Élet és Irodalom, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-07-23 / 30. szám - Nemere István: Sorompó | Barnák (9. oldal) - zil: Bejárás • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - M. J.: A labirintus ártalmai • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - (zöldi): Két lábon járó dokumentumok • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - laji: Lajos • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - jas: Nyári fejkultúra • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - tamási -: Szűrő • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - - na -: Állatkerti útmutató • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Kosnás Roland: rajza • kép (9. oldal)
NEMERE ISTVÁN: SOROMPÓ A sorompóőr egy napon így szólt feleségéhez: — Elmegyünk innen. Nem bírom tovább hallgatni ezt az örökös kattogást. Hol vonat jön, hol autóik. Sorompót le. Sorompót lel. Sorompót le. Elég ebből. Elmegyünk valahová, ahol csend van. Az asszony hiába kérlelte, bement a főnökségre, felmondott. Nem éltették. Makacs volt, engedték. Kis házat vettek egy hegyi faluban, ahol a gyerekek még csak nem is láttak vonatot. Házuk a falutól is messze volt. Az erdő csendje mint szárny védte őket. Jószagú, meleg csend. Esténként kiültek a ház elé, nézték hogyan hal meg a nap. Egyik éjjel a sorompóőr felrázta feleségét: — Hallod...? Zakatolás... mintha vonat menne. Az asszony félálomban dünnyögött valamit, aludt tovább. Később a sorompóőr is elaludt. De attól kezdve minden éjjel hallotta, hogyan kattognak át a nehéz tehervonatok a váltókon. Olykor csaknem üres, könnyű személykocsik gördültek tova. Még a kalauzok kiáltásait is hallotta, a mozdony melege becsapott az ablakon. Az asszony egyik éjjel megébredt, az ura nem volt mellette. Kiment a ház elé, csak úgy ingben. A sorompóőr ott állt, feje beleolvadt a teliholdba. Meg sem fordult, úgy mondta: — Hallod...? Már jön a hajnali gyors. Csak a szél zúgott lenn a fenyvesben, a hold bukdácsolt szakadtszélű felhők mögött. Az asszony hallgatott, reszketve. Ja:A sorompóőr rekedten mond— Megyek... le kell eresztenem a sorompót. BAKNAK....... Ennek a négernek az volt a rögeszméje, hogy az ő bőre fekete. Csak az ő bőre fekete. „Mind barnák vagytok!” — kiáltott barátaira. Kiállt a kunyhója elé, „Barnák, barnák!”hadonászott. Egy napon bement a városba. Végigment a piacon, csillogó házakat nézte. Fehéreket is látott. Megtorpant egy álldogáló csoport előtt. Négerek voltak, mint ő. „Barnák vagytok! Fehérekkel keveredtek. Mutassátok a bőrötöket, gyertek ide mellém. Ugye, csak én vagyok fekete. Ruhába öltöztetek, cipőt hordtok. Én az erdőből jövök, pálmakunyhóból, háncsruhában járok. Nem bámultam meg mint ti!” Eleinte érdeklődve hallgatták, később bosszúsan. A tömeg nőtt. A fehérek merev arccal siettek el mellettük. Nők jöttek gyerekekkel hátukon, valaki cigarettát árult. „Megbámultok mind. Feketéket ne is keressetek a városban, feketék nincsenek kőfalak közt. Feketék nincsenek már sehol. Csak itt. Én. Ti mind megadtátok magatokat, dobozból eszitek a rizst, dobozból a halat, boltból a gyümölcsöt. Nincs tűz a kunyhótok előtt, nincs kunyhótok sem. Átkozott népség, átkozott barnák... !” A tömeg összébb zárult, hangtalanul. Aztán lecsaptak, szónok eltűnt a felemelt öklök alatt. Még egyszer. felmerült, „csak én!” — üvöltötte véres arccal, s elbukott. Mikor szétfutottak, a néger ott maradt a járdán, már nem mozdult. Két nő jött a piacról, bevásárlókosárral. Ében megcsillant a napsugár.bőrükön — kár érte, — mondta az egyik — szép, nagy barna férfi volt. 1977. JÚLIUS 23. i páratlan oldal BEJÁRÁS Hivatalos ügyiratot kaptam. Nehézkes fogalmazású, de legalább udvarias hangnemű: egy lakásfelméréssel foglalkozó intézmény tudtul adja, hogy szíveskedjem várni „a bejárási brigádot” — hétfőn délelőtt. Az invitálás annyira szívhez szóló, hogy tulajdonképpen kivennék egy nap szabadságot. Igen ám, de nekem is be kell járnom — a munkahelyemre. Csakúgy, mint az otthonmaradásra felszólított — mintegy ezer — lakótelepi társamnak is ... Vajon hányan lehetnek abban a brigádban? Gyanítom, ezernél kevesebben. Márpedig, ha így van, akkor nem a „bejáróknak” kéne feláldozniok a szabad szombatot, esetleg a vasárnapot? Egye fene: hétfőn csúsztathatnának. Til ja felvenni a harcot az elmagányosodás, a bezárkózás, az „alvó város”-képlet ellen. Vajon a költséges harci állások megteremtése előtt vagy mellett, nem tartozna-e az az olcsó újítás is a bezárkózás elleni küzdelemhez, hogy a lakók tudják, hol laknak, hogy hívják a szomszéd utcát, merre található a játszótér? Akár már az építkezések idején felállíthatnának néhány helyen nagy és könnyen áttekinthető térképeket vagy táblákat, mint amilyeneket például a megújuló Józsefvárosban láthatunk, melyek előre is jeleznék, mi lesz az utca neve, hol épül majd fel a központ, s hol a Műkőrlő utca folytatása, melyet végül nem is olyan nehéz megtalálni a Kovács tér túlsó oldalán annak, aki kinyomozta, hogy a teret Kovácsnak hívják. klikk mentalitásából, mint sok tárgyias tanulmány. A két lábon járó „dokumentumok” ugyanis megérzékítenek valamit a korhangulatból: nem föltétlenül pontosan, de legalább élményszerűen. (S ha netán helyesbítésre vagy kiegészítésre szorul mondandójuk, a faggató a szakkutatókhoz fordulhat.) Bokor Péter egy ÉS-interjúban — Történelem a képernyőn, 1976. december 18. — arról beszélt, hogy néha neki „is kell történelmi kutatómunkát végezni. Vannak ugyanis olyan szempontok, melyek a hivatásos kutató számára érdektelenek, a magamfajta közvetítő számára viszont létfontosságúak. Arra valók, hogy történészek megfogalmazta alapú tételeket minél érzékletesebben láttassam”. Akkor nem vitatkoztam, most, filmjei hatására, vitatkoznék vele. Egyre több jel utal arra, hogy a kései tanúvallomásokból nem csupán a laikus érdeklődők okulhatnak. „ A hús-vér dokumentumok olykor arra is alkalmasak, hogy a kutatók kitöltsék a „vitathatatlan forrásértékű dokumentumok” között tátongó hézagokat. (zöld)) A LABIRINTUS ÁRTALMAI — Bocsánat uram, nem mondaná meg, hol találom a Mákőrlő utca harmincnégyet? — Harmincnégyet mondott, asszonyom? Nem téved? Én ugyanis a Mákőrlő utcában lakom, a hármas számú házban, de ott összesen négy épület áll. — Uram, egy jóbarátomhoz igyekszem. Már jártam is a lakásán, de akkor taxival jöttem. A Kovács térnél fordultunk be, jobbra vagy balra, már nem emlékszem. — Kovács tér? Sose hallottam róla. Volna ilyen nevű tér a lakótelepen? — De hiszen éppen a tér sarkán állunk uram. — Igazán hálás vagyok önnek. — Miért hálás, uram? — Fél esztendeje törjük a fejünket, vajon miért nincs neve ennek a térnek, s lám öntől most megtudtam. Szabad érdeklődnöm, biztos abban, hogy Kovács térnek hívják? — Igen, kérem. Annak idején a jóbarátom ugyanis lerajzolta, hogyan találom meg a házat, amelyben lakik és így irányítottam ide a taxisofőrt, aki maga is hallott már róla, hogy ez a tér a Kovács tér. Csak éppen most nincs nálam az a rajzolt térkép. — Kár. Sajnos, nem tudok önnek segíteni, kezdődik a tévéhíradó. Erre megyek, tehát ön erre ne menjen, itt csak a Mákőrlő utca egyes, kettes, hármas és ötös számú háza található. Talán a tér túlsó sarkán kérdezzen meg valakit. Sok szerencsét és üdvözlöm a kedves ismerősét. Igen szemfüles ember lehet, hogy tudta a tér hevét, pedig sehol sincs kiírva. Mákőrlő utca és Kovács tér tudtommal nincs. Az idézett párbeszéd mégsem légből kapott. Sok hasonló dialógus sűrítménye. Mind több ismerősünk költözik az új városrészekbe, boldog lakástulajdonosként a névtelen utcák és terek, a logikátlanul számozott és olykor átszámozott házak labirintusába. Az „új városok” közművelődési gondjairól, s szép és nehezen megvalósuló kulturális terveiről a közeljövőben tárgyalnak majd a Közművelődési Tanács és a főváros vezetői. A majdani beruházások, az oktatási intézmények, a távolabbi jövőben építendő komplex művelődési házak, az egész tervezet a kultúra közösségteremtő erejével óhajt M. J.» KÉT LÁBON JÁRÓ DOKUMENTUMOK Mi történt 1919-ben a bankgassei magyar követségen? A rablók hogyan keveredtek bele hat évvel később a frankhamisításba? Érdemes még firtatni ezt? Annyi feldolgozás után is? A történészek mindenesetre úgy vélik: Horthyék kétségkívül kirabolták a Tanácsköztársaság bécsi követségét, 1925-ben is ők voltak azok, akik hamis bankókkal árasztották el Nyugat-Európát, a két világháború közötti Magyarországot mégsem ezek a látványos akciók jellemezték. Az érvelés meggyőző, csakhogy a tudományt népszerűsítők könnyebben élnek a storyval, miért a historyval: nehézkesebben érzékeltetik a gazdasági mozgatórugókat és társadalmi mélymozgásokat. Gyanítom, ezért került a tévébeli Századunk középpontjába a két gengszterakció, s Bokor Péter ezért rugaszkodott neki a témának másodszor is — a francia filmesek fölkérésére. ma A Kincsek titkos dossziéja císorozat utolsó epizódjaira azért figyeltem föl a magyar képernyőn, mert éppen akkor jelent meg a Kritika legfrissebb száma, benne egy izgalmas tanulmány: a Kun Béla-problémák. Borsányi György, a tudós párttörténész azt fejtegeti, hogy bajban van az a kutató, aki csupán a visszaemlékezésekre hagyatkozhat. Már csak azért is, mert azok, „ .. .akiknek módjuk volt róla (tudniillik a személyről vagy eseményről) személyes benyomást szerezni, úgy vélik: a bennük élő... kép az egyedül hiteles”. Márpedig, fűzi hozzá fanyarul, „ .. .érzelmekkel és tekintélyekkel nehéz vitába szállni, különösen, ha a történésznek nem állnak rendelkezésre minden esetben vitathatatlan forrásértékű dokumentumok, ha a dokumentációnak vannak hézagai”. A szerző szenvedélyesen és hatásosan érvel, bár olvasói, nézői és hallgatói tapasztalataim másról is tanúskodnak. Miközben a francia detektív arról vall, hogy miként nyomozott a frankügyben és miként élte át a világszenzációt, azon tűnődöm, hogy a reszketeg hang, a rángatódzó arc, az aggastyángesztus is lehet forrásértékű... A holland rendőrfelügyelő küszködik a német kifejezésekkel, a hazai koronatanúk hímeznek-hámoznak, de emlékezetkihagyásaikkal és torzításaikkal együtt is többet sejtetnek meg a Horthy LAJOS Regényben örökítette meg Pongrácz György a népszerű Lajos, vagyis volt válogatott labdarúgónk, Tichy Lajos életét. könyv nemcsak a 273 oldalra rúgó regényt, hanem Tichyről szóló nyilatkozatokat is egybegyűjt. Berkesi András egyebek közt ezt mondotta róla: „Véleményem szerint az utóbbi évtized legnagyobb magyar játékosegyénisége vonult vissza négy évvel ezelőtt a játéktól.” Bukovi Márton labdarúgószakvezető kijelentette: „Tudása, eredményessége két évtizeden keresztül nagy értéket jelentett labdarúgósportunknak.” Kocsis Lajos válogatott futballista: „Nekem már fiatal korombari az voít, a legnagyobb vágyam, hogy játéktudásban megközelíthessem Tichy Lajos kivételes klasszisát.” Uwe Seeler, az NSZK válogatottja: „Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor felkértek arra, hogy a kiváló labdarúgó életregényében nyilatkozzam. Annál is inkább, hiszen képességeinek mindig is őszinte elismerője és csodálója voltam.” Pongrácz György Tichy Lajostól is kért — különféle dolgokról — nyilatkozatokat. Például megkérdezte tőle: kik a kedvenc írói? Agatha Christie, Berkesi András, Victor Hugo. Melyik ország alkalmazta először a 4—2—4-es felállási rendszert? Magyarország. Ez Bukovi-kreáció. Kedvenc sportolója Magyarországon? Kocsis Lajos labdarúgó. Kit tart ma Magyarország legjobb labdarúgójának? Kocsis Lajost. Kedvelte sportolója a világon? Uwe Seeler: A világ — mint a foci — tulajdonképpen így kerek. De lássunk egy tárgyilagosabbnak tetsző véleményt. Kazimir Károly: „A szeme mindig tisztán nézett az emberre. Még akkor is, amikor csapzottan hagyta el a játékteret... A pályánkon levő sok közös vonás, az örökös készenlét és a feladatokra való felkészülés, a sikervágy és a kudarctól való félelem mindmind kimeríthetetlen, újabb és újabb ismétlődő élményt jelentenek számunkra.” És erre Pongrácz György nem kérdezi meg, ki a kedvenc rendezője Tichy Lajosnak Magyarországon! — laji * NYÁRI FEJKULTÚRA Tárgyszerű, rövid MTI-közlemény adta tudtul a napilapok olvasóinak, hogy a tizenegy legnagyobb budapesti közkönyvtár közül csak kettő, az Országgyűlési Könyvtár és a Központi Statisztikai Hivatalé tart nyitva egész nyáron. A Gorkij Könyvtár munkája két hétig szünetel. A legtöbbeket érdeklő központi Szabó Ervin Könyvtár viszont július közepétől szeptember negyedikéig, a Széchenyi Könyvtár pedig augusztus elsejétől négy hétig lesz zárva. Évek óta fokozódó hálával veszem tudomásul a könyvtárszünetekről szóló híreket, ilyenkor nyár közepén. Úgy érzem, valakik féltő szeretettel óvnak. Nehogy levegőtlen, szűk odúban, szemrontó betűkkel bajlódjak a kánikula idején — legalább a közkönyveket elzárják előlem. Mars a természet lágy ölébe, sipirc úszni, napozni, első a testkultúra, ép testben satöbbi — hallom ki szikár információkból a nyájasan a szigorú intelmet. És évek óta fokozódó várakozással lesem, nem jut-e végre valakinek az eszébe, hogy a nyarat nemcsak tatarozásra, leltározásra, hanem hatásos könyvpropagandára is föl lehetne használni (legalább a Szabó Ervin Könyvtár hálózatában, ahová az általános és középiskolások, meg a szakmunkástanulók is beiratkozhatnak, ahonnan mindenki nézhet, aki olvasni akar). kölcsöMért nyáron olvasásra is több idejük juthat az embereknek. Mert az olvasás is egyik lehetséges módja a pihenésnek. Mert ép test és ép lélek kölcsönösen függnek össze — egyig a másik nélkül nem nevelhető. Mert a testkultúra a fej kultúrája nélkül csak fejetlen kultúra. Nyáron is. j SZŰRŐ Hallgatom a reggeli krónika adását. Bizonyos magyar kempingek áldatlan állapotáról van szó. A téma nem új, egyszerre mégis felkapom a fejeim. Zamárdiban egy fiatalember arról beszél, hogy kénytelen illegálisan nyaralni, miért a kemping csak autós turistákat fogad. Ezt a kemping vezetője is megerősíti. Elmondja, hogy az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a lopások, ezért kénytelenek a vendégeket megszűrni. Csak az autós turistákat engedik be, azt remélik, hogy így kevesebb holmi tűnik el a sátrakból. Magyarán: akinek autója van, nem lop, akinek nincs, az lop. Az ötlet továbbfejleszthető, esetleg a vagyoni cenzust is be lehetne vezetni. S azután gondolkodhatunk az egyenlőségről. — tamási — ÁLLATKERTI ÚTMUTATÓ Részlet a Fővárosi Állat- és Növénykert Útmutatójából: Strucc-ház (Futómadarak) Tigrisház (Nagyragadozók) Elefántház (Vastagbőrűek) Bölényház (Igazgatóság)