Élet és Irodalom, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1977-08-13 / 33. szám - Balázs-Piri Balázs - Dallos Jenő - Mészáros András: siófoki kiállításáról • kép (9. oldal) - -n -ó: A hírközlés becsülete • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Vargha Balázs: Vadonatúj adat Csokonairól? • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Radványi Ervin: Kvízjáték a Margitszigeten • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - -laji: Hátul • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Bali Brigitta: Patétikus füge (9. oldal) - Kiss G. István: rajza • kép (9. oldal) - Mester Ákos: Keresse a főnököt! (9. oldal)

te ezen kívül, sőt Csurgóra vala­hogy magával is vitte a sátoralja­újhelyi pálos szerzetesek 1765- ben előadott közjátékának szöve­gét. Ezt mindmáig még csak fel­tevésként sem kockáztatta meg senki. Furdal a kíváncsiság, hogy többet is megtudjak Csokonai és a katolikus iskoladráma kapcso­latairól. De attól tartok, hiába. Mert ez 1­ ■ a csurgói előadás nem létezett. Vargha Balázs páratlan oldal A HÍRKÖZLÉS BECSÜLETE Csaknem két hónapja hatalmas felhőszakadás zúdult Budapestre. Kábelek áztak be, telefonok né­­multak el Néhány nap múltán a posta közzétette a szokásos nyi­latkozatot, hogy a vihar által meg­rongált telefonvonalak is­mét mű­ködőképesek. A nyilatkozat saj­nos nem fedte a valóságot, annál is kevésbé, minthogy még ma sem fedi. Jóval a nyilatkozat közzé­tétele után, a Császárfürdő kör­nyékén még mindig házak sorá­ban volt rossz a telefon: a kör­nyék országos feladatkört ellátó, nagy kórházának egyes osztályai úgy érintkeztek egymással és a külvilággal ahogy Árpád korában e honfoglaló törzsek: hírvivő út­ján, élőszóval; néhány házban pe­dig még ma, két héttel az elemi csapás után is süket a telefon — a környéken egy másik köz­mű, a gázművek is munkát vé­gez, minek következtében az ed­dig csak­ vízáztatta kábelaknát újabban elöntötte a gáz is. Jelen­leg itt tartunk. A történtekből néhány követ­keztetés adódik. 1. Egy prófétai. Várható, hogy hazánk fővárosa, Budapest, a közeli jövőben nagy reccsenéssel darabjaira esik szét. Z­­ mr IW A ‘BSÖézségelni becsületté! .tájékozott ® fott em­­ber sok mindent hajlandó megérteni és elviselni. Ugyanő viszont nem hajlandó elviselni azt, hogy tájé­koztatás címén hülyének nézzék, és azt közöljék vele, hogy bedög­lött telefonja rendben működik. 3. Egy politikai. Az, hogy egy köz­szolgálatot ellátó intézmény fe­lelőse megengedhetetlenül nagy­vonalú nyilatkozatot tesz, továb­bá az, hogy a közintézmények szavahihetőségében bízó tömeg­tájékoztatás ezt a nyilatkozatot közzé­téve, jóhiszeműen bár, de Valótlan hírt közöl, végül az, hogy ez a valótlan hír az elemi csapás okozta kényelmetlenségektől amúgy is megviselt idegzetű em­berek sokaságát értelmetlenül és feleslegesen tovább bosszantja, nem egy nyilatkozó személyiség és néhány kárvallott előfizető csa­ládi ügye. Ez országos ügy. Mindenkire tartozik, aki a tö­megtájékoztatás eszközeit arra kívánja használni, amire valók: tájékoztatásra és tájékozódásra.­ ­n­­ ó Balázs-Firi Balázs, Dallos Jenő és Mészáros András siófoki kiállításáról VADONATÚJ ADAT CSOKONAIRÓL? Az egervári játékokon előadták két 18. századi iskoladráma hu­moros közjátékot, a Borka as­­­szony és György deák­ot meg a Kocsonya Mihály házasságát. Az Esti Hírlap kritikusa azt írta az előadás kapcsán: „E vas­kos bájú, szókimondó humorú, jóízű, harsány komédiákat ked­velte olyannyira Csokonai, hogy csurgói tanár korában előadatta diákszínjátszóival.” Fontos, eddig ismeretlen adat Csokonai színjátszó pályájához. Eszerint ismerte azt a ferences rendi iskoladrámát, amelyet az ő születése előtt néhány hónappal adtak elő Kanta erdélyi falu ka­tolikus iskolájában, majd pedig 1918-ban adták ki a kézdivásár­­helyi római katolikus gimnázium­ban levő kézirat alapján. Ismer­ 1977. AUGUSZTUS 13. KVÍZJÁTÉK A MARGITSZIGETEN Azok az autón közlekedő, honi vagy külföldi állampolgárok, akik jegyet váltanak a Margitszigeti Szabadtéri Színpad valamelyik előadására, nem is sejtik, hogy a megvásárolt jeggyel jogot nyer­tek egy váratlan fordulatokat és térfás poénokat rejtegető kvízjá­tékban való részvételre is. Az el­ső csattanó akkor éri a színpadra igyekvőt, amikor járművével az Árpád hídról bekanyarodik — pontosabban: bekanyarodnék —a szigeti lejáróra. Ott ugyanis már vagy nyolcvan kocsi várakozik hosszú sorban, hogy a hat forint óbulust lefizetve, bejuthasson a hőn óhajtott parkolóhelyre. Ilyen­kor 'derül ám ki­,­kiben Täkik'Triad gyáros virtus, finesz, meg vállal­­kozókedv! Akik a leghamarább felfogják, hogy ez a tülkölő, csigalassúság­gal előbbre vánszorgó autókara­ván voltaképpen egy ügyesen megszervezett vetélkedő (v. ö. elő­játék) a Carmen című opera előtt azok járgányukkal az egy sorból kettőt, hármat csinálva frissen, talpraesetten előrerugtatnak, hogy mielőbb elérjék a versengés cél­ját, a parkolóhelyet Van is ám közben tréfás nyomakodás, vic­ces dühöngés, meg szentségelés! Hát még, ami ezután jön.­ Azok a játékosok, akik ezt az el­ső feladatot sikerrel teljesítették (a jókora parkolóhely fölött egyetlen fényforrás sincsen), elin­dulhatnak gyalogszerrel az éjsza­kai alagutat idéző koromsötétben a Színpad felé. Itt már spontán nemzetközi csapatok verbuválód­nak, és az estélyiruhás hölgyek lovagjuk karjába kapaszkodva­ vágnak neki az akadályokkal szellemesen telitűzdelt, jópárszáz méteres távnak. Az ismeretlen szervezők szem­­fülességét dicséri, hogy az épít­kezéssel, malterosládákkal, elha­gyott nyugágyakkal, és a forró szerelmesek számára fenntartott zugösvényekkel tarkított terepen sem magyar, sem más nyelvű út­jelző tábla, nyíl, mutatóujj vagy egyéb információs eszköz nin­csen. Dehát minek is a tábla, ha egyszer az egész táték jótékony sötétségbe borul. Hogy a játéko­sok a szép ruhájukban nekimen­jenek?! A szervezők egyetlen konkrét segítséget nyújtanak a színpadra igyekvőknek. Amikor ez utóbbiak körülbelül a félúton járnak, a tá­volból felhangzik az annyira óhaj­tott dalmű pattogó nyitánya. Mennyivel könnyebb most már így tovább botorkálni! És akik végre fáradtan, de győz­tesen célhoz érnek, azok ruháju­kat rendbe hozva, a többszörösen felemelt helyárért két széksor kö­zött a lejárati mesgyén állva vagy a lépcsőre telepedve végignézhe­tik az opera első felvonását, vagy azt, ami még számukra megma­radt belőle. RaJványi Ervin HÁTUL A taxi, ahová beülünk, ragyog a tisztaságtól. Vezetője, a jólfé­sült szőke fiatalember frissen va­­salt nyári ingben nyit ajtót, elöl az üléseken — szokatlan látvány — két vékony vászonpárna. Ilyen­kor nyáron műbőrre sülés ellen fölöttébb hasznos. Meg is jegy­zem, hogy milyen figyelmes ötlet ez a párna a vállalattól. — Nem a vállalaté .— igazít ki a vezetőnk. — A feleségem tette bele. — Még remekebb — kiáltom szinte, lelkesülten. — Jólesik be­ülni az ilyen kocsiba. Megszólal erre hátulról a lá­nyom, hogy őneki olyan párna bezzeg nem jutott. — Volt hátul is — jegyzi meg komoran a gépkocsivezető — ott is kettő volt. — És? Hova lett? !— Ellopták. — Kik? — Utasok. — Honnan? — Innen hátulról. — És maga? — Én? Elöl voltam. — Hol? — A kocsiban. — Az a hátsó párna is a ma­guké volt? .— próbálkozom egy mentő- vagy vígaszkérdéssel. De hiába, nincs mentség, az is az­­ övéit volt. — Rejtély — mondom Hango­san, mert mi egyébet mondhat­nék — rejtély, ami van. Hátul már nem érdemes hoz­zánk jónak lenni. - laji BÁLI BRIGITTA: Patétikus füge mikor megtekeredik nyakam körül az ég semmi felsikkanás hogy lassan a testtel miegymás ehelyett veszek egy tollat baromi ócskát valahonnan a múltból exhumálom e királysírból ahová gyémánt dolgaim jóelőre beásódtak előlem és felpiszkálom egy létemről vízjel­ adó papír szenvtelen idegrostjait egymásnak feszülő betűimmel (nagymellű nagyfarú kunkorodó véglények ők a civil TOTÁL vagyis a Mennyei Szájkosár) gondolataimra fölcsatolom a korcsolyát meg a sérvkötőt hogy meg ne húzódjanak én meg mint a tengeri szélben hétrét görbülök belefogódzom a tollba az a papírba így repülünk míg közben a sasok sasokat némzenek fejjel lefelé csüng isten az égből mint a trópusi papagájok akinek ÉDES anyja volt kibírja ezt is ahogy a halált vérszerinti rokonként fogadja mintha kistestvére volna mert a tragédiák családiasak ez nyugodt lelkiismerettel kizárólag róluk mondható mondom is MOST SZERDÁN (ÉJJEL van pont FÉL-ÉJFÉL) az ágyamon szól a rádió pattognak a falakról mesterséges hosszúlábú fények (— original felhúzható bolhabál) a nappali kisugárzás karikái valóságos glóriák elhulahoppozik velü­k a lélek mindannyiunk misztikus nullája (00; vagy 0:0 úgymint döntetlen) most a síromon növendő fűre gondolok (jaj ez a zöld Ö:Ö; JÖ:VÖ) a meg nem érkezett ki nem várható idő (képzelődés hidrosztatikus emelőszerkentyűje vagy mifene zárójel bezárva) nalám ez a dicsőség vasdiploma után a fa- és földdiploma holnap ellenben valaki megint elmagyarázza nekem miért AZT OTT AKKOR és ÚGY mikor pedig lehetett volna AZT OTT AKKOR és ÜGY is mitagadás az ember az ilyet felszeletelt kiklopfolja aktát iktat róla majd kitörli vele az alfelét (nota be ne lássátok alfeleim mik­rologmák dallamu nóta) befejezésül megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját bitang­ sós könnyeimet e percben szárított angolnaként árulják a firenzei piacon Uráért (ami nem vers) ezekkel ma nem öntözöl kertitörpéket kicsikém habár szemrevalók vagyunk a föld felett és a kukac is szemrevaló de a föld alatt lassabban kell járnunk úgy bizony ez a nagy tolongás világ vére szó ember kiokádott zsigerei hang tüzes papirom arany állkapcsa forog malomkerék mindazonáltal szárnyalás Kiss G. István rajta Keresse a főnököt! íróasztalomban őrzök egy új­ságcikket, amely arról szól, hogy egy ágazati szakszervezeti elnök­ség beszámoltatott egy vezér­­igazgatót, mert arra volt kíván­csi, miként gondoskodik a mun­kások biztonságáról, egészségvé­delméről. A vezérigazgató egye­bek mellett elmondta, hogy szem­lét tartott huszonnyolc munkahe­lyen. „Tapasztalataim vegyesek­­ voltak — jelentette ki —, az ész­lelt hibák miatt két művezetőt azonnal felfüggesztettem, két it­tas dolgozót a munkából haza­­küldtem.” Az ágazati szakszervezet elnök­sége elfogadta a vezérigazgató je­lentését, nekem viszont az jutott eszembe, hogy az észlelt hibákat vajon miért a vezérigazgatónak kellett észlelnie? Miért nem vet­ték észre a közvetlen munkahe­lyi főnökök, akik ezeket a hibá­kat nyilván naponta látják? Miért kell a hibák megszüntetéséhez ve­zérigazgatói szemle, szigor és fe­gyelmezés? Továbbá: miért a ve­zérigazgatónak kell észrevennie, hogy két művezető semmibe ve­szi az óvó rendszabályok betar­tását? Miért a vezérigazgatónak kell hazaküldenie azokat, akik it­tasan jelennek meg munkahelyü­kön? Egyszóval: miért a vezér­­igazgató illetékes olyan intézke­désekben, amelyekhez adott eset­ben elegendő volna például egy csoportvezető, vagy brigádvezető is? Nem arról van szó, hogy a vezérigazgató illetéktelen az ilyen ügyekben, hanem arról, hogy a munkahelyi vezető az önálló dön­tést, intézkedést, fegyelmezést és a felelősséget nem ruházhatja át, még a vezérigazgatóra sem. Ilyen alapon ugyanis az illetékesség és a vele járó felelősség könnyűszer­szel továbbpöccinthető, az illeté­kest kereső érdeklődő pillanatok alatt lerázható, mert elkezdődik felfelé mutogatás, „keresse a főnököt”. Csakhogy a főnöknek is van főnöke és ezen a lépcsőn addig megy az ember fölfelé, míg vagy belefárad, vagy akad vala­ki, aki visszaküldi. hlert ’ez is előfordul. Riporter kollégám nemrégiben megkereste az egyik Közért Vállalat igazga­tóját, mert arra volt kíváncsi, hogy miért tartják zárva a for­galmas budai Közért­ üzletét? városrész néhány Az igazgató azt mondta, ő nem adhat felvilágo­sítást, nem jogosult rá, tessék a Belkereskedelmi Minisztérium Kereskedelmi Főfelügyelőségéhez fordulni. A továbbküldött ripor­ter ott valóban választ kapott a kérdésre, bár tapintatosan felvi­lágosították, hogy tulajdonképpen az a Közért-igazgató lett volna illetékes, aki hozzájuk irányítot­ta. Akinek az a foglalkozása, hogy szinte naponta illetékeseket ke­res, jól tudja, hogy ez a fajta oda-vissza lépcsőjárás a hivatali felelősség különböző emeletein még mindig jobb, még mindig több reménnyel kecsegtet, mint az, amikor a vállalati portás gya­nús betolakodóként kezeli az új­ságírót vagy a kérelmezőt, ami­kor az illetékes szakember saj­nálkozva orra elé dugja a szigo­rúan belső hivatali használatra készült körlevelet, amely szerint vezérigazgatói engedély kell ah­hoz, hogy bárki, bármikor szóba álljon a sajtó vagy a rádió kép­viselőjével. Ez egyébként már nem szokás. A körlevelet visszavonták, a por­tás barátságosabb, az illetékes nem zárkózik el, legfeljebb to­­vábbküld egy még illetékesebb­hez. így jutunk el a vezérigazga­tóig, akinek persze minden perce drága. Már csak azért is, mert olyan ügyekben is ő intézkedik, amelyekhez elég volna a csoport­­vezető, vagy a brigádvezető. Ilyen összefüggésben érdemes megvizsgálni, miért a vezérigaz­gatónak kell hazaküldenie az it­tasan dolgozó embert, és miért olyan nehéz az újságírónak meg­találni, szóra bírni az illetékese­ket. Bár — ami az utóbbit illeti — vannak kedvező jelek is. Nem­régiben kaptam kézhez az Építés­ügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium sajtótémajegyzékét, amely­nek kísérő levelében egyebek mellett ez olvasható: „A Minisz­térium érvényei szerint az újságírók sajtóutasítása bármelyik minisztériumi főosztály, vagy osz­tály vezetőjéhez, illetve munka­társához közvetlenül is fordulhat­nak, mivel saját munkakörükben jogosultak információt adni. Ugyanez vonatkozik a vállalatok vezetőire, dolgozóira is.” Ezt a két mondatot minden hi­vatali szobában, ahol felelős mun­kát végző ember dolgozik, beke­retezve kifüggeszteném,. De ez persze csak tréfás óhaj. Hiszen — nem vagyok illetékes. Mester Ák­os m v.«j »~.J0ü *V k ELET ÉSti IRODALOM!

Next