Élet és Irodalom, 1979. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-07 / 27. szám - Gergely Ferenc: A Századok históriája • reflexió | Visszhang • (ÉS 1979. június 30.) (2. oldal) - Szegedi Péter - Szőke József: Szemétügyek • reflexió | Visszhang • Rékai Gábor: Szemétügyek (ÉS 1979. június 23.) (2. oldal) - Somos Ágnes: Számoljunk! • reflexió | Visszhang • Telegdi Polgár István: Három fillér (ÉS 1979. június 30.) (2. oldal) - Varga József: Hét krajcár • reflexió | Visszhang • Mekis János (ÉS 1979. június 30.) (2. oldal) - Timár György: Valóban én írtam • reflexió | Visszhang • Timár György /ÉS 1979. június 9. páratlan oldal /(2. oldal) - Fodor Zoltán: Pontosabban • reflexió | Visszhang • -nos- : Karambol (ÉS 1979. június 23.) (2. oldal) - Bikácsy Gergely: Szenczei László köszöntése • köszöntő • Szenczei László hetvenéves (2. oldal) - Tettamanti Béla: rajza • kép (2. oldal)
VISSZHANG A Századok históriája Érdeklődéssel olvastam lapjuk június 30-i számában a História című történelmi ismeretterjesztő folyóiratról közölt értékelést. A szerző felfogását tiszteletben tartom, legföljebb azt teszem hozzá, hogy a televízió Históriát propagáló műsorában az egyik diák ezt mondta: eddig nem volt ilyen, történelmi kérdésekkel foglalkozó lapunk, a magazint tehát szívesen fogadta. Jóleső érzés volt elkönyvelni, hogy nekünk viszont — történelemtanároknak — 1867 óta vám folyóiratunk, a Magyar Történelmi Társulat hivatalos lapja, a Századok. Rangos, testes kiadvány, évente hatszor kopogtat ajtónkon, nyújt széles körű tájékoztatást, nevel, oktat, késztet jobb munkára. Szerkesztőségét, írógárdáját csak elismerés illeti. Nem tudni, hogy a folyóirat miért jelenik meg rendszertelenül, szinte minden társától messze lemaradva. Folyóirattárunk tanév végi rendezésekor (1979. június 18—22.) sok periodika — Nagyvilág, Új Írás, Kortárs, Világosság, Valóság stb. — már az 1979/5. vagy 6. számával képviseltette magát, a Századoknak viszont még csak az 1978/5. számát olvashatták az érdeklődők ... A posta illetékesei — érdeklődésemre — közölték, hogy nyugodjak meg, már megrendelték, rövidesen szállítani fogják. Nem csüggedek. Várom, hogy 1979 júliusában megérkezzék az a szám, amit 1978 novemberben-decemberben szerettem volna kézhez kapni. Arra csak álmomban merek gondolni, hogy a folyóirat egyszer havonta is megjelenik majd, ráadásul pontosan. Hogy ne úgy fogyasszuk, mint a szegényember a lakodalmi traktát, hanem rendszeresen, módszeresen, ahogy az ilyesmit illik. A Históriának azt kívánom, ne kényszerüljön a Századok követésére. Gergely Ferenc Szemétügyek ...,és a karaván mégis halad .".." mondja Rékai Gábor a Szemétügyek című interjú készítője az Élet és Irodalom június 23-i számában. Hát, igen, az életben is így van._ Lehet nagyon sok elképzelést, elméletet leírni, tetszetősen tálalni a nyájas olvasónak. Ez különösen a Budapesti Szemétégető Műről írt részre vonatkozik. A budapesti szemét elhelyezésének gondjai az interjúalany, Jócsite Lajos előtt is közismertek voltak. Az az elképzelés, amely a Door Oliver rendszerű szemétkomposzt üzemmel akarta megoldani a budapesti szemétártalmatlanítás problémáját, szerencsére nem valósult meg. A beszélgetésben szóba sem került, hogy ezek a komposztáló üzemek — nagy területigényük mellett — nyitott érlelő térrel állítják elő a komposztot (bűzhatás), amely ma már éppen a szemétöszszetétel változása miatt a mezőgazdaság számára nem kívánatos. (Egyébként a komposztüzemek környezetvédelmi problémáinak érzékeltetésére a tisztelt szerkesztőség részére egy hollandiai komposztüzemről készült fényképet csatolunk.) Budapesten a háztartási hulladékok ártalmatlanítására épül az égetőmű, amely napi ezerkétszáz tonna átlagteljesítményével a hulladékok hatvan százalékát tudja korszerű módon ártalmatlanítani. A mű létesítését széles körű műszaki és gazdasági felmérések előzték meg. Több ártalmatlanítási eljárás is szóba került, egyedül az égetéses ártalmatlanítás bizonyult olyan módszernek, amely nagy tömegű városi hulladékra ad — mindenféle szempontból, hosszú távon alkalmazható — megoldást. Az égetőműben a szemét tárolása, elégetése és a felszabadult hőenergia hasznosítása zárt rendszerben, épületen belül történik. A füstgázok korszerű elektrosztatikus tisztítás után kerülnek a légtérbe. Az egyes légszennyező komponensek értékei nagyságrenddel kisebbek, mint az emissziós normákban meghatározott értékek. A technológiai berendezéseket külföldi licenc alapján szállító és szerelő csehszlovák fél garanciái biztosítják az égetőmű környezetvédelmi szempontból kifogástalan működését. (Egyébként a cikkel ellentétben, ugyanezen cég által szállított berendezések üzemelnek Berlinben és Pozsonyban is.) Persze, a Budapesti Szemétégetőmű, nemcsak a hulladék ártalmatlanítását oldja meg, hanem hasznosítását is. A magas fűtőértékű szemét elégetésekor felszabaduló hőenergiát elektromos áram termelésére és távhőszolgáltatásra használjuk fel. A termelt évi 144 000 MWh villamos energia — amelyet szemétből nyerünk — egy közepes város (harmincöt-negyvenezer lakos) elektromos energia szükségletét fedezi. Ha ezt az energiát olajjal akarnánk kiváltani, akkor naponta kilencven tonna olajat kellene elégetni. Salakból pedig évente tizenháromezer tonna hulladékvasat választ ki a berendezés, amely újra hasznosítható. Összefoglalva: megállapítható, hogy a Budapesti Szemétégetőmű a környezetre veszélyt jelentő hulladék ártalmatlanítása mellett, a népgazdaság számára ebben az energiaínséges helyzetben fontos elektromos energiát állít elő és a kiválasztott hulladékvasat is viszszajuttatja a gazdaság vérkeringésébe. Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat Szegedi Péter a Közönségszolgálati és Propaganda Iroda vezetője Szőke József a Létesítmény Főmérnökség vezetője tér A mellékelt fényképet lapunk nyomdai adottságai miatt nem közölhetjük, s különben is készséggel elhisszük, hogy a budapesti szemét-ártalmatlanítás problémája nem valósítható meg az „5 Door Oliver rendszerű szemétkomposzt üzemmel”. Egyáltalán mindent elhiszünk, amit a szakemberek határozottan állítanak. Laikusok — de környezetünk tisztaságában közvetlenül érintettek — lévén, mindössze azt kockáztatjuk meg, hogy teret adunk a környezetvédelem ellentmondásaival foglalkozó szakemberek gondolatainak. Jócsik Lajos, a nemzetközi hírű szakember esetében is ezt tettük. Töredelmesen bevalljuk, szemlélete rokonszenves, általánosítható aggályai változatlanul meggyőzőek. félet ÉS|©|ll...g..-jjjfi 2 Számoljunk! Érdeklődéssel és együttérzéssel olvastam Telegdi Polgár István Három fillér című glosszáját az ÉS 1979. június 30-i számában. Az írásnak csupán utolsó előtti mondatával nem értek maradéktalanul egyet. Telegdi Polgár István így szól írótársához: „ Csodálatosan tudsz számolni...” Nézzük, hogyan számolt az írótárs valamivel előbb! „Huszonhatszor 152 400 az 3 962 400 (eddig jó). Ha csak egy százalékot kaptál, az akkor is 396 ezer... Ha felet, akkor 198 ezer..., ha negyedet, akkor 99 ezer...” Az írótárs képzelete itt bizony egy nullával megtoldotta az általa vélt honoráriumot. A helyes adatok ugyanis a következők: egy százalék, az 39 ezer 600; fél százalék, az 19 ezer 800; negyed százalék, az 9 ezer 900. Persze, még ez is több annál a 4752 forintnál amit T. P. I. kapott a harmadik kiadás után. Csak nem annyival. Somos Ágnes villamosmérnök Hét krajcár Móricz riportjait méltatva az ÉS Móricz-számában (1979. június 30.) így ír Mekis János: „Ha 1907, a Hét krajcár dátuma azért nevezetes, mert ez az év csinált egyszeriben országosan ismert írót Móriczból, akkor 1910 azért fontos, mert vele kelteződik az irodalmi értékű magyar riport létezése is.” A szerző fontos megállapítást tesz, csupán Móricznak kellett még egy teljes évet várnia a felfedezésre: a mű 1908. október 16-án jelent meg a Nyugatban. Osvát Ernő zseniális felfedező tehetségével így irányította a figyelmet Móricz Zsigmondra: A történet — ahogy kicserélte a korábban átadott Móricz-novellát ezzel, a Hét krajcárral — közismert. A következő évben, amikor kötetben címadó novellaként megjelent, íróját Ady üdvözölte a Nyugatban a legnagyobbaknak kijáró elismeréssel, megsejtve azt a nagyszerű gazdagságot is, amely Móricz művészetét az elkövetkező három évtizedben jellemezte. Ez a néhány oldal — a Hét kajcár — a Nyugat szép, szellős tükrében ma is kiragyog a folyóiratból, még akkor is, ha később más hangú, még nagyobb remeklések születtek az író műhelyében. Az emlékezet romlandó-esendő segítője az embernek. De legalább ezen a szép és nagy évfordulón igyekezzünk pontosak lenni. Varga József Valóban én írtam Mélységesen átérzem Tímár György felháborodását, melynek az ÉS június 9-i számában a Páratlan oldalon adott nyilvánosságot. Bevallom, a tettes én voltam. Én. Timár György. Igenis, én írtam azt az ismertetést a Baranyai Helytörténetírás legújabb számáról, és én írtam alá inkriminált nevemmel: Tímár György, így a Dunántúli Napló május 27-i számában az én nevem olvasható, és nem Tímár Györgyé. Én vagyok a felelős mindenért. Tímár György miatt gyanúsíttatott meg Tímár György polihisztorsággal és Tímár György miatt kellett Tímár Györgynek azokat a polihisztori érdemeket gondos védekezéssel kivédenie, melyekkel — mint Tímár György írja — minden sokoldalúsága ellenére sincs szerencséje büszkélkedhetni. Mentségül talán csak annyit hozhatnék fel, hogy én Tímár György, mikor negyvenegy évvel ezelőtt megtanultam saját ítélémet leírni, azonnal oly sikert arattam vele, hogy már abban az évben megjelent, nyomtatásban. Igaz, csak egy kis vidéki elemi iskola tankönyvében, az elsősök között, de hát valahol el kell kezdeni. Nevem azóta sem lappang az ismeretlenség homályában. Volt idő, hogy falusi honpolgár koromban nevem például a telefonkönyben is olvasható volt. Bár bevallom, itt Pécsett ez utóbbit mind ez ideig nem sikerült még elérnem. Tímár György lelkiállapotát már csak azért is át tudom érezni, mert jómagam is voltam hasonló konfliktusban. Tíz évvel ezelőtt, ibafai lakos koromban például nekem, Tímár Györgynek kellett kivédenem magamat a gyanúsítgatásokkal szemben Tímár György írásai miatt. Büntetésül most nemecsekként magam vetem magamat alá a gittegylet törvényének. íme, lássa és olvassa mindenki így: tímár györgy. Csupa kisbetűvel, így aztán már mindenki tudhatja, hogy nem Tímár György a tettes, hanem Tímár György, aki most méltó elégtételt igyekszik adni homonimjának. De tudom, itt hiábavaló minden félrebeszélés. Városunk rímgyáros köszörűs költőjével érzem: „A hátamban a kés!__na ÉS?" (Végül egy szerény kérelem: A névazonosság problémájának feloldása érdekében kérem nevemet most már csupa nagybetűvel írni.) TÍMÁR GYÖRGY Tettamanti Béla rajzai Szenczei László köszöntése Erdélyben született, s első könyvei Kolozsváron jelentek meg, de 1941-es Budapestre költözése után is szülőföldjének, szülőföldje történetének szentelte munkássága jelentős részét. A Halál és tanítványa (1943) Apáczai Csere János életregénye. A sablonos, regényesített életrajzoktól gazdag stílusa, pontos és széles távlatú korrajza különbözett meg. Magam iskolai történelemkönyvek helyett ebből a könyvből ismerkedtem meg a tizenhetedik századi Erdély és Európa művelődéstörténetével. Gyulafehérvár és Utrecht, teológiai viták és Descartes-magyarázatok, eleven eszmék és eleven hősök teszik ma is érdekes olvasmánnyá a regényt. Hasznunkra válhatna új kiadása .Íróját a történelem vonzotta, de nem a múltba zárt történelem, hanem, a jelenbe mutató példa erre 1946-os tanulmánya. A magyar-román kérdés. „Novellái és tanulmányai az Erdélyi Helikon, a Korunk, a Pásztortűz, a Magyarok stb. című folyóiratokban jelentek meg” — írja a Magyar Irodalmi Lexikon. A felsorolás mögött van valami, amit lexikon nem tud érzékeltetni és lajstromozni: a minőség. Széles körű műveltségét és tájékozottságát nagy nyelvismeretének is köszönheti: francia, bolgár és román nyelvből fordít, többször írt angol regényekről. Másfél évtizedig szerkesztette a Nagyvilág francia rovatát, ezzel párhuzamosan a román és bolgár irodalom hazai meg- ismertetésén fáradozott. Nem könynyű dolog egy világirodalmi folyóirat francia „osztályát” vezetni, főleg nálunk, ahol az olvasók hagyományosan nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várják, követelik az újat, a remekművet a francia irodalomból — s talán tudomásul sem veszik, meg sem bocsátják, ha kiderül: vannak időszakok, mikor halványabb ez a sugárzó fény. Szenczei László semmiféle ájult hódolatot nem mutat könyvismertetéseiben, s Goncourt-díjas divatregényről is ironikusan vagy száraz kedvetlenséggel írja meg, hogy méltatlan a francia literatúra hagyományaihoz. Viszont névtelen első kötetre is felhívja a figyelmet, ha fontosnak, szépnek érzi. Jól emlékszünk Anouilh Beckett-drámájának fordítására is, meg arra az érdekes polémiára, amelyet a dráma Nagyvilág-beli megjelenése után olvashattunk: Veres Péter izgalmasan, érdekesen szólt hozzá, de Anouilh-ügyben Szenczei Lászlónak volt igaza. Két éve jelent meg fura című kis kötete, az Ocskavas. A könyvecskében öt kísérleti egyfelvonásos kapott helyet, „öt groteszk játék”, mint az alcím mondja. Álmok, maszkabálok, álarcok elevenednek itt meg, a történelem álmai, álarcai és grimaszai, az európai história panoptikum-figurái. Meglepetés volt azoknak, akik csak a szerkesztőt, a műfordítót, a kritikust ismerték személyében. Most, amikor hetvenedik születésnapján köszöntjük, s örömmel nyugtázzuk, hogy az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki, további alkotómunkát is kívánunk Szenczei Lászlónak. Bikácsy Gergely ★ Elfogadnánk Tímár György mentségét, s meg is nyugtatna válaszával, ha a fenti levelet az ÉS minden olvasója emlékezetében tartaná, sőt, terjesztené is a névazonosság miatt megzavartak között. Magyarországon és a nagyvilágban, sajnos, nem mindenki olvassa lapunkat, ezért félő, hogy kevesen tudják majd, melyik Tímár György ír helytörténeti könyvről, s melyik írja — többek közt — az irodalmi paródiákat. Ezért mi is azt javasoljuk a pályára később lépett T. Gy.-nek: a hazai hagyományoknak megfelelően legalább egy betűjelzéssel különböztesse meg magát idősebb pályatársától. Hiszen nem írhat félreértést tisztázó levelet minden egyes megjelent cikke után. Pontosabban Nemrégiben a Látóhatár címel tallózó folyóirat összeállítást közölt a magyar sporttal foglalkozó újságcikkekből. A válogatásban feltűnően nagy teret kapnak azok az írások, amelyek először az Élet és Irodalomban láttak napvilágot. A következtetés nyilvánvaló, legalábbis számomra: a tallózók nemcsak azt ismerték el, hogy az irodalmi hetilap gyakorta feszegeti a sport bizonyos ellentmondásait, hanem azt is, hogy az elemzések tartalmasak. Ezért is lepődtem meg azon a glosszon, amely lapjuk június 23-i számában jelent meg. A Karambol szerzőjének szemléletével ezúttal is egyet lehet érteni, úgy látom azonban, hogy a tényeket kissé szabadon kezelte. A szerző — nos — azt állítja, hogy „Az Újpesti Dózsa a labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában ... kikapott a Vasastól”, majd ezután Törőcsik András megsértette az OTSH kötelező rendelkezését, magánautóba szállt, karambolozott és „súlyosan megsérült”. Ám az Újpesti Dózsa a labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában nem kapott ki, hanem döntetlenül mérkőzött, továbbá nem a Vasassal játszott, hanem a Zalaegerszegi TE-vel. Mi több, az a bizonyos karambol éppen azért következett be, mert T. A. — aki csakugyan megsértette az OTSH kötelező érvényű rendelkezését — magánautón igyekezett visszatérni a fővárosba. Ismétlem, a pontatlanságok nem érintik a glossza lényegét, mégsem helyeslem az efféle „csúsztatásokat”, mert akarvaakaratlanul is csökkentik az Élet és Irodalom hitelét, amelyet mindezidáig pontos cikkeivel vívott ki a sportkedvelők körében. Fodor Zoltán mérnök★ Glosszaírónk összekeverte több forduló eseményeit. A szerkesztők — mint e hibából is látható — analfabéták a labdarúgás terén. Köszönjük Fodor Zoltán hozzászólását és azt önkritikusan helyreigazításnak tekintjük. 1979. JÚLUS 7.