Élet és Irodalom, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-04 / 1. szám - Rákos Sándor: Gerenda - kinek a szemében? • reflexió | Visszhang • Komoróczy Géza, ÉS 1984. december 14. (2. oldal) - Kulcsár István: Borsó a falon • reflexió | Visszhang (2. oldal) - Marton János: „Felzúdulás”, „elképesztő sületlenség” ügyben • reflexió | Visszhang • Kelemen János, Kenesei István, ÉS 1984. december 7. Visszhang rovat (2. oldal) - Kurtág György: A szavak értéke • reflexió | Visszhang • Alföldy Jenő (2. oldal) - Marx György: Mert kicsi és okos? • reflexió | Visszhang • Szabó György, ÉS, december 14. (2. oldal) - C. Oláh György: Gyógyulás • kép (2. oldal)

Gerenda — • Kinek a szemében? Darázsfészekbe nyúltam, megír­ván az Élet és Irodalom 1984. no­vember 9-i számában publikált Fiú vagy lány, avagy „neve” (még) „áruvédjegy” (sem) című glosszá­­mat. Az ÉS 1984. december 14-i számában Komoró­czy Géza jelent­kezik tudományos mezbe bújta­tott, nagyon is szubjektív indíté­kú megjegyzéseivel. Bámulom Ko­­moróczy lelki rugalmasságát. An­nak idején, amikor a nagyszerű Dávid Antal asszírológus profesz­­szor ajánlásával megkeresett, és fölajánlotta, majd éveken át lel­kesen szorgalmazta szakértői és nyersfordítói együttműködését, homlokegyenest ellenkező módon vélekedett a „költő-műfordító” (ő teszi idézőjelbe) és a nyersfordító kapcsolatáról. Külön­ben aligha adott volna több ezer sornyi nyersfordítást két akkád fordításkönyvemhez, amelyeken a válogató és jegyzeteket író Komo­­róczyé mellett „hagyományos” (a mai Komoróczy által elítélt) mó­don fordítóként az én nevem sze­repel. Megértem, hogy Komoróczyt, aki közben sumer „költő-műfordí­tóvá” önállósította magát, bántja ez a hajdani (s jelen helyzetéből szemlélve alárendeltnek vélt) sze­rep. Nem akarom követni őt sem a személyeskedésben, sem a terjen­­gősségben, hisz nemcsak magatar­tását elemezhetném, de sorra cá­folhatnám cikkének szinte vala­mennyi állítását. Csak példaképpen: Egy költemény egyetlen részleté­nek átemelésével aligha lehet montázst vagy kollázst létrehozni. S ha lehetne is, a Komoróczy em­legette Eliot rácáfol Komoróczyra. Nemcsak azért, mert a Rapai Ág­nes állítólagos kollázsát mégiscsak túlzás a modern költészet egyik leg­nagyobb alakjával párhuzamba ál­lítani, hanem azért is, mert Eliot — Komoróczy szavával — „szájba­­rágó utalásokkal”, vagyis az idéze­tek és utalások pontos megjelölései­vel látja el — például — a The Waste Land című költeményét. Azután az Értelmező szótárból idézett meghatározás sem olyan mindent elsöprő érv Komoróczy vélt igaza mellett. Az ugyanis na­gyon pontos és finom árnyalatú megfogalmazással „szövegeknek más nyelven” (tehát nem más nyelvből) „való (írásbeli) tolmá­csolásaként”, tehát a végeredmény, és nem a kezdő fázis szemszögéből definiálja a fordítást. Ha viszont a műfordítást akarjuk (a kezdő fázis szempontjából is) meghatározni, akkor azt kell mondanunk, hogy az nemcsak más nyelvből, hanem más nyelvből készített nyersfordítás alapján is készülhet. Ebben az esetben a nyersfordítás valóban nem egyéb „nyersanyagnál”, ami­ből a költő-műfordító saját nyel­vén újrateremti az eredetit. (Mel­lesleg Komoróczy sajátos nézetei­nek — vagyis a nyersfordításból készített műfordítás nem fordítás voltának — kodifikálása Irodal­­m­unk és költészetünk mérhetetlen öncsonkításához vezetne. Legna­gyobb költő-műfordítóink, Koszto­lányi, Szabó Lőrinc, Illyés, Weöres, Nagy László, műfordításainak nem is jelentéktelen részét kellene tö­rölni immár klasszikussá vált mű­fordítói életművükből. Nem is szól­va a magyar költészet — örvende­tesen táguló körű — idegen nyel­vekre fordításáról, hiszen egyelőre és még sokáig, többnyire ez is nyersfordítások alapján történik. Von­juk meg igen nagy k ~'-*n — vagy rájuk vonatkoz­i gvük idézőjelbe —­­­dító nevet, csak azt tudnak magyarul, s mácsolása kedvéért a gét is igénybe veszik ! A helyszűke arra hogy további részlet Komoróczy Géza gloss mélyemet és munkásai közvetlenebbül érintő foglalkozzam. Azzal, a fordításból, valakinek - sen Komoróczynaik —­a­lsével műfordítván az­­­tészetet, erkölcsi és rés­­ben igényt tarthatok-e a fordítónak kijáró szerző. ■ lemre? Sokan és sokszor megír­t 1 akkád fordításaimat saját költésze­tem anyagából, saját versépítő in­dulataim, vershangom, képalkotó és versformáló elveim odakölcsön­­zésével hoztam létre. Ha pedig ez így igaz, nyilván a költő­ műfordító joga is megillet. Komoróczy Géza számos idézet­tel támogatta meg eszmefuttatását. Most én is idézek. Olyan valakitől, akit bizonyára még Komoróczy is elismer tekintélynek. Íme, az idézet: „Rákos Sándor műfordításai je­len formájukban öntörvényű, szuverén költői alkotások.” És hogy kitől idéztem? Komoróczy Gézától. (Gilgames — Agyagtáblák üzenete, 3. kiadás. Jegyzetek, 343. oldal.) Utóirat. — Komoróczy cikkének a nyersfordítók státusával, érdek­­védelmével foglalkozó észrevételei megítélésem szerint glosszaterje­­delmet meghaladó vitát érdemelné­nek. Ott és akkor a nyersfordítás — szerintem jogos — honorárium­­igényeit is előadhatná­m Komoróczy. Ez azonban nem tartozik ehhez az ügyhöz. Vitapartnerem a gombhoz próbálta varrni a kabátot. Rákos Sándor ÉLET ÉS 19 IRODALOM VISSZHANG Borsó a falon Több ízben, több helyen, legutóbb az Élet és Irodalom 1984. novem­ber 18-i számának hasábjain tet­tem szóvá, hogy a magyar vonatok fülkéiben reggelenként túl korán oltják el a lámpákat, olyankor, ami­kor az olvasáshoz még sötét van. A MÁV illetékesei később levélben közölték, hogy a kalauzt kioktatták. De az a jegyvizsgáló legalább ar­ra hivatkozott, hogy a korai lámpa­oltás kötelme ki van adva nekik. Amikor azonban 1984. december 8- án 7 óra 40 perckor a Szombathely­ről Budapestre közlekedő Savaria expressz kalauzánál észrevételez­­tem a korai lámpaoltást, az csupán annyit jegyzett meg, hogy már ki­jöttünk az erdőből. Mondtam neki, hogy nem az erdőtől van sötét, ha­nem a ködtől, azért ég a vasútvonal mellett jóformán minden házban, de az Utasellátó szomszédos büfé­kocsijában is a lámpa. A kalauznő erre végignézett rajtam, és válasz nélkül otthagyott. Nem szeretem a szememet ron­gálni. Nem szeretem, ha válasz nélkül faképnél hagynak. Nem szeretem falra hányni a bor­sót. Egyébként természetesen azt sem szeretem, ha pazarolják a villamos energiát. Számottevő megtakarítása céljából ezúton közlöm újítási ja­vaslatomat a MÁV-val: csak nor­málisan fűtsék a vonatokat. És ne túl, amint azt oly gyakran teszik. Kulcsár István „Felzúdulás”, „elképesztő sületlenség” ügyben Az i ' —7 ' Visszhang • ‘lemen Já-1 ozófiai tu­ti ~ei István e:­udomány bbi kité­­itatottak „Isme­­eljárás, zámol­­izó hi­nt tu­­'lmék 'ala­■ így kip­ova­iU felzúdulás mérhetitle-­U sri zatx rí olta idézettségi mu­ta­tójuk; Így is lehet egyfajta to­­na?; tu ■(• nyol t kív*vrit.w . . vérzőkét arról szeret­ísítani, hogy szerencsére mák rangot sem lehet ki­­•nyiományban. Ha példájuk itt­ i­s az idézettségi csúcso­­*-o:­j mellett lobogna a nagy tudósok és a grafomán sarlatánok zászlaja, akkor a tudománym­etria se volna más, mint „elképesztő sü­letlenség”. Könnyű azonban bebizo­nyítani, hogy a dolgok nem így áll­nak. Ahhoz ugyanis, hogy az idé­zettségi mutatót „mérhetetlenül megszaporítsa” (?) a felzúdulás, nem elég leírni az „elképesztő sü­letlenséget”, meg is kell jelentetni valahol, mégpedig nem valami obs­kúrus zuglapban, ahol a kutya se törődik vele, hanem vezető tudomá­nyos folyóiratban. Ott pedig „elké­pesztő sületlenséget” elsütni (bocsá­nat a lapos szóviccért) egyszerűen képtelenség, próbálja meg bárki. Egy ilyen írás megjelenése tudni­illik nem is annyira szerzője presz­tízsét tépázná meg, sokkal inkább a folyóiratét, amelynek szerkesztői testületében a szakma vezető tudó­sait találjuk. Könnyen belátható, hogy egy ilyen szűrőn, két-három felkért szakértő lektorral a nyakán nehezebben jut át az „elképesztő sü­letlenség”, mint a teve a tű fokán. Súlyos tévedés — nagyon ritkán, sőt akár csalás is — még sokkal ritkáb­ban megjelenhet a tudományos fo­lyóiratokban, ám az idézetek nem szoktak ilyenkor özönleni. Jön egy kimért vagy ironikus helyretevés, és passz, vége, a varjú sem károg utá­na többé. Más dolog, persze, a vita. Ilyen sűrűn előfordul, sőt hozzátartozik a tudomány lényegéhez, mint az elő­rehaladás egyik záloga. De talán elég annyit megjegyezni, hogy a tu­dósok a még kellőképpen nem iga­zolt hipotéziseken vagy a nem elég adekvát adatokon és módszereken szoktak vitatkozni a tudományos fo­lyóiratokban, s nem „elképesztő sü­letlenségeken”. Mivel az inkriminált kijelentés szerzői tudósok, ha nem is a tudo­­mánymetriában, leghelyesebb ezzel kapcsolatban a „súlyos tévedés” ter­minusnál maradni, már csak a sa­ját érdekükben is. Az ÉS-ről úgyis min­denki tudja, hogy nem obskúrus zuglap. Marton János MTA Szegedi Biológiai Központ Könyvtára Mert kicsi és okos? Sokan olvasták megdöbbenéssel az Élet és Irodalom december 14-i számában Szabó György leírását egy játékautomatával történt vész­terhes találkozásról. Az volt az automata bűne, hogy kicsi volt és okos. (Valóban, mennyire veszély­telenebb is — mondjuk — egy neorusztikus kovácsoltvas csillár!) Ilyen találkozások a jelek szerint manapság máshol is előfordulnak. Kommentár nélkül hadd idézzek Robert Maxxe Arcade című regé­nyéből. (Megjelent Londonban, 1984-ben.) Íme a részlet: „Nem kellett vol­na kiabálnom veled mások előtt” — szólt Carrie, Nick édesanyja. „Oké, mama, az én hibám volt” — mosolygott vissza Nick. „Elvég­re ez is csak játék.” „Hogy tanultad meg, hogy ilyen jó légy a játékban?” „Csak megtanultam” — vont vállat Nick. — „Meg kell érteni a gépet, utána már könnyen megy.” Igen, ez lehet a titka, tűnődött el Carrie. Nick nemzedéke ösztö­nösen kommunikál ezekkel az elektronikus szerkentyűkkel, ahogy a mi generációnk már soha nem les­z képes. Együtt nőnek fel, lé­pést tartanak velük. Le is győzik a masinákat, ezért nem gyanak­vóak, nem félnek tőlük. De Carrie számára a computer még mindig valami ködös fenyegetés­nek látszott. Az állítja ki a tete­mes telefonszámlákat, amit csak hosszú tárgyalások és levelezések árán lehet lealkudni. A computer eldobja a személyiséget, számként, statisztikai adatként rögzít ben­nünket memóriájában, és azt elle­nünk fordítja. A computer az em­beriség ellensége, elszánva arra, hogy bebizonyítsa a gép felsőbb­rendűségét a hús és vér fölött. Egy elektronikus agy korlátlan ka­pacitását, amelyet nem bénítanak érzelmek. Carrie nem tudta, hon­nan származik ez az érzés, — ta­lán ő is olvasta az ÉS Automat című cikkét? —, csak érezte, hogy világszemléletének részévé vált. Egyszer szóba hozta mindezt Lon­­nak, a barátjának. „Hát, Carrie, ilyenek a gyere­kek. Teljesen belevetik magukat valamilyen új őrületbe, és félre­löknek mindenkit, aki nem tud velük lépést tartani. Egoisták is tudnak lenni, képesek kitalálni egy­ egész univerzumot, mintha kizárólag nekik készült volna. A pokolba is, nézzünk szembe vele: az ő vízióik alakították a való vi­lágot, amiben élünk, és az már legalább annyira az övék, mint a miénk. Rockzene, farmernadrág, pop-art, sci-fi, mind tőlük ered, és a nyelv is, ami vele jár. Képze­letük messze előttünk jár. Álmod­nak, alakítják a világot, közben elhagynak minket a földön, mert repülnek. És azt akarod, hogy azt gondoljam róluk, mindez egészség­, télen?” Marx György C. Oláh György: Gyógyulás A szavak értéke Igen Tisztelt Alföldy Jenő! Kimagyarázkodását nem tartom elfogadhatónak. A magam részé­ről bátran nevezem Marsall Lász­lónak ezt a versét rossz ízlésűnek, sőt tehetségtelennek, érzéketlen­nek a szavak értéke iránti. Czövek Erna valamennyiünk ál­tal tisztelt személyét éppen úgy nem lehet kitenni gyalázkodó szavaknak — csak azért mert Mar­sall Lászlónak gyermekkorában rossz tapasztalatai voltak a zongo­ratanulással kapcsolatban —, mint ahogy az ön számára is termé­szetes lenne, hogy ehhez hasonló hangvételű vers nem viselhetné címéül például Kodály Zoltán ne­vét az önök lapjában — hiába hivatkozna írója kisgyermekkori kellemetlen szolfézs-élményeire. Czövek Erna a magyar zongora- és zenepedagógia úttörő harcosa, bátor és szabad szellem volt, min­den új törekvésnek és minden fia­tal tehetségnek felfedezője, tá­mogatója és felkarolója. Mi kollé­gái, akik morális tisztaságának és nagyságának tanúi voltunk, köte­lességünknek érezzük, hogy az ilyen atrocitásoktól megvédjük emlékét Tisztelettel: Kurtég György zeneszerző★ December 14-i számunkban Al­földy Jenő már kifejezésre juttat­ta ez ügyben a szerkesztőség ál­láspontját. Sajnálatosnak minősí­tettük, ha Czövek Erna rokonait vagy tanítványait sértette a jóhi­szeműen és nem sértő szándékkal írott vers — a zenepedagógusnő nevének ilyetén felhasználásával. Kurtág Györgynek ez nem elég — ő tehetségtelennek, a szavak ér­téke iránt érzéketlennek akarja bélyegezni megbecsült költő munkatársunkat, és „atrocitásról” beszél. Kodállyal példálódzik, ho­lott Kodály neve arcától a nem zenével foglalkozók tudatában is elválaszthatatlan. A vitát a „test­vérmúzsák” megbékélése jegyében szeretnénk végre lezárni. A szerkesztőség Szerkesztői üzenetek ZAGYVA ILONA, MILANO. A fogyatékos gyerekek anyagi támogatására tett felajánlást köszönjük. Részletes eligazítást a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége küld az ön címére. MAGYAR KATALIN, BUDA­PEST. „Azzal a kéréssel fordu­lok a szerkesztőséghez, hogy ha van lehetőségük rá, írják meg, hol temették el Kosztolányi Dezsőt, él-e még a fia, Koszto­lányi Ádám. Ezenkívül még sze­retném, ha megírnák, hány kö­tetbe gyűjtötte össze Réz Pál a költő műveit. Tervez-e a Ma­gyar írók szövetsége valamilyen emlékkönyvet Kosztolányi szü­letésének századik évfordulójá­ra?” Kosztolányi Dezsőt a Ke­repesi temetőben helyezték örök nyugalomra, fiát pedig — aki néhány éve hunyt el — a Far­kasréti temetőben. Kosztolányi Dezső életmű-sorozatából eddig húsz kötet jelent meg, a kiadó további négy kötetet tervez. Tu­domásunk szerint nem készül Kosztolányi-emlékkönyv, vi­szont számíthatunk arra, hogy a centenárium alkalmából a soro­zat kötetein kívül is megjelen­nek Kosztolányi-művek. NAGY ERZSÉBET, BUDA­PEST. Levélírónk az iránt ér­deklődik, igaz-e a hír, hogy vál­tozás történt a kecskeméti Ka­tona József színház vezetésében. Mi sem tudunk többet, mint amennyit kecskeméti laptár­sunk, a Petőfi Népe közölt 1984. december 20-i számában. A Színházi változás című kishír a következő „Jancsó Miklós fő­rendező és Hernádi Gyula mű­vészeti vezető szerződésük le­járta előtt, 1984. december 31-én megválnak a Kecskeméti Kato­na József Színháztól. A társulat tagjai Gyurkó László igazgató irányításával dolgoznak tovább 1983-ben." TÖBBEKNEK (GASKÓ DÉ­NES, BUDAPEST; BÁNHEGYI FERENC, KAZINCBARCIKA; KAUFMANN ILONA, BUDA­PEST; BÖSZÖRMÉNYI ISTVÁN, SZÉKESFEHÉRVÁR; KIKLI TI­­VABARNE, BUDAPEST). Olva­stak Szántó Péter Vissza a fel­adónak című tévékritikájával (Élet és Irodalom, 1984. decem­ber 14.) vitatkoznak. Úgy vélik, a jegyzet írója elítélendő dolog­nak tartja, ha az olvasó levél­ben közli véleményét a lappal. Ebből az előfeltevésből kiindul­va azután elverik a port a szer­zőn, véleményünk szerint a té­véjegyzet határozottan különb­séget tett az olvasói levelek (melyek feltétlenül szükségesek egy lap számára, hisz az ES második oldalán is e célra szán­juk), illetve a „hivatásos hoz­zászólók'' között. Az elnökit he­­lyes lendő dolognak tartotta, az utóbbit, a kényszeres frázispu­­fogtatást — fölöslegesnek. Vi­tatkozni tehát legföljebb azon lehet, kritikusunk helyesen so­­rolta-e a szobán forgó tévéri­port hősét egyik vagy másik csoportba. Azon semmiképp, hogy elítéli-e a sajtóleveleket, mert hiszen nem ítéli el. Az előbbin meg aligha érdemes hosszú vitát kezdeni Elnézést! Lapzártakor kaptuk az alábbi levelet Deák Tamástól, akinek Egy í­ó hazatér című novellája karácsonyi számunk 20. oldalán jelent meg.★ Megdöbbenten, sebzetten láttam viszont lapotok karácsonyi számá­ban a levonatok korrektúrája után, tördeléskor hülyévé kuszált novel­lám szövegét. Az első hasábon, a cím fölé kívánkozó két sort a má­sodik hasábra tolták, annak kez­detéül; a második hasábon a cím alatt lévő két sor az első hasáb legaljára való. Ezen egy hibaiga­zítás is aligha segíthet. * A horatiusi kilenc esztendőt ugyan magam sem tartom be, de legalább kilencszer szoktam javí­tani a mondataimat. Mit ér e má­niás műgond s mit ér maga az írói munka, hova lesz az értelme, ha a szöveg ebben az állapotban, mintegy szélütötten lebegve kerül az olvasó asztalára? Miként ma­gyarázzam el mindazoknak, akik bizalomat fognak írásom olvasá­sába, hogy nem én vétkeztem tü­relmük ellen? , Aller Anfang ist schwer, dieser Anfang ist aber bled. Nem ér­demlem én ezt, a véletlentől sem. ★ A nyomdahibákért, amely min­den bizonnyal a lap utómunkála­taikor kerültek a szövegbe, mind az írótól, mind az olvasóktól elné­zést kérünk. 1985. JANUÁR 4.

Next