Élet és Irodalom, 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-09 / 10. szám - Búcsú Bálint Lajostól • nekrológ (2. oldal) - Hegedüs Géza: A leleményes szerző • évforduló • Szigligeti Ede születésének 160. évfordulójára (2. oldal) - Tardi Sándor: rajza • kép (2. oldal) - Ruffy Péter: Dallos Sándor emléke • évforduló • Tíz éve halt meg Dallos Sándor (2. oldal)

! ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Megjelenik minden szombaton A oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS SZERKESZTŐSED : 1064 Budapest, Széchenyi utca 1 Telefont 111-424 310-920 314-164 14 Óra után: 113-221 KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VB., Lenin krt. 9—11 Levélcím: 1904. Posta­fiók: 223 Telefon: 221-285 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT Igazgató Nyomda: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítőhivataloknál és kéz­besítőknél külföldön terjeszti a ,,Kultúra” Könyv- és Hírlap Külke­reskedelmi Vállalat, HU 1389 Budapest, Postafiók 149 Előfizetési díj: 1 Hónapra 10 forint, negyedévre: 30 forint, fél évre 60 fo­rint, egész évre: 120 forint INDEX 23 244 Talán még a gyöngynél is ki­sebb betűi voltak. Talán még a tűhegynél is élesebb ceruzái. Kü­lön is vásárolt grafitbetéteket, melyeket pengével hegyezett. Két dolgozószobájára emlék­szem. Az egyik a régi Pesti Hír­lap épületében volt, majdnem­­hogy sötét, örökösen villanyfény mellett írt. Ezt a szobát a Hírlap örökölte, itt dolgoztam vele együtt 1946 ősze után. Másik dolgozószo­bája, az otthoni, ennél is kisebb felt­étel.*. Egyetlen szék, asztal. Asztalán ceruzahegyek. Mont­blanc ceruza, ceruzabelek, pen­gék, bicska, kés. Mindkét szoba udvari. Udvari homály. Udvari komor. Dallos Sándor már túl volt a Dunántúli legendáskönyv, Az em­ber nyomában, a Mezei miráku­lum prédikátori hevületén, izzó nyelvezetén, elbűvölő tájleírá­sain, a szent szegénység ábrázo­lásán, mikor megismertem. Napjait megosztotta e szerkesz­tőségbeli s az otthoni „cselédszo­ba” között. Ezekben élt, két édes­sötét ketrecében. Néha oldalról figyeltem. Nem látott senkit, en­gem sem. Nem látta a szobafalat sem. Minden leomlott, izzóvá vált körülötte. Úgy írt, ahogyan az acélt edzik. Hihetetlen hőfokon. Homlokára tolta szemüvegét, fel­ugrott, kipenderítette maga alól a széket, két kitárt tenyeréből fo­lyosót formált, s­ e két tenyér, mint mozgó felvevőgép, a ma­gasból a mélybe tartva, külön pá­lyát írt le. Utána roskadt csak le a székre hogy a hegyek hegyei­vel föl­jegyezze: körsvenk. Vagy valami hasonlót. E két udvari sötétségben már csak a fényeket látta. Az ábrázo­lás, a kifejezés szikrázását és vi­lágosságát. Már csak filmeket írt, ő vitte filmre, mint forgató­könyvíró, a Talpalatnyi földet. A „Semmelsweis”-ért József Attila­­díjat kapott. Már nem volt Hírlap, nem volt újságriport, nem­ írt novellát, re­gényt, már megjelentette Munká­­csy-ját, mikor pályája tornyát, a legfelső emeletét kezdte építeni. Hajnaltól. Mindennap hajnaltól. Hónapokon, éveken át. Hegyesre hímzett trónokkal, a látomás ere­jével, Arany János­ával teljesen azonosulva. A Toldit írta, másodszorra. A Toldit, filmre. A Toldit, egy nép nagy hírének a dicséretére. Dallos Sándor azt hitte, mert úgy írta volt, hogy ettől a filmtől felmagasztosul a magyar nép. A szegénység népe. A forgatókönyv elkészült. Film nem lett belőle. A drága Toldi Miklós túl drága lenne. Mint film, a Toldi meghalt, mielőtt megszületett volna. Dallos Sándort trombózis érte. Megbé­nult a ceruzahegyező kéz, a szor­galmatos, a gyöngysoros. Dallos Sándor béna kézzel halt meg hatvankét éves korában. Már tíz esztendeje. Ruffy Péter Dallos Sándor emléke Megüresedett egy asztal a fé­szekben. Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Bálint Lajos író, műfor­dító, dramaturg és színházi kri­tikus. Már életében legendás alakja volt a színházi életnek. Pályája irodalom- és színháztörténeti korszakokat ívelt át. 1886-ban született Új­pestett. 1904-ben részt vett a Thália Társaság alapításá­ban. A század elejétől kezdve szí­nikritikus. Irt a Hétbe. 1910-től a Magyar Hírlapba, volt a Világ belső munkatársa — az elmúlt évtizedekben cikkeivel majd mindegyik fővárosi lapban talál­kozhattunk. Színházi jegyzetei egy időben az I­let és Irodalom­ban is rendszeresen megjelentek.­­ Nemcsak bírálója, szervezője és Bálint Lagostól szerzője is volt a színházaknak. A Tanácsköztársaság idején a vi­déki színészet kormánybiztosa lett. 1915 és 1936 között a Nem­zeti Színház dramaturg-főtitká­raként, 1936-tól pedig a Magyar Színház és az Andrássy úti Szín­ház dramaturgjaként működött. Száznál több színpadi és prózai művet fordított le és dolgozott át. 1935-ben nagy sikerrel mutatták be — Bajor Gizivel a címszerep­ben — Baskircsev Mária című darabját, 1942-ben pedig Támár című művét láthatta a közönség. A felszabadulás után a Csínom Palkó és a Bihari nótája egyik librettistájaként aratott sikert. Ezenkívül több egyfelvonásost is írt. Esszéi, tanulmányai, könyvei ma már színháztörténeti jelentő­ségűek. Színházi mun­kája mellett Bá­lint Lajos az irodalmi életben is fontos szerepet játszott. A két háború között a Géniusz könyve kiadó irodalmi vezetője volt, a háború után az írószövetség ügy­vezető titkára lett, majd a Szín­padi Szerzők Egyesületének fő­titkára. 1953-tól nyugdíjba vonu­lásáig (1959-ig) a Szerzői Jogvédő Hivatal igazgatóhelyetteseként munkálkodott. A színház egy tudós rajongójá­val és értőjével lettünk szegé­nye­­­bek. A LELEMÉNYES SZERZŐ Szigligeti Ede születésének 160. évfordulójára Szigligeti élettörténete a magyar színház csaknem fél évszázados történelmével azonos. Amikor a Nemzeti Színház végre létrejön, az akkor 23 éves fiatalember már ismert drámaíró és nélkülözhetet­len színházi mindenes, aki ha kell, énekes és táncos színész, ha kell, biztos kezű rendező, jó szemű dramaturg, gyors munkájú dísz­lettervező és díszletfestő, bámula­tosan gyors műfordító és lelkiis­meretes titkár. Amit egy színház­ban csinálni lehet, azt ő végig­csinálta és mint a Nemzeti igaz­gatója halt meg 1878-ban — 64 éves korában —, mindent előké­szítve a Paulay fémjelezte fény­korhoz. Paulayt is ő hívta meg főrendezőnek és utódnak. De ő­ nevelte fel Paulay számára a nagy gárdát: Jászai Marit, Már­kus Emíliát, Vízvárit, Gabányit, Újházit. Ő szerezte be fordítónak, dramaturgnak, majd házi szerző­nek Csiky Gergelyt. S mindehhez nemcsak száznál több színjáték­kal gazdagította a műsort, hanem lelkesen — és liberális túlköny­­nyedséggel — teret adott ifjaknak és időseknek ahhoz, hogy ha szín­darabot írnak, ám azokat adják is elő. Soha annyi bemutató nem volt magyar színházakban, mint az időben, amikor Szigligeti volt a színházi élet irányítója, a testet öltött színházpolitika. Persze szidták is. Miért is ne szidták volna, hiszen a közép­pontban állt, mindenünnét ő lát­szott. És fölényes könnyedséggel vette tudomásul, bármit mondot­tak is vagy írtak­ felőle. Meg volt győződve, hogy nélkülözhetetlen, ha van is kifogásolni való művei­ben, tetteiben, senki jobban nem csinálhatná, és főleg senki más nem adná úgy a maga teljes éle­tét a színházért, mint ő. Léte volt a színház, ott zajlott magánélete is, ott virágoztak ki és hervadtak el szerelmei is, ott fűződtek ba­rátságai és ott vetettek hullámo­kat ellenségeskedést. A kifogások, ellenségeskedéseik, szidalmak azonban hamarosan el­csitultak, de megmaradt a szere­tet, a jó emlékezés. Szigligetit, a színészt szerették művésztársai, mert kedves volt és mindig segí­tőkész; a rendezőt szeretnék és becsülték a színészek, mert min­dig tudta, mit akar, utasításai vi­lágosak és ésszerűek voltak; amit csinált, annak eleve siker­szaga volt; a művészeti vezetőt, majd igazgatót szerették a szín­háziak, mert méltányos volt és mindig számítani lehetett rá. És különös módon az írót szerették a többi írók, mert rendkívüli mű­veltsége és irodalom-szakmai hoz­záértése ellenére szerény udva­riassággal tudott mindenkit lebi­lincselni. Sohase mondták vagy írtak ró­la, hogy nagy vagy akár jelenté­keny író. Nem is volt az­ igazi, leleményes színpadi­­ szerző volt, kifogyhatatlan, az ötletekből, biz­tonságos a helyzetteremtésben, ér­zékeny minden aktualitás iránt Nem művésznek jelentékeny, ha­nem irodalomtörténeti jelenség­nek. Vele diadalmaskodik szín­padjainkon a Victor Hugo típusú vad romantika, ő egyengeti az utat a szellemes társalkodó vígjáték felé, némi előzmény után ő te­remti meg a népszínművet (a szót is ő találja ki), de később, ő az első, aki elfordul a népszínműtől és­­kísérletezni kezd a már-már naturalista népdrámával, és még a realista igényű polgári társadal­mi drámát is ő kezdeményezi ná­lunk, utat nyitva Csiky Gergely­nek. Nagyon is hullámzó értékű élet­művének van néhány kétségtele­nül maradandó értéke. Vígjáték­irodalmunknak legalább két klasszikussá vált művet adott: a Liliomfit és a Fenn az ernyő nin­csen kast. Népszínművei közül mindig találhatunk újrafelújítan­­dókat, mindenek előtt a kitűnő népi­ krimit: A csikóst. De nem kellene megfeledkeznünk a komo­lyabb népdrámát előkészítő Le­lencről sem. Gyulai Pál és nyo­mán egy nemzedéknyi irodalom­­történész A trónkeresőt tartotta a legjobb drámájának, van is benne némi schilleri igény, de történel­mi drámái közül talán ennél is jobb a kitűnő szerepeket adó, fe­szülten romantikus Gritti, még jobb az ókori világ hanyatlását idéző Világ ura, és — úgy hiszem — a legjobb mégis az a Struensee, amelynek bemutatójakor az egész nemzet ünnepelte, hogy a sokk si­kerű színházi ember immár szá­zadik színjátékát írta meg. De a száznál is több drámai műben az utókor mindig találhat új érde­kességet, felújítani valót. Élete romantikus volt, akár­csak életműve. Még saját nevét is ki kellett találnia, hiszen eredeti­leg Szath­máry Józsefnek hívták. De a Nagyváradról Pestre került mérnökjelöltet romantikusan szi­gorú apja kitagadta, mert a fiú romantikus pátosszal színésznek állt. Az apa visszavette fiától a nevet, amelyet ő adott. Akkor lett belőle Szigligeti Eduárd, majd ké­sőbb az Eduárd magyarosodott Edére. 18 éves korában már szín­padi szerző volt. Ettől kezdve ér­zelemformáló tevékenységgel élte át a reformkort, a forradalmat és szabadságharcot, az elnyomatást és a kiegyezést. Látványos múlt­idézésével és szívbeli derűjével a nemzet vigasztalója volt, amikor vigaszra volt szükség. Egész léte a kor liberális demokratizmusát­­ fejezte rá. Egy pillanatig sem volt forradalmár, egy pillanatig sem volt a haladás ellensége: együtt haladt korával és kielégítette na­pi szükségleteit. És főleg: értett mindahhoz, a­­it csinált. Ezzel vívta ki magának a nemzeti hal­hatatlanságot. A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek SZÉPIRODALOM LUIGI PRETI: IFJÚ LÉLEK, IFJÚ LÉLEK ... Regény. (Európa) BORISZ VASZILJEV: A HAJNALOK ITT CSENDESEK. A LEGUTOLSÓ NAP. Kisregényeik. (Európa) GAAL GÁBOR: LEGYÜNK KOR­­TÁRSAK. Novellák, cikkek, leve­lek. (Kossuth) BENYÓ JUDIT: TETOVÁLT SZA­VAK. Versek. (Magvető) ISTVÁN MARIAN: VESZÉLLYEL VEMHES VILÁG. Versek. (Magve­tő) REJTŐ JENŐ: CSONTBRIGÁD. Re­gény. (Magvető) TÓTH ESZTER: A VÁLASZTOTT SOKASÁG. Versek. (Magvető) TERMO ÉKES ÁG: Magyar költők versei az anyáról. Antológia. (Koz­mosz) FODOR JÓZSEF: EGY PLANTA ÉNEKEI ÉS MÁS VERSEI. (Szép­irodalmi) TANULMÁNY, ALBUM, ESSZÉ­K. SZŰCS JULIANNA: MORANDI. (Corvina) MÁTRAI LÁSZLÓ: ÉLMÉNY ÉS MŰ. Esszék. (Gondolat) A RÓMAI MŰVÉSZET VILÁGA. An­tológia. (Gondolat) L. N. SZTOLOVICS: A SZÉP KATE­GÓRIÁJA ÉS A TÁRSADALMI ESZMÉNY. (Gondolat) BANSZKY PÁL: NÉMETH JÓZSEF. (Képzőművészeti Alap) Filmbemutatók A BÍBORMADÁR. Színes, széles­vásznú, kétrészes szovjet film. Be­mutató: március 14-én. A DIKTÁTOR. Amerikai film. Bemu­tató: március 11-én. RIPORT A KIKÖTŐBEN. Színes bol­gár film. Bemutató: március 14-én. Színház O ÉVA, ÉVA ... Bemutató az Iro­dalmi Színpadon, március 12-én. M—A—D—A—C—H. Bermiutató a h­u­­szonötödik Színházban, március 14-én. Hangversenyek PESKÓ GYÖRGY orgonaestje a Ze­neakadémia nagytermében, már­cius 9-én. GYARMATI VERA hegedűestje a Ze­neakadémia kistermében, március 9-én. J. S. BACH ÉS FIAI. A MÁV Szim­­fonik­usok hangversenye a Zene­akadémia kistermében, március 10- én, vasárnap délelőtt 11 órakor. Vezényel: Dőry Dénes. VARSÁNYI LÁSZLÓ zongoraestje a Zeneakadémia kistermében, már­cius 10-én. A BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARÁNAK hang­versenye a Zeneakadémia nagyter­mében, március 11-én. Vezényel: Németh Gyula. BACHER MIHÁLY zongoraestje a Zeneakadémia nagytermében, már­cius 12-én. A POSTAS SZIMFONIKUS ZENE­KAR hangversenye a Zeneakadémia nagytermében, március 13-án. Ve­zényel: dr. Vasady-Balogh Lajos. A MÁV SZIMFONIKUSOK hangver­senye a Zeneakadémia nagytermé­ben, március 15-én. Vezényel: Pé­csi István. Kiállítások DEIM PÁL festőművész kiállítása a Műcsarnokban. Megnyitó: március 16-án. VASSÁNYI BÉLA fotóművész ki­állítása a Fényes Adolf-teremben. Megnyitó: március 15-én. BORNEMISZA LÁSZLÓ festőművész kiállítása az egri Rudnay Gyula­teremben. Megnyitó: március 14-én. IFJ. BENEDEK JENŐ festőtsművész kiállítása a szolnoki Aba-Novák­­teremben. Megnyitó: március 14-én. HIBAIG­AZÍTÁS Január 26-i számunkban A hét kulturális eseményeiből rovatunk a Szegedi Nemzeti Szín­ház meghívója alapján közölte a Képzelt riport egy amerikai pop­­fesztiválról február 1-i szegedi be­mutatójának adatait. Az ott feltün­tetett szöveghez híven nálunk sem szerepelt Pós Sándornak, I. regény színpadra alkalmazójának a neve. Pós Sándor kérésére most a követ­kezőképpen egészítjük ki eredeti információnkat: A helyes cím: Déry—Pós — Presser — A­d­amis ; Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról.

Next