Élet és Irodalom, 1990. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-30 / 13. szám - Szalay Lajos: Fáradt költő • kép (5. oldal) - Tatár Sándor: Néma hangzavar • vers (5. oldal) - Firon András: AMICUS - vagy amit akartok (5. oldal)

FIRON ANDRÁS: AMICUS vagy amit akartok Az AMICUS kör (immár: egylet) elnöke és titkára — megfigyelőként — meghívást kapott a prágai Magyar Intézetbe, cseh, magyar, szlovák és szlovákiai magyar írók beszélgetésére „a közép-európai együttműködés lehetőségeiről és távlatairól”. Pártpolitikán túl (Az AMICUS, ha valaki nem tudná, egy gyorsvonat. A csehszlovák államvasutak indították és járatják Prága—Budapest—Prága között. Ő volt a méltatlanul kevéssé méltatott keresztapa is, azaz övé a két ország közti barátságra utaló eme figyelmes gesztus: Amicus. Az AMICUS Kör innen kölcsönözte nevét. Definíciója egyébként így hangzik: a szlovák és a cseh kultúra magyar lrátainak köre.) Lelkes bohemisták és szlovákisták alapították, azzal a több évtizedes meggyőződésükkel, hogy. a csehek, a magyarok és a szlovákok jó viszonya, összefogása nélkül nincs, nem létezhet közép-európai egység, s hogy e barátkozás útján az első és a második számú akadály a tájékozatlanság és a nacionalizmus; 2. az állami kapcsolatok sok esetben csak formálisak, tehát a hivatalos — akkor még állampárt és pártállam — nexusokon kívül és felül kell egy társadalminemzeti formáció az ismerkedés szolgálatára; 3. Mocsáry Lajos, Jászt Oszkár, Németh László szupernóva fényű, de szinte magányos izzása után végre szervezetten kell tenni valamit; 4. s mivel az ország külpolitikája, főleg pedig a szomszédokkal való viszony sorsa nem lehet a napi, pártpolitikai csatározás-taktikázás vetülete, ma már feltétlenül a politikai pártoktól független, az állandó kulturális értékeket kutató, ismerő, azokra építő „civilek” társadalmi mozgalma látszik e téren reményt keltőnek. Az AMICUS tagjainak jelentős része ismeri, beszéli a cseh vagy a szlovák nyelvet, tájékozott Csehországban és Szlovákiában, ahol jó barátaik vannak. Kulturális miszszióját az egylet erre építi. Rohamsisak? Mi sem természetesebb, mint hogy az ilyen prágai beszélgetésre hazai hangokkal eltelve indul az ember. E csaknem unisono dallam akkordjait most egyetlen napilap prágai tudósításaiból recitálom: „Újraéled a nacionalizmus Szlovákiában” — „A kisebbségeknek nem kedvező választási törvényt fogadott el a prágai parlament” — „Nacionalista tüntetés Pozsonyban” — „Magyarellenes hangulat a csehszlovák parlamentben is érezhető” — „Mégsem lesz politikai párt a CSEMADOK” — „A cseh kormányfő ... vízlépcsőügyben időt kért” — „A szlovák kormány válasza Szűrös Mátyás levelére” — stb. stb. Sistereg közben a rádió hírszolgálata is: felindult hangon beolvasott, összefüggéseiből kiszakított, idegborzoló, szenzációs — de aztán néhány óra múltán rendre-sorra kiegészített, helyesbített, vagy éppenséggel megcáfolt — információkkal szolgál „a koronaátváltási kurzust illető cseh követelésről”, „a magyarokra kötelező vízumkényszerről” ... Budapestről indulóban a Prágába meghívott magyar vendég mármár azon tűnődik, hogy az oroszlán barlangjába menet ugyan honnan szerezhetne magának rohamsisakot és páncélinget? Aztán, ehhez képest,az 504 tornyú városban több meglepetés éri. Az első mindjárt az, hogy tudósító kollégáit az — eddig páratlan — négyoldalú író-randevúnak a környékén sem találja. Pedig az eszmecserén akad egy-két szenzáció. Sőt, az előzmények után meglepetés is, például a beszélgetés hangneme, a gondolatok konszonanciája. A véleményekről a betű szerint hű jegyzőkönyv mind a két országban és mind a három nyelven hamarosan megjelenik. Teljes tudósításra itt amúgy ,nem futja, s a Prágában felszólaló magyarországi magyar írók nem veszik tán zokon, ha most, főleg az ottani társaiktól idézek. Az ő véleményüke ritkán jut el a magyar olvasóhoz. Érdekes, hogy a hazaiak közül legtöbben az eléggé komplikált belpolitika, s azon belül nyíltan a szlovák-cseh viszony szemüvegén vizsgálták a témát. Valamivel kevesebben Közép-Európa és a nacionalizmus viszonylatát taglalták. Konkrét közép-európai ügyet két író — egy hazai és egy szlovákiai magyar — tett szóvá. A Soros-féle Pozsonyba tervezett Közép-Európa Egyetem megalapításáról beszéltek, amely akár ott lesz, akár Bécsben, genezisében objektív adalékkal szolgálhatna a napilap-olvasóknak a szlovák dilemmáról. Az igazság kedvéért? Az alaphangot Rudolf Chmel, az ismert író, a Csehszlovák írószövetség elnöke intonálta, s ez a hang szokatlanul nyílt és — közép-európai gondolat ide vagy oda — nemzeti töltésű volt. Nemzeti, de nem ellenséges. Megnyitójában azonnal ívet vont a nemzeti és a közép-európai látószög között. Elvont filozofálás helyett a megfogható csehszlovák képletből hozott illusztrációt. A cseh Pan Patocka profeszszort idézte (akinek bölcselete, szerepe a mi Bibó Istvánunkra emlékeztet): „Szükségünk van a szlovákokra azért, hogy megtudjuk magunkról az igazságot” — mondta s udvariasan hozzátette, hogy minden közép-európaira szükség van, ha egymásról az igazságot tudni akarjuk. Vékony jégen A belpolitikát érintve egy cseh, három szlovák és egy szlovákiai magyar író hozta szóba a nemzeti és a nemzetek fölötti problematika kényszerű, napi determináltságát. Ondrej Neff cseh író megemlítette: az elmúlt húsz év ritka eredménye, hogy Csehországban semmi komolyabb szlovákellenesség nem született, holott Csehszlovákia két leggyűlöltebb figurája, Husák és Bilak szlovák volt. Viszont a csehek keveset törődtek azzal, hogy mi van Szlovákiában. És most nem ismerjük az ottani ügyeket. Kérdéssel fejezném be tehát: mi az igaz abban, hogy Václav Havel ott csupán tréfa tárgya? Lubomír Feldek szlovák költő a gyakorlatból indult ki. — Elvünk a nemzeti visszafogottság. A tolerancia, az európaiság, a szeparatizmussal szemben. De a gyakorlat más. Toleranciával csak elveszítjük a rokonszenvet. A választás előtt nem engedhetjük meg ezt magunknak Vékony jégen megyünk együtt a magyar értelmiséggel, óvatosan, hogy be ne szakadjon. A szintén szlovák Peter Zajac elvi oldaláról nézte a szűkebb pátriájának gondjait. — Az már jó dolog, ha az elnökön lehet tréfálkozni. De a demokrácia nem oly erős, hogy a szlovák nemzet tréfálkozhatna. Havel elnök népszerű nálunk, s ha van ellenhang, az elenyésző. Ám e marginális jelenségek túl nagy publicitást kapnak... A szlovákiai társadalom pillanatnyi problémája az, hogy sikerül-e a mai helyzetben a szlovák identitásnak egy nemzetidemokratikus formáját megteremteni? Az identitáskeresés 1848-ban, 1939-ben, 1948-ban ugyanis mindig totalitárius, vagy konzervatív európai megoldáshoz vezetett. Ezért hat ma a tudati üledék: a konzervatív erőkkel kell összefogni. Most először azonban összeköthetnénk a demokratikus és a nemzeti programot a kedvező külső körülményekkel. Vajon fel tudjuk-e cserélni a nemzeti-konzervatív modellt nemzeti demokratikussal? S a szlovákiai kisebbségi probléma? Az nem az elnyomatásban rejlik, mert a magyar nemzetiségnek annyi joga van nálunk, amire Európában alig van példa másutt. De e jogot állandóan ki kell erőszakolniok. És a szlovákok e jogot nem tartják természetesnek. Grendel Lajos, a nacionalizmus elmérgesedésének veszélyére figyelmeztetett. — Kényes a helyzet — mondotta. — A nemzeti kérdésben liberális polgárhoz méltóan kell állást foglalnunk. Csakhogy a szlovák sajtóban erős a nemzeti hang a magyarok ellen (ámbár ez a kisebbség hangja), viszont egy új magyar kezdeményezés jelentkezik, amely nem polgári-jogi alapra, hanem nemzeti alapra helyezkedik, így pedig egymást erősítő nemzeti ellentét eszkalációja kezdődhet és a nagy történelmi lehetőség elúszhat. Kellünk-e Európában? Hazai perpatvaraik nyomán kemény szavakat kapott a nacionalizmus. Ivan Klíma cseh író: — Konrad Györggyel együtt voltam tavaly egy szimpóziumon. Arról vitáztunk, hogy mi az a Közép-Európa?... Egyelőre ennyi a tény: az országok egy csoportjának közös élménye van a sztálinizmus idejéből, amely több évtizeddel vetett vissza bennünket. Ez az élmény azonban viszszahozta az évszázad elejének nacionalizmusát is. A totális rendszerben volt ennek pozitív szerepe is. Most már nincs. Magyar barátaink említik gondjukat. Valóban, kisebbséginek lenni mindig nehéz, kiváltképp, ha az államok elszigeteltek. A nemzetiségi kérdést tökéletesen csak az európai integráció oldhatja meg. Az, ha a határokat minimalizáljuk. A kultúra itt sokat tehet, hiszen e térségben alig ismerjük egymást. Josef Nesvadka cseh író meglepetését fejezte ki, hogy a nacionalizmus mekkora probléma. — Tizenöt-húsz évvel vagyunk elmaradva a kibernetikában és a nacionalizmussal foglalkozunk! Erre megoldást kell találni. Eda Kriseová cseh írónő szerint is a nacionalizmus az akadály Európa új történelme előtt. De ma már nyíltan szólhatunk arról, hogy nem kommunista, hanem objektív történelemírást akarunk. A nacionalizmus elsősorban a szegény, a műveletlen és a komplexusos emberek élménye. — Nem tudom, hogy van ez Magyarországon — mondta —, de első a tájékozottság. Az írók előtt ne legyen tabu. Pavel Janoutek morva születésű író szintén szűkebb hazájával példálózott a nacionalizmus ellen amely irracionális és abszurd. Genetikailag alaptalan. Bizonyíthatatlan axiómákra épül, s axiómákon alapuló történelmi tudatra. De — kérdezte — micsoda közös történelemfelfogás lehet a magyar vagy a szlovák, illetve a német és a cseh szemlélet között? IV. Károly például a csehek szerint erős, építő ember volt, a németek szerint gyenge, periférikus uralkodó. Ma nem lehetne megírni Közép-Európa közös történelmét úgy, hogy bele ne ütközne valamelyik nemzet érzéseibe. A totális rendszer egyszerűen likvidálta a problémát. Ám a deformált történelemkönyvön felnőtt nemzedék mit tud most kezdeni? Néhány politikus a nacionalizmussal szerez most magának népszerűséget. A magyar, a szlovák, a cseh, a valóci, a cigány nacionalizmus nőni fog. Mit tegyen az értelmiségi? A nacionalizmust általában nem oldhatjuk meg. Mondjon le róla a másik? Ez nem megy. Küzdjünk tehát a saját nacionalizmusunk ellen. Pavel Verner is szkeptikusan szólt a közép-európai kooperáció kísérletéről, mert a nagyhatalmak között mindig az outsider szerepét játsszuk majd, de az értelmiség szerepe az lehetne, hogy az államalkotási kölcsönösség jegyében egységre jussunk. Ha volna konkrét elképzelés a Konrádféle közös könyvkiadásra, azt támogatni kell. Ladislav Ballek szlovák író felemlítette: a pozsonyi ellenzék Prágához igazította lépését, de közben nem tudott a szlovák sajátosságokra ügyelni, s ezt kihasználták némely csoportok, pártok. Tudatosítsuk — mondta —, hogy amíg nem rendezzük a három nemzet közötti viszonyt, addig nem térhetünk vissza Európába. Addig nem kellünk ott. Szigeti László szlovákiai magyar író hozta szóba a Soros-javaslat ügyét. Elmondta: Soros György ígéretet tett, hogy 15 millió dollárral támogatja a pozsonyi Közép-Európa Egyetem megalapítását és ígéretet kapott a szlovák parlament elnökétől, hogy e célra megkapják a Várhegy nyugati nyúlványán emelt új épületüket. Igaz, azóta a szlovák lapok az épület átadása ellen írnak, Soros pedig nem akar konfrontációt. Amerikai tanácsadói egyenesen úgy vélik, hogy itt, ezzel az egyetemmel éppenséggel a nacionalista tendenciát erősítenék. Ellenzik tehát. A gondolat azonban él még. Két szlovák parlamenti képviselő szót emelni készül a csehszlovák (szövetségi) parlamentben, az épület átadásáért. Ha szavuk eredménytelen maradna, a közép-európai egyetem valószínűleg Bécsbe kerülne .. A szlovák nemzeti büszkeség óriás próbája lesz ez. Nagyszótár és archívum Hazajövet a budapesti vendég eltöpreng a prágai eszmecserén: mit hozott a kultúra közös konyhájára? Miközben mi szent hevületünkben türelmetlenül toporgunk, amíg az ajtón dörömböl az élet, ennyit csupán? Igaz közhelyeket és bátortalan tapogatózást? Ne ítéljünk túl gyorsan. El ne feledjük például, bár senki nem írt róla, hogy — ezerszáz év szomszédság után! — csupán most jelent meg az első (!) magyar-cseh nagyszótár. Miért ne létezne hát a kölcsönös, totális tájékozatlanság? Miért ne hiányozna a sorsközösség tudata? Mitől változna meg a háromféleképpen eltérő magyar-csehszlovák történelmi szemlélet? És a kölcsönös beidegződés, amely a múlt századból ered? A csehek és a szlovákok Uhersko-színdrómája, s ami ugyanúgy tökéletesen félrevezető állandó „csehezésünk”? Honnan ismernénk az irántunk tanúsított „cseh közöny” speciális hátterét, s a szlovák félelmi „truccreakció” történelmi gyökerét? Ha tudunk róla, mindez felfogható és kalkulálható. De az nem, hogy a hazaérkező magyar bekapcsolja a tévét, s máris idegtépő tudósítást láthall a titokban a magyar határra épített muhi-mohovcei atomerőműről. Az évszázados rossz beidegződés — pláne ilyen százhúsz év után — nem oldható fel egy-kettőre. De azt egy szerkesztőségnek tudnia kellene, hogy a muhi-mohovcei atomerőmű tervéről, majd építéséről a budapesti csehszlovák követség bulletinja már a 80-as évek második felében hírt és leírást adott, amit annak nyomán több magyar újság publikált. Ennek „kiderítéséhez” csupán néhány percnyi kutatás kell az archívumban. Meg egy kis lelkiismeret, a jövő évtizedek és évszázadok iránt. 1939. MÁRCIUS 30. Szalay Lajos: Füredt költő TATÁR SÁNDOR: mert ami abból készül, fészek („remény”), koromra válhat Néma hangzavar Ha a kufárokkal nem lehet bírni, át kell helyezni a templomot. Ha lenne fogcsikorgatás még, fog közt kiszűrt káromkodás — találgathatná még az elme: ki óvatos s kik ostobák De túl hangos a légkör itten : óriás zsibVásárosnamény a többi közt se gyékényen, se ponyván nem mulat jól a költemény A hazugság osztagból jobbán nem lopni szálat, Nem tudni hát, hogy mit fojt sörbe a foghíján át füstölő magyar — egy vesztett meccs vagy párszáz mártír-e neki a szomorúbb ravatal Ilyenkor bármi, ami zöldell, egy fürt virág, egy pókfonál, biztosabb, mint eszmékből bármi bunker vagy vasból való szó, mely korrodál A költészet mérlegelés csak, a „mi volna, ha ..az, amit feledve-emlékezve körbesompolyg Ne játszd ki egymás ellen fajait A Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány pályázatai A Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány, amelyet 1989-ben hozott létre a Rákóczi Szövetség (A Csehszlovákiai Magyar Kultúra Baráti Köre) elsőként a következő öt témában írt ki pályázatot: — A csehszlovákiai magyarság történetéről, sorsáról szóló tudományos munkák elkészítéséhez ösztöndíjra (határidő: április 15.); — Az ottani kultúrát, tudományt reprezentáló értékes könyvek, folyóiratszámok kiadásának elősegítésére (határidő : április 15.); — Az odaáti diákság számára helytörténeti, honismereti dolgozatok megírására (határidő: ősz); — Szakmai, kulturális, honismereti táborok, tapasztalatcserék megrendezésére (határidő: június 1.); — A szlovákok és a csehek, illetve a magyarok kulturális, tudományos kapcsolatainak erősítését szolgáló kezdeményezések támogatására (határidő: április 15.). A felsorolt pályázatok díjazására mintegy 800 000 forint szolgál. A pályázati díjak odaítéléséről, szakértők segítségével az alapítvány kuratóriuma dönt, amelynek elnöke Zöld Ferenc; tagjai: Csík Ibolya, Kiss Gy. Csaba, B. Kiss Tamás (titkár), Molnár Imre és Vásárhelyi Judit. A részletes feltételekről a kuratórium titkárságán, a Közgazdasági Egyetemen (Budapest, Dimitrov tér 8. 1028), a 113-6855/291. telefonszámon lehet érdeklődni. Az alapítvány, amelyhez eddig 39 magánszemély és 4 vállalat csatlakozott, nyitott, számlaszáma 222-66662-30342 (MH Széchenyi István Igazgatósága 3. számú fiók, 1077 Budapest, Wesselényi u. 61.). Várjuk a további csatlakozókat.