Élet és Irodalom, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 1. szám - Balogh Lajos: rajza • kép (1. oldal) - Óvári Miklós: Hétköznapi gondolatok ünnepek után • publicisztika (1. oldal) - Bella István: Nappal-szavak egy utcafához • vers (1. oldal)

I Népi diplomaták (riport) IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XXXIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1989. JANUÁR 6. Szabó György: Hátrálunk előre? Szántó Péter: Miért lépek ki a Nyilvánosság Klubból? Rákosi boldog volt (interjú) ÓVÁRI MIKLÓS: Hétköznapi gondolatok ünnepek után Ajánlom Asperján Györgynek, boldogabb új esztendőt kívánva Nem szeretem a hazugságot. Nemcsak erkölcsi vagy érzelmi okokból ítélem el, hanem mert el­lentétes a rációval. Hazugsággal nem lehet célt érni, rendszerint még rövid távon sem. Nem hiszem, hogy ha sokszor ismételnek egy hazugságot, az emberek előbb­­utóbb elfogadják. Nem hiszem, hogy Hitler pusztán hazugságokkal ért el átmeneti sikereket, a fasiz­mus mechanizmusa ennél sokkal bonyolultabb. A hazugság a primitív, rövidlá­tó emberek eszköze, s ha fegyver , kétélű kard, bumeráng. A hazug ember a népi tapasztalat szerint is hamar lelepleződik. Gondolkodó, előrelátó ember nem él a hazugság eszközével, mert nemcsak az erköl­csi normákra gondol, hanem hall­gat a józan ész tanácsára is. Tud­ja, hogy hazugságával sokkal na­gyobb kárt szenvedhet, mint amek­kora hasznot ideiglenesen remél­het. Nem szeretem magát a szót sem, szótáramban a legritkábban hasz­náltak közé tartozik. Nem szoktam hazugnak nevezni embereket, mert velük rendszerint nem az a fő ba­jom, hogy hazudnak. Nemcsak ösz­tönösen irtózom e szótól, hanem tudatosan is igyekszem elkerülni, mert elfedi a lényeget, nem te­remt tiszta helyzetet, hanem ködö­sít, nem megkülönböztet, hanem sok mindent egybemos. A karácsonyi szép szokásokra gondolva, nem tartom hazugnak a szülőket, akik gyermeküknek azt mondják, hogy Jézuska hozta a fe­nyőfát. Nem tartom hazugságnak a gyermekek nyiladozó fantáziáját. Világnézetük különbözteti meg a hívőket és az ateistákat, s nem az igazmondás, vagy a hazugság. Nem hazudik az orvos, aki eltitkolja be­tege elől, hogy rákos daganatot észlelt, bár álláspontja szerintem is vitatható. Nemcsak diákok blic­celnek, hanem olykor tanárok is. Nem a dolgozatjavítást elmulasztó tanár átlátszó hazugságával van gondom, hanem hivatástudatával. Bár ebben sem vagyok biztos, van­nak kiváló tanárok, akik utálják az úgynevezett felmérő dolgozato­kat, mert ezek nélkül is ismerik diákjaikat. Gyanítom, hogy igazuk van. Ezek persze apróságok. Vannak sokkal komolyabb dolgok is. Ráko­si hazudta az álmatlan éjszakákat, de nem ez volt a fő bűne. Hazug­sága egy bűnös koncepciónak nem oka, hanem következménye volt. A koncepciós pereket nem lehet egyetlen szóval — hazugság! — el­intézni. Más a lényeg, nagyobb a bűn. Azokban az években nem a hazudozást emelték politikává, ha­nem egy torz politika szükségsze­rű velejárója volt a hazugság. A felszabadulás után —•­ velem együtt — sokan hitték és mondták is, hogy a népi demokratikus rend­szer képes lesz rövid időn belül rendezni közös dolgainkat a Duna menti népekkel. Hazudtunk? Nem hiszem, tiszta szívből mondtuk, őszintén reméltük. Nem hazud­tunk, hanem ebben az ügyben, és sok másban is, illúzióink voltak, s ezért reményeinkben csalatkoz­tunk. Voltak tévedések, politikai hibák, rossz koncepciók, s volt egyszerű butaság és hanyagság is. Ki-ki vál­lalja ebből a reá eső részt. Ami rám jut belőle, azt vállalom, de csak azt. Nem hiszem, hogy vala­mennyien hazudtunk egymásnak reggel, délben, este, mint a vízfo­lyás. Nevezzünk mindent a maga ne­vén, mondta egyszer valaki, s ez nagy igazság. Sokféle emberi gyar­lóság van. Lehet valaki megszál­lott, törtető, kalandor, becsvágyó, erőszakos, a hatalom mániákusa, tudálékos, öntelt, gyanakvó, vagy bizalmaskodó. Lehet politikai anal­fabéta, bizonytalan, megalkuvó, tá­jékozatlan, sőt tudatlan is. Lehet naiv, fellegekben járó, könnyen be­folyásolható, érzékeny, netán ér­zelgős, jóindulatú zseni, de irányí­tásra, szervezésre alkalmatlan. Le­het ideges, kapkodó, de lehet las­sú és már-már bosszantóan nyu­godt. Persze, lehet notórius hazu­­dozó is, és még sok minden más. S a gyarlóságokon túl vannak tisz­tességes, lelkiismeretes, szorgal­mas, önzetlen, áldozatkész embe­rek, nem is kevesen, akik teszik dolgukat képességeik szerint. Kár volna ezt a sokszínűséget egyet­len jelzővel elszürkíteni. Gyermekek szoktak így vitat­kozni : Hazudsz! — Nem is igaz, te hazudsz ! — Nem én hazudok, hanem te! — És így tovább, mert még nem tanulták meg az érvelés tudományát. Nem akarom a kisebb-nagyobb hazugságokat mentegetni. Én utálom őket, de a ráció figyelmet­is­tet: nem sokat mondunk, ha vala­kiről vagy valamiről csak annyit állítunk, hogy hazug, vagy igaz. Ha azzal kezdjük, hogy hazugság minden, akkor nincs értelme a ku­tatásnak, a vizsgálatnak, nincs vita, érvelés, pedig ma minderre igencsak szükség van. Nem Asperján György karácso­nyi cikkével vitatkozom. Igazat mond, a Megváltó bennünk él. A megújulás, ha úgy tetszik, a meg­váltás, nem jöhet kívülről felülről. Nem lesz megújulás, vagy ha csak másokat noszogatunk és nem nézünk önmagunkba. Megértem Asperján Györgyöt. Az ember kerülhet olyan helyzet­be, hogy minden összeomlani lát­szik, csalódik a világban, fojtogat­ja a keserűség. Nem szoktam se káromkodni, se imádkozni, de megértem, ha valaki ilyen hely­zetben Istenhez fohászkodik vagy átkozódik, esetleg ostort ragad és végigvág mindenen, önmagát sem kímélve. Nem készültem Asperján Györgyből, s nem szándékozom megvédeni őt, mert nem szorul rá. Ismerem néhány írását, műsorát, felszólalását. Volt, ami tetszett, volt, ami nem, de sohasem érez­tem, hogy most a szemembe^ vagy a fülembe hazudik. Keserűségét szívem megérti, bár eszem tilta­kozik. Berzenkedésem egyik oka a múlt emléke. Volt időszak, amikor tisz­tességes emberek bevallották azt is, amit nem követtek el. Még az is előfordult, hogy egyesek végül még önmagukban is kételkedni kezdtek. Nem szeretném, ha szel­lemi életünkben bármilyen kis je­lenség is emlékeztetne erre a kor­ra. Nem kell vállalni idegen bűnö­ket. Éppen elég teher saját gyar­lóságainkkal megküzdeni. Egyetértek Asperján György ha­­­zugságellenes indulataival. Szép lenne hazugságmentes világban, országban élni. S ha ez ma még utópiának látszik is, törekedni rá akkor is kötelességünk. De tud­nunk kell: a hazugság hiánya még nem maga az igazság. Az igazság­hoz hosszú, fáradságos, gyötrel­­mes út vezet. Igazi bátorság ennek az útnak a vállalásához kell, mert az igazság felkutatása mindig ne­hezebb, mint kimondása és válla­lása. Karácsony a szeretet, a jó szán­dékú érzelmek ünnepe. Tiszteljük az érzelmet, mint egyik szülőn­ket. De tiszteljük a másikat is, az értelmet. Érzelmek, indulatok nélkül nem lennénk emberek, de merjük ki­mondani: az érzelmek olykor a reformok ellen hatnak, mert megszokás nagy úr, a változások­­ és a velük elkerülhetetlenül együttjáró terhek növelik a bi­zonytalanságot A valóságra, Törvényre és a szubjektív emberi a tényezőkre egyaránt figyelő érte­lem mindig reformpárti. Ha Kará­csony az érzelmeké volt, foganjon az új esztendő a ráció jegyében. Balogh Lajos rajza BELLA ISTVÁN: Nappal-szavak egy utcafához Csak nézem, hogy mak­ik az utcai S a lélek. Az embervakolat. Krisztus sebébe Tamás ujja: mélyed a falba egy-egy ki-tudja­­ki-húzta géppisztolysorozat. Negyvennégy? Negyvenöt? Ki múltja? 56-os ujjlenyomat? Nem tömbtatarozott házak. Se lelkek. Nincs jövő-belég a holnapra. Egy kisiskolásnak különórát tart a szemét esztétikából; azt magyarázza húgykígyó, emberi ürülék, kapualj fogatlan szája, milyen szép szép is a szép. Egy kuka tart bevezetést a köznapi filozófiába. Most ontják ki épp a belét. Nem a Holnap, a Másnap Kovácsa, két alkoholista kotorássza, vallatja kuka­velejét, kukabendőjét. Hátha! Hátha! De nincs üres üveg elég. Csak pár pakundekli, újság, száraz­kenyér az álombetét. Kiürült a holnap tárháza. És két forint mire elég. Ha idejöttél, itt maradsz. Arra telt annyi éven át, hogy megéld málladásodat, és elfelejts minden csodát. Most hugyozza össze magát fényes nappal az utcán a nap. Bambán inog. S maga alatt csurgó, csatolkzó patak csorog sárgán a napvilág, végigfolyik combja tövén, lábszárán, cipője hegyén, s fölhabzik az utca kövén. Csorog a csatornába a fény. Hát idejöttél. Sehova. De kérdezd meg legalább a fát, az utcafát. Napláng-e a kova? Visszakapja-e valaha szabad növése sudár­át? Nappali napjai sorát? Lesz-e hajtása, homloka, • lesz-e levele lombhona, ékesíti égkorona fölszabadítható fiát? És írd ki a falra válaszát, ha szól. S ha nem, legalább állj meg, és légy magad a fa. Gyökerezz át a köveken, s míg körötted ömlik a szenny, vér, sár, mocsok, nap, fénytelen, borítsd be emberlomb csillaga, gyökereiddel odalenn, csillaglomboddal odafenn ezt a nappali éjszakát.

Next