Élet és Irodalom, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-04-01 / 13. szám - Dr. Tímár Sándor: Új matriarchátus felé? • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Simándi Júlia: Nemek harca • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Kovács László: Tényleg feleslegesek? • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Benkő H. Ágnes: Paragrafuskritika, tűzoltás • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Gállos Orsolya: Salamoni ítélet • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Dr. Bagi István: Kinek születik a gyermek? • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Ács Jenő: Mint a bölényt s ily nagyvadat • vers (6. oldal) - Lacza Márta: rajza • kép (6. oldal)
Hernádi Miklós Felesleges apák című írása (Élet és Irodalom, február 25.) sokféle vélemény megfogalmazására késztette olvasóinkat. A kibontakozó vitában először H. Sas Judit szociológus kért szót (Senki sem felesleges, ÉS, március 13.), majd Beke Kata író fejtette kis álláspontját (A madonna elment szüfrazsettnek, ÉS, március 25.). Most a szerkesztőségünkbe érkezett igen sok hozzászólásból gyűjtöttünk össze néhányat, amelyek - úgy gondoljuk - tendenciájukban kifejezik az olvasói vélemények sokrétűségét. A magunk részéről ezzel az eszmecserét befejezettnek tekintjük. Felesleges apák Új A maiimirátus felé? Hernádi Miklós Felesleges apák című cikkének (Élet és Irodalom, február 25.) azon részéhez szeretnék hozzászólni, amely a gyermekelhelyezés jogi részét érinti, mert a felvázolt képet részben elnagyoltnak, pontatlannak ítélem meg. Mint gyakorló jogász, évente száz felbomló házasság belső képét ismerem meg, elsősorban a Budapest környéki agglomerációs övezetben, így nemcsak irodalmi, statisztikai, szociológiai elemzésekből ismerem a problémát. Hernádi axiómiaként hivatkozik több olyan jogi tételre, amelyben a család felbomlása esetében a jogi szabályozás a nőt preferálja, mint aki a gyermek nevelésére eredendően alkalmasabb a férfinál. Természetesen ilyen axióma sem a magyar, sem másfajta szocialista jogban nincsen. A családjogi törvény 6. paragrafusa, amely 1952 óta van hatályban, egyértelműen leszögezi, hogy a „gyermeket annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél a kedvezőbb testi, értelmi, erkölcsi fejlődése biztosítva van”. Ennek a szabálynak az érvényesülését szolgálja a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelve, és ez az elvi döntés természetesen szintén nem tartalmaz semmit, ami a jogszabállyal szemben állna. A jogszabály tehát egyetlen személyt preferál az ilyen ügyekben, az pedig a gyermek. A dolog mégsem ilyen egyszerű. A szerző által, taglalt probléma egy nagyobb konfliktustömeg része, nem is a legfontosabb része. A cikkben leírt női magatartás egyelőre főleg nagyvárosi, értelmiségi köröket jellemzi, és nem a munkásparaszti, valamint a középrétegeket. Az a véleményem, hogy a házasságból emancipálódó nő, aki ennek során a gyermek feletti uralmat is megszerzi — mindezt céltudatos elhatározások alapján —, igen ritka, de létező eset a válóperi gyakorlatban. Az sem lehet vitás, hogy ennek a női magatartásnak elterjedésével számolni kell. Sokkal gyakoribb viszont a gyermekelhelyezés kérdésében, hogy eleve nem jöhet szóba a gyermek elhelyezése az apánál. Ide tartozik a gyermekét, családját brutálisan bántalmazó, italozó, munkakerülő férfiak esete. Nem vitás, hogy hasonló magatartás a női házasfeleknél is egyre emelkedő tendenciát mutat, de még mindig elenyésző a férfiakéhoz képest. Ennél is gyakoribb az, amikor a házasfelek egyezsége folytán kerül a gyermek az anyjához. A közös megegyezéssel felbontott házasságok 80- 90 százalékában hozzá kerül a gyerek, a férfi belegyezésével. (Itt már fel lehetne tenni a kérdést, hogy a férfiak milyen százaléka nyugszik bele már eleve abba, hogy a gyereket úgyis elveszti, mert ismerve a gyakorlatot — a bíróit is — kilátástalannaktartja a küzdelmet.) A Hernádi Miklós által fölvetett probléma akkor válik valóságossá, mikor mindkét fél magának kívánja a gyermeket, és mindkét fél alkalmas is arra, hogy nevelje. Ezeknél a pereknél feltétlenül szólni kell a pszichológus-szakértő szerepéről. Az általam ismert több tucat ilyen szakvélemény szerint a gyermekek az anyához kötődnek jobban. Különösen ez a helyzet a tíz éven aluli gyermekek esetében. A pszichológusoknál axiómaszerű az az állásfoglalás is, hogy a testvéreket egymástól elszakítani nem szabad. Természetesen nem akarom a pszichológusok nyakába varrni az így kialakult (nőpárti) helyzetet, de ha egyéb körülmények nyomatékosan nem szólnak az apánál történő elhelyezés mellett, nemigen akad bíró, aki a szakvélemény ellen döntene. Dr. Timár Sándor ÉLET ÉS I ©_1.. 10 Nemek harca Úgy érzem, elragadta az indulat Hernádi Miklóst, s így egy valóban létező társadalmi jelenség, a változóban levő jogi gyakorlat tárgyilagos vizsgálata helyett egyfajta szélsőséget általánosított, látszólagos tárgyilagossággal. Higgadtan végiggondolva belátható, hogy az a fajta női magatartás, mely a férfit „élvezetszerző, gyermeknemző, gyermekvállaló, gyermekgondozó” munkájáért „tartja” (vajon a magyar férfiak hány százalékára érvényes ez a négy jelző, így, együttesen?), s pillanatnyi szeszélyeinek engedve bármikor lecserélheti és kisemmizheti szülői jogaiból — szóval, hogy ez a női attitűd valószínűleg nem terjeszthető ki a népesség egészére. Szűken vett értelmiségi-alkalmazotti rétegekre jellemző lehet a jelenség előfordulása, de széles körű elterjedésének — mondjuk, a hazánk lakosságának többségét kitevő ipari és mezőgazdasági munkásság körében — nem látom jelét. Én egyenesen az ilyen és hasonló, „minek rosszabb lenni, férfinak vagy nőnek” típusú cikkek szükségességét, létjogosultságát vonom kétségbe, legalábbis jelenlegi gyakoriságukban, hangsúlyaik túlzásaival. Mert társadalmunk — ha mást nem is — azt a szintet talán már meghaladta, hogy konfliktusait a „nemek harcára” kellene visszavezetnie. És még valami: vajon tényleg megtaláltuk a rákfenét, azt az. .alapvető bajt, amely, „ha hagyjuk ... végül egész társadalmi életünket aláássa”? Simándi Júlia Tényleg feleslegesek? A saját példám is igazolja, hogy Hernádi Miklósnak teljesen igaza van. Ma még bizony az a helyzet, hogy nevelje bár a férj örömmel és hozzáértéssel gyermekét, ez csak addig lehetséges, amíg a felesége hagyja. A legnagyobb problémát abban látom, hogy a Legfelsőbb Bíróság új irányelve a gyermekelhelyezéssel kapcsolatban a gyakorlat rÁCS JENŐ: Mint a bölényt s ily nagyvadat Talán szívének udvarol a tenger s lélegzetének mestere a szél, s ha április színjátékán átnéz, csöndbe robban száján a beszéd. Milyen anyagból készülsz vereség, testre és lélekre ki szab téged? Ki napba indul, nem vesz más irányt, csak vére rajzol rettentő térképet. Mint a bölényt s ily nagyvadat, egyenként kerítik s ejtik el a férfit! jöhet hajnal vagy ritka délután, óceán szeme örökre kivérzik. Locza Márta rajza ban nem képes realizálódni. Esetemben a bírónő be is vallotta tehetetlenségét, mondván: most mit csináljon? Nem kényszerítheti a feleségemet, hogy jöjjön vissza; a gyermek kicsi, így lássam be, nem kaphatom meg a kislányomat. Sajnos a bíróság ilyen hozzáállása nem erősíti a családvédelmet, hanem a férfiak teljes kiszolgáltatottságát legalizálja. Kovács László Érd Paragrafuskritika, tűzoltás Miért is „fölöslegesek az apák”? Mert a paragrafus ennek az útvonalnak jelez zöldet? Szerintem inkább a családjog papírízű érvényesítéséről vagy körmönfont csűréscsavarásról lehet szó. Elmélkedésre késztető kellene hogy legyen: mindkét fél — bár az indíték többnyire különböző — szinte azonos jogszabályok markolatát szorongatva harcol a gyerekért, mégsem a „győzzön a jobbik” elve érvényesül, hanem győz a jobb ügyvéd. Az elmúlt és ma már történelminek számító időkben valóban szó sem eshetett a nőről mint partnerről. Nem lehetséges, hogy a hirtelen jött „fölemelkedéstől” a nők egy kissé vérszemet kaptak, férfitársaink pedig kissé megijedve ettől, gyors tűzoltómunkába kezdtek?! Ha józan, matematikai alapon vizsgáljuk a családok fölbomlásának valóban súlyos gondját, talán mégsem „az apák vesztesége” a katasztrofálisabb, hanem a gyerekeké. Nekik ugyanis a fél család hatásait, akaratukon kívül is magukba épített következményeit időben, években számítva tovább kell cipelniük, mint bármelyik szülőnek. Tehát inkább valami más itt a megoldás, mint a férfi antibébipirula vagy az előzetes, tervszerű válóper-forgatókönyv. Ne is menjünk bele abba, mégsem tervezhető előre, hogy a gyerek melyik szülőjéhez ragaszkodik jobban. Ne adj’ isten — mind a kettőhöz kötőd ,dik együtt, egyszerre. Benkő H. Ágnes tanár Salamoni ítélet Nyomorúságos a családok nagy részének belső élete, ennek okát rendkívül egyszerű, teljesen kockázatmentes, divatos dolog a férfi-nő örök ellentétét hirdető ősközhelyben keresni (némi fazonigazítással,persze, naprakésszé téve a képletet). Az is tény, hogy a gyermekelhelyezések hazai jogrendje, joggyakorlata elavult. Törvényekkel és bírói végzésekkel azonban még sehol a világon nem lehetett emberi kapcsolatokat fenntartni vagy orvosolni. A kapcsolat és a gyerekek sorsa bírói végzéstől függetlenül is mindig a két szülő együttműködésétől függ, még akkor is, ha a kapcsolat megromlott, ha a házasság válással végződött. Hernádi Miklós remek példákat sorakoztat fel írásában, de nem szól azokról a szülőkről — sajátos viszonyainkból adódóan közéjük általában az apák tartoznak —, akik társadalmi tekintélyüket, gazdasági vagy szellemi fölényüket nemegyszer arra használják, hogy a korántsem különleges státuszú szülőtől, általában a „csak” anyaként létező asszonytól, a gyerekeket magukhoz ragadják. Nem szól a mai, az áldozati oltárra kerülő Izsákról, és nem említi a salamoni ítélet példázatát sem. Cikkében legkevesebb szó éppen a gyermekről esik, aki pedig tétje vagy eszköze az általa is felvázolt harcoknak. Fölveti viszont azt a lehetőséget, hogy a házasulandó felek még meg sem született gyermekeik jövendő sorsáról — mármint a bekövetkező válás esetén — szerződésben döntsenek. Ezzel az írói módszerrel kitűnően el lehet terelni az olvasók figyelmét mindazokról a húsba vágó emberi és társadalmi problémákról, melyekkel pedig tele van a mai középgeneráció, a családosok és elváltak élete. A hévvel és hatásos eszközökkel fellépő „elhagyott apák” mégsem együttérzést váltanak ki az emberekből, hanem gyanakvást és éberséget. Valószínű, hogy az offenzíva célbavettjei, a gyámügyi és egyéb hatóságok ébersége is felébred a cikk olvastán, hogy aztán a drámában a vagdalkozásokat értetlenül figyelő, megviselt idegzetű gyerekek érdekeit tekintsék elsődlegesnek. Gállos Orsolya tábor képviselői is. Várható méltatlankodásaik csillapításául hadd jegyzem meg: eshetett volna a szerző témaválasztása a férjük által terrorizált, elhanyagolt, megcsalt, elhagyott anyákra is. Ezúttal azonban az apákat akarta az olvasó figyelmének középpontjába állítani. Nyilván a nyomaték kedvéért teszi, hogy helyenként tudatosan sarkítja a tapasztalt jelenségeket, de mint egy helyütt maga is kijelenti, nem inszinuáló szándékkal. Az elfogultság nem is volna helyénvaló, hiszen a „nemek harcának” új, öszszetett problémáit egyik fél sem remélheti megoldani a másik elmarasztalásával. Férfi és nő szexuális rivalizálása sohasem szűnhet meg teljesen. Kár is volna, ha megszűnne. A lényeg, nézetem szerint az, hogy ez a vetélkedés megfelelő keretek között maradjon, ne egymás ellen, hanem egymásért történjék. Értelme pedig csakis a periodikusan elérhető közös örömszerzés lehet. Az, hogy korunkban mind több férfi lesz „anyaszívűvé” — mint arra Hernádi Miklós sorai is következtetni engednek —, korántsem káros motívum. Az apai és az anyai szigor alkalmasint éppúgy harmonizálhat, mint az apai és az anyai gyöngédség. Még elvált szülők esetében is. A válás szükségszerű rossz, és nem üres közhely, hogy legrosszabb a gyermeknek. Úgy érzem, indokolt, hogy elsősorban az 5 szemszögéből közelítsük meg a „fölösleges apák” kérdéskomplexumát Ebben, úgy gondolom, csaknem minden apa egyetért. Fölöslegesek és nem fölöslegesek egyaránt. Hernádi Miklós nemcsak „a mai családi élet tragikomikus leírására" vállalkozott. Komoly megfontolásra késztető következtetéseivel igyekszik kulcsot adni annak békés közjátékká formálásához is. „A jogrend megváltoztatása szükséges.” Valóban. ideje megfelelő rendelkezésekkel elejét venni annak, hogy valaki (férfi vagy nő) tisztességtelen előnyökhöz juthasson, egy másik embert igazságtalanul megrövidíthessen a házasság intézményének kijátszásával. Még inkább annak, hogy a gyermeket használhassa föl anyagi vagy erkölcsi zsarolásra. Ez egyértelmű, de az is könynyen belátható, hogy a jogrend reformja egymagában nem elég. Mióta valljuk, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért?! Amiből következne, hogy több, jobb munkáért magasabb bért. Kellőképpen érvényre jut-e ez a törvényben lefektetett elv a gyakorlatban? Világos, hogy változásra van szükség az egész társadalmat átható szemléletben is, és ezt elérni a nehezebb. Dr. Bagi István Kinek születik a gyermek? Hernádi Miklós a nemek (meg utódaik) együttélésének érzékeny kérdésével foglalkozik. Előre látom a sok ellenvéleményt, melynek hangoztatói sorában bizonyára szép számmal szerepelnek majd a női IRODALOM1983. ÁPRILIS 1.