Élet és Irodalom, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-25 / 17. szám - Balogh István: Levegőt vennénk • riport (16. oldal)

BALOGH ISTVÁN RIPORTJA: LEVEGŐT VENNÉNK — Borsodban csak a sör világos — mondja a gépkocsivezető, ami­kor Vatta község után megszakí­tatlan ködbe vész a hármas számú út. Másfél órás vakvezetés után Miskolcon ismét megered a pilóta nyelve: — Szentháromság tér — mutat körbe —, pártház, templom, szak­­szervezeti székház. Ott a mese, itt a mise, amott meg semmise. Ócska vicc, századszor hallom, de ekkora köd után mindennek örülni tud az ember. A környezetvédelmi hivatal me­gyei felügyelőségét keressük. Be­­tonkaptárak lábánál fabarakkot ta­lálunk, körülötte sok szemét. Három órát késtünk, de G. I., a felügyelőség igazgatója kedvesen terel befelé a házba. — Egy kicsit várni kell a kollé­gáimra, elmentek ebédelni — men­tegetőzik, amikor az irodában le­ülünk. Szóvá teszem az új házak környékét borító hulladékot. — Tekintheti az elcsúfított gye­pet kulturális tesztnek. Az ered­mény látható — legyint az igazga­tó. — Bárcsak minden disznóság ilyen szembetűnő volna... Éppen az a baj, hogy amit csinálunk, az gyakran afféle árnyékbokszolás. — K. I. barátom itt lakik még? Nemrégiben említette, hogy meg­lehet, feladja a harcot. — Elköltözött a m­últ héten Eger­be. Mindkét gyereke asztmás lett. — Csakugyan olyan rossz a le­vegő? — Majd megtudja, ha velünk szívja néhány napig — biztat az igazgató. — Ez a köd sem termé­szeti csapás. A légszennyezés miatt a Sajó völgyében évente átlagosan 180 nap ködös. Több mint ezer­négyszáz üzem szennyezi a megye levegőjét. Közülük meghatározó je­lentőségű az Ózdi Kohászati Üze­mek, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Borsodi Hőerőmű Vállalat, Sajó­­bábonyban az Észak-magyarországi Vegyiművek, Sajókeresztúron a Borsodi Ércelőkészítő Művek, Mis­kolcon a Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőri Gépgyár és a Hejőcsa­­bai Cement- és Mészmű. Leninvá­­rosban a TVK, a Tiszai Erőmű Vál­lalat és a Tiszai Kőolajfinomító Vállalat tevékenysége. Csoda-e, ha a levegő por tartalma, kéndioxid-, nitrózusgáz- és szénmonoxid-tartal­­ma olykor többszöröse a törvénye­sen megengedett maximális érték­nek. — Még hallgatni is ijesztő! — A kedvezőtlen városszerkezet miatt különösen Ózd levegője rossz, de nem sokkal marad el mögötte Miskolc sem. Kazincbarcika és Le­nin város helyzete az ipartelepek és a lakóterület közötti védőtávolság miatt kedvezőbb. Az itt keletkező szennyezőanyagok inkább a kör­nyező községek, Sajószentpéter, Edelény, Tiszaszederkény és Polgár lakóit veszélyeztetik. Mialatt G. I. kiselőadását hall­gatom, megérkeznek a többiek. B. P., a megyei környezetvédelmi tit­kár megnyugtatásul közli, hogy a területi alapból — 58 millió forin­tos megyei támogatással — az üze­mek 300 milliót fordítottak környe­zetvédelmi beruházásra. — Dicsérhető az Ózdi Kohászati Művek, ahol a kohógáz tisztítására és az acélgyártás porszennyezésé­nek csökkentésére erőfeszítéseket tettek — folytatta az igazgató. — Évente mégis 80 ezer tonna por és 60 ezer tonna szénmonoxid jut a város légterébe. — Itt a felügyelőség előterében láttam egy színes fotót. Négy gyár­kémény magasodik rajta. — De csak három füstöl. Ezek a Tiszai Erőmű Vállalat kéményei. Az egyikben már elektrofilter van. Hasonló képet mutat a Borsodi Hőerőmű is. Ha minden sikerül, 1983-ra egyik sem rontja már a levegőt . Dr. K. S., a megyei kórház gyer­mekegészségügyi központjának ad­junktusa, tizennégy éve lakik Mis­kolcon, az Avas lakótelepen. Meg­szokta már, hogy egy héten három­szor kell hajat mosnia, de a gyere­kek sorsa nyugtalanítja.­­ Az utóbbi években ugrássze­rűen emelkedett a légúti megbete­gedések száma. Különösen a cse­csemők és kisded korúak szenved­nek a rossz levegőtől. 1977 január­jában kórházunk pulmonológiai rendelésén ötven gyereket kezel­tünk, 1980 januárjában pedig há­­romszázkilencvenet.­ ­ Kísérőm másnap az egyik nagy­­vállalat vezetőjével hoz össze. Kí­váncsi vagyok a véleményére. A vezérigazgató fél órán át magya­rázza, hogy a kibocsátott szennye­zés minden kilója után negyven fillér bírságot fizetnek, a filterek felszerelése és üzemeltetése pedig tizenötször annyiba kerül. Jobban járnak, ha a bírságot fizetik. — A környezetvédelmi igények látszólag olyan ágazati gazdasági érdekeket sértenek, hogy a dönté­seknél mindig a környezetvédelem húzza a rövidebbet — magyarázza a felügyelőség vezetője. — A kör­nyezetvédelmi érdekekkel szemben mindig anyagi érdeket állítanak, holott a környezetvédelem hosszú távon alapvető népgazdasági ér­dek. Csakhogy Magyarországon en­nek közgazdasági összefüggései tel­jesen tisztázatlanok. Csak a gyár­kéményeken ötmilliárd forint ér­tékű energia kerül évente a leve­gőbe. Senki sem számolja hozzá a légszennyezésből eredő mezőgazda­­sági veszteségeket, a termőtalaj ér­tékcsökkenését, a korróziós káro­kat és az emberek (munkaerő) egészségének romlását.­ ­ Piros hó takarja a szántást a Borsodi Ércelőkészítő környékén. A szirmabesenyői Bükkalja Tsz jo­gásza, dr. Tóth László, egykedvűen sorolja veszteségeiket. A porszeny­­nyezés hatására a növények lég­­zési felülete eltömődik, a ködös na­pok száma növekszik. Későn élnek a növények és a termésátlagok csökkennek. Növekszik a gombás betegségek száma, több vegyszerre van szükség. — Vannak adataik a légszennye­zés mértékéről? — Igen. 1977-ben gabonaérés ide­jén a Köjált bíztuk meg a mérések elvégzésével. Szerintük négyzetki­lométerenként 173 tonna vasérc por hull a földjeinkre. — A jogszabály szerint, vagyis törvényesen mennyi a megenge­dett? — Kettőszáz tonna. Az, hogy vö­rös búzát aratunk, és a termőtalaj évről évre romlik, senkit sem ér­dekel. Anyagi kárunkat sem téríti meg senki. — Miért nem szerel fel az érc­előkészítő védőberendezést? — Mert egyszer már megtette, de a szűrők néhány év alatt fölmond­ták a szolgálatot.­ ­ Néhány éve Miskolcon gázpánik volt. Az emberek kirohantak a há­zakból az utcára és kétségbeesve hívták a gázszolgáltató vállalatot, hogy gázömlést észlelnek. Etilmerkaplan-bűz terjengett mindenütt. A gázszolgáltató vállalatnál moz­gósítottak minden elérhető szak­embert, de a műszerek sehol sem jeleztek gázömlést. Kiderült, hogy Sajóbábony felől fúj a szél, ahol az Észak-magyarországi Vegyiművek egy új gyomirtó szer kísérleti gyár­tását kezdte el. Az új termék két alapanyaga, a foszgén és a földgáz büdösítésére is használt etilmer­­kaptán. A riadalom elcsitult. De mi tör­ténik, ha ne adj isten csakugyan eltörik valahol egy gázcső, és a la­kosság azt hiszi, hogy megint Sajó­bábony felől fúj a szél? — A jövőben nem kerül ki tő­lünk több etilmerkaptán, tehát ve­szélyt jelző funkciója megmarad a városban — mondja dr. Koppány Enikő, a sajóbábonyi gyár fejlesz­tési főosztályának vezetője. — Nehéz elhinni, amit mond — válaszolom —, mert a merkaptán­­szag az orommnál fogva vezetett Miskolctól eddig az irodáig. Sze­rintem nem ok nélkül panaszko­dik magukra a lakosság. De hagy­juk a merkaptánt, hiszen az csak büdös. Beszéljünk új termékükről az eptánról. — Az eptán az intenzív kukori­catermelési rendszerekben nélkü­lözhetetlen gyomirtó szer. Magyar­­ország háromezer tonnát importál belőle tőkés piacokról. Ezt a szert kizárólag a Staufer cég gyártja. Megpróbáltuk megvenni tőlük a technológiát, de nem kaptuk meg. Magunknak kellett a gyártást ki­próbálni. Az Agrokémia II. egyez­mény keretében hazánk vállalta, hogy 1983-tól nyolcezer tonna ep­­tánt szállítunk a Szovjetuniónak. A szer alapanyaga foszgén és etil­­meri kaptán. — Ez utóbbi nem mérgező, csak büdös. A foszgén viszont igen ve­szélyes; ezt a németek harci gáz­nak használták a második világ­háborúban. — Foszgén emberre veszélyes mértékben csak itt, az üzem terü­letén kerülhet a levegőbe, üzem­zavar esetén — mondja a főosztály­vezetőnő. — Sajóbábony vagy Mis­kolc lakosait semmiképp nem ve­szélyezteti. — Mennyi eptánt gyártanak most? — Háromezer tonnát. De most készül egy újabb háromezer tonna kapacitású üzem és már intézzük egy nyolcezres részleg hitelkérel­mét. A légszennyezést az üzemben és a városban a KÖJÁL-lal együtt­működve folyamatosan ellenőriz­zük. — Az etilmerkaptánt Leninváros­­ból szállítják majd önökhöz. A fosz­­gént pedig a BVK új üzeméből tar­tálykocsikban hozzák az itteni tá­rolókba. De mi történik, ha netán az egyik kocsi véletlenül fölborul? — Arról jobb nem beszélni. Ez engem is nyugtalanít. Okosabb vol­na, ha a gyártás és a felhasználás egy helyre kerülne. — Kitől kaptak engedélyt ezek­re az istenkísértő új beruházások­ra? — Az építészeti részek alól, úgy tudom, fölmentést kapott a válla­lat. Ebben a megyei hatóságok dön­töttek.­ ­ — Kész tények elé állítottak ben­nünket — háborog Milley Vilmos, az Országos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal osztályvezető­je. — Mi csak utólag­ közölhettük a telepítés feltételeként, hogy nagy szilárdságú csővezetéket építsenek és automatikus jelzőrendszerrel ösz­­szekötött érzékelő műszereket tele­pítsenek a kerítés mentén. — A gyár közel fekszik az or­szágúihoz — jegyzem meg. — Ha jól tudom, minimum egy kilométe­res védőtávolságot írnak elő az ér­vényes rendelkezések. — Az új üzem felmentést kért és kapott ez alól, az ÉVM és az Egész­ségügyi Minisztérium közös állás­­foglalása alapján. „ A sajóbábonyi orvosi rendelőben csak­ a két asszisztensnőt találom. Mindketten helyi lakosok. — Négyen vagyunk — mondja T.-né. — A lányom hetedikes, a fiam ötéves. Nagyon rossz­ itt a le­vegő. Sokszor majd megfulladunk. Éjszaka is gyakran fölébredünk er­re a nyomott levegőre. Nyitnám az ablakot, de kintről még rosszabb jön. Sajnos, a lányom már aszt­más. A fiúval is voltak bajok, de vele ritkábban. — Nem tudom, mire jutunk — veszi át a szót C.-né. — Mi a lakó­telepen lakunk. Férjem a foszgén­­üzemben dolgozik. Amikor haza­jön, két méterről érzem a lehele­tét. — Bírja még egészséggel? — Igen. Húsz éve dolgozik a gyárban. Hiába kérem, hogy köl­tözzünk el innen. Nem akar. Meg­szokott itt. Pedig nem sok nyugdí­jas él a faluban. — Dr. B. E., a barcikai kórház igaz­gatója, húsz éve él ebben a város­ban. — Mint tüdőgyógyász eleget ta­nulmányozhattam a légszennyezés egészségrontó hatását. Sajnos, ami­kor ezek a gyárak épültek, az ipar­­telepítő hatóságok a környezetvé­delemmel végképp nem törődtek. A BVK régi üzemrésze itt, a város peremén engedi levegőbe a nitró­­zus, ammónia és kéndioxid tartal­mú gázait. Főleg a berentei, a sa­­jókazinci részen lakók szenvednek ettől. Megfigyelésem szerint az aszt­ma és a tüdőrák tizenháromszor gyakoribb ezen a területen, mint a városban. A BVK környékén a növények hamar elsárgulnak, elpusztulnak. A madarak is messze elkerülik a vi­déket. Egyedül az ember bírja még tüdővel ezt a szörnyű levegőt. Saj­nos, ma még nem tudjuk pontosan, hogy a különböző vegyi anyagok milyen mértékű és milyen kiterje­désű krónikus ártalmakat okoznak a lakosságnak. Kevés intézet vizs­gálja ezeket a hatásokat és követ­kezményeket. A KÖJÁL végez ugyan méréseket néhány szondá­val, de azok csak a legfontosabb szennyezőket: a kéndioxidot, az ammóniát, a nagy- és kisszemcsés porokat mérik. Elszomorítóak per­sze ezek az adatok is. Lehetetlen, hogy az illetékesek figyelmét ezek a tények még sokáig elkerüljék. Tudja ön, hogy itt évente hétszáz tonna por hull minden négyzetki­lométerre? Az OKTH-nak egy kilenctagú csoportja Miskolcon három megye levegőjét vizsgálgatja. Telepített műszereik nincsenek. Mintavétel alapján, laboratóriumban mérnek. Kétévenként kerítenek sort egy-egy üzemre. — Jó-e a levegő tisztaságát védő rendelet? — kérdem dr. Árvai Jó­zseftől, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal főosz­tályvezetőjétől. — Már nem. A mostani előírásoi­ mindössze harmincegy anyagra ter­jednek ki, és csak az elviselhetőség határát rögzítik, összehasonlításul elmondom, hogy a nemzetközi gya­,­korlatban százötven anyagra dol­goztak ki határértéket. Ráadásul a jelenlegi szabályozás csak a kémé­nyeken át kibocsátott szennyezé­seket bünteti. Aki nem épített ké­ményt vagy lebontatta azt, megsza­badul a csekély mértékű bírság ter­hétől is. Mindebből következik, hogy új levegővédő rendeletet kell készítenünk. Gondunk lesz rá, hogy a bírság ne legyen kifizetődőbb a gyáraknak, mint a védőberendezé­sek fölszerelése és üzemeltetése. — És a mostani diffúz légszeny­­nyezők büntetlenül továbbra ront­hatják a levegőt? — Közelítve a nemzetközi szín­vonalhoz, szeretnénk legalább öt­­ven-hetven anyagra kiterjeszteni az imisszió szabályozását. — Nem akarok ünneprontó len­ni — vetem közbe —, de meg kell jegyeznem, hogy a mostani rende­letben fölsorolt harmincegy anyag­ból a gyakorlatban csupán hetet vizsgálnak: a port, a kéndioxidot, a nitrogén-oxidokat, a fluort, a klórt, az ammóniát és a szénmonoxi­­dot. Csupán ezek mérésére van al­kalmas műszer Magyarországon. Ráadásul ezekből is csak néhány darab. Félő, hogy a légszennyező üzemek vezetői az új rendeleteket sem tartják be, hiszen tudják, hogy az ellenőrzéshez szükséges műsze­rek hiányoznak.­­ Lehetséges. Ám előbb-utóbb ki-ki a maga tüdején érzi, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket a rendeleteket. + Dr. K. M., az Országos Közegész­ségügyi Intézet osztályvezetője nem lepődik meg a kérdésemen. — A Sajó völgyében (és az egész magyar „ipari tengely” körzetében) a levegő portartalma, kéndioxid-, nitrózusgáz- és helyenként a szén­­monoxid-tartalma, jelentősen meg­haladja a megengedett mértéket. A légszennyezés egészségrontó hatá­sával mégsem foglalkozik nálunk senki. Miért? — A légszennyezés közvetlen ká­­­rát nagyon nehéz kimutatni. A szennyező anyagok hatását labora­tóriumi állatkísérletekkel is mér­jük. A lakosság egészségének rom­lását csak átfogó felmérések után lehet bizonyítani. Birtokunkban van egy öt esztendőt felölelő adathal­maz, erre már lehet majd alapoz­ni ilyen vizsgálatokat. K. J. fiatal vegyészmérnök. Egy kohászati üzem környezetvédelmi mérnöke volt, mielőtt az OKTH kö­telékébe került. Három napig kije­lölt kísérőm ezen a riportúton. — Nagyon unatkozott? — kérdem tőle a búcsúzáskor. — A gyárak adatait, helyzetét is­merem — válaszolja. — De megáll az eszem, ha a volt igazgatómra gondolok, aki mellett néhány hó­napja magam is ott áltam mint mű­szaki szakértő. Tíz centit nőtt, ami­kor a gyárról beszélt. Élete művé­ről. Pedig a fia tüdőrákban halt meg.­ ­ ÉLET ÉS A­ IRODALOM IRODALMI És POLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: JOVANOVICS M­CLÓS, helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS Szerkesztőség: Budapest, Széchenyi utca 1.. 1054 Telefon: 310 920 310­ 928 310 929, N­ óra után 113 221 KÉZIRA­TOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZtüNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT. Budapest VII. Lenin krt 9—11 Levélcím: 1900 Post­afiók 323 Telefon: 221 205 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT Igazgató. 81—1763. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerti lett) kézbesítőhivataloknál és kézbesítőknél. Külföldön terjeszti a Kultúra­ Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. H-1389 Budapest Posta­fiók H9 Előfizetési díj havonta 24 forint, negyedévre 72 forint, félévre 144 forint, egész évre 288 forint TNDFX: 25 244 HD ISSN 0424—8848 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON 12 OLDALON 1981. ÁPRILIS 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék