Élet és Irodalom, 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-20 / 16. szám - Gellért Kis Gábor: A szén - most • riport (16. oldal) - Csíkszentmihályi Róbert: Dombormű-terv • kép (16. oldal)

ÉLET ÉS ÍZ IRODALOM "■“"íll S. GELLÉRT KIS GÁBOR RIPORTJA: A SZÉN­­ MOST 1969 szeptemberében az akkori nehézipari miniszter parlamenti expozéjában elmondotta,­­hogy a második ötéves terv időszakában és az azt megelőző időkben Ma­gyarország energiaigényének ki­elégítésében a szén dominált. 1950- ben a szén részaránya az energia­­hordozók felhasználásában mint­egy hetvenöt százalékos volt, ez az érték — jegyezte meg — 1970- ben várhatóan 48—49 százalék­kal módosul. Távlati terveinkben gazdaságtalan bányák visszafej­lesztését és a növekvő energiaigé­nyek szénhidrogénekkel való ki­elégítését úgy irányoztuk elő, hogy 1975-ben a szén részaránya 37— 39 százalékra, 1980-ban 26—28 szá­zalékra változik. Ezzel egyidejűleg a szénhidrogének, a kőolaj és a földgáz játszik egyre nagyobb sze­repet Két esztendővel később, 1971. áprilisában egy országgyűlési vá­lasztási beszédből világossá vált, hogy mi a tényleges helyzet. An­nak ellenére — hallhattuk —, hogy energiaellátásunkban a szén százalékos részesedési aránya csökkent, a szénbányászat felada­ta a hazai ellátásban, a fogyasz­tói igények kielégítésében az utób­bi évek során a gazdasági prog­nózishoz viszonyítva lényegesen nagyobb az energiaigény, biztosí­tani fogjuk, hogy a szénbányászat megnövekedett feladatait zavarta­lanul elláthassa. Ezek a feladatok nincsenek ellentétben a hazai szénhidrogénprogrammal, a kő­olaj- és gázkitermelés intenzív fej­lesztésével. Helytelenül véleked­nek, akik szembeállítják a két kérdést. Arról van szó ugyanis, hogy az elsőben meghirdetett program az akkori gazdasági kilátások­nak, energiaterveknek lényegé­ben megfelelt. Csakhogy a gaz­daság alakulásában is van sze­repe, módosító szerepe az előre nem látható eseményeknek. Ez, persze, csak a dolog egyik oldala. A másik az, hogy a miniszteri nyi­latkozatban foglaltakat több mi­nisztériumi tisztviselő és bánya­igazgató általános érvényűnek te­tekintette, vagyis az összes szénbá­nyára vonatkoztatta. Ennek követ­keztében uralkodott el — néhány bányavállalat kivételével — az a szemlélet, hogy a szénbányáknak Magyarországon nincs jövőjük. Erősítette ezt a hiedelmet, hogy csökkent a szén iránti kereslet, mert a gyárak és az üzemek soka­sága egyik évről a másikra áttért a szénfűtésről az olaj- vagy gáz­tüzelésre.• A három legfőbb fogyasztó az erőműhálózat, a kohászat és a bel­kereskedelem, vagyis a lakosság és a vállalatok. A lakosság szénfogyasztása csök­ken. A lakótelepeken távfűtés van, és a hőközpontokban sem szénnel melegítik a vizet. A régi lakások tízezreiben bontották le a cserép­kályhát, hogy gázkonvektort szerel­tessenek fel. Százezerszámra adtak el olajkályhát is. Mindkettőnek egyszerű a kezelése, és tisztább, mint a szénfűtés. Számos hivatal­ban és középületben olajkazánokra cserélték a szénfűtéses kazánt. Az elmúlt években épült falusi házak­ban sem nagyon találnánk szenes­kályhát, és a régiekben is jobbára fával fűtenek. Erőműveinknek több mint a fele ma is szénnel dolgozik. Az ott használt szenet nevezik a szakem­berek energetikai szénnek. Ez lehet jó minőségű barnaszén és lignit. A régebbi erőművekben, például Ajkán, Várpalotán, Komlón és Ta­tabányán barnaszenet használnak. Mindegyik szomszédságában ott a bánya. Lignittel csak azokban az erőművekben tüzelnek, ahol a kö­zelben, könnyen, a felszínről nye­rik a fűtőanyagot. Ilyen a gyön­­gyösvisontai, és ilyen lesz majd a bükkábrányi is. A nógrádi szénbányákat azért kellett bezárni, mert ezekben a gyönge fűtőértékű szenet viszony­lag nagy mélységről bányászták ki, végképp gazdaságtalanok voltak. Több erőművet avultsága miatt kellett átépíteni. A régi berendezé­sek a dolog természetéből faka­dóan ráfizetésesen működtek, és el­öregedésük miatt nem voltak biz­tonságosak sem. Néhányat azért kellett átépíteni, mert veszélyes mértékben szennyezték a környe­zetet. Ilyen volt a lakótelen köze­lében levő Kelenföldi Hőerőmű, itt ma már olajjal és földgázzal fel­váltva tüzelhetnek. A kohászatnak feketeszénre van szüksége, pontosabban a kokszol­ható feketeszénre. Idehaza ez csak a Mecsekben, Komlón és Pécsett van. Kitermelése nagyon sokba ke­rül, hiszen a bányászok hat-nyolc­­száz méter mélyen dolgoznak. Rá­adásul a szenet, amelyet kibányász­nak, többször is át kell mosni, hogy a kokszoláshoz eléggé „vegy­tiszta” legyen. Utána szállítják a Dunai Vasműbe. • A hatvanas évek elején a kor­mány hatalmas összegeket fordított bányagépek és berendezések vásár­lására; korszerűsítették, biztonsá­gosabbá tették a munkakörülmé­nyeket. Az akció az évtized köze­péig tartott, hatása azonban érző­dött 1967-ben és 1968-ban is. Attól kezdve viszont éppen csak annyi pénze volt — ha volt! — a bányavállalatoknak, hogy pótolják az elhasználódott eszközöket. Arra már nem jutott, hogy új széntele­peket készítsenek elő a későbbi esetleges termelésnöveléshez. Amikor úgy látszott: bizonytalan­ná vált a jövő, sok ezer bányász vette a munkakönyvét Kosztolányi Péter komlói vájár ott maradt. Több mint húsz éve dolgozik a mélyben, annak idején ő kezdte meg az első frontfejtést Zobákon. 1963 óta rendszeres ven­dége a kékestetői szanatóriumnak. Hatvanhárom kiló, és a tüdejében annyi szénpor rakódott le, hogy azt onnan már semmilyen kúrával sem lehet kitisztítani. Munkaképes­sége tavaly május óta 49 százalé­kos, inm­a és dohányoznia tilos. Ennek ellenére még ma is frontfej­tésen dolgozik, hatszáz méterre a földfelszíntől. A hétezer kalóriás szénért „alá kell szállni”. A kas öt perc alatt ér le a csapattal a munkahely közelébe. — Négy-öt esztendeje sokszor mondták nekünk, persze nem hiva­talosan, hogy olcsóbban úszná meg az állam a bányászatot, ha meg­kapnánk a fizetésünket és otthon maradnánk. — Sokan elmentek akkoriban? — Tizennyolcezerből háromez­ren. Többen az uránbányába, má­sok pedig, akiknek ismeretségük volt az iparban vagy a mezőgazda­ságban, gyárba, illetve téeszbe mentek. Nem is kellett őket nagyon csalogatni. Főleg a fiatalok hagyták itt a bányát. Akiknek nem volt la­kásuk. Elszegődtek a szövetkezetbe, kaptak házhelyet, kölcsönt az épít­kezéshez, persze hogy elmentek. — A jobb kereset sem marasz­talta őket? — No hiszen! Volt idő, amikor a bányászok keresete alig haladta meg a mezőgazdaságban dolgozó­két. Hát ki vállalta ezt a munkát azért a kis többletért? Fehér Ernő ajkai vájár ugyan­csak frontfejtésen dolgozik, ő is több mint két évtizede jár a közeli bányába. — A bizonytalanság idején közü­lünk is sokan hátat fordítottak a bányának. Néhányan megbánták és visszajöttek. Változnak az idők, megint kell a szén. Az elmúlt négy esztendőben ti­zenháromezerrel csökkent a szén­bányákban foglalkoztatott vájá­rok, csillések és más munkások száma. Akik végleg elmentek, ma is hiányoznak a bányából, helyükre nem jelentkeztek újak. Részint azért, mert a köztudat a bányásza­tot még ma is halódó szakmának tekinti, részint a munka nehézsége miatt. Piszkos, poros, veszélyes és igencsak megerőltető. — Ide mindig is hórukk­ embe­rek jöttek — mondta a Mecseki Szénbányák egyik vezetője. " Az iparban már gyakori, hogy a gépe­ken érettségizettek dolgoznak, a bá­nyában nagyítóval is alig találni középiskolát végzett munkást. Sze­net lehetett lapátolni négy elemi­vel, mégis jó pénzt kerestek vele. Van ugyan beiskolázási tervünk, de nem nagyon teljesítjük. Nincs után­pótlás, pedig a fiataloknak a leg­különbözőbb kedvezményeket ad-Valamelyest jobb a helyzet Aj­kán. A dolgozók iskoláját helyben, a bányánál szervezték meg. A ta­nárok közt jó néhányan kötődnek a bányához: mérnökfeleségek és más vezetők házastársai. Már meg­honosították az új munkásoktatási rendszert, vagyis hetente kétszer van tanítás, és fél év alatt végez­nek el egy tanévet. A nyolcadik osztály után vájárképző vagy ak­nászképző tanfolyamra mehetnek. De ez még mindig csak belső szak­munkás utánpótlás. Kívülről igen kevesen jönnek. A városból, Ajká­ról pedig egyáltalán nem, hiszen ott a nagy lehetőség: a Tipiföldgyár. Múlt ősszel a bánya fiatal mér­nökei fölkerekedtek és elmentek a Dunántúlra, hét nevelőotthonba. Filmet vetítettek a nyolcadikos fiúknak a bányáról, az ott használt gépekről és próbálták rábeszélni az állami gondozott gyerekeket, jöjje­nek! Elmondták nekik, hogy a bá­nya mellett szakmunkásképző és kollégium van.­­Az ötvenes években épült. Ak­koriban több mint hatszáz leendő bányászt oktattak. Most viszont, je­lentkező híján, öt éve nem indítot­tak első osztályt. Más szakmák ta­nulói használják az intézetet.) A látogatókon ú­ton az ajkaiak be­számoltak a fiataloknak a kereseti lehetőségekről s a munkakörülmé­nyekről. Azt még nem mondhatták el, hogy a vállalat tervezi­ minden állami gondozott fiúnak, aki a bá­nyát választja, vásárolnak egy rend ruhát , öltönyt, fehérneműt, in­get. Így is csak arra számítanak, hogy tizenöt tanulóval végre ismét elkezdhetik az utánpótlás nevelé­sét. A fiúk leggyakoribb kérdése ez volt: milyen jövője van a bányá­nak?• Horváth Gyula ajkai bányaigaz­gató: — Most készült el a távlati ter­vünk. Felbecsültük a völgyben hú­zódó szénvagyont, és annak ellené­re, hogy már száztíz esztendeje ter­melik ki a szenet erről a területről, a minták alapján mondhatom: itt, Ajkán, az ezredfordulóig minden bányásznak lesz munkája. Azonos minőségű szenet, ha kell, a mosta­ninál is többet tudunk adni az erő­műnek. Ezenkívül azonban vannak még feláratlan telepeink is. De ez már a jövő évezred dolga lesz. Mit tud a bánya jövőjéről Fehér Ernő vájár? Meddig ad a bányá­szoknak kenyeret Ajka-Csinger? — Pontosan nem tudom meddig, de sokáig! Az Ajkai Hőerőmű a mi szenünket használja, az abból ter­melt áramot pedig a timföldgyár fogyasztja. A timföldgyárat, ugye, fejlesztik, akkor pedig több áram­ra lesz szüksége. Ebből következik, hogy a mi szenünk is kell. Sőt, több szén kell. És hogyan látják a jövőt a Me­­csekalján? — Amíg a Dunai Vasműre szük­ség van, a mi szenünknek is lesz helye — mondta a bánya egyik ve­zetője. — Csakhogy ... csakhogy néhány évvel ezelőtt százmilliós nyereségünk volt. Sorra nyitottuk az új munkahelyeket. Nyereségünk azonban egyre csökkent, sőt, a múlt évben már majdnem százmil­lió volt a veszteségünk. Közreját­szott ebben a tavalyi Kossuth-bá­nyai tűz, amikor hat fejtés közül öt használhatatlanná vált. Nagy érvá­gás volt! Ettől függetlenül, évek óta nem kaptunk annyi pénzt, amennyivel istenigazából talpra állíthattuk volna a bányát. Végre úgy fest a dolog, hogy rend lesz, megkaptuk a rávalót. — Beszélnek a bányászoknak is a gondjaikról? — Ez közös érdek. És a bányá­szok nem szeretik a kertelést. Vélnénk,­ hogy az utánpótlás a bányászcsaládokból érkezik, hiszen a bányászat egykor generációkon át öröklődött szakma volt. Nem ritkán együtt dolgozott az apa és a fiú, sőt három nemzedék is. Fehér Ernő nős, két fia van. A bányásztelepen lakik, a saját házá­ban. Az idősebbik fiú harmadikos gimnazista. — Érettségi után idejön a gyerek a bányába? — Majd ő maga eldönti. De nem hiszem, hogy idejön. Biológus lesz vagy matematikus. Az ilyesmi ér­dekli. Kosztolányi Péter ingerült, ami­kor az új bányásznemzedékről kér­dezem. — Tudja, milyen vén a mi bá­nyánk? Az átlagéletkor negyven év körül van. — Maga mennyi idős? — Negyvenhat. — Fia van? — Most katona. Egyébként szo­bafestő, de van gépkocsivezetői ké­pesítése is. — Őt nem akarta a bányába hozni ? — De igen, ide tartott a fiú. Az­tán a jelentkezése előtt három nappal valahogy mégis elintézte, hogy festő lehessen. • Ha nem vonzó a munka maga, a többi iparágánál magasabb fizetés segíthet A szánbány­ászat ma — újra — nemcsak szavakban, kere­setben is kiemelt szakma. A mecsé­­ki bányásztól kérdem: — Mennyi a fizetése? — Hét- és nyolcezer forint között van, a különféle munkahelyi pótlé­kokkal. Ezenkívül háromszáz mé­terre lakom az üzemtől és elég so­kat vagyok túl műszakon. A társaim úgy hatezer körül keresnek. A magas jövedelemnek természe­tesen nyoma van a bányászok éle­tében. A részegeskedés, ha előfor­dul is, akár nem jellemző a bányá­szokra. De hogyan élnek? Ajkán két esztendeje felmérést végeztek: a bányászok közül kinek van gépjárműve — autó vagy mo­torkerékpár —, kinek van háza, tel­ke, szőlője? A válaszokat sokszoro­sított papíron, név nélkül kérték. Így sem töltötte ki mindenki az ívet. Ezt is tekintetbe véve, az eredmény: a fizikai dolgozók felé­nek van autója vagy motorja, het­venöt százalékának ingatlana. A felmérés kétesztendős, ezek a számok tehát túlhaladottak már. Több bányász érkezik kocsival, mű­szakkezdéshez, mint 1972-ben, és mert azóta kedvezményes áron tel­ket is kaptak a Balaton mellett, többen mondhatják magukról, hogy telektulajdonosok. A legfőbb szórakozás a televízió. Moziba ritkán járnak, a veszprémi Petőfi Színház előadásait — min­den héten játszanak Ajkán — a bá­nyászok alig-alig látogatják. Szóra­kozás a motor vagy a kocsi büty­­kölése, tisztogatása, a kerti munka, nyáron pedig a telek, a szőlő. Kosztolányi Péter háza ott áll, ahová a Komlói Erőmű füstje már nem ér el. öt szoba, hozzá erkély és veranda. Kívül garázs, benne az autó. A kertben gyümölcsfákat ápol. A pincében fotólaboratóriu­mot rendezett be magának. Két szórakozás van: a természetjárás és a fényképezés. Otthonában olajjal fűt, pedig jár neki a „hűségszén”. Inkább pénzben váltja ki. Így ké­nyelmesebb. És rajta kívül is egy­re többen kérik pénzben a hűség­szenet, illetve az árát. — Én már elsirattam néhány ba­rátomat, társamat, magam is áll­tam az omlásban egyszer — mond­ja csöndesen. — Csak a nyakam meg a fejem maradt szabadon, úgy irányítottam a mentést. Másfél óra múlva szabadítottak ki. De ezt bele kell kalkulálni. Aki a bányába jön, annak tudnia kell: lehet itt víz, gáz, sújtólég. Ezért kapjuk a több pénzt, nem a szép szemünkért. • Ha történetesen tizenöt-húsz év múlva a mostani mennyiséget kér­nék a szénbányászoktól, alighanem megoldhatatlan feladat elé kerül­nének. A bányászok derékhada ad­digra ugyanis kiöregszik. Ám kérdés, hogy lesz-e ennyi szénre szükség? Ez attól függ, hogy milyen ütemben és milyen mérték­ben foglalja el a szén helyét a töb­bi energiahordozó: az olaj, a föld­gáz, és az atomenergia. Irányadó a népgazdaság idei fo­gyasztása: szükségünk van 28 mil­lió tonna szénre, 8,7 millió tonna kőolajra, és 4 és fél milliárd köb­méter földgázra. Ezenkívül — meg­állapodás szerint — vezetéken 22 milliárd kilowattóra áramot hasz­nálunk fel. A szenet kizárólag hazai bányák adják. Kétmillió tonna olajat a ha­zai kutakból nyerünk, 5,4 millió tonnát a Barátság vezetékeken ka­punk a Szovjetuniótól, és 1,3 millió tonnát vásárolunk a Közel-Kelet­ről. A földgáz, bár mennyisége te­temesnek látszik, még nem látszik jelentékeny szerepet ebben az együttesben. Ami a jövőt illeti: a paksi atom­erőmű például a következő évtized elején kezd áramot adni, és amikor majd teljes erővel működik, több áramot fog adni, mint a jelenlegi erőművek együttvéve. Az olajról ilyen prognózist ma még nem lehet adni, pedig elkészült az energia­­rendszer hosszú távú fejlesztési terve. Ám az elképzeléseket módo­síthatják a világpiaci árak és az a körülmény, hogy a szakemberek nemzetközileg is vitatják-keresik az olaj hasznosításának legéssze­rűbb módozatait. A távlati tervek a korszerűsítés követelményeit szem előtt tartva számolnak az adottságokkal és a lehetőségekkel. Bizonyos, hogy fo­kozatosan növekszik majd az olaj és a földgáz felhasználása, és a magyar ipar szerkezete nem vál­tozik olyan rohamos gyorsasággal, hogy a szénről lemondhatnánk. Az ezredfordulóig biztosan nem. Addig, ha ugyan nem tovább, nyitva kell tartani a bányákat, és nem vehettük le tekintetünket a bányászokról. 1974. ÁPRILIS 20.

Next