Élet és Irodalom, 1974. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-06 / 27. szám - Varjas Endre: Szorít még a lábbeli? • Heti jegyzet (1. oldal) - Barczi Pál: rézkarca • kép (1. oldal)
KRITIKUSOK MŰHELYÉBEN Rényi Péternél (7. old.) Keresztury Dezső: AZ ÖTSZÁZÉVES MAGYAR KÖNYVMŰVÉSZET (10. old.) Abody Béla: CZIBOR JÁNOS, REQUIESCAT (14. old.) Szász Imre: ORISSZAI PÁLMAFÁK (15. old.) Ónody Éva riportja: ÁTMENETI SZÁLLÁS (16. old.) heti jegyzet SZORÍT MÉG A LÁBBELI? „Magyarország egy lakosa évenként átlag fél pár, helyesebben 0,48 pár cipőt vásárol, a magyar cipőkereskedők hivatalos kimutatása szerint” — jegyezte fel Bálint György, csaknem négy évtizede, 1936 májusában. S glosszáját, amely ezzel a szomorú statisztikai adattal kezdődött, így fejezte be: „az a lábbeli szorít a legkegyetlenebbül, amelyik nincs. Égetően, elkeserítően szorít, nem enyhíti semmi” ... Tavaly Magyarország egy lakosa átlag 2,6 pár lábbelit vásárolt, öt és félszer annyit, mint 1936-ban. A cipőkérdés tehát — úgy látszik — rendeződött, akárcsak a ruhaprobléma, legalábbis mennyiségileg. A parlament nyári ülésszakán a könnyűipari miniszter tervszámokat, a teljesítés százalékarányait, többmilliárdos beruházási összegeket és exportadatokat elősorolva, ágazata rekonstrukciós programját ismertetve mégis arról beszélt, hogy egyre többen lépnek föl a jobb minőség és a bővebb választék igényével. Hogy a fogyasztók kívánságai új anyagok, technológiák, modellek, formák alkalmazására ösztönzik a termelőket. És, hogy azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem a legújabb divat szerint öltözködnek, hiszen a lakosság egyötöde hatvan éven felüli, csaknem fele falun, jó része tanyán él. A jövőben jobban kell figyelni e rétegek igényeire– mondta Keserű Jánosné. Néhány éve a közvélemény és a sajtó még a modern fazonú ruházati cikkeket, a divattal való lépéstartást kérte számon a könnyűipartól. A korszerűség követelménye természetesen tartósan időszerű. Ám az akkori felbuzdulás és a mostani miniszteri beszámoló mást is bizonyít: mind a fogyasztók, mind a gyártók túljutottak az „eszi, nem eszi — nem kap mást”-szemléleten. Ez pedig azért is örvendetes, mert ha ennek a szemléleti változásnak eredményeképpen mindenki olyan ruhát, cipőt vásárolhat, amilyen ízlésének, kényelmének, életkörülményeinek megfelel, ha mindenki járhat fiatalosan vagy öregesen, divatosan vagy ómódian, városiason vagy falusiason, ahogy kedve tartja, ha vehet drágább holmit, de olcsót is, akkor az öltözködés, lábbelitől fejfedőig, talán lekerül végre a becsületbe vágó, világnézeti kérdések listájáról — ahol időnként még mostanában is szerepel —, s a maga szerényebb helyét foglalja el, a többi magánügy között. Mert ez így logikus, így természetes. Hiszen az alapvető szükségletek kielégítetlensége, a szegénység, a szűkölködés gondja már nem szorongat, „a lábbeli, amelyik nincs” — már nem szorít. Varjas Endre Szabó Magda: POSTÁMBÓL Faragó Vilmos: •..... » . . . .. y.» • •■'■ •'. •' 1 } ■, ■ '4. (5. old.) EGY KORTY BELTENGER (11. old.) WIV/£ 41. Barczi Pál rézkarca: Asszonyok ARA: 2,50 Ft