Élet és Irodalom, 1991. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-11 / 41. szám - Gergely Ágnes: Messzi ország • vers (1. oldal) - Szemethy Imre: rajzai • kép (1. oldal) - Váncsa István: Ebszőlő (1. oldal)
XXXV. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Gosztonyi Péter: Találkozásaim Háy Gyulával , szerintem az emberiség legbarbárabb korát éljük” (interjú) 4 Csalog Zsolt: Dubrovnik GERGELY ÁGNES: Messzi ország Csordás Gábornak és Békés Pálnak Futni, mint a szarvas, magasba rogyva —elfutni. Nem megoldás, de időnyerés. Aki időt nyer, nem nyer életet, csak levegőt. Friss levegőt, gáttalan érhálózatot. A szabadság olyannak láttatja a múltat, mint a koronaékszer. Fenségesnek, szennyeződés alatt is párás-csillogónak, egyszerinek. Messzi ország, mennyország. Ott fenyvesillatú a jég, akkor is, ha már nincsenek fenyvesek. Csak szállodanévben. (Hotel Fenyves.) És a fenyők közt a szarvasokat rég lelődözték, és elkeresztelték. (Vadállomány.) S a folyókból a tavakból a halakat (halállomány) felszínre puffasztották, s az olajszínű vízpartokon nagy fegyvertény a fűnyírás. Párás-csillogó ékszerország, kőország, Európa kavicsméretű országa, polgáraidat szarvasként magasba fogyasztod, magaddal ütöd, kővel eteted. Homályos szemmel visszasíró fiaidat pattogva, szaggatott lélegzettel üdvözlöd, átöleled, mielőtt egyszer megint fölfricskázod őket, és porodba tapadó balekjaidat elseprűzöd, mint megbámult fenyőtűmaradékot. Jaj, kőország, kobaltország, mit teszel fiaiddal, mit teszel lányaiddal. Csilloghatsz, elkékült kicsi ország, fényed átoperálhatatlan, mint a könny, a tenger, a tehetség, omlania kell, másképp hiábavaló. Mozdulatlan kis ország, sértettségbe kékült vad felségterület — fölrogyni innét éppoly vigasztalan, mint leszállni itt a porba. Telepesnek volna jó lenni, még egyszer. Honosnak, őshonosnak. Olyannak, ki természetes-vak mozdulattal jár a fölperzselt, de perzseletlen múltú hegyeken, hasadékon, sík vidéken. Hármasfolyón Keletre, tavon Nyugatra néz, ha lomha gályán indul el, ha hontalan japánt holdra gondol, ha Bolzanótól Nápolyig, New Yorkig fut, ha nem tud mást, csak futni, mint a szarvas, magasba rogyva, magába rogyva, porba rogyva, felöklendve és átkozódva. Kobaltország! Kőboltozat, Szigliget, 1991. szeptember 27. Szemethy Imre rajzai 1991. OKTÓBER 11. VANCSA ISTVÁN: EBSZŐLŐ Az ebszőlő, más néven édes keserű csucsor a burgonyás élés családjába tartozó, nyirkos helyeken, árokparton, füzesekbenélő, felkapaszkodó szárú cserje. Termése elliptikus alakú, körülbelül egy centiméternyi hosszú, piros, sok magvú bogyó. Drogja szolarin-glikozidát, glikoalkaloidákat, szaponint, kolint és egyebeket tartalmaz, felszívódva erős hasmenést, izomgörcsöt, idegrendszeribénulást, majd halált okoz. A népi gyógyászatban nyugtatónak, lázcsillapítónak, reuma és ízületi bántalmak, hólyaghurut, hideglelés ellen, továbbá demográfiai problémák (túlnépesedés) megelőzésére használták. Ha nem használták volna, akkor a japánok vélhetőleg tőlünk követelnék viszsza a Kuril-szigeteket, továbbá vérző szívvel nézhetnénk, ahogy a baszkok, az írek, sőt, a kudok is ki akarnak szakadni a magyar nemzettestből. Egyébiránt az ebszőlő manapság is gyógyszeralapanyag, hormonzavarok elleni készítményeket állítanak belőle elő, maga a növény azonban kiskereskedelmi forgalomba általában nem kerül. Csak mostanában lehetett kapni némely élelmiszer-, gyógynövény- és hasonló üzletekben, még Meinlnél is, de egy idő után a KERMI az árusítást betiltotta, holott a göngyölegre rá volt írva szép szabályosan, hogy Ebszőlőszár (Solanum dulcamara L.), s a zacskóban nem valamiféle hamisítvány vagy utánzat volt, hanem igazi, tőről metszett, kifogástalan minőségű, príma ebszőlő. Vitték, mint a cukrot. Ki a fene vesz, manapság ebszőlőt? A kérdés már csak azért is jogos, mert ugyebár dekonjunktúra van, pénz nincs, rohad minden a raktárakban, nem fogy a hentesáru, a tejtermék, senki se vásárol félautomata baromakopasztó gépet, ribizikedugványt, szimatszatyrot gázálarccal, tenorszaxofont, növendék ezüstrókát, NDK-modellgipszet, káposztagyárut.. De az ebszőlő, az megy. Átvesz belőle az ABC hetvenöt csomaggal, tizenöt elkél az első napon. Jön a háziasszony, leemel a polcról egy zacskót, szemüvegét olvasáshoz igazítja, ebszőlő, ilyen se volt a kommunisták alatt, két csomagot a kosárba, jó lesz majd szegény apjukomnak, ebszőlőteát fog kapni, sörre most már úgysem telik. Az ebszőlő olcsó, az ebszőlő „természetes anyag”, az , ebszőlő — a vak is látja — gyógynövény. Veszünk belőle. Nyugaton az emberek egészségesen élnek, bioélelmiszereiket fogyasztanak, gyógynövényeikkel kúrálják magukat, sose halnak meg. Csak tessék megnézni egy német áruházat, amilyen foghagymakapszula meg amolyan halolaj, százféle müzli, ginzeng pempő, fityfene, továbbá bioalma, benne kövér biokukac. Legalábbis így látjuk egy budapesti ABC polcai mellől, kezünkben két zacskó ebszőlő, döbbenetes ütemű polgárosodásunk szimbóluma, bár egye fene, viszünk hármat, sokáig akarunk élni, ha beledöglünk, akkor is. Lelkünk mélyén, persze, tudjuk, hogy ez is egy jókora marhaság. Valahol mindegyik kultúra agyalágyult a maga módján, az, amelyik épphogy mögöttünk maradt, százszázalékosan oligofrén volt, nyomai bennünk és a fiainkban, most pedig szépen nyugatnak fordulunk, felszippantjuk a polgári társadalmak összes kretenizmusát is, amihez csak hozzáférünk, lesz itt akkora szintézis, hogy csak úgy virít. Mindazonáltal most magunk hülyítjük magunkat, alulról építkezve, öntevékenyen és nem elhanyagolható céltudatossággal. Ebszőlőt vásárlunk tehát, mert sokáig akarunk élni — mondtuk az imént. Most pontosítsuk. Sokáig élni a németek, dánok, amerikaiak, meg a hasonlók szeretnének. A magyar ember túlélni akar. A magyar ember tudniillik vérszemet kapott. Sohase hitte volna, hogy túl fogja élni azokat, biztos volt benne, hogy örökre olyan marad az egész, amilyen, vagy ha mégis megváltozik, addigra a homo sapiensnek hat pár végtagja lesz, szívókorongokkal ellátva, és spórákkal fog szaporodni. Aztán mégiscsak szétesett az egész, jöttek ezek, akik állandóan azokat simselik, és közben olyan fennkölt és sértődött képeket vágnak, mintha övék volna az egész Mennyország, és az Úristen már háromhavi lakbérrel tartozna nekik. Közben egyre gyanúsabb, hogy ezek tulajdonképpen azok, vagy azokból lettek ezek, vagy a jó ég tudja, hogy van ez az egész, mindenesetre könnyen meglehet, hogy azok valójában nincsenek is olyan nagyon túlélve. A feladat világos: túl kell élni ezeket is. Nem biztos, hogy könynyű lesz, kezdenek nagyon berendezkedni, papucs, fogkefe, kispárna, aranyér elleni kenőcs, már minden ott van. Nézi az ember ezt a fene nagy fészekrakást, és ijedtében liternyit kortyol az ebszőlőteából, ez, mint mondjuk, sajnos mérgező, egy kis görcsöcske, hascsikarás, miegyéb, aztán hipp-hopp, már ott is vagyunk az Örökkévaló jobbján. A pech az egészben az, hogy közben azok már rég rájöttek, hogy a lelküket mindig is az istenfélelem hatotta át, visszatértek csaknem valamennyien az Anyaszentegyház kebelére, azaz megtaláltattak a juhok, amelyek elvesztek vala, s ugyebár „ ... nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilenczvenkilencz igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre”. Más szóval tele lesz a mennyország elvtársakkal, és ott is ők lesznek a janik. Aztán kezdődik minden elölről. ÁRA: 24 π