél és megvártál. Kapcsoljuk be a magnót Nézd... átépítem a la­kást is... minden fel van fordul­va... nagyon el vagyok foglalva, gondolhatod. Nem írtam, mert asztalom sincs, amin írjak. Lá­tod, most is csak ez a két szék van a szobámban.” Szerencsére? A lány a kétórás beatzene után lefekszik a szülőkkel. „Majd írok.” A fiú reggel siet a munkájába. A lány vár. Nyár van, nem megy sehova, hátha megjön a le­vél. Két hónap telt el V. S. együtt jár N-nel. Közös gimnáziumba, közös táncklubba, közös ülésekre. Telt arcú lány, kék szeme ülik a puha barna haj­hoz. Az osztályfőnök is helyesli ezt a kapcsolatot, ez a kapcsolat modern, a két diák jó magavise­letű, ideológiailag fejlett, és elég jó tanuló. Jó fejek — mondhatná az osztályfőnök, de o­lyan szava­kat nem használ. Együtt járnak, nem hanyatlanak a tanulásban, a lány szorgalmasan tanítja a számtanpéldákat a fiú­nak, akinek nem olyan fejlett a természettudományos érzéke. Jólesik együtt a tanulás, a pél­dák izgalmasak. A lehelletek is, a kéz- és lábérintések. „El is kéne jegyeznünk egymást” — mondja a fiú egy lankasztó számtanpélda után. A lány hátrasimítja az ar­cába huzott puha hajat, mélyről felsóhajt, látja az ujján villogni a jövendő, elég vastag gyűrűt... Még egy év, érettségiznek és kész... A bal gyűrűsujján érzi a jövendő gyűrű enyhe szorítá­sát. Jön a nyár. A lány nagyon ma­gas talpú cipőt hord, de nem ve­szi föl, ha a fiú megjelenik, mert akkor öt centivel magasabb nála. Laposban jár, alacsonyan. A fiú építőtáborba megy. Egy hónap. Az a szőke lány is ott van, akivel ennek előtte járt. A fiú nem akarja kihagyni a hely­zetet, egy hónapig csak nem tét­lenkedik. Levele jön. „Ki itt?” — kérdi a dundi szőke lány. (Egyébként a barna is dundi, csak szebb.) „Á, csak a menyasszo­nyom ... Remélem, nem zavar?” „Engem? Hát én veled élek, nem vetted észre?” A lány otthon áhítatosan nézi a bal gyűrűsujját, ahová a gyűrű kerül Múlik a nyár, de ő csak lapos cipőben mászkál, hátha ösz­­szeakadnak... nem akar maga­sabb lenni nála ... I. T. Nagyon szép. Tizennyolc éves. Hosszú szőke haja a derekát verdesi, kibontva hordja. Utána­ájulnak a középkorúak, az idős férfiak, a lézengő srácok is az utcán. Vékony derekú. Nem festi magát, gépírólány egy hivatalban. Megközelíthetetlen és remek mun­kaerő, mindig lehet rá számítani. A fiú Németországba készül. Anyját elvette egy német állam­polgár, kitelepülnek. Autókkal. A lány szereti a fiút, szilveszterkor, vízkeresztkor is, március idusán is. „Szép ez a szerelem...” — énekli egy gúnár a presszó lemezén. A lány ideges. Telefonál, mert meg van adva, hogy telefonálj, mert nemsokára elutazunk. A fiú nem jön el a lányért, a lány el­megy a fiúért, hiszen annak annyi gondja van az utazás előtt. Köln­be költöznek. Köln szép, és majd ír onnan a szerelemről, az emberi kapcsolatok szépségéről. Ősszel esetleg visszajön érettségizni s ak­kor megkeresi a lányt. Érzékeny, mélyreható búcsú. Eleinte levelek. (Kettő.) A lány vár, szabadságát a fiúra tartogatja, a gépen összekeveri a betűket. Le­fogy. Sovány, de még mindig szép. A váró lány szép. Múlik a nyár. A hőség az ab­lakot veri, a lány nem napozik, levelet vár Németországból. A lány sápadt. Verejtékes az arca, pedig munkakönyve is van, ren­des fizetése. A fiúnak a barátait próbálja fölkutatni, hátha nekik írt, hogy jön. Nem írt oda se­m neki, ő ír, szorgalmasan, a nyárban leomló hajjal. Kis betűire kari­kákkal jelzi a pontot. Miért? Lehetséges, hogy a fiú valóban Magyarországon fog érettségizni! Akkor úgyis jelent­keznie kell. Majd kopog... Jön... Belép ... És akkor nemük­nek megfelelően, egyenrangú part­nerként fognak találkozni. Talán már holnap délután. Igen, dél­után kéne jönnie, amikor anya nincs még itthon. Csak ne lenne iyen hőség... Olvasom a lapokban, hogy a pedagógus-szakszervezet egyik ba­latoni csoportja és a helyi nép­front-bizottság vitát rendezett a nők egyenjogúságáról az iparban és a mezőgazdaságban. A korrefe­rensek részint pszichológiai, ré­szint etikai oldaláról világítják meg a kérdést. A megbeszélést — jegyzi meg kedvesen az egyik lap — fürdőruhában tartották a nagy meleg miatt, és kitértek a szexuá­lis felelősség, a családtervezés, a kölcsönösség és az azonos mun­káért azonos bért alapvető kérdé­seire. Úgy hallom, az én fent említett lányaim nem vettek részt a ta­nácskozáson. Vártak, telefonáltak, levelet írtak és tartalékolták a szabadságukat ezeknek a kérdé­seknek a gyakorlati megoldására. Majd jövő nyáron lesülnek Sió­fokon. *r*. * F-iSz&v+H'i Mermeze Nóra: Két ex libris .íjreagy IRODAlJOMI / BOROS LAJOS: JÁTÉK Józsika még egy marék homokot vett a kezébe. Behunyta az egyik szemét, és fél­rehajtott szemmel méregette a várat. El­gondolkozva csurgatta egyik tenyeréből a másikba a csillogó szemcséket. — Ide teszem! — közölte magával hatá­rozottan, és egy, a kívülálló számára ért­hetetlen helyre rakta. Gyurika ezalatt begyújtotta magát, pö­fögött, sebességet váltott, majd bekanyaro­dott a vár udvarára. Csikorogva fékezett. Kiszállt magából, és jól becsapta az ajtót — Jó vár. Jó magas. — Azt meghiszem!­­ — Csak mégse jó. — Nem is igaz. — De igaz! — És mert nem mégse jó? — Mert nincs körülötte folyó. — Igenis ahogy nincs. Ilyen vár. — Akkor nem is jó vár. — De igenis jó vár. Gyurika megvonta a vállát. Kivette zse­béből a sluszkulcsot, kinyitotta magát, beszállt. Begyújtotta a motort. Mielőtt el­indult, kihajolt az ablakán. — Ha nincs folyó, nem is igazi vár! Józsika még egy vödör vizet öntött a várárokba. A víz felszisszent, homokot kapott a nyakába, és sárrá sápadt. Gyurika a súlytalanság állapotában fennakadt a vár tornyán. Felhúzta szka­fanderének ablakát. Lenézett. — Jó vár. Jó magas. — Én csináltam. — És a folyó? Kiszáradt? — Ez földalatti folyó. — Olyan nincs. — De igenis hogy van! — Nincsen. Mer akkor nem lehet berni© hal. A folyóban meg hal van. Józsika ott guggolt a várárok mellett, és azt figyelte, hogy a fényes víz tetején ráncot vetve megremeg a magas ház, mégpedig fejjel lefelé. Gyurika megállt mellette. Csak úgy. Gyalog. — Hű, azannyát! — Na?! meg — És milyen mély? — Száz méter. — És halak is vannak benne? — Rengeteg. — Hazudol. — Nemén. — Akkor fogjunk halat — Mivel? — Mivel­ mivel! Pecával! Bot madzag. Gyurika ott guggolt Józsika mellett Mindketten sáros madzagot lógattak a sá­­padozó pocsolyába. — Neked pedzi? — Nekem igen. Neked? — Nekem nem. És neked se nem. —­ De nekem igen. Mindjárt felakad. — Nem is igaz! Józsika keze hirtelen megrándult A bot furcsán lehajtott. Józsika nyögve húz­­ta-vonta. A víz teteje fodrozódni kezdett Először csak a szivárvány színű hátúszók jelentek meg. Aztán kibukkant a különle­ges hegyes csőr is. A padnál a nyugdíjas bácsi lejjebb eresztette az újságot, szem­üvege felett végigmérte a zsákmányt — Kardha. Vagy húsz kiló. Veszélyes bestia. Aztán tovább olvasott. A srácok gyűrűt alkottak Józsika és Gyurika körül. — Hű, mekkorát — Felfújható? — Ez él! — Add nekem! Gyurika megfogta Józsika kezét, odébb lépett vele, és a fülébe suttogott — Ez a hal nincs. — Dehát ott van! — Nem lehet ott Nem fér oda. — Én fogtam! — Amikor a vödörben hordtad a vizet akkor is benne volt? — Nem Akkor nem — Na ugye! A nagy hal vergődött még egy párat, aztán körvonalai bizonytalanná váltak, és csak a nedves homok maradt utána. KISS DÉNES­: Időkön túlról Mikor először moccantam anyámban nyár volt aranyos füsttel égtek dombokon a búzatáblák Temetőben a halott kistestvérek ezt sose látták Mikor először moccant énbennem anyám elcsitult az idő fergetege Égcsúcsán a nap ragyogott és azt kérdeztem miért jöttem el én ide mit keresek két halál között Azóta én hordom ki őt Nem tudom milyen lesz az ismeretlen gyerek Borzongva mocorognak a temetők fa virág titkolja az enyészetet De tudom: arcom horpadása mind gyermekvonásaim sírürege Mind mélyebbről figyel az eltemetett Már-már időkön túlról szivárog tekintete 1973. SZEPTEMBER L

Next