Élet és Irodalom, 1983. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1983-09-16 / 37. szám - Szentes Ilona: rajza • kép (7. oldal) - Iszlai Zoltán: Az író negyedszázada • köszöntő • Békés József hatvanéves (7. oldal) - Juhani Nagy János: Manána Szaladze • interjú | Vendégeink (7. oldal) - Juhani Nagy János: Anatolij Uvarov • interjú | Vendégeink (7. oldal) - Sz-s.: Narenderpal Singh • interjú | Vendégeink (7. oldal)
Az író negyedszázada Egy sztahanovistát normacsaláson kapnak, a selejtanalitikus feleségének nem telik 60 forint hidegdauerre, a diszpécseriroda rideg főnöke nem bírja fölfogni, mit jelent embereken segíteni, egy papagáj a német megszálláskor kompromittálja orosz tudásával gazdáját, a hirosimai bomba kivetője családjával játszatja újra a rettentő pilllanatot — ezek a kivétel nélkül drámai konfliktust rejtő novellák a hatvanéves Békés József, a dramaturg és vezető tévészakember írói indulásának máig emlékezetes novellái — 1959-es első kötetéből. Akkoriban kiemelkedő kötetcímadó elbeszélését, a valóban szépen megírt Háromkirályokat — mely a német és szovjet katonák viselkedésrajza a történelmi sorsfordulón — ma igazából regénybe kívánkozónak találjuk. Ez arról tanúskodik, hogy az írónak kevésbé áll kezére a szélesebb sodrású, hagyományos-realista novellaépítkezés. Képességei a néhány oldalon felvillantható interperszonális dráma, a gyorsmenetű, beszédes-cselekményes kisregény felé terelték s mindig is a kiélezett helyzetekben a maguk módján cselekvő jellemek ábrázolása izgatta. Eredendő beállítottságához a közvetlen környezet, a jelenidejű problémák, a többi ember iránti csillapíthatatlan érdeklődés társul (ami a mai pályakezdők egy részénél sajnos nem magától értetődő — conditio sine qua non — írói tulajdonság). Feltűnik ezenkívül jó megfigyelőkészsége, beleélőhajlandósága, a rövid távon is fölfedezhető társadalmi folyamatok érzékeny észlelésének igénye. Benső követelményként buzdítja munkára és megszólalásra tárgyilagos kritikai szemlélete, őszintesége, reflektáló hajlama. Így állt egybe máig kerek negyedszázados írópályája, melyet hoszszabb-rövidebb pauzák, a komolyan vett szakmai munka időnyomai, valamint sikeres színi- és tévébemutatók osztanak meg, árnyalnak és szakítanak félbe. Első novellagyűjteményét — több mint tíz évre rá — követi A hetedik kocsi, egy joggal lelkifurdalásos gyárigazgató története, melyet nyugodtan sorolhatunk (később keletkezett fogalommal) az új típusú termelési regények közé. Az 1974-ben megjelent Próbakő egy magyar kisváros kéz-kezet mos szisztémájának lassanként feltisztuló — s ettől a kivilágodástól csak még vigasztalanabbá váló — tükre; középpontjában a sokra hivatott, ám fokról fokra korrumpálódó újságíró éles vonásokkal egyénített és tipizált alakjával. A Várj egy órát, melynek musicalváltozata is népszerű, kamaszok között játszódó história; ebben enyhébb, jövőbenbizakodóbb Békés József társadalommegítélése, jelenség bírálata, ellentétben a Császárok című dráma komor, tragikus kifejlettel fenyegető társadalomképével. A nyolcvanas években — egyelőre — elfordulni látszik a felnőttek világától. Az Ebédben szívhez szóló gyerekregénnyé bontja ki egyik megrázó alapélményét, egyben fiatalkori novellatémáját. Az idén közreadott Igazmondó aranyollóban pedig gyönyörűséges mesét mond a legkisebbeknek. Indíttatásának — írásaiban megnyilvánuló — ideáljait, igazsághoz vonzódó s állandóan ezt kutató önmagát azonban minden műfajában őrzi, másokra figyelését, életszeretetét, nyitottságát valamennyi művében kamatoztatja és érvényre juttatja. Iszlai Zoltán 1983. SZEPTEMBER 16. VENDÉGEINK Manána Szaladze 1972-ben végzett az Idegen Nyelvek Főiskoláján Tbilisziben. Tizenegy éve magyar nyelvet és irodalmat tanít a grúz fővárosban. Négy esztendeje fordít, nevével az Életünk 1982/11. és a Nagyvilág 1981/11. számában találkozhattunk. Az Élet és Irodalomban Rab Zsuzsa mutatta be. — Mennyire ismerik a magyar irodalmat Grúziában? Az orosz fordítások révén elég jól. Grúz eredetiben először Jókai két regényét adták ki a múlt század végén, aztán Petőfit, az ő verseinek fordítása hét kiadást ért meg eddig. A prózaírók közül Mikszáth Kálmán, Tömörkény István, Móricz Zsigmond olvasható grúzul, a huszadik századi magyar költészetet Ady, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Weöres Sándor művei képviselik. — Hogyan lett műfordító? — Először a grúz irodalom magyarországi megismertetése volt a szívügyem. Nyersfordítás gyanánt elkészítettem Otta Ioszeliani Hogyan választottak királlyá Upatoro szigetén? című elbeszélésének magyarítását, de — így mondják — műfordításnak is jó volt, meg is jelent. Otthon színdarabokkal kezdtem. Örkény Tóték, Szabó Magda Az a szép fényes nap, Szakonyi Adáshiba és Maróti Lajos Pályamódosítás című színművét az én fordításomban mutatta be a Rusztaveli Drámai Színház. — úgy tudom, a próza és a líra ■em maradt ki érdeklődési köréből. — Elkészültem A Pál utcai fiúk és a Kedves Kópeer grúzra fordításával. Mindkettő jövőre jelenik meg Tbilisziben. A Nagyvilág Juhász Gyula születésének századik évfordulóján közölte a Milyen volt című verset több nyelven. Bántott, hogy hiányzik a grúz fordítás. Elkészítettem, s közben annyira megszerettem az Anna-verseket, ezeket a grúz érzésvilággal valamiképpen rokon szerelmi költeményeket, hogy valamennyit lefordítottam. Az összeállítást júniusi számában közölte a legnagyobb irodalmi folyóiratunk, a harminkétezer példányban megjelenő Mnatobi. Örülök, hogy most már Juhász Gyula költészetét is anyanyelvükön élvezhetik honfitársaim. — Milyen tervei vannak? — Az utóbbi évtizedek legjelentősebb grúz regényét, Csabua Amiredzsibi Data Tutashia című, majdnem ötven íves művét fordítom magyarra Bíró Margittal. 1980-ban válogatásomban jelent meg a Tiniko című grúz prózaantológia, ehhez hasonló válogatást készítek költészetünkből is az Európa Kiadónak. Későbbi nagy tervem pedig, hogy megírom egyszer a gróf irodalom kistükrét — magyarul: Szentes Ilona rajza Anatolij Uvarov Permi nyelvrokonaink, a több mint hétszázezer lelket számláló udmurtok (vozjákok) fia Anatolij Uvarov. Irodalomtörténész és folklorista. Költői, szatíraírói pályája a hatvanas években bontakozott ki; azóta több kötete jelent meg udmurt és orosz nyelven. 1974 óta fordít. — Az udmurt irodalom 1917-ig terjedő szakaszának történetét tártam fel, kandidátusi értekezésemet pedig az udmurt szatíra művészeti jellegzetességeiről írtam. Közben — szótár híján könyvekből, magánszorgalomból — elkezdtem magyarul tanulni. 1975-ben három hónapig már az ungvári egyetemen hallgattam előadásokat. Ennek is köszönhetem, hogy elkészíthettem Petőfi válogatott verseinek első udmurt fordítását. A kötet 1977- ben már második kiadásban jelent meg Izsevszkben. A Szovjet-Udmurtia és más lapok hasábjain rendszeresen publikálok fordításokat. Oroszból Puskin, Nyekraszov és Mihalkov műveit fordítottam, magyarból Várnai Zseni, Garai Gábor, Váci Mihály, Horgas Béla, Zelk Zoltán, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy Ágnes verseit. — Annak idején részt vett a Móricz-centenárium alkalmából Nyíregyházán rendezett nemzetközi írótalálkozón, s kiderült, hogy ön az egyetlen, aki Móricz Zsigmond gyermekverseit is lefordította . • • Nálunk kevés a legkisebbeknek szóló költészet, a magyar gyermekirodalom viszont igen jó. Ennek legjavát szeretném most udmurt nyelven bemutatni: huszonöt-harminc magyar gyermekverset egy kötetben. — Újabb magyar vonatkozási könyvének, ha csupán szakmai berkekben is, hamar híre ment... — Munkácsi ajándéka címmel három (magyar, udmurt és orosz) nyelvű munkám jelenik meg Izsevszkben. Az etnológus és nyelvész Munkácsi Bernátnak, a votják népköltészeti hagyományok gyűjtőjének, néprajzunk kutatójának és nyelvünk szótára összeállítójának rendkívül sokat köszönhetünk. Ennek megnyilvánulása lesz ez a könyv is, válogatás Munkácsi műveiből, amelyek mindegyike tükrözi valamilyen mértékben az udmurt nép gondolatait, törekvéseit és művészi világát Juhani Nagy János Narenderpal Singh Regényíró, költő, katona, diplomata, lapszerkesztő és -kiadó. Számos irodalmi és kulturális konferencián képviselte Indiát. Most járt negyedszer Magyarországon. — Íróként és szerkesztőként milyennek látja az indiai irodalmi sajtó esélyeit, mostani működési feltételeit és közönségét? — Hazámban nagyon széles az irodalmat közlő és irodalmi jellegű sajtótermékek skálája. Természetesen vannak napilapjaink, heti- és kétheti lapjaink, havi folyóirataink. Az angol nyelvű hetilapok némelyikének akár háromnégyszázezer is lehet a példányszáma, s ez nagyon sok egy olyan országban, amelyben az írástudás aránya nem túl magas. De a hindi lapok is elérhetik a félmilliós példányszámot. Amellett nálunk még huszonkét nyelven beszélnek, tehát publikálunk lapokat a regionális nyelveken is, mint amilyen a pandzsabi, a bengáli, a malajalam, a marathi és így tovább. Például az én anyanyelvemet, a pandzsabit tizenkétmillióan beszélik, s egyegy napilap példányszáma elérheti a hatvan-hetvenezret. Ami a közönséget illeti, természetesen csak a tanult emberekre számíthatunk. Elvben mindenkinek iskolába kell járnia, és a helyi nyelven kívül tudnia kell legalább hindiül és még egy nyelven (ez leggyakrabban az angol). A gazdasági körülmények miatt ez nem mindig valósul meg. Sajátos indiai jelenség azonban, hogy egy-egy irodalmi jellegű magazin gyakran kétszáz kézen is átmegy, hiszen a példányok nagy része könyvtárakba, iskolákba, egyetemekre kerül, s könyvtár minden városban, sőt, sok faluban is működik. — Az indiai írókról gyakran mondják, hogy túl intellektuálisak, szakadék van köztük és a nép között. Ön viszont, úgy tudom, szívesen ír „népszerű’, szociális és politikai témákról. — Bizonyos esetekben, főleg a költészetben, csakugyan beszélhetünk valamiféle szakadékról, ennek oka szerintem az, hogy a költészet nyugati mintákat követ. De ez inkább az írott formájára jellemző. India sok részén tartanak rendszeresen költői összejöveteleket, s itt a felolvasásokat nemcsak a vájtfülűek hallgatják. Ez a népszerű költészet nem képvisel túl magas irodalmi színvonalat, de tükrözi az indiai észjárást, az indiai kultúrát, az indiai életmódot. Tehát a közönség széles körei elfogadják. A novella és a regény közel áll a néphez, nagy az olvasótábora. Nekem például az elvontabb regényeim is eléggé népszerűek, mert a gondolati tézisekkel együtt érdekes cselekményt is adok, és azt hiszem, az epikában erre van szükség. — Diplomáciai és katonai élményei milyen hatással voltak írói munkájára? — Diplomataként alkalmam volt, hogy megismerjem a világ sok országát. Bár ezt az ismeretet könyvekből és némi utazgatással is meg lehet szerezni, a huzamosabb otttartózkodás lehetőséget ad, hogy az emberek jellegzetesebb vonásait, vágyait, hibáit, gondolkodásmódját is megtapasztaljuk. Ez a diplomáciai szolgálat egyik nagy előnye az író számára. A katonai életben megtanultam a fegyelmet. Különben nem írhattam volna ötven könyvet a rendelkezésemre álló, igazán nem túl hosszú idő alatt. És persze megismerhettem a legjobbat és a legrosszabbat, amit a kor nyújtott. — Szülőhelye, Pandzsab, az indiai szubkontinens egyik leggazdagabb, sajátos hagyományokat követő vidéke. Műveit miképp határozzák meg a „gyökerek”? — A jómódon kívül fontos az is, hogy sok pandzsabi külföldön telepedett le, így Európában, az Araböböl mentén, Délkelet-Ázsiában. Ezek az emberek gyakran visszalátogatnak Pandzsabba, és rokonaik is ki-kimennek hozzájuk. Hazaviszik a mosógépet, a tévét, a videót, megismernek más országokat, és kitágul a horizontjuk. Legutóbbi regényeimben például szükségképpen mindig szerepelt az a cselekményfordulat, hogy a hős külföldre megy, hiszen minden családnak van legalább egy ilyen tagja. Szós.