Élet és Irodalom, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-09 / 23. szám - Koltai Tamás: Lobotómia • színikritika • Mihail Bulgakov: Kutyaszív. Katona József Színház. Rendező: Gothár Péter (13. oldal) - Zöldi László: Kúrmagyar • filmkritika • Tanmesék a szexről. Rendező: Siklósi Szilveszter (13. oldal) - Adriano Spatola műve • kép (13. oldal) - Kovács Zoltán: Fityma- és tudatszűkület • videokritika (13. oldal)
Színház KOLTAI TAMAS; Mihail Bulgakov meglehetősen élesen látta a dolgokat. A Kutyaszív című kisregényben Filipp Filippovics Preobrazsenszkij professzor a rendelőjét érintő lakótércsökkentési határozat ellen tiltakozva egy fontos elvtársnak telefonál. A professzor derék polgári értelmiségi, aki a rendelőben akar rendelni, az ebédlőben ebédelni és a hálószobában hálni. A professzor pontosan tudja, hogy a lakótércsökkentés eszméjéhez végső soron több köze van a fontos elvtársnak, mint a forradalmi lakóbizottságnak, mégis az előbbihez fellebbez az utóbbival szemben. Bár természetes viszolygással viseltetik fontos elvtárs iránt, szoros személyes kapcsolatot tart vele. Fontos elvtárs ugyanis megvédi őt. A modellt 1925-ben írta le Bulgakov, de máig érvényes. Napjainkban is akad olyan polgári humanista professzor, aki első gesztusával fontos elvtársat hívja telefonon, még akkor is, ha már sem ő, sem fontos elvtárs nincs a helyén. Egy másik típus úgy szeretné megkapni fontos elvtárs kezéből polgári humanista professzorrá való kinevezését, hogy közben tüntetően hangoztatja: nem ismeri el a fontos elvtárs illetékességét. Csoda-e, ha összeomlás van minden vonalon? Bulgakov erre is megfelel. Szerinte az összeomlás akkor következik be, ha senki sem végzi rendesen a dolgát. Például, ha az emberek rendszeresen a vécékagyló mellé vizelnek, akkor a vécében bekövetkezik az összeomlás. „Következésképpen az összeomlás nem a klozetokban van, hanem a fejekben. Ezért amikor ezek a baritonok azt kiabálják, hogy »harcolj az összeomlás ellen« — akkor nevetnem kell... Ez azt jelenti, hogy mindegyikük saját maga ellen kell hogy harcoljon!” Hát valahogy így. A fejeket kellene kicserélni. Túlságosan beléjük ette magát az ideológiákban és az ideológiák kialakította létezéstechnikában, való gondolkodás. Még azok , is eszerint gondolkodnak, akik biztosak benne, hogy nem eszerint ma gondolkodnak. Lám, Preobrazsenszkij professzor, aki emberi hipofízist ültet át egy kivert kutya agyába, meg van győződve arról, hogy az így létrejött emberi egyed — egy primitív, agresszív, semmirekellő lumpen — átnevelhető, és „legalább valamennyire elfogadható tagjává válhat a szocialista társadalomnak” (Hetényi Zsuzsa fordítása). Föltételezése Bulgakov szerint éppoly naivitás, mint a bolsevik ideológiáé, amely ugyanezt a célt tűzte ki, de a professzorral ellentétben a meggyőzésnél lényegesen kíméletlenebb eszközökkel szándékozik elérni. Kutyából nem lesz szalonna, pontosabban a jó kutyából „szemét ember” lesz. A proletárdiktatúrát képviselő lakóbizottság és a sintérré avanzsált volt eb egymásra találását követően a professzor lakásán bekövetkezik az összeomlás. A főszereplőről kiderül, hogy „attól, mert beszél, még nem ember” — és a status quo csak újabb agyműtéttel állítható helyre. A Katona József Színház előadása szerint azon a téli napon rontottak el mindent, amikor a kikötőben eldördült a cirkáló ágyúja. Ezt a dohogásba foglalt kommentárt, amit a házvezetőnőt játszó Csomós Mari mormol minduntalan az orra alatt — jószerivel ennyi a szerepe —, a kisregény átdolgozórendezője, Gothár Péter írta hozzá Bulgakovhoz. Nem indokolatlanul. Ki lehet mondani: körülbelül erről van szó. A Kutyaszív a proletárdiktatúra pamfletje. Gothár ennek megfelelően a politikai szatírára teszi a hangsúlyt. Az alaptéma: a polgári otthon földúlása. A forradalmi lakóbizottság és a kutyalumpen egy szolid orvosi praxis és egy etikettszerű életforma hétköznapjait teszi tönkre. Csillogó műszerekkel teli vitrinek, nemes italok, kristálypoharak, szivarfüst melletti tudományos okoskodások és filozofálgatások világába tör be a nyers, brutális társadalmi változás. A rendező csokistáknak öltözteti a lakóbizottság tagjait, és lö Lobotómia üöldöző belügyeseket hoz a színpadra. A látvánnyal és az akusztikával megbillenti ugyan realitásérzékünket — Khell Zsolt díszletében, Szakács Györgyi jelmezeiben és Selmeczy György zenéjében egyaránt föllelhető valamelyes ironizált valószerűtlenség —, de a szemlélete nagyon is direkt, s ebben a polgári humanista értékek képviselőjeként beállított professzor egyértelműen mint áldozat jelenik meg. Bulgakovnál nem egészen erről van szó. Nála a professzor mint afféle agyátültető, aki beavatkozik az emberi tudatba, bizonyos értelemben maga is a történelmi vegykonyha szakácsa, vagy inkább „az új ember kovácsa”: homunkuluszt teremtő Faust, részint a tudósi-filozófusi, részint a sarlatáni, kókleri fajtából. Ez az árnyalat hiányzik Vajda László alakításából, miközben korábbi szerepeihez képest tagadhatatlanul jól áll neki a finom, választékos értelmiségi disztingvált modora. A rendezői felfogás a többi szereplő esetében is meghatározó, Balkay Géza huligánná átoperált beszélő kutyájától kezdve, Máté Gábor fanyar Bormental doktorán és Bertalan Ágnes szeles Zináján át, Újlaki Dénes típusházmesteréig, Hollósi Frigyes funkcióparódiájáig Végvári Tamás nőimitátorszámáig és Csonka Ibolya, Csányi János f. h., Csendes Olivér f. h., illetve Ternyák Zoltán lakóbizottsági kvartettjéig. Jó alakítások, drámai alakként mégis hiányérzetet keltenek Ha a reálszituáció még inkább eltolódna a bulgakovi utópikus fantasztikum irányába, elmúlna a hiányérzetünk, és kevésbé éreznénk, hogy a szakmailag igen színvonalas előadás a közvetlen politikai odamondogatás oltárán föláldozott egy pamfletet, amely „a szocialista társadalom elfogadható tagjává” való átalakítás bizarr kísérletéről szól. A kísérlet nemcsak a világ egyhatodán folyik (vagy folyt), tehát a „szocialista” jelzőt akár el is hagyhatjuk. A Ken Kesey regényéből készült Dale Wasserman-adaptáció, melyet Kakukkfészek címmel már többhelyütt bemutattak, egy olyan, közönségesen diliháznak nevezett intézményben játszódik, ahol mindenféle társadalmak elfogadható tagjaivá igyekeznek egyformásítani az embereket. A módszer ugyanaz, mint az előbbi esetben: meggyőző manipuláció vagy agyműtét. Mindkettő a gyöngéd barbár kedvesnővér, Miss Ratched hatáskörébe tartozik, a páciens állapotától függően. Ha kell, csoportterápiát, ha kell, lobotómiát alkalmaz: kioperáltat egy darabot a beteg agyából, aki ezáltal elveszíti a személyiségét, sőt emberi mivoltát is. Mint Kesey tiszta szívű, lázadó vagánya: McMurphy. Diktatórikus társadalmak nem tűrik az általuk normának tekintett életmintáktól való eltérést: a másságot, az ellentmondást, a kilógást a sorból. Az ilyen személyt deviánsnak minősítik, és „kivonják a forgalomból”. A politikai lobotómia gyakorlatát illetően az utóbbi időkig kellő tapasztalatra tettünk szert. Azt is megtanulhattuk, hogy csínján kell bánnunk a deviancia, illetve a normatíva fogalmával. Ami tegnap még deviáns tettnek és büntetendőnek minősült, mára követendő normává lett. S ki tudja, mit hoz a holnap? Addig pedig McMurphy szembeszegülésének és letaglózásának története változatlanul aktuális. A Bátki Mihály fordította darabot ezúttal a pécsi Nemzeti Színház mutatta be, a főiskolás létére máris igen kapós Balikó Tamás rendezésében. Ő játssza McMurphyt is, a tragikus autóbaleset áldozatául esett Sipos László helyett, (ősztől új gazdája lesz a szerepnek.) Az előadás szakszerű lebonyolítása nem kis teljesítmény, ha meggondoljuk, hogy a kezdő rendezőnek színészként önmagát is kívülről kellett látnia, ráadásul alkatilag távol áll McMurphytől. Kétségtelen, hogy ezt az előadást nem kell „kitalálni”, csak „megcsinálni” — azt viszont profi módon. Pécsett jól működik a színpad (díszlet: Horesnyi Balázs f. h., jelmez: Huros Annamária), és pontosan kimunkált gesztusrendszerrel dolgozik a „bentlakók” teljes csapata. A részletekben még akad javítanivaló, de máris van néhány pompás egyéni alakítás, például Ujváry Zoltáné (Harding) és Bánky Gáboré (Bibbit). Sólyom Katalin kérlelhetetlenül mosolygó Ratched nővérét látva nem szabadulhatunk annak tudatától, hogy az autark hatalmak bizonyos pozíciói hosszú távon rendíthetetlenek. Másfelől viszont a katarziselméletre épült darab gondoskodik róla, hogy Szalma Tamás erőt, biztonságot sugárzó Bromden „főnöke” a kitörés reményét ültesse el a nézőben. De ne feledjük: McMurphynek kioperálták az agyfüggelékét. Tehetetlen teste ott marad a színpadon, és arra figyelmeztet, hogy a fejekben lévő összeomlás megszüntetésére, amiről Bulgakov beszél, a követendő módszer semmi esetre sem a lobotómia. 1389. JÚNIUS 9. KOVÁCS ZOLTÁN: Fityma* és tudatszűkület A világ szex-kazettairodalma úgyszólván teljesen egységesnek tekinthető abban, hogy a képernyőn viszonylag gyorsan megjelenik a férfi és a nő, ezt követően pedig percek kérdése és megtörténik a hímtag bevezetése a hüvelybe. E klasszikusnak mondható megoldás alól tán a magyar az egyedüli kivétel, amelyiken ugyan szintén megjelenik a férfi, ámde a bevezetés lényege a hagyományoshoz képest eltérő: nem hímtagot vezet a hüvelybe, hanem a szexuálisan végzetesen elmaradott, bunkó, aberrált, a nemiség szempontjából kötelezően tahónak és brutálisnak tekintendő magyar nézőt vezeti be a filmkészítés alapgondolatába, az alkotói stáb művészi hitvallásába, elképzelések hátterébe, sőt, a nyilvánvalóan degenerált hazai néző hét és fél perces szexuálpszichológiai eszmefuttatást is hall még. Amikor aztán a hibátlan öltözékű, szép kiejtésű és szexuális szempontból nyilvánvalóan tökéletes egyed mindezzel végzett, nézőit, biztosítja a szexkazetta hogy nyugodtak lehetnek, az alkotók művükkel nem óhajtottak fölösleges szexuális izgalomkeltést. Ezzel át is adja a szót egy pszichológusnak és egy bőrgyógyásznak A folyamatos szexuális késztetéstől amúgy is tudatszűkült állapotban lévő hazai néző ezen a ponton reménykedni kezd, minthogy a pszichológus férfi, a bőrgyógyász meg nő, a kazetta pedig szex — hátha. De erről szó sincs. A szexuális felvilágosítástól már amúgy is bűntudattal telített hazai próbálkozóval a továbbiakban azt közlik, hogy aktus előtt mosakodjon meg. „A hajlatokat is! — hallani. — A fület és a nyakat” ■— erogén zónák! S itt, ezen a ponton végre föltűnik egy nő, ruhátlan, üde, kezében szappan, szivacs. A magyar szexkazettán tehát kiadós elméleti alapvetés után mindenekelőtt megmosdanak. „A fitymát húzzuk hátra, és szappannal mossuk meg a makkot is!” — bék ujjával az ég felé a pszichológus, a bőrgyógyásznő pedig a trichomonászról beszél, AIDS-ről, tripperről, fitymaszűkületről, szifiliszről. Miután egy felismerhetetlenségig elfekélyesedett péniszt bemutattak, a képernyőn végre elkezdődik az előjáték. A hazai szexirodalomnak generális alaptétele, hogy az előjáték pontos időtartamát nem lehet pontosan, másodpercre meghatározni (ez az aktusban részt vevők személyi szükségletének függvénye). Ez az alaptétel most újabbal bővül: a magyar szexkazetta nemcsak kerüli a szexuális izgalomkeltést, egyszersmind elveti a virtus ingerelte nemi kapcsolatot is, ez fölösleges érzelemkitöréseket eredményezhet. Hazai próbálkozó tehát mértéktartóan, hideg fejjel szexel, tartózkodik személyének túlzott hangsúlyozásától. Az ötvenkét perces magyar szexkazetta tizenkilencedik percében aztán megkezdődik maga az aktus. Variáció I. — olvasható a képen. „A férfi és nő oldalra fordulnak. A hímvessző így kevésbé tud behatolni, a férfi a melleket és a csiklót simogatja. Kényelmes pozíció a terheseknek ajánlott, de közép- és idős korban is kedvelt póz. Orgazmus után sokáig kényelmesen lehet feküdni.” Orvos, pszichológus és bőrgyógyásznő hajolnak a kicitáló pár fölé. A bölcsek. Értőn tekintenek az ágyra, mint valami laboratóriumi asztalra, hol egy hiba, hol egy javítanivaló, hol lehet segíteni, mit lehet tenni. Hogy jól menjen minden, passzoljanak a dolgok. Hogy a tízmilliós alultájékozatlan tömeg rájöjjön, mi miért történik. Az ember nézi ezt a szexkazettát, és végre-valahára érzi, lassacskán feloldódik, idővel pedig bizonnyal meg is szűnik majd az a lehetetlen állapot, amelyiket a folyamatos nemi késztetés idéz elő. Idővel épp olyan ciklikussá válhat szaporodási hajlama, mint az állatoké, föltéve, ha a kazettát, mindig ugyanabban az évszakban , tekinti meg s teszi ezt hosszabb időn keresztül. Erekciója visszatérő jelleggel csökken, ha pedig mégsem, elégségesnek látszik, ha kétszer egymás után megnézi a magyar szexkazettát, a Szex ABC-t. Nyugodt lesz, kiegyensúlyozott, és eszébe sem jut virtuskodni. Tartózkodik a nemi jegyek túlhangsúlyozásától. Igyekszik spórákkal ivarzani, majd utójátékot folytat a teljes fizikai és pszichés nyugalom eléréséig. Video Film ZÖLDI LÁSZLÓ: A Tanmesék a szexről című új magyar filmben van egy visszavisszatérő jelenetsor. A tanítónő, aki végre lakni szeretne, újra meg újra azt kérdi basáskodó főnökétől, hogy hajlandó-e aláírni munkahelyi hozzájárulást ötven ezer forintról, vágyai netovábbjáról. A nutriatenyésztéssel foglalkozó igazgató húzza-halasztja a döntést, a természetbeni áldozat reményében. A tanítónő természetesen érzékeli a helyzetet, mégsem alkuszik, holott különben a hét végén szívesen adja meg magát idegen férfiaknak, igaz, nyugatnémet márkáért. Az ellenszenves iskolafőnököt Rajhona Ádám jeleníti meg. Tudjuk róla, hogy Erdélyből települt át, kitűnő karakterszínész, különösen a groteszkben otthonos. Nemrégiben azt is megtudtuk róla, hogy munkahelyének pénztárosnőjével együtt Bécsbe távozott. Emigrált? Disszidált? Azt hiszem, egyre kevésbé van értelmük ezeknek a kifejezéseknek. Egyébként is óvakodnék az erőteljesebb állásfoglalástól, elvégre nem ismerjük a távozás érzelmi előzményeit. Sőt, a most bemutatott magyar filmvígjáték arról árulkodik, hogy jócskán megváltozott a hivatalos megítélés. Egy-két esztendeje talán még kiátkozták volna az érzelmi gondokkal küszködő jellem Kör magyar színészt, esetleg még frissiben elkészült filmjét is betiltották volna. Most csöndesen tudomásul vesszük, hogy szegényebbek lettünk egy tehetséggel. Remélem, azért nem esünk át a ló túlsó oldalára, bár nem volnék meglepődve, ha egy élelmes forgalmazó Rajhonasorozatot vetítene. Valószínűleg az imént érzékeltetett ideológiai engedékenység — áttörés? — a Tanmesék a szexről legfőbb értéke. Mert meglehetős lassúsággal csordogál a mese. A tanítónő fáradságos ágymunkával gyűjti össze a lakásra valót, a korrupt iskolaigazgató megszégyenül. A második történetben szintén a fiatalok lakáshelyzete kerül terítékre. A más betűtípussal szedett szavak szó szerint értendők. A lakásviszonyok kilátástalanságát ugyanis a szexuális nyomorúság jelképezi, Jancsó Nyika kamerája előtt és Mericske Zoltán zenéjére szinte egyfolytában elterülnek a közreműködő művészek. Eszenyi Enikő kedvesen-szomorúan sejteti, hogy mindenütt lehet szeretkezni, de leginkább a tanácsi hivatal hívogató bőrkanapéján. Sehol azonban egy kivillanó kebel, öl, csupán a selyemharisnya szálldos a csillárra és a kísérőzene keveredik nyögésekkel. A diákforma főszereplő, Rudolf Péter dürrög, mint egy fajdkakas; Kornis Mihály Körmagyar című darabjában frenetikusan csinálta ugyanezt. A filmbéli hatástalanság, persze, nem az ő hibája. A pályakezdő rendezőnek, Siklósi Szilveszternek ugyanis ritmusgondjai vannak, a nem egészen másfél órás film két rövid epizódja bizony hosszúnak rémlik. Elkélt volna a Dialóg Stúdióban dolgozók szigorúsága, meg kellett volna vágni az unalmaska tanmeséket. Talán az sem ártott volna, ha Szekér András forgatókönyvíró — a társszerző rendezővel együtt — harmadik történetet illeszt az alaphelyzethez. Hiszen a magyar fiatalok lakástalansága változatos, sokféle nyomorúságot lehet megfilmesíteni. A fogadtatást csak elképzelni tudom. Feltételezhető, hogy ilyenkor, nyár elején, vígjátékínséges időkben a hazai nézők mégiscsak hálásan tapasztalják majd, hogy valaki szórakoztatni akarja őket. A nyugati fogadtatás már könnyebben megjósolható; aligha veszik át a szemérmes, ritmustalan filmvállalkozást. Azok ugyanis, akik odaát drága mozijegyeket vásárolnal, nem értenék a konfliktust: a lakáshiányt. De mert a magyar filmesek feltűnően visszafogottan mutatják be a szerelmi kultúrát, átvételre számíthatnak a szocialista országokban. Gyanítom, az értelmezéssel sem lesz gond. I ll urna ni 'jj Ifl2f einív iaua Adriano Spatola rrüve