Élet és Irodalom, 1975. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1975-08-30 / 35. szám - -kor-: A szesz mindenkié • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Simon Zoárd: Szunyokáló szerkesztő • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (k.): Megírta! • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - na-pé.: Közönségszolgálat • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - faragó -: Én is fennakadok • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (-ci): Házirend • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - -y -t: Elszabadult szavak • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Ulveczki Gábor: Kiegyenlítés • kép (9. oldal) - Ténagy Sándor: Váratlan fordulatok • vers (9. oldal)

páratlan oldal A SZESZ MINDENKIÉ A badacsonyi középiskolás Ex­­press-tábor előtt 14—18 éves fiúk­­lányok vidáman iszogatnak. A legtöbb asztalon üveges sör, né­hol pálinkás kupica. Kérdésemre azt a felvilágosí­tást kapom, hogy a tábori étter­met és a hozzá tartozó büfét azért telepítették a kapun kívülre, hogy nagyobb legyen a forgalom. Így ugyanis a büfét nemcsak a tá­borlakók látogatják, hanem min­denki, aki arra jár. Különben a büfé falán ott a felirat, hogy fia­talkorúakat szeszes itallal nem szolgálnak ki. Ha egy gyerek inni­­ akar, az úgyis begyalogulna Ba­dacsonyba. Elképedek. Nem tudom kellő­képpen értékelni az okfejtés kris­tálytiszta logikáját. Csak a tábor­rend 6. pontja nyugtat meg, ez ugyanis így szól: „A tábor terü­letére szeszes italt behozni tilos.” Nincs tehát semmi baj, a serdülő fiúk-lányok az Express-tábor fel­ségterületén nem ihatnak. Ezek után javasolnám, módo­sítsák a táborrend idézett pont­ját, így: „A tábor területére sze­szes italt behozni tilos és nem is érdemes. Gazdag italválasztékkal vár benneteket a kaputól 50 mé­terre levő büfé.” • kor­­ SZUNYÓKÁLÓ SZERKESZTŐ Csak most került kezembe Hat­vany Lajos Ady című remek könyvének 2. (..átnézett és bőví­tett”) kiadása. Méltatlannak lát­ Ulveczki Gábor: Kiegyenlítés 1975. AUGUSZTUS 30. szik, hogy két hibát pécézek ki, de ahogy a szép nő arcán kirívó bármely kis pörsenés, a jó könyv­ben bántó minden szemernyi té­vedés. Néhány stílusbicsaklás után szemet szúr a legkínosabb: „Pet­­rencével összehányt sorok”. A petrence tudvalévően szénarakás, melyet aládugott rúdon lehet el­vinni. Már a szerző életében ja­vítani lehetett volna, ha a szer­kesztő szeme érzékenyebb. A 120. lapon olvasom: „Ami­kor Aeneas felé Diana közeledik, Vergilius leírja a sort: In cessu patuit dea. Lépteiben nyilvánul isteni valója. Ez a sor kétezer éve él. Megérdemli hosszú életét, mert ünnepi­ szép sor”. Gyönyörű, lel­kesedném, ha e négy latin szónak volna értelme. De nincs, ugyanis helyesen így han­gzik: Incessu patuit dea. Az első szó kettésza­­kítása még lehet sajtóhiba is, de az már biztosan emlékezetkiha­gyás,"hogy közeledő Dianát ír Hatvany, mikor az eredetiben tá­volodó Venusről (Aeneas anyjá­ról) van szó. Régi, elcsépelhetetlen igazság: Homérosz (s általában a szerző) olykor elszunyókálhat, de a szer­kesztő soha. Simon Zoárd MEGÍRTA! Vajda Kornél a Film Színház Muzsika augusztus 16-i számában Németh László Sziget Erdélyben című nevezetes tanulmányát idéz­ve különös következtetésekre jut: „A tervezett drámáról tehát le­mond ... Németh László nem írta meg Bethlen Katáról tervezett drámáját.” Pedig Németh László megírta a Bethlen Kata drámát. Bárki fel­lapozhatja a művet a Szerettem az igazságot című életműsorozat első kötetében (Drámák 1931— 1955). Az előszóban és a fülszö­vegben olvashatjuk: „A trilógiának szánt Bethlen Kata, melynek csak az első ré­ szét írtam meg, egy erdélyi Anti­goné akart lenni... A Szerettem az igazságot első kötetének anya­gából három család válik ki... A harmadik család, a korai tör­ténelmi drámák: a VII. Gergely és a Bethlen Kata trilógia elké­szült első része, mely itt jelenik meg először.” És utal már a drámára — a trilógia tervére — a Bethlen Kata­­esszé is, csak figyelmesen kell ol­vasni. Illetve: el kell olvasni. A nemcsak tervezett, hanem megírt drámával együtt. (k.) KÖZÖNSÉG­SZOLGÁLAT Vettem egy inget. (Mindenkivel előfordulhat.) Civilizált körülmé­nyek között vásároltam egy ci­­vilizáltan csomagolt fehérneműt. Kibontva, az egyik gombon volt egy színes kartoncédula, min­denféle, rejtjeles számokkal, alat­ta egy fehér cédula, amelynek cí­me: „Kezelési útmutató.” Egysze­rűség kedvéért idemásolom: „Termelő neve: Férfi Fehérne­­műgyár. Nyersanyag összetétel: 67% poliészter, 33% viszkóz. Ren­deltetési cél: fehérnemű. Jellem­ző tulajdonságai: könnyen kezel­hető, mosás hatására méreteit nem, vagy csak kis mértékben változtatja. E tulajdonságait so­káig megőrzi, ha betartja a keze­lési utasítást.” Íme: az önnön farkába harapó kígyó példázata, a magyar köny­­nyűipar nyelvén elbeszélve. Min­dent megtudtam az „útmutató”­­ból, amire nincs szükségem, sem­mit, amire lenne. Mert azt persze mondani sem kell, hogy másféle utasítás — akár szalagon be­varrt szimbólumok formájában — az ing körül nem volt található. Viszont ha nem tudtam volna, most akár mindig tudni fogom,­­hiszen írásom vann róla: az ing — fehérnemű, napé. TÓNAGY SÁNDOR: Váratlan fordulatok Műteremsarok Intim pillanat: a szobrász Szobrász című szobra leveti magáról az örökkévalóságot, agyagért nyúl, hogy szobrot emeljen önmagának. T­akarékosság A vers-ültetvényen termelési tanácskozás. Valaki javasolja: A költők köztesként a sorok közé is írjanak, miáltal jelentős mennyiségű papír takarítható meg. Másik javaslat: Takarékoskodjunk a nyomdafestékkel is, a költők hagyják el a központozást. Határozat: A költők ne írjanak verseket, így szépszámú költőt takaríthatunk meg. Sportverseny Megunván a­ sok világcsúcsot, titokban versenyre kelnek a stopperórák, ki méri lassabban az időt. ÉN IS’ FENNAKADOK Az Alkotmány napi vízi-légi parádén, mely természetesen „ha­gyományos” és „impozáns” volt, fennakadt az Országház tetejé­nek kőcsipkéin az egyik ejtőer­nyős. Az ország közvéleménye a televízióból értesült a parádé e „kedves színfoltjáról!’, ám­ azóta is hiába lesi, mi lett a színfolt to­vábbi sorsa. A kielégítetlen ér­deklődésben két tényező munkál. Az egyik — az erősebb — té­nyező : a szenzáció-éhség. Nyil­vánvaló, hogy a fennakadt ejtőer­nyős lett A Nap Érdekes Embe­re. A többiek „impozánsan” be­lepotyogtak a Dunába, de ő rend­hagy­óan fennakadt. Hogy történt? A teste akadt fenn, vagy az er­nyője? Mit csinált a következő percben? Kiabált? , Integetett? Meddig lógott a kőcsipkéken? Le­mászott? Lehozták? Vagy most is ott lóg még? A másik — az erőtlenebb — tényező: az aggodalom. Nem ütöt­te-e meg magát? Nem ijedt-e fél­holtra? Mit mondott, amikor vég­re földet ért a lába? Azt mond­ta, hogy katonadolog? Csak nyög­ni tudott? Hol van ,most? Ott­hon? Baleseti sebészeten? Ideg­­klinikán? Vagy csakugyan most is ott lóg még? Jelképesen mindenképp ott lóg. A tájékoztató szervek — a sajtó, a rádió, a televízió­t a kőcsipkéken hagyták. Én pedig nemcsak azért akadok fenn ezen a fennakadáson, mert a tájékoz­­­tató szervek — eredendő felada­tukkal ellentétben — elszalasztot­ták A Nap Szenzációját, hanem azért is, mert rossz beidegződé­seink egyikét vélem fölismerni e mulasztásban. „Az Alkotmány napján minden eseménynek im­pozánsnak kell lennie, ez az ese­mény nem volt impozáns, ne fog­lalkozzunk vele, ne rontsunk ün­nepet.” És éppen így rontottunk ünnepet. Hogy erre miből következtetek? Az Alkotmányból. Kielégíteni a kíváncsiságot, megnyugtatni az aggodalmaskodókat, alkotmányos kötelessége a tájékoztatásnak. Szó szerint nincs benne az Alkot­mányban, de szelleméből követ­kezik. Szellemét pedig úgy ünne­peljük jól , ha követjük. Nincs vele bajom; jól tették, hogy összeállították, közérthetően megfogalmazták és kifüggesztet­ték. Szelleme is rokonszenves, mert talányos fenyegetések, zava­ros, ellentmondó utasítások he­lyett jórészt­ olyan pontok köré csomósodik, amelyek a lakók éle­tének kellemessé tételét célozzák. Tudjuk, hogy mihez tartjuk ma­gunkat, s ha a tételeket és a mö­göttük munkáló kollektív szelle­met elfogadjuk, mindnyájan jól járunk, kötelességeink gyakorlása mindenkinek hasznot hajthat. Mindössze egy hiányzik. A kö­z­let kötelességeinek, vagyis a la­­­kók jogainak jegyzéke. Azonos példányszámban, hasonló méretű plakáton, ugyanilyen világosan. Ott a helye a falon, konkrétan és jelképesen. Arányérzékünk kí­vánja? Gyakorlati életvitelünk igényelné? Is-is. Leginkább azonban kötelessé­geink jegyzékének hitele. " — faragó -HÁZIREND Dekoráció a lépcsőházakban: a házirend. Vagyis a lakók köteles­ségeinek tételes jegyzéke. " ____ rípunarar? ELSZABADULT SZAVAK Zsúfolt strand. Két fiú a fű­ben. Ha akarom, ha nem, hallga­tom őket. „Mizújs?” „Ja.” „Vacak az az izé.” „Tegnap begürült a csaj.” „Rohadt légy.” „Bögöly.” „Légy.” „Tuti, hogy olaszból hoz­ta azt az izét.” „Na, ja.” „Rohadt egy meleg.” „Az.” „A góré sza­bin van.” „Tisztára bepörgött a csaj.” És így tovább. Röpködnek a szavak, mintha a nap kiszárí­totta volna a koponyákat, csak a szájaik beszélnek. Hogy beszélje­nek. A szomszéd kertben vendégség. Ha akarom, ha nem, hallgatom a társalgást. „Cola?” „Fáradt a Lajos.” „Hallottad, hogy a Cica már megint?” „Na, ja. A Cica. Kurvából nem lesz szalonna?” „Nicht vor dem Kind.” „Játsszál, Lacika. Süket vagy? Tessék ját­szani.” „Maszek-csirke?” „Mit szólsz a kerítéshez?” „A Bánék kicserélték a kocsit.” „Lajosnak már megint idegállapota van. Mondtam?” „Nekem mesélhetnek akármit. Ezt az időjárást a mű­holdak csinálják.” „Lacika, ne nyúlj hozzá! Süket vagy?” „Nem szeretem a princessz szabást. Más az egyéniségem.” „Mit szólsz a kerítéshez?” „A Loli unokáját nem vették fel.” „Hogy mért nem kapni nálunk indiai szádát. Most mondd...” „Harminc dekát fogy­tam.” Repkednek az elszabadult sza­vak. Butaság és közöny szálldos a levegőben. „A kopasz énekesnő” végül is egy naturalista színdarab.­ ­y -t ÉLET ÉS|­| IRODALOM!

Next