Élet és Irodalom, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 1. szám - Balogh Lajos: rajza • kép (1. oldal) - Óvári Miklós: Hétköznapi gondolatok ünnepek után • publicisztika (1. oldal) - Bella István: Nappal-szavak egy utcafához • vers (1. oldal)
I Népi diplomaták (riport) IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XXXIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1989. JANUÁR 6. Szabó György: Hátrálunk előre? Szántó Péter: Miért lépek ki a Nyilvánosság Klubból? Rákosi boldog volt (interjú) ÓVÁRI MIKLÓS: Hétköznapi gondolatok ünnepek után Ajánlom Asperján Györgynek, boldogabb új esztendőt kívánva Nem szeretem a hazugságot. Nemcsak erkölcsi vagy érzelmi okokból ítélem el, hanem mert ellentétes a rációval. Hazugsággal nem lehet célt érni, rendszerint még rövid távon sem. Nem hiszem, hogy ha sokszor ismételnek egy hazugságot, az emberek előbbutóbb elfogadják. Nem hiszem, hogy Hitler pusztán hazugságokkal ért el átmeneti sikereket, a fasizmus mechanizmusa ennél sokkal bonyolultabb. A hazugság a primitív, rövidlátó emberek eszköze, s ha fegyver , kétélű kard, bumeráng. A hazug ember a népi tapasztalat szerint is hamar lelepleződik. Gondolkodó, előrelátó ember nem él a hazugság eszközével, mert nemcsak az erkölcsi normákra gondol, hanem hallgat a józan ész tanácsára is. Tudja, hogy hazugságával sokkal nagyobb kárt szenvedhet, mint amekkora hasznot ideiglenesen remélhet. Nem szeretem magát a szót sem, szótáramban a legritkábban használtak közé tartozik. Nem szoktam hazugnak nevezni embereket, mert velük rendszerint nem az a fő bajom, hogy hazudnak. Nemcsak ösztönösen irtózom e szótól, hanem tudatosan is igyekszem elkerülni, mert elfedi a lényeget, nem teremt tiszta helyzetet, hanem ködösít, nem megkülönböztet, hanem sok mindent egybemos. A karácsonyi szép szokásokra gondolva, nem tartom hazugnak a szülőket, akik gyermeküknek azt mondják, hogy Jézuska hozta a fenyőfát. Nem tartom hazugságnak a gyermekek nyiladozó fantáziáját. Világnézetük különbözteti meg a hívőket és az ateistákat, s nem az igazmondás, vagy a hazugság. Nem hazudik az orvos, aki eltitkolja betege elől, hogy rákos daganatot észlelt, bár álláspontja szerintem is vitatható. Nemcsak diákok bliccelnek, hanem olykor tanárok is. Nem a dolgozatjavítást elmulasztó tanár átlátszó hazugságával van gondom, hanem hivatástudatával. Bár ebben sem vagyok biztos, vannak kiváló tanárok, akik utálják az úgynevezett felmérő dolgozatokat, mert ezek nélkül is ismerik diákjaikat. Gyanítom, hogy igazuk van. Ezek persze apróságok. Vannak sokkal komolyabb dolgok is. Rákosi hazudta az álmatlan éjszakákat, de nem ez volt a fő bűne. Hazugsága egy bűnös koncepciónak nem oka, hanem következménye volt. A koncepciós pereket nem lehet egyetlen szóval — hazugság! — elintézni. Más a lényeg, nagyobb a bűn. Azokban az években nem a hazudozást emelték politikává, hanem egy torz politika szükségszerű velejárója volt a hazugság. A felszabadulás után —• velem együtt — sokan hitték és mondták is, hogy a népi demokratikus rendszer képes lesz rövid időn belül rendezni közös dolgainkat a Duna menti népekkel. Hazudtunk? Nem hiszem, tiszta szívből mondtuk, őszintén reméltük. Nem hazudtunk, hanem ebben az ügyben, és sok másban is, illúzióink voltak, s ezért reményeinkben csalatkoztunk. Voltak tévedések, politikai hibák, rossz koncepciók, s volt egyszerű butaság és hanyagság is. Ki-ki vállalja ebből a reá eső részt. Ami rám jut belőle, azt vállalom, de csak azt. Nem hiszem, hogy valamennyien hazudtunk egymásnak reggel, délben, este, mint a vízfolyás. Nevezzünk mindent a maga nevén, mondta egyszer valaki, s ez nagy igazság. Sokféle emberi gyarlóság van. Lehet valaki megszállott, törtető, kalandor, becsvágyó, erőszakos, a hatalom mániákusa, tudálékos, öntelt, gyanakvó, vagy bizalmaskodó. Lehet politikai analfabéta, bizonytalan, megalkuvó, tájékozatlan, sőt tudatlan is. Lehet naiv, fellegekben járó, könnyen befolyásolható, érzékeny, netán érzelgős, jóindulatú zseni, de irányításra, szervezésre alkalmatlan. Lehet ideges, kapkodó, de lehet lassú és már-már bosszantóan nyugodt. Persze, lehet notórius hazudozó is, és még sok minden más. S a gyarlóságokon túl vannak tisztességes, lelkiismeretes, szorgalmas, önzetlen, áldozatkész emberek, nem is kevesen, akik teszik dolgukat képességeik szerint. Kár volna ezt a sokszínűséget egyetlen jelzővel elszürkíteni. Gyermekek szoktak így vitatkozni : Hazudsz! — Nem is igaz, te hazudsz ! — Nem én hazudok, hanem te! — És így tovább, mert még nem tanulták meg az érvelés tudományát. Nem akarom a kisebb-nagyobb hazugságokat mentegetni. Én utálom őket, de a ráció figyelmetistet: nem sokat mondunk, ha valakiről vagy valamiről csak annyit állítunk, hogy hazug, vagy igaz. Ha azzal kezdjük, hogy hazugság minden, akkor nincs értelme a kutatásnak, a vizsgálatnak, nincs vita, érvelés, pedig ma minderre igencsak szükség van. Nem Asperján György karácsonyi cikkével vitatkozom. Igazat mond, a Megváltó bennünk él. A megújulás, ha úgy tetszik, a megváltás, nem jöhet kívülről felülről. Nem lesz megújulás, vagy ha csak másokat noszogatunk és nem nézünk önmagunkba. Megértem Asperján Györgyöt. Az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden összeomlani látszik, csalódik a világban, fojtogatja a keserűség. Nem szoktam se káromkodni, se imádkozni, de megértem, ha valaki ilyen helyzetben Istenhez fohászkodik vagy átkozódik, esetleg ostort ragad és végigvág mindenen, önmagát sem kímélve. Nem készültem Asperján Györgyből, s nem szándékozom megvédeni őt, mert nem szorul rá. Ismerem néhány írását, műsorát, felszólalását. Volt, ami tetszett, volt, ami nem, de sohasem éreztem, hogy most a szemembe^ vagy a fülembe hazudik. Keserűségét szívem megérti, bár eszem tiltakozik. Berzenkedésem egyik oka a múlt emléke. Volt időszak, amikor tisztességes emberek bevallották azt is, amit nem követtek el. Még az is előfordult, hogy egyesek végül még önmagukban is kételkedni kezdtek. Nem szeretném, ha szellemi életünkben bármilyen kis jelenség is emlékeztetne erre a korra. Nem kell vállalni idegen bűnöket. Éppen elég teher saját gyarlóságainkkal megküzdeni. Egyetértek Asperján György hazugságellenes indulataival. Szép lenne hazugságmentes világban, országban élni. S ha ez ma még utópiának látszik is, törekedni rá akkor is kötelességünk. De tudnunk kell: a hazugság hiánya még nem maga az igazság. Az igazsághoz hosszú, fáradságos, gyötrelmes út vezet. Igazi bátorság ennek az útnak a vállalásához kell, mert az igazság felkutatása mindig nehezebb, mint kimondása és vállalása. Karácsony a szeretet, a jó szándékú érzelmek ünnepe. Tiszteljük az érzelmet, mint egyik szülőnket. De tiszteljük a másikat is, az értelmet. Érzelmek, indulatok nélkül nem lennénk emberek, de merjük kimondani: az érzelmek olykor a reformok ellen hatnak, mert megszokás nagy úr, a változások és a velük elkerülhetetlenül együttjáró terhek növelik a bizonytalanságot A valóságra, Törvényre és a szubjektív emberi a tényezőkre egyaránt figyelő értelem mindig reformpárti. Ha Karácsony az érzelmeké volt, foganjon az új esztendő a ráció jegyében. Balogh Lajos rajza BELLA ISTVÁN: Nappal-szavak egy utcafához Csak nézem, hogy makik az utcai S a lélek. Az embervakolat. Krisztus sebébe Tamás ujja: mélyed a falba egy-egy ki-tudjaki-húzta géppisztolysorozat. Negyvennégy? Negyvenöt? Ki múltja? 56-os ujjlenyomat? Nem tömbtatarozott házak. Se lelkek. Nincs jövő-belég a holnapra. Egy kisiskolásnak különórát tart a szemét esztétikából; azt magyarázza húgykígyó, emberi ürülék, kapualj fogatlan szája, milyen szép szép is a szép. Egy kuka tart bevezetést a köznapi filozófiába. Most ontják ki épp a belét. Nem a Holnap, a Másnap Kovácsa, két alkoholista kotorássza, vallatja kukavelejét, kukabendőjét. Hátha! Hátha! De nincs üres üveg elég. Csak pár pakundekli, újság, szárazkenyér az álombetét. Kiürült a holnap tárháza. És két forint mire elég. Ha idejöttél, itt maradsz. Arra telt annyi éven át, hogy megéld málladásodat, és elfelejts minden csodát. Most hugyozza össze magát fényes nappal az utcán a nap. Bambán inog. S maga alatt csurgó, csatolkzó patak csorog sárgán a napvilág, végigfolyik combja tövén, lábszárán, cipője hegyén, s fölhabzik az utca kövén. Csorog a csatornába a fény. Hát idejöttél. Sehova. De kérdezd meg legalább a fát, az utcafát. Napláng-e a kova? Visszakapja-e valaha szabad növése sudárát? Nappali napjai sorát? Lesz-e hajtása, homloka, • lesz-e levele lombhona, ékesíti égkorona fölszabadítható fiát? És írd ki a falra válaszát, ha szól. S ha nem, legalább állj meg, és légy magad a fa. Gyökerezz át a köveken, s míg körötted ömlik a szenny, vér, sár, mocsok, nap, fénytelen, borítsd be emberlomb csillaga, gyökereiddel odalenn, csillaglomboddal odafenn ezt a nappali éjszakát.