Élet és Irodalom, 1983. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1983-07-01 / 26. szám - Berza László: Tersánszki Józsi Jenő végrendelete (1. oldal)

Koltai Tamás: Záporpróba .RODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP 1983. JÚLIUS 1. XXVII. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM Máriássy Judit: Találkozások a fészekben Két választás (között) Magyarországon : '-‘'T ' vrrrmrrmrm*. »• *. - -- — j.. ..f.-I W. . .1 .« . 9 — .. WMW. Wn&C** KCfV* '&} ß***** sri Icfai/AtffydjJlsk'it mi., 'fii ytuÜ£° wí*G, Vx-^Sf^JiuXj^ nry*». ifelX * i^kLiW*, 'fyAtlfrf, í4*h/ n kfifaM4} r . I .. *yb~in?v ^ ic^tíf ktU^jf *»f- Aaa**H*<£ . Iura', 'le^ä^j&n LM-a JÍiJ v-tfV, yh 1/& 'h fitC/p£i$l2 Jjuföfr VÍ&* JíJÍ$íL%fj , #L <y ^»U^cw. z* itft^WL SfCt~~f mmm ..KS*$*£* V5* Z/fí^^jL gfiy. {( ^ Z r MT fitfpÁÍCM* W&\ "~Wrl a U yQt/Ui, tyruj&b**) ] -%e A Wái'rA <^r * lj _ él f > . y, »/* Lf V- •*•“ j^U UtiíhérU 2sit4*Íp$’ , & Ut £1* *ptrSbá*.fak. aÍH:ri:';;4 . '• i "h? i.-t:r~^:T^süi Egy lap a füzetből * BÉKE-VILÁGTALÁLKOZÓ PRÁGÁBAN A világ 132 országából vettek részt küldöttek a béke-világtalálkozón, melyet június 21. és június 26. között rendeztek meg Prágában. A talál­­kozó zárónapján Felhívás a békéért, az életért, az atomháború ellen címmel dokumentumot fogadtak el. A felhívás sürgeti a nukleáris fegy­verkezés befagyasztását, az általános és teljes leszerelést. A magyar kül­döttség, amelyet Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá-á­nak főtitkára vezetett, egyebek közt javasolta, hogy a Béke-világtanács kezdeményezésére augusztus 25. és szeptember 1. között rendezzék meg az európai biztonság hetét. Budapesten ezzel egy időben nemzetközi író­­t , találkozót tartanak, melynek témája: felelősség a­­hazáért, az emberisé­gért. Prágában közzétették Illyés Gyula levelét, amelyet a költő nem sok­kal halála előtt írt a magyar békemozgalomnak. Részletek a levélből: „Képzeljük el, hogy a háború kitört. Próbálja beleélni magát abba az ol­vasó, hogy a napilapon, amit most kezében tart, nem békeszólamok so­rakoznak, hanem hadijelentések. Álmodjuk meg kísérletül a rémálmot, hogy ez és ez az ország már nincs, és hogy az atomfelhő határainkhoz kö­zeledik. Akkor tudnánk csak értékelni, mit jelent, hogy aránylagos fegyver­nyugvásban élünk és hogy mi az értelme az erőfeszítésnek e béke minden­áron való biztosításáért, az alapokig ható megvalósításáért! Mert képzeljük el az elképzelhetetlent, hogy nem sikerült megvéde­nünk a békét! A rettenetnek s az önvádnak azzal az erejével, ami ak­kor töltene el bennünket! Azért kell most tevékenykednünk a lelkiis­meretünk megnyugtatására. Vagyis nem puszta szavak szaporításával, nem szép szólamok ismétlésével, hanem tettekkel, ha kell, kockázatot és áldozatot vállalva.” IMtJANSZIOf f«4!»': JENŐ VÉGRENDELETE Huszonöt évvel ezelőtt talál­koztam először Tersánszky Jó­zsi Jenővel. Abban az időben nem kényeztették, ezért jövedel­mének jelentősebb részét a rá­dióban elhangzó műveinek hono­ráriuma jelentette. Regényeit dolgoztam át hang­játékká és hol róla, hol írásaiból válogatott egy­órás műsorokat készítettünk a megértőbb szerkesztőkkel. A munka ürügyén összeszok­tunk, sokat voltunk együtt, meg­ismerhettem életét. Tudtam, min dolgozik, merre jár. Sokat csavarogtunk együtt Pesten és Budán, és eleget az or­szágban is, író-olvasó találko­zókra kísértem el, hogy együtt játszhassunk. Én dicsértem, ő tiltakozott, írói hitvallásáról kér­deztem, ő azzal dicsekedett, hogy Nagybányán nála jobb fes­tő nem akadt. — Faggattam ál­latregényeiről, ő zenei talentu­máról beszélt, és ha kedve kere­­kedett, furulyáit is. Hogy alakult a Képes Könyv Kabaré sorsa? Válasz helyett a rovásírás rejtel­meibe vezetett bennünket. , Beszélt a maga készítette kis csónakról, amellyel a Fekete-ten­gerig készült leevezni. (Tétény­­nél a csónak elsüllyedt, így semmi sem lett a hosszú utazás­ból.) Foglalkoztatta az avarsíp sor­sa, Budapest szobrai és minden, ami körülötte élt és állt. Mókázott mindennel és min­denkivel, soha senkit meg nem bántott. Ilyen derűs képet ha­gyott maga után mindenfelé és nem engedett senkit tragikus perceinek titkába pillantani. Ne­vettetett, miközben szakmai nyo­­morgattatását, politikai szutyon­­gattatását takargatta. Kellemetlenkedtek Tersánszky­­nak? Maga igazolására szólítot­ták föl? Színvallásra akarták kényszeríteni, feledve azt, hogy visszafelé az időben szinte kar­nyújtásnyira még az életét koc­káztatta jószerivel idegenekért. Üldözötteknek készített hamis igazolványt, nem késlekedett a nyilasok házába menni, hogy on­nan valakit kimentsen. Olyan ■természetesen tette ezt, mintha borért menne. Egyszer bombázás közben in­dult beszerzőútra. Egy friss bombatölcsérből emelkedett kife­lé, amikor a másik gödörből elő­bújó íróbarátjával találta szem­ben magát. — Hová megy Jenő? — Borért. És te? — Borért. Együtt mentek tovább. Ismeretségünk során soha nem dicsekedett érdemeivel. Nem szólt félelmeiről sem, csak né­hány rám hagyományozott kéz­iratában találkoztam velük. Voltak félelmei? I­gen. Egy kis füzetlapon is erről ír, Berza László (1944.) 4. Mire idemásolom azt a végrendeletet, amelyet már rég hordok zsebemben. Tehát lám. — Nincs kizárva, hogy a mai törvénytelen magyar kormány elvetemültségében még a kap­­cabetyárságot is fölülmúló pribékjei megölnek. Ürügyük van rá. Feleségem, akivel huszonnégy évet töltöttem közös és egymást támogató mun­kában, a szégyenteljes és törvényellenes magyar kormányrendelet értelmében rosszul, vagyis 1944. márc. 22-ike után keresztelkedett ki róm. kath. vallásúvá zsidóból. Eddig a Horthy kor­mány 5­70 000 sz. alatt kiadott mentesítése védte őt annyira, hogy keserves verítékkel és becsü­lettel szerzett lakásunkon velem lakhatott. Ez a Védelem nov. 15-ével lejárt az újabb rendelet értelmében is, nejemnek tőlem, csillaggal a mel­lén, a gettóba kell költöznie holnapután estig. Két szememmel győződtem meg arról a ször­nyűségről, hogy zsúfolják össze a Szálasi kor­mány hóhérai a külföldi védettségű zsidókat. Hát még a magyar, nem védett árja-párokat ho­va szándékoznak dugni! Elhatároztam tiszta ésszel és csorbítatlan aka­rattal, hogy a tőlem feleségemet elhurcolni aka­ró közegeknek ellenállok. Ha közülük csak egyet is lelövök, akkor azt a példát adom ma­gyar sorsosaimnak, mit most már egyetlenül er­kölcsösnek tartok. Szálasi vérebeinek viszont nem adok alkalmat, hogy lefülelésem alkalmá­val nejemmel együtt rajtam a szokásos megkí­­noztatást elkövessék. Elég adag cián van bir­tokomban, hogy csak hullámon elégíthessék ki beteges vérszomjukat. Hogy miért nem választom a bújkálás éssze­rűbb és jelenleg általános módját a törvényte­len és embertelen rémuralom rendelkezéseivel szemben? Első okául jeleztem, hogy elviselhe­tetlen már nekem az a birka bárgyúság és gyá­vaság, amellyel magyar sorsosaim a német-bé­renc orgyilkosok parancsára mozognak. Tehát, mint az egész világháborút végigküzdött kato­na, kötelességemnek érzem, hogy az igazi ma­gyar ellenség ellen, legalább is végső soron példa­adó gesztussal éljek. Azonfelül a bujdoklás ál­lapotát csak előzetes puhatolózások után is oly undorítónak és megalázónak tapasztaltam, hogy le kell mondanom róla, mint erkölcsi és testi erőmet meghaladó teljesítményről. Többek kö­zött Bpesten élő rokonaim köre is oly kereken utasított el azzal a kéréssel, hogy nejem család­juk körében rejthessem el, néhai húgom okmá­nyaival, tehát teljes biztonságban. Pedig ezek közt a véreim közt kettő is van olyan, akiket pályásként ölemben babusgattam és édes nő­ném is és akik most a szemem láttára fogadnak be házukba valóban érdemtelen és gyanúsan viselkedő, de pénzes menekült atyafiakat. Tulajdonképpen jelen sorok fő célja ennek a rokoni viselkedésnek megbélyegzése és meg­büntetése. Minden jel szerint összegyűjtött munkáim, különösen a külföldi kiadásokat számítva, je­lentős hagyatékot képviselnek halálom és nejem, törvényes haszonélvezőm halála után! Ez a ha­gyaték, miután gyermekeim nincsenek, a vér­rokonaimra szállana. Jelen sorokkal azonban tiszta tudattal és ép értelemmel másként végrendelkezem hagyaté­kom felől, mintsem érdemteleneknek jusson. Maradjon hagyatékom a svéd vöröskeresztre az­zal a kikötéssel, hogy jövedelméből mindenka csakis nyomorgó és bárhol élő magyar gyerme­keket támogasson, nem véve ki soraiból a ma­gyar zsidókat sem. Ez a végrendelkezésem akkor is teljes érvé­nyű marad, ha netán én és feleségem a mai ma­gyar szörnyűségeket átvészelnénk. Vagyis ha­lálom és feleségem halála után minden vagyo­­nom a svéd vöröskereszté (!) a fönt kikötött cél­lal. Szokás ilyen levelet bizonyos ünnepélyes szó­lamokkal kezdeni és fejezni be. Magam részé­ről bár életemben nem formaságokkal, hanem Istenben soha meg nem tántorodott hittel ma­radtam igazi jó keresztény, jelen sorokat mégis átokkal végzem az áldás helyett, éspedig követ­kezőképpen. Legyenek átkozottak örökre ennek az árnyék­­világnak urai, az Egyesült Nemzetek, Anglia, Amerika, és a Szovjet, ha valaha is, politikai vagy hasznossági okokból megtántorodnak vagy kifáradnak ennek a mérhetetlen tömegű go­nosztettnek a megtorlásában, amit a német ná­cik, ezek a dühöngő őrültek és a magyaroknak hozzájuk méltó és rajtuk csüggő, másik véglet­ben, az elme és akaratgyöngeségben, meg szol­gai pribékeskedésben buzgólkodó hitvány töre­déke, a magyar nácik elkövették. Ámen! Tersánszky József Jenő ÁRA: 6,— m­­ k

Next