Élet és Irodalom, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-19 / 29. szám - Gerő László: Dercsényi Dezső hetvenöt éves • köszöntő (8. oldal) - Nagy László Kálmán: Ismerjük-e a lengyel irodalmat? • könyv • Csapláros István: A lengyel irodalom Magyarországon (Akadémiai Kiadó, Modern filológiai füzetek sorozat) (8. oldal) - Békési Gyula: Megindult élet | Nagyapa | A rossz termelés diagnózisa • vers (8. oldal)
KÜLÖNLEGES MOZIK KÜLÖNLEGES MŰSORA július 18—31-ig TOLDI STÚDIÓ MOZI 18-tól 24-ig n10, £12, 12: CARMEN (sp.) R: C. Laura 18-tól 31-ig 4, 6, 8: MONTENEGRO*** (svéd) R: D. Makavejev TANÁCS MOZI 18-tól 24-ig 10, 12: ABIGÉL I—NI. R: Zsurzs Éva 18- tól 24-ig 6: PSYCHÉ I—NI. R: Bódy Gábor 25-től 31-ig 110, 11, f1, 2: SZAFFI R: Dargay Attila 25-től 31-ig f4, h6, 8: SZINDBÁD R: Huszárik Zoltán GORKIJ MOZI 19- től 21-ig f4, h6, 8: A PILLAGÓKISASSZONY VISSZATÉRÉSE R: O. Fialko 22-től 24-ig f4, h6, 8: PÉTER CÁR ÉS A SZERECSEN R: A. Mitta 28- tól 28-ig f4, h8, 8: VÉSZJELZÉS A TENGER ALÓL R: A. Trumanisvili 29- től 31-ig 14. 07: MEXIKÓ LÁNGOKBAN I—II. R: Sz. Bondarcsuk Minden csütörtökön orosz nyelvű előadás 25- én 14, 06, 8: A KOFA ÉS A KÖLTŐ R: Sz. Szamszonov KINIZSI STÚDIÓ MOZI Kezdések: 14, 16, 8 21-én, 23-án, 28-án 3, 16, 8 29-én 3, 7 19- én: KÖLYKÖK (kolumbiai-fr.) 20- án: SHEILA MEGHALT ÉS NEW YORKBAN ÉL* (USA) 21- én: KÍGYÓTOJÁS*** (NSZK—USA) 22- én: TAVASZI SZIMFÓNIA (NDK— NSZK) 23- án: OBLOMOV NÉHÁNY NAPJA (szovjet) 24- én: ÉRZÉSTELENÍTÉS NÉLKÜL* (1.) 26- án: TIZENKÉT DÜHÖS EMBER (USA) 27- én: ÁRNYAK DUBROVNIK FELETT*** (jug.) 28- án: MACBETH** (aug.) 29- én: MEGALEKSZANDROSZ I—II.** (görög —ol.—NSZK) 30- án: A KIFACSART EMBER* (brazil) 31- én: TÜKÖR* (szovjet) MÁTRA MOZI „FILMFÜL-MOZI” 18-án h6, 19-től 24-ig 16, 8: SZELÍD MOTOROSOK** (USA) R: D. Hopper 25- től 31-ig 16, 8: HAIR* (USA) R: M. Forman HORIZONT MOZI 18-án, 19-én és 22-től 24-ig 9, 11, 1, 3: UFO ARIZONÁBAN* (mb. x amerikai) R: J. L. Conway 18-tól 20-ig és 22-től 24-ig du. 5 és 6: EGY NAP ROCK R: Sántha László ROLLING STONES BLUES BECSÜLET 25-én, 26-án és 29-től 31-ig 9, 11, 1, 3: A POGÁNY MADONNA (m.) R: Mészáros Gyula 25-től 27-ig és 29-től 31-ig du. 5 és 6: KISEMBER NAGY ÉLETE R: Gárdos Péter A MODELL R: Fehéri Tamás A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Dercsényi Dezső hetvenöt éves A műemlékvédelem hajójának soha nem volt a kapitánya, de mindig ő irányította azt. A tenger a nápolyi öbölben nyugodtnak látszik, ám gyakran van „sottomare”, ami azt jelenti, hogy a víz a sima felület alatt forrong, dobálja a hajót. A magyar műemlékvédelemnek sokszor kellett ilyen vizekben hajózni, gyakran szküllák és karübdiszek között. Dercsényi Dezső érdeme, hogy Népköztársaságunk egyik első törvényerejű rendelete a műemlékeink védelméről szólt (1949/13), és tudományos feldolgozásuk, számbavételük, az úgynevezett nagytopográfia vaskos köteteinek sorozata — a sopronival — elindult. Mint a kultusztárca alá tartozó többi intézmény, mi is kaptunk a műemlékek számára évi egy köbméter fát 1949-ben, és az ő vég nélküli fáradozásának egyik sikere volt a műemlékvédelem ügyének az építésügyhöz kormányzása, ahova az évek során városméretűvé növekvő műemlékügy szervesebben kapcsolódhatott. Az újmassai kohó helyreállításának, a szigligeti és csobánci várromok javítgatásainak, a pécsi bazilika kőtárának szerény munkái, a nagy diplomáciai manőverekkel elért — saját rezsiben alkalmazni engedett — első harminc főtől töretlen út vezetett a kiviteli apparátus mai 1200 főnyi létszámáig, az egyetlen restaurátortól a mai szobrász- és festő-restaurátor műhelyekig, a saját kerttervezésig és építésig. Noha kívülről jött kapitányok sűrűn követték egymást, a kormányos mindig Dercsényi Dezső maradt, aki meg tudta állapítani helyzetét, és a követendő út irányát. Színes egyénisége széles baráti kört vonzott, segítőtársai voltak a változó körülmények adta nehézségek leküzdésében, a védelemnek olyan megszervezésében, amely lehetővé tette a tervek elkészítésének és megvalósításának egy kézben tartását. Ennek is köszönhető, hogy a háború pusztította Európában mindenhol meginduló műemlékvédelem magyar útjamódja általános elismerést vívhatott ki. Gerő László Ismerjük-e a lengyel irodalmat? Csapláros István, a varsói tudományegyetem magyar tanszékének alapítója és nyugalmazott profeszszora most, hetvenöt évesen is ugyanolyan tevékeny, mint több évtizeddel ezelőtt. Könyveket ír, tárgyal a kiadókkal, konferenciáikon vesz részt, no meg sokat utazik, hogy régi szokásához hűen megoszthassa idejét és szívét Budapest és Varsó között. A magyar— lengyel irodalmi kapcsolatoknak szentelte életét, valamennyi jelentős munkája ehhez a témakörhöz kötődik. A Fejezetek a magyarlengyel irodalmi kapcsolatok történetéből című könyvét alig egy esztendeje mutatta be az ÉS 22. száma," máris ,új" munkával jelentkezett. Műve a Modern filológiai füzetek sorozatban, az Akadémiai Kiadó gondozásában látott napvilágot. A lengyel irodalom Magyarországon lényegre törő előszava — néhol talán a szerző szándékától függetlenül is — számos megszívlelendő tanácsot fogalmaz meg a jövő kutatói számára. Másrészt szól mindazokhoz, akik hazánkban azzal törődnek, hogy mit és mikor, véletlenül-e, vagy tudatos kiadói politika eredményeként ismer meg a magyar olvasó. Csapláros professzor nem részrehajló: bár kutatásai „csak” a lengyel irodalom recepciójára szorítkoznak, nem felejti el megemlíteni, hogy a többi szláv nyelvű irodalom befogadása is késett a Kárpát-medencében. Az első két fejezet a barokk és a felvilágosodás lengyel irodalmának magyarországi sorsára tekint vissza. A XVII—XVIII. században közvetítő nyelvként nélkülözhetetlen volt a latin, annak ellenére, hogy mindkét ország felvilágosodott gondolkodói akár a nemzeti nyelvek használata mellett szálltak síkra. A lengyel romantika hazai ismeretét tárgyalva a szerző megállapítja, hogy a reformkortól kezdve ugrásszerűen megnőtt a Visztula menti írók iránti érdeklődés. E tendenciát a későbbiekben nemcsak a sokat emlegetett — de csak megszorításokkal igaz — történelmi sorsközösség erősítette, hanem olyan irányzatok lengyel és magyar talajon való kialakulása, amelyek mindkét nemzeti irodalom fejlődésében sokáig lényegesek, meghatározók voltak. Gondolhatunk itt az egykor sajátosan magyar jelenségnek kikiáltott népiességre. Irodalmainkat az a felismerés is közelebb hozta egymáshoz, hogy a népiesség Mickiewicz óta szerves alkotóeleme a lengyel literatúrának, és hol megerősödve, hol pozíciót vesztve, nagy hatással volt a későbbi nemzedékek művészi fejlődésére. Mi mással magyarázhatnánk például Reymont Parasztok című alkotásának sikerét a harmincas évek Magyarországán? Egy Nobeldíj önmagában kevés ahhoz, hogy kis hazánkban valaki ismertté, netán népszerűvé váljon. Irodalmi életünkben betöltött jelentős szerepe miatt Reymontnak és az Ifjú Lengyelország másik kiemelkedő képviselőjének, Zeromskinak a szerző a legterjedelmesebb, utolsó fejezetet szentelte. Tanulságos kép tárul elénk ezen alkotók műveinek befogadásáról történelmünk olyan sorsfordulóin, mint a két világháború, a Horthykorszak és az ötvenes évek, csakúgy, mint az első lengyelországi Nobel-díjas író, Sienkiewicz népszerűvé válását elősegítő körülményekről, illetve a gátló tényezőkről, amelyek politikai viták kereszttüzébe állították a Quo vadis szerzőjét. A lengyel irodalom felszabadulás utáni fogadtatásáról Csapláros professzor csak néhány szóban tesz említést, de természetesen nem feledkezik meg arról az „időközben felnőtt” nemzedékről, amely a legutóbbi évtizedekben vette kezébe a lengyel irodalom népszerűsítésének ügyét. Költők, műfordítók, irodalomtörténészek nevét olvashatjuk, olyanokét is, akik, mint Kerényi Grácia és Kovács Endre, a kézirat nyomdába kerülésekor még köztünk voltak. Csapláros István könyve újabb értékes adalékkal gazdagítja mindkét ország irodalomtudományát. Születésnapi ajándék is ez a mű, amellyel a szerző „lepte meg” magát. És bennünket: barátait, tanítványait , olvasóit. Nagy László Kálmán A Fekete Istvánemlékpályázat eredményhirdetése Július 10-én az írószövetség székházában Szentmihályi Szabó Péter (a bírálóbizottság nevében) átadta a Fekete István-emlékpályázat díjait. A Város és az Ember témakörben meghirdetett jeligés pályázat díjait az ajkai városi tanács és Fekete István özvegye adományozta, s első ízben 1980-ban ítélték oda. Az idén első díjat kapott Csorba Piroska (verseiért és Ezek a falak című novellájáért). Második díjat kapott Lőrincz L. László (A kutyabőr című novellájáért) és Ihász-Kovács Éva (verseiért). Harmadik díjat kapott Heitler László (Három cseréptöredék című önéletírásáért), Szikszai Károly (verseiért), valamint Konkoly-Thege Aladár (Madártávlat című novellájáért). Dicséretben részesült Farkasinszky Lajos A mező törvénye és Tóth Tibor A fejkendős nénike című írásáért. Pályázati eredmény A Magyar Népköztársaság Művészeti Állapja pályázatot hirdetett képzőművészeti alkotásokat értékesítő galériájának elnevezésére. (Élet és Irodalom, 1985. június 14.) A pályázatot Ilosvai Ferenc (Eger) és Mészáros Erzsébet (Salgótarján) nyerte, Qualitas Galéria elnevezéssel. BÉKÉSI GYULA: Megindult élet Mennyi pöttömnyi nyúl árok tarkállik a barka vesszején; mennyi eleven „uccu-tavasz”is indul a téli levend— árok, folyó és tenger felé — állig iszapos tuskó, nyálkás faág, másik falevél, újságpapír. — Énistenem! hát végre megértük, hogy földön-vizén új élet születése muzsikál itt. Ingem kigombolom, szétnyitom vállig; hadd barníts a fény, szél szíkesült mellem! Fellázadok most minden telek ellen, és minden halottakba belehallok minden zajlást; s mint csirás veremben a szalma, megindult életre hullok. (Sopron, 1945) Nagyapa két nagy szatyorral cammog. Meg-megroggyan a lába, hogy kátyúkon és huppanókon át visz az útja, de végső feszülésig, magát sose kímélve vonszol igat... Hogyan bírja végül is?! hisz a kenyere javát ő is megette már, és halálosan behódolt a szíve, tüdeje a végromlást szolgáló időnek. És ő is lassan, akárcsak a többi öreg igás, eloson valahová, honnan visszatérés már nincsen e Sártekére; de odaátról hogy intsen, jelezzen a élőknek, s fölöttünk vírrasszom legfőbb emberi rendeltetése ... S túl (így) a rosszán: tán ölbeveszi az Anyaég, vagy talán az sem ... ? A rossz termelés diagnózisa (Egy „nehézember” távozásakor, 1966-ban.) Szedi cókmókját és indul keserű szájjal a kijárat felé. — Egy remek emberrel megint kevesebb — csikorgom ... A vaskapunál meg int, aztán elnyeli az utcai forgatag. — Jól, ezt ugyan jól megcsinálták a minden hájjal megkentek, a munkáról a csak beszélgetők, a svadronőr, nagyhangú senkik (rongyrázó nők, férfiak)! — De hagyjuk ... ! — szól agyam józansága. Az emberek a műhelyben összenéznek. Sóhajt valaki. Majd üresjáratos mozdulatok, kalapácsütések játsszák meg itt a munkát, s megy minden a tegnapnak megfelelő, unott kényszerűséggel... Én is, dühömben elszabok valamit s dobom, akárcsak „uraink” a Munkást... ! BŰVÖS VÁSZON Színes olasz filmdráma írta: Gianfranco Mingozzi Lucia Drudi Demby Tommaso Chiaretti Fényképezte:Luigi Verga Zeneszerző: Nicola Piovani Rendezte:GIANFRANCO MINGOZZI Főszereplők: Massimo Ranieri Monica Guerritore Paolo Ricci Angelo és Tonino már évek óta róla Itália országútjait. Félreeső falvakban, apró tanyákon vetítik ősöreg filmjeiket. Szülőhelyük közelébe érve Angelo szeretne letelepedni, egzisztenciát teremteni. A valóság azonban, mellyel nap nap után szembekerülnek kegyetlenebb a filmnél. x-k Bemutató: július 18 1985. JÚLIUS 19.