Élet és Irodalom, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-30 / 44. szám - Kádár Péter: „Éltünk eddig bajjal, nyűggel…” • riport (16. oldal) - Bencze Klára: rajza • kép (16. oldal)
KADAR PÉTER RIPORTJA: * „Éltünk eddig bajjal, nyűggel../" Zalaegerszegen 720 cigány él, a város lakosságának mindössze 1,6 százaléka. Két putritelepet még nem sikerült lerombolni, majd a következő öt évben kerítenek rá sort. Harmincegy családról van szó. Nem sok. De a városból állami gondozásba kerülő gyerekeknek több mint a fele, a kisegítő iskolába járóknak kétharmada, az általános iskolák osztályaiban ismétlésre utasított tanulóknak nyolcvan százaléka cigány. A Zala megyei tanács 1976 júniusában részletes intézkedési tervet fogadott el a réteg életkörülményeinek javítására. Az állapotok felmérésén és elemzésén alapuló előterjesztés egyik részletét idézzük: „A megyeszékhely peremkerületi könyvtárába 60 cigánytanuló iratkozott be. A gyerekek otthon rendszeresen felolvassák a kölcsönzött könyveket. Az ifjúsági klubokban, öntevékeny művészeti csoportokban még csak elvétve találkozunk cigányokkal. Kivétel a cigányszínpad, amely szép szakmai sikereket ért el, nagy közösség-, ember- és műveltségformáló erőnek bizonyult... A bejáratnál aprócska plakát: a cigányszínpad bemutatóját hirdeti. A művelődési ház igazgatója a homlokát dörzsöli: — Nem bírok ezzel a tömeggel! Semmi reklámot nem csaptunk, mégis jönnek, jönnek egyre! Óvodástól az üknagypapáig. Nézze meg, mi lett ebből a gyönyörű kultúrházból! ! A csupafém, csupaüveg, műmárvány és műbőr előtérben csakugyan vásári forgatag fogad. A kiállítóteremben Dózsa György gipszszobra alatt csecsemőjét szoptatja egy anya. Odébb zsíros kalapú, nagy bajuszú cigányember kínálja körbe a kövidinkás üveget. Hét óra. Kezdődne az előadás. Ha lenne főszereplő. Hírnök jó, s félénken jelenti az együttes vezetőjének: — Azt mondta, nem lép fel! Azt mondta, itthagyja a színpadot! Megsértődött, mert nem méltányolják eléggé. — Hát ezt meg hogy képzeli? Azonnal elmentek érte és idehozzátok! Nekem ne csináljatok cirkuszt, mert mindjárt én hagyom itt az egészet, aztán nézhettek! Világos? Többen is indulnak megszeppenve, egyikük halkan megkérdezi: — De bankett lesz utána, ugye? — Bankett? Minek hiszitek ti magatokat? Na, indulás! A színházterem ajtajában többen is kiabálnak egyszerre, mintha kevesellnék a fülsértő zsivajt. A jegyszedők féltucatnyian vannak. Az ellenőrzés nagyon szigorú. — Azt öt éven aluli gyerekeket tessék hazavinni! Nahiszen! Vannak vagy ötvenen, még karonülők is. — Mit okvetelenkedik? Megvettük a jegyet a gyereknek is. Egészet, pedig félárú járna. Gyerekeknek és katonáknak mindig félára jár! — Este van. Tessék hazavinni a kicsiket! — Drága főnök úr, most az egyszer tegyen kivételt, kérem tisztelettel. Hiszen ez az ártatlan nem akar mást, mint látni a nagytestvérét a színpadon. Nem szól ez egy szót sem! Ugye nem szólsz, Noémi? — Nem engedhetem be. Ez szabály! — Hol van az írásban? — Ne vitázzon! Egyetlen gyerek sem mehet be! — Na, hol van az írás? — Maga, bátyám, jobban teszi, ha kinn hagyja azt a borosüveget, mert magát is hazaküldjük! — Na ne! Maguknak már mindenhez közük van? Az utcáról üdvrivalgás harsan. Megérkezett a főszereplő. Mercédesszel hozták. Egy járókelő megkérdezi: — Mi lesz itt? Vajdaválasztás? — A cigány színjátszók bemutatója. Nem akarja megnézni? — Színjátszó cigányok? Mit ki nem találnak? Hát nem csinálnak ezek nekünk elég színházat enélkül is? Meg cirkuszt! S dohogva elvonulna, de valaki eléje áll: — Mit mondott!? — Hagyjad, Gazsi! — húzza el a barátja. — Ezek már ilyenek. Légy okos! Amikor az előadás elkezdődik, a szomszédom oldalba bök: — Csak nem szavalni akarnak? Mi táncolni tudunk! Táncolni és énekelni! Ki látott ilyet? Az első sorból egy asszony virágokat dobál a színpadra: — A primadonnának! A főszereplő megdicsőülve mutatja a közönségnek az összeszedett csokrot. — Mit játszod meg magad! — kiált föl egy lány a harmadik sorból. Régebben ő volt a főszereplő. Megsértődött, abbahagyta. Most irigykedik. Folytatná még, de elnyomja hangját a taps. A színjátszók koridőse lehet vagy negyvenéves. Egyetlen sor a szerepe. Kínos-lassan, szótagolva mondja. A lány komor képpel panaszkodik a harmadik sorból: — Amikor én háromhónapos terhes voltam, már nem engedett fel a rendező a színpadra. Ennek meg, ni, mekkora hasa van! — Csönd legyen! — pisszegik le. — Rád most senki sem kíváncsi! Leeresztik a függönyt, végre sikerül kiterelni az ismétlést követelő közönséget. Közvéleménykutatást végzek az ajtóban: — Volt már színházban? — Persze. Onnan jövök. — Voltak már színházban? — Eddig nem értünk rá. De ez jó kis muri volt. — Volt már színházban? — Hol? Színházban? Te Gizi, mondd már meg, te jobban tudod! Voltam én már színházban? A főszereplő királynői léptekkel sétál a kifelé sodródó közönség között és győzedelmesen pillant mindenkire. — Ugye gyönyörű volt? — kérdezi és elpirul. — Jaj, micsoda lámpalázam volt, mindenki engem nézett! Ő lenne az a kis hisztérika, aki az előadás előtt „lemondta” a fellépést?★ A cigányok színjátszó csoportja alig három éve alakult. Úgy tudják, hogy egyetlen az országban. Volt már rádió- és tévészereplésük. Egy idegenforgalmi filmbe is bekerült a műsoruk. — Folklór? A színpad vezetője a szó hallatára feldühödik: — Jaj, csak ezt ne hallanám már! Mindenki úgy hiszi, hogy ez valami egzotikus vállalkozás. Hát nem! Ez népművelés, nevelőmunka. A csoport máris ismertebb az országban, mint szeretném. Jó, legyen ismert! De ne a vélt, magas színvonal miatt, hanem azért, hogy csinálják másutt is. Mert ez bevált kezdeményezés. — Az alakulás óta legalább kétszázan jártak a csoportba, hosszabb-rövidebb ideig — folytatja. — Bemutatók után valóságos jelentkezési láz tör ki. De a lelkesedés legtöbbször csak egy-két hónapig tart. Nem zavar, úgysem tehetségeket akarok felfedezni. Dehogy. A költészet mindenkihez közel áll, sokan mégsem találnak rá. Itt népdalokat, verseket mondunk, énekelünk. Petőfit, Jeszenyint. Akad a csoportban beszédhibás is, annyi baj legyen! Egyikük például három héten át vasszorgalommal tanulta egyetlen mondatnyi szerepét. Ő az, aki a dolgozók általános iskolájába is beiratkozott. Kitartásával szerzett magának tekintélyt a többiek előtt. Az ő példája nyomán egyre többen ismerik meg a betűket felnőtt fejjel. Némelyiket a szégyenérzés is rávett a tanulásra. Mert ez már a negyedik műsorunk, és itt szerepolvasás is van. Amikor az elsőt kezdtük, majd elájultam a meglepetéstől, hogy a tagoknak több mint a fele nem tud olvasni. Mondtam, szívükre vették. Két éve a színjátszók nyolcvan százalékának nem volt munkaviszonya — mondja a színpad vezetője. — Most nyolcvan százaléka dolgozik. Nem alkalmi munkásként. Erre vagyok a legbüszkébb, nem a tévészereplésre. Ezt tartom sikernek. Higgye el már végre valaki, hogy nem a cigányság művészetét akarjuk bemutatni. Egyszerűbb a cél, de nem kisebb a feladat... Sok százszor hallottam, formáltam ezt a műsort, betéve tudom az egészet. Mégis elszorul a torkom, amikor a kórus azt mondja a színpadon: „Éltünk eddig bajjal, nyűggel, kezdődjék a jó világ!” ★ A következő reggel a piacon keresgélek a zöldségek között, amikor egy ládát cipelő férfi megszólít: — Holnap is eljössz? — Hová is? — Fogalmam sincs, miről van szó. De hamarosan kiderül : — Te vagy az újságíró, nem igaz? Te írsz a műsorunkról. Holnap vidékre megyünk. Gyere el, aztán majd szépeket tudsz írni rólunk. Az lesz az igazi! — Te is játszol? — kérdezem ügyetlenül, átvéve a tegeződést. Önérzetesen válaszolja: — Komoly szerepem van. Majdnem főszerep. Az újabb előadás színhelyére negyven kilométert kell buszozni. Indulásnál világos a hangulat: — Tájolunk! Mint az igazi színészek! Az egyik szereplő otthon felej- A tette a színpadi kosztümjét. A — Álljunk majd meg! — kéri a buszvezetőt. ■ — Hol? M — Hogy-hogy hol? — kérdez J vissza. — A város szélén, a putri^B kerületben. — S nevet hozzá. Az autóbuszt pillanatok ala^H körülfogják a telepiek. H — Itt vannak a színészek! Tízéves fiúcska cigarettát kér^H Szakadt szoknyájú lány perdül busz elé. H — Vigyetek magatokkal! Én is tudok színészkedni! Majd meglát- ■ játok! — Hogyne, majd éppen téged! ’ Így is sokan vagyunk! — Nem vagyunk sokan! — szól közbe valaki. — Éppen elegen vagyunk. Ennyi szereplő kell. Negyvenen vannak. Aligha akad még színjátszórendező az országban, aki ennyi szereplőt mozgatni tudna, menne a művelődési házak jobbára kis színpadain. Az autóbusz vezetője cigarettával kínálja az egyik színjátszót. Imigyen: — Nesze... egy úri cigaretta! Hirtelen csönd támad. G-ben visszakínálják. A legdrágább cigarettát veszik meg a presszóban, ami csak kapható: — Nesze... ez tényleg úri cigaretta. A sofőr vigyorog: — Vehetek kettőt? Az egyik színpadi tag késett Nem várták meg, nélküle indult a busz. Egy mondat a szerepe, ha hiányzik, annyi baj legyen. Ő másképp gondolja. Taxit bérel, s mire G-be érünk, ott fogad. A taxiszámlával együtt. Csupa mosoly, mert lám, mégis ő lett az első. Nem sajnálta rá az áldozatot. De a többiek komorak. — Aztán te! Így neveled a négy gyerekedet? Olyan sok pénzetek van? — Itt akartam lenni, és itt is vagyok! Hallgatnak, fenyegetően. Csappan az ő kedve is. — Öltözzünk át! — mondja, hogy megtörje a csendet. — Te nem! — mondja a csoport koridőse. — Ha jöttél, jöttél, de színpadra velünk nem léphetsz! Hogy máskor megtanulj vigyázni a pénzre! A határozat végleges. A plakát szerint néhány perc múlva kezdődik az előadás, de a G-i művelődési ház környéke gyanúsan elhagyatott. Végre előkerül egy népművelő: — Sajnos — feszeng —, hiba csúszott be. Nagy lakodalom van a faluban. Ráadásul a tévé focimeccset közvetít. Az együttes vezetője elfehéredik a dühtől. — Hányan lesznek összesen? — Talán-talán ha ötvenen-hatvanan. A színjátszók elnémulnak a hírre. Egyikük már húzza is lefelé a csizmát: — Gyerünk haza! Ne szégyenkezzünk hatvan ember előtt! A többiek a főszereplőtől várják a döntést. — Azt már nem! — mondja. — Ne mi szégyenkezzünk, hanem a szervezők! Akik itt vannak, azok kíváncsiak ránk! Mutassuk meg, mit tudunk. S megmutatják! Hazafelé jókedvűen énekel a társaság, csak egy asszony sürgeti izgatottan a sofőrt: — Tízre benn kell lennem a gyárban! Mit szólnak, ha elkések? A késést nagyon komolyan veszik nálunk! Az éneklő, ünneplő színjátszókkal egyenesen a gyárkapuhoz Johne Pál I Főszerkesztő: JOVANOVICS MIKLÓS, helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS MEGJELENIK »—f ro 5/jjfe Szerkesztőség: 1054 Budapest, Széchenyi utca 1. Telefon: 11—424,310—920,314—164; 14 óra mán 113—221 MINDEN tLt I tb P KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA e70MmTnU «Mlimn—vA— Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt 9—11. Levélcím: 1906 Postafiók 323 Telefon: 221—285 bZU. lHA ium, IonnAl OÍV/t Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT igazgató 76—4049 Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Roder Imre igazgató 16 OLDALON * !KUUMLUÍVt Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítőhivataloknál és kézbesítőknél Külföldön terjeszti a Knitarnia — Sz Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. H—1389 Budapest. Postafiók 149. Előfizetési díj: egy hónapra 10 forint, negyedévre 30 forint, fél évre 60 forint, egész évre 120 forint Főmunkatár: NDEX: 25 244 NAGY LÁSZLÓ . 1976. OKTÓBER 30.