Élet és Irodalom, 1992. július-december (36. évfolyam, 27-53. szám)

1992-07-03 / 27. szám - Bohár András: • könyvkritika | Ex libris • Schmitt Jenő: Művészet, etikai élet szerelem (Hatágú Síp Alapítvány, Bp., 1992.) | Umberto Eco: A Foucault-inga (Európa Könyvkiadó, Bp., 1992.) | Umberto Eco: Az új középkor (Európa Könyvkiadó, Bp., 1992.) | Claude Maillard-Tibor Papp: Icónes (Magyar Műhely, D'Atalier, Páris-Bp., 1992.) (11. oldal) - Karátson Gábor: rajza • kép (11. oldal)

X LIBRIS BOHÁR ANDRÁS Schmitt Jenő: Művészet, etikai élet szerelem Az 1851-ben Znaimban (Csehszlovákia) született Schmitt Jenő Henrik a század­elő magyarországi anarchista-szocialista mozgalmainak egyik vezéralakja. S mindezek mellett azon kevesek közé tar­tozott, akik jelentős egyedi bölcseleti tel­jesítmények felmutatására voltak képe­sek. A materialista, szenzualista gondolko­dásmód egyoldalúságainak feloldását egy intuitív irányba elmozduló gnosztikus tan kimunkálásában kereste. Jelen köte­tet Migray József — aki kor- és eszme­társa is volt — bevezető, elemző tanul­mánya helyezi el az akkori szellemi ál­lapotok közé. Migray joggal hangsúlyoz­za, hogy Schmitt alappozíciója az embe­rek szellemi felszabadítása s csak ezt kö­vetheti a társadalmi méretű újjászületés, a szocializmus. A feltételeket, a művészi, az etikai és a szerelmi élet megismerését és önisme­retünk kiteljesítését vázolja a három 1911-ben tartott előadás. A művészet benső értékeinek fontosságát a követke­zőképpen fogalmazza meg: „A művészet megsejteti az emberrel saját isteni vol­tát, végtelenségét, és ez nem csalódás. Amidőn mi ennek a valódiságát látjuk, saját isteni méltóságunkra ébredünk, nem keresünk már külső isteneket, kül­ső mennyországokat, nem látunk kívü­lünk olyan nagyságot, amelytől nagyobb ne volna az ember fensége az ember bel­világának az istensége...” Ehhez kapcsolódik ugyanilyen szemé­lyes attitűddel a szeretet teljességét hir­detve az erkölcsi megismerés és cselek­vés pozíciója: „a szellemi halottakat föl kell támasztanunk halottaikból, a szelle­mi vakokat látásra kell ébresztenünk, mert a szabadság földi paradicsoma ak­kor fog megvalósulni, ha először a szel­lemi öntudatra ébredt emberben nyílt meg a belső paradicsomi kert!” S végül az ideális szerelem az, amely­ben beteljesülhet férfi és nő kölcsönössé­ge és megvalósulhat a művészi és erköl­csi cselekvés legmagasabb fokozata. ..Kell, hogy képesek legyünk minden ál­dozatkészségre. Erre az eszközt éppen az ideális szerelem nyújtja. A szerelmesek ennélfogva arra vannak hivatva, hogy egymásban meggyújtva ezt az isteni vi­lágosságot, a harcban erőt kölcsönözze­nek egymásnak ...” Schmitt Jenő Henrik ezoterikus-gnosz­­tikus filozófiájának feltérképezése, az elő­képek — Kant, Hegel, Marx, Schopen­hauer, Nietzsche — és a kortársak — Büchner, Bergson stb. — tekintetében éppúgy hiányzik, mint ez irányú munkás­ságának dokumentumai. Ekkor válhat­nék teljesebbé az a kép amit anarchista­szocialista bölcseletéről már többen is megfogalmaztak (Bozóky András, Sükösd Miklós, Kiss Endre). S így kerülhetne végre a magyar szel­lemtörténetben a helyére az a gondolko­dó, akinek jelentőségét egyelőre még csak körvonalakban látjuk. Bp., 1­992. Hatágú Síp Alapítvány, 98 old., 150 Ft. Umberto Eco: A Foucault-inga Eco írta egy esszéjében, hogy vannak könyvek amelyeket könnyebb recenzeál­­ni, magyarázni, hangosan kommentálni, mint egyszerűen olvasni, mert csak a jegyzetekre támaszkodva lehet eltévelye­dés nélkül követni gondolatmenetüket, levonni az óhatatlanul szükséges követ­keztetéseket, meglátni az összefüggése­ket. Arisztotelész Metafizikáját és Kant Tiszta ész kritikáját hozza föl példaként. Jelen könyv nem az előző sort fogja gyarapítani, mert már megjelenése előtt szenzációt keltett, ami nem véletlen A rózsa neve ismerete után. És azon már igazán nem kell csodálkozni, hogy az ap­ró kezdeti mozgások után végképp ,,be­lendült” a Foucault-inga. Pontosabban elkezdődött a titok felfejtésére tett kí­sérlet, hogy kiderülhessen: létezik-e egyáltalában a Terv, ami mindent moz­gat? Ha igen, akkor van magyarázat a dol­gok, a jelenségek látszólag összefüggés­telenségére is, ha nincs, akkor marad az a bizonyos görbe tükör. „Érdemes volt-e csak azért megcsinálni az Enciklopédiát meg a Felvilágosodást, meg a Forradal­mat, hogy azután ki lehessen jelenteni: elég meghajlítani egy tükör felszínét, és máris a képzelet világában találjuk ma­gunkat? És nem káprázattal traktál-e az egyenes tükör, amikor örök balkezesség­re ítélten minden reggel visszanéz az em­berre valaki borotválkozás közben?” S vajon a komputer által képernyőn megjelenített 720 variáció — Isten nevei — valóban azt jelentik, ami: a lehetséges transzcendencia megfogalmazását a XX. sz. végén? Esetleg Leon Foucault múlt században élt fizikus, akinek a nevéhez fűződik a Föld forgását bizonyító inga megalkotá­sa és Michel Foucault modernizmusbí­rálata is összefüggésbe hozható? A válaszok nem hiszem, hogy nyugvó­pontra juthatnak, ahogy a regényben is: a gyilkosok ugyan lelepleződnek, de ha­mis nyomon... Marad tehát a kétkedés bizonyossága ecoi módra. Bp., 1992. Európa Könyvkiadó, 791 old., 450 Ft. Umberto Eco: Az új középkor Az elmúlt száz esztendőben egymással párhuzamosan futottak a modernista irányzatok, ill. azok kritikáját megfogal­mazó elméletek. Nietzsche, Heidegger, Spengler, Hamvas Béla — csak néhány név, akik a válság szimptomatikus jelen­ségeit ragadták meg. De az „ellentábor” képviselte vagy képezte le a fő mozgáso­kat: pozivisták, logikai pozitivisták, egyéb szcienisták. Eco megközelítéseit nem sorolhatjuk egyik típushoz sem. Munkássága inkább egy megértő helyzet kimunkálása felé mutat. Nála csak a legritkább esetben ke­rülnek elő direkt értékhangsúlyos meg­oldások. Sajátos pozícióját, amit oly kitűnően jellemzett a „nyitott mű” metaforája, az új középkor tervének felfejtésekor is megtartja, s így teszi „közzé” szimbólu­mokat felfejtő analízisét. Leleményes pár­huzamokat talál az ezredik év híres ret­tegései, legendái és az atomkatasztrófa, ökológiai pusztulás valósága között, utal­va arra, hogy mindkét korszakot az átha­tó bizonytalanság levegője uralta. „Mai, új középkorunkról azt mondták — írja Eco —, hogy az »állandó átmenet« kora lesz, s ehhez új alkalmazkodási módszere­ket fog az emberiség kitalálni: nem az lesz a fő probléma, hogy hogyan lehet a múltat tudományosan elraktározni, ha­nem az, hogyan lehet olyan elképzelése­ket kidolgozni, amik a konfliktusok logi­kájából kiindulva hasznunkra fordítanák az összevisszaságot. Meg fog születni — mint ahogy már születőben is van — egy utópia táplálta, folytonosan újraalkal­mazkodó kultúra.” És ebben a kultúrában az emberi di­menzió föltárásával a művészet hiperre­­alizmusának Superman-jétől a televízió, a divat vagy a Mundial jelképéig a po­zitív antropomorfizációs hatások is élet­re kelhetnek Eco mester keze nyomán. „Természetesen azt mondanánk, hogy ma 1958-at írunk — mondja Eco 1991- ben —, és a pesszimisták kezdhetnék egy lassú degenerálódási folyamat kezdetét látni. De van még időnk, még előttünk van néhány optimista évtized, hisz végül is végre-valahára bolygónk tudatára éb­redt ökológiai kötelezettségeinek; a har­madik világ, ha bukdácsolva is, de feltar­tóztathatatlanul közeledik a fogyasztói civilizáció küszöbéhez ... Ami a legrosz­­szabb az még odébb van. Sokunk sze­rencsére nem éri meg.’’ Karátson Gábor rajza Bp., 1992. Európa Könyvkiadó, 240 old., 190 Ft. Határ Győző: Az Őrző Könyve Határ Győző 1947-ben írott „botrány­könyve” a Heliáne után egy évvel szüle­tett meg az Őrző Könyve („EGREGOR”). Ez egyenes folytatása az előzőnek, a totalitárius államgépezet abszurd szürrea­­lisztikus parabolája, de talán még inkább az absztrakciók irányába sodrotton. Mert míg a Heliáne — bár szintén futuroló­­giai-filozófiai regény — a hazai Gaegag Liba imádat pervertált vonásait rajzolja meg, addig az „EGREGOR” általánosabb szintet céloz meg, és az emberiség uni­verzális jövőjét vizsgálja különös látcsö­vén keresztül. A veszélyeztetett „underground értel­miségiek, akik még tehettek valamit a „40 éves háború” után, így fogalmaztak kiáltványukban: „rendőrkordon veszi kö­rül fegyvereinket, foglyok vagyunk / „a katonák úgy lármáznak, mintha ők talál­ták volna fel / „a politikusok oly harcra készek, mintha ők harcoltak volna / „mi tudósok pedig oly némák vagyunk és oly szervezetlenek mintha nem rajtunk volna a felelősség /........olyan energiák vannak elménk birtokában, amelyek nem elég ha csak köztulajdonban vannak, / mert köztulajdonban csupán veszélyesek — „világtulajdonná kell válniuk”. Határ nem tudott teljesen elszakadni azoktól a bölcseleti kérdésektől, amelyek korának levegőjét átjárták, a szocializ­mus utópiájától, az új barbarizmustól, az „emberevés Második eljövetelének egy Magasabb fokától”, a haladásgondolat megkérdőjelezésétől, s attól, hogy a szu­per technika sötét lapjai valójában meny­nyibe is kerülnek az embernek. De még, ha a lajstrom kész is van a Határ összeállította a szellemtörténeti reflexióktól a tudományos problémákon át egészen a művészi egzisztenciális ügyekig — és ez nem egészen hízelgő ránk nézve 2000 valahányból visszapil­lantva —, akkor is marad valami, amit érdemes megőrizni: „ó, nem fogunk de­zertálni előled, Tiszta Tábla — Puszta Tábla — és marokra fogott maradék éle­tünkkel e börtönben (ígérjük ezt meg, ba­rátaim) fenomenológiánk bukása — té­­nyeink változása elől nem fogunk de­zertálni a feleletbe, hanem felelünk — vagy kívülrekedünk.” Határ Győző azóta is viszontválaszol, hol a futurológus álarcában, hol a köl­tő-filozófus maszkjában, de néha előke­rül a vásári komédizás hacukája is, de ami lényeges: mindegyikben ő van. Szombathely, 1992. Életünk könyvek, 349 old., 300 Ft. Claude Maillard-Tibor Papp: Icones Papp Tibor—Claude Maillard: Ikonok A könyv azon kevés kiadványok közé tartozik, amely kétnyelvűségével éppúgy mint műfaji sajátságaival kísérletet tesz nyelvi korlátaink áttörésére. A hagyományos költészeti alkotások — azt most ne boncolgassuk, hogy milyen összetevőkből adódóan a bezártságunk­nak nem éppen vigasztaló jelképei, külö­nösképpen akkor szembetűnő ez, ha a modern törekvések hiányát kezdjük lajstromba venni, vagy underground po­zícióba szorítottságukkal kell szembesül­nünk. Talán éppen ezek miatt annyira üdítő, ha néha-néha felbukkan egy-egy új kí­sérlet, amely a nemzetközi művészeti trend eredményeihez is mérhető. Jelen kötet azonos időben jelent meg Párizsban, Bécsben és Budapesten a Ma­gyar Műhely és a D’Atalier gondozásá­ban. Ez az egyidejűség az „együttléleg­­zés-együttlétezés” lehetőségeire is fölhív­ja a figyelmet, amiről oly sokat beszé­lünk Európával kapcsolatban, kísérletet kell tenni a szellemi közegek átjárható­ságának biztosítására. Az avantgárd új lehetőségei mutatkoz­nak meg a magyar—francia páros kö­zös alkotásában. Immár nem a kifelé for­duló, társadalmat, megváltoztatni kívánó forradalmi mű kap hangsúlyt, hanem a befelé is figyelő kísérletező művészeté, amely pusztán esztétikai minőségével kí­ván hatást gyakorolni környezetére. A kis ikonnégyzetek, illetve a belőlük „kinövő” számítógépes-vizuális költemé­nyekben a betűk, a szóképek, a monda­tok, a képi jelek segítségével az alkotók az ösztönös, a tudatos és a statisztikus esztétikai meghatározottságok egyensú­lyát kísértik meg ... A nyelv látható réte­geinek érzékivé tétele, újraalkotása, át­­struktúrálása, ami igazán izgalmassá és egyedivé teszi ezeket, az „újkori ikono­kat”, mert még léteznek. Paris—Budapest, 1992. Magyar Mű­hely, D'Atalier 45 old., 70 Ft. 1992. JÚLIUS 3.Ielet­es|»| 4 »

Next