Élet és Irodalom, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-02 / 1. szám - Bihari Sándor: Kivágott kép • vers (1. oldal) - Gáyor Tibor: Hajtásstruktúra • kép (1. oldal) - Oravecz Imre: Első hó (1. oldal)

Szabó György: Önképzőkör ♦ Hernádi Miklós: A korszerűség mint fétis Czsizel Endre: Brazil gének IRODALMI ES POLITIKAI HETILAP XXXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1987. JANUÁR 2. csuha van rajta, derekán cingulus­sal átkötve, tején tonzura. És esze­veszetten hányja-veti magát, ugra­bugrál, dobbant, tapsol, és közben olaszul énekel. Csípős izzadtságszag csapja meg az orrom, és érzem, hogy máris por van. Vissza hőkö­lök, mert abban a pillanatban fel­ismerem. Semmi kétség, ő az, a követhetetlen Evangélium-követő, az örökké rögtönző rendalapító, a romolhatatlan gyermek, az egyet­len boldog költő, Isten szeretett bohóca; a szegény kis emberke, aki a legszűkebb ösvényen, a sze­génység, szüzesség, szeretet, és az alázat ösvényén ment fel a menny­be. A ruházatából ítélve már a Pcr­­tiunculában lakhat, az erdei kunyhóban, de még előtte van a Monte Vernának, ahol a stigmá­kat kapta, mert kezén, lábán a sá­ron kívül még semmi. Tanácstalan vagyok Adjak életjolet magamról? Félek. Inkább meghúzom hát ma­gam, és várok. De mert sehogy sem akar vége szakadni a vad tombolásnak, összeszedem magam, és megszólalok. Atyám, suttogom. Atyám, kiáltom, mert ügyet sem vet rám. Köhögök a felvert portól, és közben arra gondolok, mi lesz, ha meghallják a szomszédok, és kihívják a rendőrséget? De megint nem hallja vagy úgy tesz, mintha nem hallaná. Csak járja szilaju.', elszántan, önfeledt, boldog mo­sollyal az arcán. Pontosan úgy, mint mikor még csak Francesco Bernardonénak hívták, és először perdült táncra szülővárosában, As­sisiiben, éppen az apja háza előtt, a San Giorgio táron, miikor vérző homlokkal, kő- és oitromhéjzápor és gúnykacajok közepette, mint el­ső és hű társának, Leo testvérnek mondta, Istennel való frigyre ke­lését ünnepelte, és az apja szégye­nében erőszakkal akarta bevoh­­szolni. Atyám, mondom megint, da most már ordítva. Ez megteszi a hatását. Kinyitja a szemét, és mint aki magához tér, abbahagyja vég­re. Mélységes csend lesz, csak a lihegését hallani. Atyám, nézz kö­rül, nézz rám! Látod, mi lett a világból és az ember fiából? Mél­tatlan vagyok mindenre. Mitévő legyek? Melyik az én ösvényem? Nem szól semmit, csak áll és hall­gat És néz rám még ép két sze­mével, gyengéden, megértőn mo­solyogva. Aztán legyint a kezével, és int, hogy menjek, táncoljak én is. Fel akarok állni, de nem en­gedelmeskedik a testem. Mintha le lennék szögezve. Keservesen eről­ködöm, kiver a verejték. Nem tu­dok kiszabadulni a fotelból, könny szökik a szemembe, á támladesz­kába vágom a könyököm Feléb­redek, és rájövök, hogy álmod­tam. Nem látok semmit, közben besötétedett. Felgyújtom a vil­lanyt. Nem értem, miért Van fel­dúlva a szőnyeg, és ki hagyta nyitva az erkélyajtót. Kibotorká­lok az erkélyre. Elállt a hóesés, holdvilágos este van. Lepillantok, tündöklő fehér az utca, friss láb- és keréknyomok. Lehet, hogy meg­marad a hó. Sehol senki, kihalt minden. Visszamegyek a szobába, becsukom az ajtót. összeszedem és elrendezem a papírlapokat. A papírkosárba dobom, amit össze­gyűrtem. Felveszem és el teszem a könyvet. Majd máskor próbálok írni róla. Ha majd megint egész nap itthon leszek. BIHARI SÁNDOR: Kivágott kép Mint akit egy gyerekkori képeskönyv tapoldalából ollóval kivágtak, , úgy estem ki a világból, mint akiről a dimenziók leszakadtak, ‘ - 1 és nem maradt köröttem, azaz a hiányom körül, semmi magyarázat. Nem tudtam a koponyámon a lyukakat, s hogy a kopaszságom is megőszült. Emberek, rátok hagytam a sorsom, mint a legjobb társamra a lovat. Hordtál nekem, mint a fecske, a szádban darabka időt, darabka világot, megfordítottad a történetet, és Eurüdiké kihozta Orpheuszt az alvilágból. Gondoltad-e, hogy fogok még verset írni, s mint a világban, lesz benne helyed és időd? Berepülik a gondolatok az idegeket. Mikor magyarázat kellett volna, hogy kedd után miért szerda jön. Gondoltad volna-e, hogy egyszer és újra verssoraimmal elődbe és utánad lépkedek. De csak gondold, gondoltad volna-e? Mozdulnak a mondatok . agyamban, és tenni kezdik a dolgukat, ahogy virradni kezd a verssor, s ahogy a végén bealkonyodik, és közben énekelni kezdenek belőlük, élni kezdenek ismét a dolgok. És nekem is levegő, hogy lélegzenek. ORAVECZ IMRE: Hétvége van. Él a ház körülöt­tem. Felettem porszívó búg, az alattam lévő, garázsban reszelnék valamit, tőlem jobbra mosógép rázkódik, balra húst vernek. Egye­dül vagyok a lakásban, ahol vala­ha meghitt családi életről álmo­doztam, ám a család szétesett, mi­előtt még az élet meghitté • vált volna. Ez meglátszik a lakáson is, •kopár, dísztelen, mint egy raktár. Hiányos a berendezés, semmi sincs igazán a helyén, gúnyt űzneik be­lőlem a félbemaradt, költséges át­alakítások. Egy nyűtt fotelban ülök a sarokban, térdemen alátét, az alátéten papírlapok, kezemben go­lyóstoll. A szőnyegen, a lábamnál egy alkalmi könyvjelzőkkel teli könyv. Nikosz Kazandzakisz Szent Ferenc-regénye magyarul, Isten szegénykéje a címe. Jó két esz­tendeje jelent meg. Részleteiben már akkor ismertem, avatott for­dítója, Lukácsi Huba jóvoltából, aki időről időre megajándékozott egy-egy éppen elkészült fejezettel. Mindjárt szerettem volna róla ír­ni. De túlságosan lefoglaltak egyéb teendőim. Aztán egy évig külföl­dön dolgoztam,, a könyv pedig itt­hon maradt. Most végre sort kerí­tettem rá, egyvégtében elolvas-Gáycr Tibor: Hajtásstruktúra tam, és írni akarok róla. Mert ha van regény, amelyről kell, érde­mes, akkor ez az. Nem csupán azért, mert jó, bővelkedik eré­nyekben. Jó regény van sok, ha nem is elegendő. Hanem azért, mert közvetve olyasmiről szól, amiről szólni talán egyedül érde­mes. Ez pedig az üdvösség útja, amely iránt senki se lehet közöm­bös. Még a nemhívő sem, legfel­jebb más szóval illeti, amit a szó jelöl, szótárába illőbbel. De alig­hanem ugyanazt érti rajta. Mon­dom, írni szeretnék erről a könyv­ről. Nem ismertetőt, persze, azzal már régen elkéstem. Meg külön­ben sem ismerem a már halott görög író életművét. Hanem vala­mi mást. Valami vallomásf élét ar­ról például, hogy mit jelent ne­kem Szent Ferenc működése és ta­nítása. Születése után több mint hétszazötven évvel meg egyálta­lán. De nem megy. Hiába erőlte­tem. Túl sok a mondandóm és képtelen vagyok rendbe szedm? Botrányosan személyesnek kellene lennem és szégyellem magam ki­adni? Vagy netán olyasmiről aka­rok beszélni, amiről csak hallgat­ni lehet? Nem tudom. Megint ösz­­szegyűröm a megkezdett lapot, és félredobom. Kinézek az üvegezett erkélyajtón. Nicsak, kint imént még egyhangú mozdulatlanság, most meg sűrű pelyhekben esik a hó. Az első ezen a té’.en. A kor­látdeszkák közén át már alig lá­tom az utcai járókelők fejét. De a cinkéket cseppet sem zavarja. Megint itt vannak, és szorgalma­san csipegetik, fogyasztják a ki­akasztott szalonnád arabot. Jó, hogy nem szórtam ki kenyérmorzsát i_s vagy magot. Csak belepné a hó. Elfordítom a tekintetem. Bent kel­lemes meleg van, mégis fázom, de inkább belülről. Korán keltem, ég a szemem. A fiamra gondolok, va­jon mit csinál most? Aztán Kali­forniára. Tavaly ilyenkor ott vol­tunk. Vajon, milyen most a San Raphael Vadon, ahol annyiszor táboroztunk? Beköszöntött már az esős évszak? Kint van még a Manzana pataknál lakókocsijával a mindentudó, kedves, öreg tennes­­see-i negyedrész-indián, Dave, aki mindig nekünk adta a magafogta pisztrángot? Hogy összebarátkozott vele a fiam kőzetgyűjtés közben. Folyton kérges kezét szorongatta. Kár, hogy végül nem látogatott meg bennünket Goletában. Rá hagytuk volna a macskánkat. Sze­gény Johnny-cat. Talán még min­dig vár bennünket az ablak előtti korláton, és néz befelé a lakásba. Mint rendesen, ha elmentünk va­lahova. Vagy beletörődött már, hogy nem jövünk többé, és a szomszédhoz szegődött, aki mindig tett ki neki ételt, mielőtt még be­fogadtuk. Lehet, hogy mégis ma­radnunk kellett volna? Milyen kü­lönös, hogy ismétlődnek a dolgok! Apám is így került vissza gyer­mekkorában a hazába. Akarata el­lenére elhozta az anyja, a nagy­anyám Kanadából. A nagy gazda­sági válság idején, férje, a nagy­apám elől menekülve. De ml ez? Hirtelen, mintegy varázsütésre, cingár lábú, elálló fülű, csúnya, alacsonytermetű, vékonydöngájú, torzonborz alak pattan a szoba Közepére. Agy onf öltözött bánná ARA: 7,50 H \ l^^i L ob jj^új^ ^ ^

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék