Élet és Irodalom, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1977-07-23 / 30. szám - Nemere István: Sorompó | Barnák (9. oldal) - zil: Bejárás • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - M. J.: A labirintus ártalmai • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (zöldi): Két lábon járó dokumentumok • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - laji: Lajos • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - jas: Nyári fejkultúra • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - tamási -: Szűrő • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - na -: Állatkerti útmutató • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Kosnás Roland: rajza • kép (9. oldal)

NEMERE ISTVÁN: SOROMPÓ A sorompóőr egy napon így szólt feleségéhez: — Elmegyünk innen. Nem bírom tovább hallgatni ezt az örökös kattogást. Hol vonat jön, hol autóik. Sorompót le. Sorompót lel. Sorompót le. Elég ebből. Elmegyünk vala­hová, ahol csend van. Az asszony hiába kérlelte, bement a főnökségre, felmon­dott. Nem éltették. Makacs volt, engedték. Kis házat vet­tek egy hegyi faluban, ahol a gyerekek még csak nem is láttak vonatot. Házuk a falu­tól is messze volt. Az erdő csendje mint szárny védte őket. Jószagú, meleg csend. Esténként kiültek a ház elé, nézték hogyan hal meg a nap. Egyik éjjel a sorompóőr fel­rázta feleségét: — Hallod...? Zakatolás... mintha vonat menne. Az asszony félálomban dün­­­nyögött valamit, aludt tovább. Később a sorompóőr is elaludt. De attól kezdve minden éjjel hallotta, hogyan kattognak át a nehéz tehervonatok a váltó­kon. Olykor csaknem üres, könnyű személykocsik gördül­tek tova. Még a kalauzok ki­áltásait is hallotta, a mozdony melege becsapott az ablakon. Az asszony egyik éjjel meg­ébredt, az ura nem volt mel­lette. Kiment a ház elé, csak úgy ingben. A sorompóőr ott állt, feje beleolvadt a teliholdba. Meg sem fordult­, úgy mondta: — Hallod...? Már jön a hajnali gyors. Csak a szél zúgott lenn a fenyvesben, a hold bukdácsolt szakadtszélű felhők mögött. Az asszony hallgatott, reszketve. Ja:A sorompóőr rekedten mond­— Megyek... le kell eresz­tenem a sorompót.­ ­BAKNAK....... Ennek a négernek az volt a rögeszméje, hogy az ő bőre fe­kete. Csak az ő bőre fekete. „Mind barnák vagytok!” — kiáltott barátaira. Kiállt a kunyhója elé, „Barnák, barnák!”hadonászott. Egy napon bement a város­ba. Végigment a piacon, csillogó házakat nézte. Fehé­­­reket is látott. Megtorpant egy álldogáló csoport előtt. Nége­rek voltak, mint ő. „Barnák vagytok! Fehérek­kel keveredtek. Mutassátok a bőrötöket, gyertek ide mel­lém. Ugye, csak én vagyok fe­kete. Ruhába öltöztetek, ci­pőt hordtok. Én az erdőből jö­vök, pálmakunyhóból, háncs­ruhában járok. Nem bámul­tam meg mint ti!” Eleinte érdeklődve hallgat­ták, később bosszúsan. A tö­meg nőtt. A fehérek merev arccal siettek el mellettük. Nők jöttek gyerekekkel hátu­kon, valaki cigarettát árult. „Megbámultok mind. Feke­téket ne is keressetek a vá­rosban, feketék nincsenek kő­falak közt. Feketék nincsenek már sehol. Csak itt. Én. Ti mind megadtátok magatokat, dobozból eszitek a rizst, do­bozból­ a halat, boltból a gyü­mölcsöt. Nincs tűz a kunyhó­tok előtt, nincs kunyhótok sem. Átkozott népség, átko­zott barnák... !” A tömeg összébb zárult, hang­talanul. Aztán lecsaptak, szónok eltűnt a felemelt ök­­­lök alatt. Még egyszer. fel­­­merült, „csak én!” — üvöltöt­­­te véres arccal, s elbukott. Mikor szétfutottak, a néger ott maradt a járdán, már nem mozdult. Két nő jött a piacról, bevá­sárlókosárral. Ében megcsillant a napsugár.bőrükön — kár érte, — mondta az egyik — szép, nagy barna fér­fi volt. 1977. JÚLIUS 23. i páratlan o­l­d­a­l­ BEJÁRÁS Hivatalos ügyiratot kaptam. Nehézkes fogalmazású, de leg­alább udvarias hangnemű: egy lakásfelméréssel foglalkozó intéz­mény tudtul adja, hogy szíves­kedjem várni „a bejárási brigá­dot” — hétfőn délelőtt. Az invitálás annyira szívhez szóló, hogy tulajdonképpen ki­vennék egy nap szabadságot. Igen ám, de nekem is be kell járnom — a munkahelyemre. Csakúgy, mint az otthonmaradásra felszó­lított — mintegy ezer — lakóte­lepi társamnak is ... Vajon há­nyan lehetnek abban a brigád­ban? Gyanítom, ezernél keveseb­ben. Márpedig, ha így van, ak­kor nem a „bejáróknak” kéne feláldozniok a szabad szombatot, esetleg a vasárnapot? Egye fene: hétfőn csúsztathat­nának. Til­ ja felvenni a harcot az elmagá­nyosodás, a bezárkózás, az „alvó város”-képlet ellen. Vajon a költ­séges harci állások megteremtése előtt vagy mellett, nem tartozna-e az az olcsó újítás is a bezárkó­zás elleni küzdelemhez, hogy a lakók tudják, hol laknak, hogy hívják a szomszéd utcát, merre található a játszótér? Akár már az építkezések idején felállíthat­nának néhány helyen nagy és könnyen áttekinthető térképeket vagy táblákat, mint amilyeneket például a megújuló Józsefváros­ban láthatunk, melyek előre is jeleznék, mi lesz az utca neve, hol épül majd fel a központ, s hol a Műkőrlő utca folytatása, melyet végül nem is olyan nehéz megtalálni a Kovács tér túlsó ol­dalán annak, aki kinyomozta, hogy a teret Kovácsnak hívják. klikk mentalitásából, mint sok tárgyias tanulmány. A két lábon járó „dokumentumok” ugyanis megérzékítenek valamit a kor­hangulatból: nem föltétlenül pon­tosan, de legalább élményszerűen. (S ha netán helyesbítésre vagy kiegészítésre szorul mondandó­juk, a faggató a szakkutatókhoz fordulhat.) Bokor Péter egy ÉS-interjúban — Történelem a­ képernyőn, 1976. december 18. — arról beszélt, hogy néha neki „is kell történel­mi kutatómunkát végezni. Van­nak ugyanis olyan szempontok, melyek a hivatásos kutató számá­ra érdektelenek, a magamfajta közvetítő számára viszont létfon­tosságúak. Arra valók, hogy történészek megfogalmazta alap­ú tételeket minél érzékletesebben láttassam”. Akkor nem vitatkoz­tam, most, filmjei hatására, vitat­koznék vele. Egyre több jel utal arra, hogy a kései tanúvallomá­sokból nem csupán a laikus ér­deklődők okulhatnak. „­­ A hús-vér dokumentumok oly­kor arra is alkalmasak, hogy a kutatók kitöltsék a „vitathatatlan forrásértékű dokumentumok” kö­zött tátongó hézagokat. (zöld)) A LABIRINTUS ÁRTALMAI — Bocsánat uram, nem monda­ná meg, hol találom a Mákőrlő utca harmincnégyet? — Harmincnégyet mondott, as­­­szonyom? Nem téved? Én ugyan­is a Mákőrlő utcában lakom, a hármas számú házban, de ott ös­­­szesen négy épület áll. — Uram, egy jóbarátomhoz igyekszem. Már jártam is a la­kásán, de akkor taxival jöttem. A Kovács térnél fordultunk be, jobbra vagy balra, már nem em­lékszem. — Kovács tér? Sose hallottam róla. Volna ilyen nevű tér a la­kótelepen? — De hiszen éppen a tér sar­kán állunk uram. — Igazán hálás vagyok önnek. — Miért hálás, uram? — Fél esztendeje törjük a fe­jünket, vajon miért nincs neve ennek a térnek, s lám öntől most megtudtam. Szabad érdeklődnöm, biztos abban, hogy Kovács tér­nek hívják? — Igen, kérem. Annak idején a jóbarátom ugyanis lerajzolta, ho­gyan találom meg a házat, amelyben lakik és így irányítot­tam ide a taxisofőrt, aki maga is hallott már róla, hogy ez a tér a Kovács tér. Csak éppen most nincs nálam az a rajzolt térkép. — Kár. Sajnos, nem tudok ön­nek segíteni, kezdődik a tévé­híradó. Erre megyek, tehát ön er­re ne menjen, itt csak a Mákőrlő utca egyes, kettes, hármas és ötös számú háza található. Talán a tér túlsó sarkán kérdezzen meg va­lakit. Sok szerencsét és üdvözlöm a kedves ismerősét. Igen szemfü­les ember lehet, hogy tudta a tér hevét, pedig sehol sincs kiírva. Mákőrlő utca és Kovács tér tudtommal nincs. Az idézett pár­beszéd mégsem légből kapott. Sok hasonló dialógus sűrítmé­nye. Mind több ismerősünk köl­tözik az új városrészekbe, boldog lakástulajdonosként a névtelen utcák és terek, a logikátlanul számozott és olykor átszámozott házak labirintusába. Az „új vá­­­­rosok” közművelődési gondjairól, s szép és nehezen megvalósuló kul­turális terveiről a közeljövőben tárgyalnak majd a Közművelődé­si Tanács és a főváros vezetői. A majdani beruházások, az oktatási intézmények, a távolabbi jövőben építendő komplex művelődési házak, az egész tervezet a kultú­ra közösségteremtő erejével óhajt­ M. J.» KÉT LÁBON JÁRÓ DOKUMENTUMOK Mi történt 1919-ben a bank­­gassei magyar követségen? A rablók hogyan­ keveredtek bele hat évvel később a frankhamisí­tásba? Érdemes még firtatni ezt? An­­­­nyi feldolgozás után is? A törté­nészek mindenesetre úgy vélik: Horthyék kétségkívül kirabolták a Tanácsköztársaság bécsi követ­ségét, 1925-ben is ők voltak azok, akik hamis bankókkal árasztották el Nyugat-Európát, a két világháború közötti Magyar­­országot mégsem ezek a látvá­nyos akciók jellemezték. Az érve­lés meggyőző, csakhogy a tudo­mányt népszerűsítők könnyebben élnek a storyval, miért a history­­val: nehézkesebben érzékeltetik a gazdasági mozgatórugókat és tár­sadalmi mélymozgásokat. Gyaní­tom, ezért került a tévébeli Szá­zadunk középpontjába a két gengszterakció, s Bokor Péter ezért rugaszkodott neki a témá­nak másodszor is — a francia filmesek fölkérésére. ma A Kincsek titkos dossziéja cí­sorozat utolsó epizódjaira azért figyeltem föl a magyar kép­ernyőn, mert éppen akkor jelent meg a Kritika legfrissebb száma, benne egy izgalmas tanulmány: a Kun Béla-problémák. Borsányi György, a tudós párttörténész azt fejtegeti, hogy bajban van az a kutató, aki csupán a visszaemlé­kezésekre hagyatkozhat. Már csak azért is, mert azok, „ .. .akik­nek módjuk volt róla (tudniillik a személyről vagy eseményről) személyes benyomást szerezni, úgy vélik: a bennük élő... kép az egyedül hiteles”. Márpedig, fű­zi hozzá fanyarul, „ .. .érzelmek­kel és tekintélyekkel nehéz vitá­ba szállni, különösen, ha a tör­ténésznek nem állnak rendelke­zésre minden esetben vitatha­tatlan forrásértékű dokumentu­mok, ha a dokumentációnak van­nak hézagai”. A szerző szenvedé­lyesen és hatásosan érvel, bár ol­vasói, nézői és hallgatói tapaszta­lataim másról is tanúskodnak. Miközben a francia detektív arról vall, hogy miként nyomo­zott a frankügyben és miként él­te át a világszenzációt, azon tű­nődöm, hogy a reszketeg hang, a rángatódzó arc, az aggastyán­gesztus is lehet forrásértékű... A holland rendőrfelügyelő küszkö­dik a német kifejezésekkel, a ha­zai koronatanúk hímeznek-há­­moznak, de emlékezetkihagyá­saikkal és torzításaikkal együtt is többet sejtetnek meg a Horthy­ LAJOS Regényben örökítette meg Pongrácz György a népszerű La­jos, vagyis volt válogatott labda­rúgónk, Tichy Lajos életét. könyv nemcsak a 273 oldalra rú­­­gó regényt, hanem Tichyről szóló nyilatkozatokat is egybegyűjt. Berkesi András egyebek közt ezt mondotta róla: „Véleményem sze­rint az utóbbi évtized legnagyobb magyar játékosegyénisége vonult vissza négy évvel ezelőtt a játék­tól.” Bukovi Márton labdarúgó­szakvezető kijelentette: „Tudása, eredményessége két évtizeden ke­resztül nagy értéket jelentett lab­darúgósportunknak.” Kocsis La­jos válogatott futballista: „Nekem már fiatal korom­­bari­ az voít, a legnagyobb vágyam, hogy játék­tudásban megközelíthessem Tichy Lajos kivételes klasszisát.” Uwe Seeler, az NSZK válogatottja: „Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor felkértek arra, hogy a ki­váló labdarúgó életregényében nyilatkozzam. Annál is inkább, hiszen képességeinek mindig is őszinte elismerője és csodálója voltam.” Pongrácz György Tichy Lajos­tól is kért — különféle dolgokról — nyilatkozatokat. Például meg­kérdezte tőle: kik a kedvenc író­i? Agatha Christie, Berkesi András, Victor Hugo. Melyik ország al­kalmazta először a 4—2—4-es felállási rendszert? Magyarország. Ez Bukovi-kreáció. Kedvenc spor­tolója Magyarországon? Kocsis Lajos labdarúgó. Kit tart ma Ma­gyarország legjobb labdarúgójá­nak? Kocsis Lajost. Ked­velte sportolója a világon? Uwe Seeler: A világ — mint a foci — tu­lajdonképpen így kerek. De lás­sunk egy tárgyilagosabbnak tet­sző véleményt. Kazimir Károly: „A szeme min­dig tisztán nézett az emberre. Még akkor is, amikor csapzottan hagyta el a játékteret... A pá­lyánkon levő sok közös vonás, az örökös készenlét és a feladatok­ra való felkészülés, a sikervágy és a kudarctól való félelem mind­mind kimeríthetetlen, újabb és újabb ismétlődő élményt jelente­nek számunkra.” És erre Pongrácz György nem kérdezi meg, ki a kedvenc rende­zője Tichy Lajosnak Magyarorszá­gon! — laj­i * NYÁRI FEJKULTÚRA Tárgyszerű, rövid MTI-közle­­mény adta tudtul a napilapok ol­vasóinak, hogy a tizenegy legna­gyobb budapesti közkönyvtár kö­zül csak kettő, az Országgyűlési Könyvtár és a Központi Statisz­tikai Hivatalé tart nyitva egész nyáron. A Gorkij Könyvtár mun­kája két hétig szünetel. A legtöb­beket érdeklő központi Szabó Er­vin Könyvtár viszont július kö­zepétől szeptember negyedikéig, a Széchenyi Könyvtár pedig au­gusztus elsejétől négy hétig lesz zárva. Évek óta fokozódó hálával ve­szem tudomásul a könyvtárszüne­tekről szóló híreket, ilyenkor nyár közepén. Úgy érzem, valakik fél­tő szeretettel óvnak. Nehogy le­vegőtlen, szűk odúban, szemron­tó betűkkel bajlódjak a kánikula idején — legalább a közkönyve­ket elzárják előlem. Mars a ter­mészet lágy ölébe, sipirc úszni, napozni, első a testkultúra, ép testben satöbbi — hallom ki szikár információkból a nyájasan a szigorú intelmet. És évek óta fokozódó várako­zással lesem, nem jut-e végre va­lakinek az eszébe, hogy a nyarat nemcsak tatarozásra, leltározásra, hanem hatásos könyvpropagandá­ra is föl lehetne használni (leg­alább a Szabó Ervin Könyvtár hálózatában, ahová az általános és középiskolások, meg a szak­munkástanulók is beiratkozhat­nak, ahonnan mindenki nézhet, aki olvasni akar). kölcsö­Mért nyáron olvasásra is több idejük juthat az embereknek. Mert az olvasás is egyik lehetséges mód­ja a pihenésnek. Mert ép test és ép lélek kölcsönösen függnek ös­­­sze — egyig a másik nélkül nem nevelhető. Mert a testkultúra a fej kultúrája nélkül csak fejetlen kultúra. Nyáron is. j SZŰRŐ Hallgatom a reggeli krónika adását. Bizonyos magyar kem­pingek áldatlan állapotáról van szó. A téma nem új, egyszerre mégis felkapom a fejeim. Zamár­­diban egy fiatalember arról be­szél, hogy kénytelen illegálisan nyaralni, miért a kemping csak autós turistákat fogad. Ezt a kemping vezetője is meg­erősíti. Elmondja, hogy az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a lopások, ezért kénytelenek a vendégeket megszűrni. Csak az autós turistákat engedik be, azt remélik, hogy így kevesebb hol­mi tűnik el a sátrakból. Magya­rán: akinek autója van, nem lop, akinek nincs, az lop. Az ötlet továbbfejleszthető, esetleg a vagyoni cenzust is be lehetne vezetni. S azután gondol­kodhatunk az egyenlőségről. — tamási — ÁLLATKERTI ÚTMUTATÓ Részlet a Fővárosi Állat- és Növénykert Útmutatójából: Strucc-ház (Futómadarak) Tigrisház­ (Nagyragadozók) Elefántház (Vastagbőrűek) Bölényház (Igazgatóság)

Next