Élet és Irodalom, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-28 / 22. szám - Nemere István: Császármorzsa • széppróza (15. oldal) - Lacza Márta: A Négy szürkéhez • kép (15. oldal) - Máriássy Judit: Gondterhelt gyerekek (15. oldal)
gim&val, sok csecsemővel: badark&im', habarjuk a port, csak vernétek széjjel kis biribalták a fejemet, a vént! — Az ábrándos Szederkirály most orvos, Reza mamát orvosolna, ám a zabból kaszások egy meszeshátú kost kihúzva húznak a pajtába, porzik a lába. Eléred a kondért, nem a Balatont, miért maradtál el a nyájtól, bolond? — susogja a Szederkirály, aki másra figyel már a harang alól, s mit hall? Agyő, te szőke gárda hadnagyom, aagye — ez szép, a pelyvahordó lányok rázendítettek torokig a porban, de köhögés a vége, milyen szomorú! Most a karton, a szőke Ararát hegyen a mégszebb dal harsog bikásan, imígy: Armeniának legszebb rózsája, a leges-legszebb gyöngy-virág —• Ez se tart soká, csak a gépzümmögés, csak a por, csak szaladnak a dupla zsákkal a zsákolók s csetteg a lábuk ujja mint a gébicsmadár, — a harang alatt is hallja a Szederkirály s mintha lázba borulna, mintha nagy füstös tűzvészt látna, a nagyharangot megkondítja. Égi szeder, földi szeder. Már az égit, a rohadttá értet, széthordták mézül a méhek, darazsak, vagy mint potyadék a korona árnyán szeszesre erjedt s a buta libák lerészegedtek tőlük mint likőrtől búcsú másnapján a lányok — de érik égi helyett földi — A Szederkirály borongva is rátalál, zöld bokorba kapkod érte akár egy zöld kosárba zöld kicsi macskákkal ami tele van, minden szem szederért száz karom éri, mégsem ez a bánata, hanem a láz, fejebubjától a talpáig lázba meg szégyenpírba öltöztette Isten. Most Pírpír kisasszony legyen halovány, mert az égő Szederkirály a bokor hideg pirosát is magára keni, hogy még pirosabb legyen arca, melle, csíkozza szedervérrel karját, lábát, mintha Vérországba kiküldött lenne, tántorog a forráshoz, ott búsulgat s mintha búcsúzna, lázas szózatba kezd: Tudod-e, látod-e Szederkirály, mi vagy? Konokabb vagy a vad csacsinál, szelesebb a szélnél, bolondabb vagy te mindenféle bolondgombánál, rosszabb vagy az égető lángnál, iszonyú vagy te, pokolnak pokla, születtél volna malacnak óllna, de te megsasoltad Ilont hányszor, legalább százszor noha álmodva, lovagolni ültél templomra, dombra, dobra, tehénre, fára, hegyre. Húsvétkor voltál hetyke-betyke, szived fölé a szivar2,ebbe két ujjadat dugtad, s farzsebedbe a teljes tenyeredet, úgy sétáltál a fényben feszítve, bántod, aki érted volt megfeszítve, mit neked isteni gyász meg oltár, mikor a harangok Rómába mentek, te a bikáéval harangoztál, kalodalikből madárokat kipödörtél eleget, sokat, szalmaszállal egeret dagadtra fújtál, sohase javultál, te a temetői szallagokat magadra vetted mint sallangokat, úgy tomboltál és úgy nyihogtál napnyugtánál, fölkelő holdnál, igyvirág-koszorúval voltál hámos, búzavirág-kéken lószerszámos, Szederkirály, te kengyelfutó, szégyene vagy te a napvilágnak, Bácsidat utánozva húztad lábad! Tekints a tükörbe, Szederkirály, ferde a szád, a mosolyodat lecsavarta rólad a lázad. Még jó, hogy a szeles toronyból nem küldtél örömös táviratot a világnak, Négusnak meg a talján királynak, a kedves Szabolcsba Mihálnak, Molotovnak, Piusz pápának, a Sziámi ikervárnak, az ellopott Lindberg-bébikének, Kánya Kálmánnak, Klebelberg Kunónak, Greta Garbónak, Tóth Tihamérnak, Türk Bertának, a Parlamentnek, a töktortának, jó hogy nem küldtél táviratot, örömös kéket, hogy szép az élet, hogy boldog a Szederkirály. Most mit tehetek érted, csacsikirály? Már nem tudsz világgá hasítani, soha vidámat sikítani, lánc a lábadon, csacsogó láncszem, kis királyom, sajnállak, ámen, így búcsúzik a Szederkirály szederpirosan, elgyötörve, tekint a kerek forrásba némán, nefelejcs-keretes kis tükörbe, madarak az égből kérdik: Mi fáj? Pírpír, most legyen papír-fehér, most hűl ki Isten jókedvéből a boldog Szederkirály. 1977. MÁJUS 28. Barta Vilmos huszonnyolc éves műszerész 197.. április 16-án rájött, hogy repülni tud. Barta Vilmos ugyanazon a napon megtette az első, mintegy nyolcvan méteres repülését. A talaj felszínével párhuzamosan, körülbelül négy méter magasan repült, anélkül, hogy karjait kiterjesztette vagy végtagjaival bármilyen csapkodó mozgást végzett volna. Kissé előredőlve, feszesen állít a levegőben, miközben a táj elsuhant alatta. Barta Vilmos ezek után hazament, és megvacsorázott. Frankfurti levest evett és császármorzsát, sok baracklekvárral. Barta Vilmos szerette a baracklekvárt Felesége Barta Vilmosnié szűk Koncsek Irén huszonnégy éves gyári, ktnikásnő a szomszédokról beszélt, meg a brigádvezetőről, aki egy utálatos disznó. Barta Vilmos alig figyelt rá. Vacsora után lefeküdt álma rövid volt, de nyugodt. Vekkerszóra ébredt. Másnap délután elrepült a rakpart felett. Két sétáló öregaszszony meglátta, keresztet vetettek. Harmadnap Barta Vilmos már csaknem ötszáz métert repült egyhuzamban. Vasárnap Iölvitle feleségét a hegyekbe, kiszellőztették tüdejükből az albérlet fojtogató dokát. Barta Vilmos egy óvatlan pillanatban előredőlt, felszökkent a magasba és elrepült. Felesége sokáig nem vette észre, hová tűnt. Barta Vilmos sok kört írt le, majd az asszony mellett landolt egy tisztáson. „Hol a fenébe csatangolsz” — morogta Bartáné, és elővette az útra csomagolt tízórait. Barta Vilmos ettől kezdve egyre többet repült. Lassan suttogni kezdtek róla az utcában. Pedig a városban — a villanyvezetékek miatt — soha nem repült. Csak olykor a folyó felett, a mezőn, meg a lóversenypálya környékén. Egy napon behívatták a rendőrségre, faggatták. De mivel repülésével senkinek sem ártott, berkén hagyták. Egyszer egy újságíró kereste. Barta Vilmost a gyárkapuhoz hívatták. „Nekem azt mesélték, maga tud repülni” — mondta az újságíró és folytatta: „No, mennyit iszik meg naponta, vallja csak be?” Barta Vilmos szó nélkül megfordult, felnézett, nincs-e valahol egy villanyvezeték és ... felrepült. Csinált egy kört, az újságírónak leesett az álla. Barta Vilmos nem tért vissza hozzá, leszállt az újonnan épült szerelőcsarnok tetejére, lement a tűzoltólétrán és szótlanul visszatért a munkájához. Egyik este Barta Vilmos, a lóversenypálya felett repdesett. Péntek volt, a zsokék befejeztél az edzést Utána összegyűltek a pálya szélén, és megbeszélték, ki győzzön a vasárnapi futamon. Nem vették észre a fejük felett hangtalanul keringő műszerészt. Barta Vilmos minden szarvukat hallotta. Vasárnap kivitte feleségét, Barta Vilmosáé szül. Koncsek Irént, és megtette a legesélytelenebb lovat Mindenki rajta nevetett A futam végéig. Akkor Barta Vilmos a kasszához lépett, és több tízezer forintot sepert be. Péntek esténként a lóversenypálya környékén röpködött, vasárnap pedig nyert. Két hónappal később lakást vettek, bútort autót. Egy őszi napon Barta Vilmos kihajtott a városból, kényelmes autójában Rájött, hogy mindene megvan: szép lakása, felesége, kocsija kényelmesen feszített a volán mögött. Az erdő szélén lefékezett. Nem járt arra senki. Kiszállt, beleszagolt a szélbe, majd lassan előredőlt. .. Kiegyenesedett, majd tájra előredőlt, koncentrált... Lábai nem váltak el a földtől. Körülnézett. Újra megpróbálkozott, de most sem sikerült. Megértette: soha többé nem fog tudni repülni. Vállat vont és beült a kocsiba. Hazahajtott. Frankfurti leves volt vacsorára és császármorzsa, sok baracklekvárral. Barta Vilmos nagyon szerette a baracklekvárt. NEMERE ISTVÁN: CSÁSZÁRMORZSA Barátom a szobájában ül és leckét körmöl. Átadom neki a doboz csokoládét. Eltolja magától. Vidd a mamának. Büntetésben vagyok. Mért vagy büntetésben? Jani gondterhelten sóhajt. Hosszú — mondja. — Most nem érek rá elmesélni. Még a nyelvtannal se vagyok kész. A mama reménytelen arccal mesél Jani bűneiről. Ez a fiú javíthatatlan, pedig különben olyan okos és szófogadó. Miért javíthatatlan? Fél év alatt három intőt hozott, a harmadikat ráadásul eltitkolta. Verekedett? Pimaszkodott? Árulkodott? A mama bámul. Ugyan. Jani és a verekedés vagy a pimaszság! Árulkodásért egyébként sem jár Intő. Az elsőt a késések miatt kapta. Két hónap alatt háromszor is elkésett. Arra hivatkozott, hogy a nagy forgalom miatt nehéz volt átkelnie a főúton, amikor Julit az óvodába kísérte. Nevetséges kifogás, egy harmadikosnak már tudnia kell, hogy ezen a környéken mindig csúcs van hét és nyolc óra közt. És a másik két intő? A mama hangja elcsuklik. Hatszor, nem tréfálok, hat esetben felejtette itthon vagy a füzetét, vagy a könyvét. Amikor az első intőt hozta emiatt, megmondtuk, ha ez mégegyszer előfordul, fuccs a balatoni sátorozásnak. Erre a következő intőt is megkapja és elkezd manipulálni az ellenőrzővel! Hogy be kellett adni mindenkinek. Hogy a padtársa véletlenül hazavitte. Az én fejem se káptalan, nem figyeltem fel a dologra Erre, mint derült égből a villám, jön az üzenet. Úgy szégyenkeztem a tanító néni előtt, mint egy taknyos kölyök. Megdermeszt a kiselőadás. Ha a felnőtteket minden késésért, hanyagságért, minden kis hazugságért megbüntetnék, ki nyaralna a Balatonnál? Jani egyébként nemcsak tanulói minőségben él szorgos, munkás életet, a négyéves testvérre is vigyáz, kíséri, megágyaz neki, mesét olvas fel, anyjának meg a bevásárlásban segít. Igaz, a szülők rendkívül elfoglalt emberek. És mégis megbocsáthatatlan számomra ez a nyolc és fél éves dolgozó, amint gondterhelten írja a nyelvtanleckét és nem eszi meg az ajándék-csokoládét. Elragadó a gyermeknapi plakát. Tavaly is az volt, az idei talán még kedvesebb, vidámabb. (Ez az a jeles nap, melyet legtöbb szívvel és játékos kedvvel ünnepelnek a grafikusok.) De a táncoseléptű plakátgyerekek nem feledtethetik el, hogy a demográfiai mutatók örvendetesen felfelé tendáló adatait egy nem örvendetes jelenség kíséri. Fáradtak a gyerekek. A minap riport hangzott el a rádióban, melyből megtudtuk, hogy az egyik lakótelepen megépült az „ideális” iskola néhány éve. Nyolcszáz diákra tervezték. Ma ezerhatszáz gyerek szorong benne. Az alsó tagozatosok jó részét a dolgozó szülők kénytelenek már nyolc óra előtt az iskolába kísérni. Az igazgató úgy igyekszik könnyíteni az áldatlan helyzeten, hogy három lakást bérel napközi céljára. A szülők tehát ott „adják le” a gyereket, onnan kell aztán a napközis tanítónak nagy csoportban elvezetni őket nyolcra a tegnap még ideális, mára kinőtt iskolaépületbe. Sokan hétre vagy még korábban viszik bölcsődébe, óvodába a legkisebbeket. Sebaj, mondhatnánk, hiszen ott játszik, ugrabugrál, sétál, pihen a kicsi. Mindez igaz volna, ha a krónikus óvónőhiány miatt nem kényszerülnének arra a legjobb óvónők is, hogy egyszerre negyven gyerekre figyeljenek. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha mindenki mindent együtt csinál. A megszabott időben a megszabott játékot játssza, hosszú sorban tipeg a sétán, állandóan elfoglalt negyvenedmagával. A cipőboltok eladói panaszolják: újabban az óvodákban arra kérik a szülőket, vegyenek a gyereknek papucscipőt. Olyat, amit se befűzni, se becsatolni nem kell. Mert még ügyetlenkék a művelethez, viszont nem jut rá idő, hogy kinek-kinek segítsenek a cipőfűzésben. Az ipar azonban nem tud erről. A kis papucscipő hiánycikk. Jó volna remélni, hogy ezeket a gondokat, a túlnépes osztályok, a százötven százalékig megtelt óvodák, bölcsődék gondját megoldja a Minisztertanács határozata a pedagógusok, óvónők béremeléséről. Ez bizonyára javít a mai helyzeten, de a gyerekek fáradtsága, gondterheltsége nem szűnik meg egycsapásra. A kis lakásokban késő este tévét néző felnőttek mellett a gyerekek nem alszanak eleget, nem fekszenek le idejében. A dolgozó anyák nemcsak azért fogják be kisebb házimunkák elvégzésére a csemetéiket, mert a munka nemesít. Féltik őket. Egy leninvárosi munkás, jó családapa azért költözött ki a modern, komfortos lakásából a közeli faluba, egy kis családi házba, mert: „Rabságban kellett tartanunk a gyerekeket a lakásban. Inkább vállalom én az autóbuszozást oda-vissza a munkahelyem és a kertes ház között.’* Pedig Leninváros a fiatal házasok városa. A sok-sok gyereké. A kis Julit hatkor kelti az édesanyja. Felöltözteti. Együtt reggelizik a család. Aztán a szülők — háromnegyed hétkor — munkába mennek. Jani negyed nyolckor vág neki a csúcsforgalomnak, hogy elkísérje testvérét az óvodába, maga pedig nyolcra a helyén legyen, mert ha még egy intő... Baktat két kis ember az úton. Bár olyan tárcoslábúan mennének, mint a plakátgyerekek! MARIÁSSY JUDIT: GONDTERHELT GYEREKEK Lacza Mária: A Négy szürkéhez ÉLET ÉS IRODALOM