Élet és Irodalom, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-11-05 / 45. szám - Banga Ferenc: kiállításáról • kép (7. oldal) - Jerzy Robert Nowak: Ady lengyel szemmel (7. oldal) - Magyar Judit: Beszámoló egy olvasótáborról • könyv • Havas Judit, Havas Katalin, Kamarás István, Somorjai Ildikó: Olvasótábor Bakonyoszlopon. (7. oldal) - Rab Zsuzsa: Vendégünk: Maris Čaklais • interjú • Čaklais lett költő (7. oldal) - Sebestyén András: Jelbeszéd • vers (7. oldal)
Beszámoló egy olvasótáborról a fiatal?... Miért csukjuk be a szemünket, amikor tüsszentünk?... Miért nem nőnek meg a törpék?... Miért ugatják a kutyák a holdat? ... Hogyan jött létre a szeméremérzet?... Miért van az, hogy azt imádjuk, aki hűtlen és mást szeret?...” A válaszadók nem híres emberek, nem tévésztárok, hanem a csoportvezetők barátai voltak. Mindenfélék: rádiódramaturg, betyárkutató, csillagász, pszichológus, szociológus, jazz-szakértő, geofizikus, politikus, újságíró. Hullámhosszuk azonos a vezetőkével, így könnyen találtak hangot a gyerekekkel is. Jöttek előadást tartani. Aztán ottragadtak a táborban. A csoportvezetők — mint írják — négyszáz oldalnyi dokumentumanyagból válogattak. Végül csaknem kétszázra rövidítették. (Így is sok. A szerelemtől a munkáig minden belefér.) Módszertani jelentés vagy riportkönyv helyett fölbontották a heteket napokra, a napokat napszakokra. Az első naptól az utolsóig rögzítettek minden eseményt. Keretül a bemutatkozó leveleket és az utólagos véleményeket használták. A beszélgetések témái: az élet és halál, az Újvilág szimfónia értelmezése, az ezredfordulós képzelődés, a kézikönyvek, lexikonok használata, a mese és a művészet... A gyerekek mesét írtak és elképzelték magukat kétezerben, bíróságot játszottak és rímeket kovácsoltak. „Forgatókönyvet” írtak az Életem című filmhez: „Minket már hajtott az éhség, hogy megkeressük és elindultunk, anyánkat. Én mint a legidősebb, estére érve szállás után néztem, de nem kaptunk sehol. Tovább mentünk. Egy erdő volt, egy patak, a szélén tüzet raktam, s közben lefeküdtünk.” Vagy: „Édesapám borosan jött haza a kocsmából. A nagyon kötekedő természetű. Akkor is belekötött édesanyámba. Veszekedtek, és édesapám összetörte a nagyapámról maradt kedves emlékeinket, egy lavórt és egy kancsót, ami porcelánból készült.” Talán a legérdekesebbek a Fontos dolgok voltak: a szeretet, szórakozás, remény, pénz, jóbarát, hatalom, anyagi jólét, szépség, biztonság, tudás, stb. közül a legtöbben a szabadságot választották. Senki sem a hatalmat. A Rossz dolgok között a betegség után rögtön a megaláztatás következett. Az életcélok sorrendjében első a boldogság, s az utolsók egyike a szerelem. De erkölcsi értékeik mellett messze elmaradt esztétikai érzékük. Nyolc szöveget — S. Nagy, ifj. Kalmár, Vándor, Szenes, Huszár slágerszövegeit, Ágh István és József Attila két versét — hallottak, a szerző megnevezése nélkül. A legtöbben Szenes Iván Nálad lenni újra jó lenne című slágerét választották. És József Attila csak egy ponttal verte meg Huszár Erikát. Régebben általános iskolásokat cipeltek olvasótáborokba. Olvasni tanították őket. Unalmas volt. Az idén nyolcvan tábort szerveztek, túlnyomórészt szakmunkástanulóknak, fiatal munkásoknak. És nem cipelik, hanem kiválasztják a résztvevőket. Először fordult elő, hogy minden megye bekapcsolódott a közös munkába. Sajnos, nem mind bakonyoszlopi mértékkel. Magyar Judit A tábor harminckét résztvevője szakmunkásképző intézetben tanul : villanyszerelőnek, forgácsolónak, varrónőnek, pincérnek, lakatosnak, porcelánfestőnek, kertésznek, gépésznek, eladónak készül. Hátrányos társadalmi helyzetük s irodalomszeretetük alapján választották ki őket. A két hét, amit együtt töltöttek, nemcsak az olvasásra nevelte őket, hanem az életre is. Havas Judit, Havas Katalin, Kamarás István és Somorjai Ildikó könyve, az Olvasótábor Bakonyoszlopon ennek a szociálpszichológiai kísérletnek a krónikája és dokumentumainak gyűjteménye. Túlmutat önmagán, mert nemcsak olvasótáborról és nyaralási kísérletről szól, hanem olyasfajta nevelési módszerről is, amit az iskolában lehetetlen megvalósítani. A többségükben kisvárosban és falun élő gyerekek a csoportvezetőkben — a könyv íróiban — barátot, tanárt, pótszülőt találtak. Kinek mire volt igénye. Az 1976-os olvasótábort a Veszprém megyei könyvtár szervezte. Írók helyett olvasáskutatók, intenzív helybenolvasás helyett társasjátékok, író-olvasó találkozók helyett kérdések és válaszok jellemezték. Mint az előszóban olvasható, a gyerekek értelmezni és kérdezni tanították egymást. Hogy ez sikerült, azt a kérdéspályázat díjnyertesei is bizonyítják. „Melyik generáció volt előbb: az öreg vagy L-J^ 1 '\' Banga Ferenc kiállításáról Ady lengyel szemmel Magyar írók vallomásaiban olvastam, hogy Ady Endre hatott rájuk legerősebben a második világháború idején, különösen a nyilasok hatalomátvétele után, amikor „percemberkék dáridója Versei ekkor lettek szellemi volt”, menekvéssé minden megvert, bujdosó és üldözött számára. Nem véletlen hát, hogy a háború idején Magyarországon tartózkodó lengyel menekültek is éppen őt választották költőjüknek. Ekkor jelent meg az első két lengyel Ady-válogatás. Az egyiket Tadeus Fangrat készítette, a másikat Kazimiera Illakowiczowna. A kötetek Magyarországon jelentek meg lengyelül, nagyon kis példányszámban. A háború után sok minden történt Lengyelországban a magyar költészet megismertetése érdekében. Kiadták a magyar költészet nagy antológiáját, de Ady költészetének közelebbi megismerése hosszú ideig késett. Örömmel jelentem a magyar olvasóknak, hogy az évfordulóra megjelenik az első nagyobb Ady-válogatás Lengyelországban — 112 vers, több mint 200 oldalon, igen szép krakkói kiadásban. Bemutatja a sokarcú Adyt, forradalmi és magyarság-verseit, istenes és halál-verseit éppúgy, mint Léda-zsoltárait és Csinszka-verseit. Külföldi válogatásokban nem ritkán háttérbe szorulnak Ady magyarság-versei, a más természetűek javára. A válogatók úgy találják, hogy ezek túlzottan gyökereznek a magyar valóságban, s a magyar történelmi sors ismerete nélkül más nemzetek számára érthetetlen. Sok igazság van ebben. Nekünk is sajnálattal kellett lemondanunk egy olyan fontos Ady-versről, mint a Hunn új legenda. Nem tudtuk, miként lehetne átadni lengyelül az olyan versszakot, ahol egymás mellett találunk ilyen kifejezéseket mint „eb ura fakó”, „Ugocsa non coronat”. Továbbá teljesen érthetetlennek éreztük Ady és Hatvany levelezéseinek, polémiáinak ismerete nélkül ezeket a sorokat: „Mit bánom én, hogy / Goethe hogy csinálja / Hogyan tempóz Arany / s Petőfi hogy istenül.” Az új lengyel Ady-válogatás összeállításánál mégis megpróbáltuk minél nagyobb számban bemutatni magyarság-verseit. A lengyel és a magyar történelmi sors hasonlósága, a nemzet és a haladás azonos dilemmái biztosan megkönnyítik Ady elfogadását. A lengyel olvasók lelkileg előkészítettek Ady megértéséhez. Több lengyel költő és író ostromolta Adyhoz hasonló hévvel és hasonló keserűséggel a „lengyel parlagot”, például Norwid, vagy Wyspianski. A tizenkilencedik századi nagy lengyel költő, Cyprian Kamil Norwid fájdalmasan panaszkodott országára, „ahol minden könyv túl későb leér. Bírálta a „savanyúkáposzta hazafiságot” patriotyzm kwasnej kapusty”), átkozta a lengyel labancokat és pecsovicsokat. Ha azt olvassuk: „Négy-öt magyar összehajol, / Miért is, miért is, miért is” — akaratlanul eszünkbe jutnak hasonlóan gondolkozó és gyötrődő lengyel honfitársaink „éjjeli beszélgetései”. Amikor „beteg századokért lakolva”, Ady „néhai Vajda János”-ról szóló szavait lengyel sorsra átültetjük, azt is mondhatjuk: — a „magyar remény” helyett —, „megejt bennünket a lengyel remény”. Ha átérezzük Az eltévedt lovas sorait, a ködben, sötétségben botorkáló magyarság sorsát, óhatatlanul asszociáció támad bennünk Stanislaw Wyspianski Menyegző-jének Chochot-táncával. Nekünk lengyeleknek, mint minden kelet-európai népnek különösen közeli az Elhanyagolt véres szívünk mondanivalója amikor Ady azt írja: „Hamupipőke a magyar kín ... / Támadtak a magyar sebeknél / Mindig tüzesebb kelevények / S mi árván porban küzködtünk.” Egyidejű volt nemzetünk nagy tehetségeinek pusztulása, a magyar messiások és lengyel messiások sorsa is. Mikor Móricz Sáraranyát olvassuk vagy a A Hortobágy poétáját, akaratunk ellenére Sienkiewicz Jankó Muzykant című elbeszélésének hősére gondolunk, az elpusztult őstehetségre, és aztán meghalt Jan Kasprowicz 1926 némely verseire. A lengyel válogatás során arra törekedtünk, hogy Adyt ne csupán „szép halottként” mutassuk be, de költészete a mai lengyel olvasóhoz szóljon. Igyekeztünk megmutatni a költőt, aki „nagyot és szépet, emberit és magyart akart”, kurucos daccal harcolva azok ellen, akiknek „álmuk a Zsíros Semmi”, akiket megvert a „Mindegy átka”. Szeretnénk, ha mi is jobban emlékeznénk Ady küldetésére: „Ne legyen egy fél percnyi békességünk, / Mert akkor végünk, végünk”. Jerzy Robert Nowak 1377. NOVEMBER 5. — Népe irodalmáról szeretnénk hallani mindenekelőtt, amelyet nálunk, sajnos, nem ismernek elég széles körben. Legalábbis, amíg az Európa Könyvkiadónál nem jelenik meg az előkészületben levő „A lett irodalom kistükre”. te: — A lett líra alaptőkéje, fedezevoltaképpeni nyersanyaga: gazdag népköltészetünk volt és maradt is mindmáig. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy költészetünk „népies”, hanem azt, hogy poétáink rendkívül bő forrásból merítettek. Másfél millió — csak feljegyzett! — népdalt tartunk számon. Sajátos darabok ezek, jórészt négysorosak, rímtelenek, és népdalhoz szinte nem is illően csiszoltak, árnyaltak. Van, persze, számos csípős-borsos is köztük, főleg a lakodalmasok között. Érdemes megjegyezni, hogy szerzőik elsősorban nők. — Úgy tudom, a lett irodalom viszonylag későn bontakozott ki. Az első európai méretű, jelentős lett írók a jobbágyság eltörlése után, a XIX. század végén szólaltak meg, s a Baltikumon uralkodó német kultúra ellen csak a múlt század elején indulhattak nemzeti-kulturális mozgalmak. ii. — Ezek a mozgalmak, mondhatkulturált módját választották a harcnak: elsősorban az analfabétizmusnak üzentek hadat. 1801- ben már nem volt írástudatlan ember Lettországban. A nemzeti öntudat ébredése hozta létre a híres Dalosünnepeket is — 1873-ban rendezték az elsőt —, amelyeken, Észtországhoz hasonlóan, a népdalt ünnepelték és népszerűsítették. Ezek az énekes napok azóta roppant arányúvá nőttek és valóságos nemzeti ünnepekké váltak. — Mi adott impulzust, mi keltette fel érdeklődését a magyar irodalom iránt? — Molnár Ferenc Liliomja volt a kulcsélményem, amelyet a hetvenes évek elején mutattak be Rigában. Akkoriban került a kezembe néhány lettül megjelent József Attila-vers is. (Azóta kötete is megjelent nálunk.) Egyébként a lett nép nagy rokonszenvvel figyel mindenre, ami Magyarországon történik. Ezt nem udvariasságból mondom. Bizonyos népek bizonyos népekkel rokonszenveznek, mióta világ a világ, azaz, mióta nemzetek vannak. Minden adva volt hát, hogy figyelmem a magyar irodalom felé forduljon. Szerencsés ráadásképp éppen akkoriban látogatott el hozzánk Karig Sára műfordító, az Európa Könyvkiadó szerkesztője, aki nagyszerűen informált bennünket a magyar irodalom értékeiről. — Ő a lett—magyar híd innenső parti pillére. A másik parton, odaát, Anna Zigure áll, a magyarul kitűnően értő és beszélő irodalmár. Mindkét fél sokat köszönhet kettőjüknek. Anna nekem is gyakran segít, áldozatos munkával nyersfordításokat készít számomra, könyveket küld, olyan kiváló lett költők műveit, akiket nélküle nem ismernék meg. — Számomra is ő készített nyersfordításokat Radnóti verseiből. Az orosz Radnóti-kötetből ismerkedtem meg ezzel a hozzám nagyon közel álló költővel. A kötethez Jelena Malchina írt előszót, a jegyzeteket Radnóti Miklós özvegye írta. Azokat is szinte verseknek éreztem, kettőjük verstöredékeinek. Radnótiban élete az ragadott meg és szorította el a szívemet, ahogy még élete boldog és gyanútlan szakaszaiban is éreztetni tudta az előrevetődő tragédiát. Nem prófétaság ez — több. Ez a tehetség. — Milyen visszhangja volt az olvasók körében a lett nyelvű Radnóti-kötetnek? — A jó visszhanghoz már az említett általános rokonszenv elég lett volna. De itt természetessen sokkal többről volt szó. Radnóti neve különben a könyv megjelenése előtt sem volt ismeretlen olvasóink előtt. Sok versét már korábban folyóiratok hasábjain publikáltam. Irodalmi estjeimet pedig, amelyen saját verseim hangzanak el, mindig Rilke- és Radnóti-fordításaimmal zárom. — Mostanában mintha a legtöbb ország irodalmában általános jelenség volna a legfiatalabb költőnemzedék bátortalansága, sőt hiánya. Pontosabban: a jó költőké, hiszen verset rengetegen írnak, többen, mint valaha — ez is általános jelenség. Mi a helyzet Lettországban? — Mi ebben a tekintetben szerencsés helyzetben vagyunk. harmincas években született kitűnő költőgárda — hogy csak néhányat említsek: Vizma BelSevica, Imants Ziedonis, Imants Auzint, Janis Peters, Vitants hjudens — nyomában egészen fiatal, izmos és eredeti tehetségű költők cseperednek, költészetünk vigasztaló folyamatosságát ígérve. — Még néhány szót az említett nemzedék ugyancsak jelentős tagjáról. Máris C. Maisról. Eddigi és ezutáni munkáiról. — Huszonöt éves koromban adták ki első verseskötetemet. Ezt további öt követte. Megjelent egy irodalmi esszékötetem és útirajzaim gyűjteménye. Új könyvem, a Tűzpatak című versgyűjtemény, most van sajtó alatt. Két gyermekkönyvet is írtam. Szeretek gyerekeknek írni. Nem félkézzel, nem üdülésképp, nagy felelősségtudattal. — Milyen nyelveken jelentek meg versei? — Két kötetemet adták ki oroszul, egyet örményül, egyet ukránul, harmadmagammal egy közös antológiában angolul is. — Magyarul pedig az Ablak a tavaszi térre című versgyűjteményben és több folyóiratban. Nagyon reméljük, hogy legközelebbi találkozásunkkor már magyar verseskötete kiadásáról is beszélgethetünk. Rab Zsuzsa vendégünk Maris Caklais A harminchét éves lett költőt régi vonzalom fűzi Magyarországhoz. Csak másodízben jár itt, de máris értékes ajándékkal érkezett: egy lett nyelvű Radnóti-kötettel, saját fordításai gyűjteményével. Rigában a Literatura in Maksla — Irodalom és Művészet — című hetilap versrovatvezetője. SEBESTYÉN ANDRÁS:Jelbeszéd Tulajdonképpen látogatóba indultam egy távoli rokonhoz vagy ismerőshöz, már nem is tudom. Elég nehezen találtam oda. Amikor beléptem, a szobában égett a csillár, és nagy társaság ült az asztal körül. Egyikük, egy már nem egészen fiatal, jól megtermett, mindamellett határozottan szép asszony — alighanem ő, vagy az ő ura volt az, akit meg kellett látogatnom —, néma jelbeszéddel a tudtomra adta, hogy nemsokára kidobja őket, s közben hangosan, hogy többen is hallják, így szólt hozzám: „Nyugodtan foglaljon helyet, igazán kellemes társaság van nálunk, bizonyára jól fogja érezni magát közöttük.” Ő volt az első életemben, aki nem tegezett, de ennek is van már néhány ezer éve, ma már nem is tudom a sok idegen nő és férfi között, melyikük lehetett? oly rég ülök közöttük, szótlanul, magamba merülve, miközben mind hozzám beszélnek, mintha én volnék itt a házigazda. impia