Élet és Irodalom, 1993. július-december (37. évfolyam, 26-52. szám)
1993-12-23 / 51-52. szám - Bodor Béla: • könyvkritika | Ex libris • Cseri Kálmán: Pál apostol (Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya) | Reinhard Neudecker: Az egy isten sok arca (Magyar Keresztény-Zsidó Tanács-Mérleg) | Jan Rouw: Az arany ház (Gute Botschaft Verlag) | Dohányos János: Hol van megírva? („Hitélet”, Evangéliumi Kiadó) | Bibliai atlasz (Református Sajtóosztály) | Johannes Warns, Wiedenest: Üdvtörténeti táblázatok (Evangéliumi Kiadó) (27. oldal) - Csarnóy Szilvi: rajza • kép (27. oldal)
ÉLET ÉS ÍR IRODALOM EX LIBRIS BODOR BÉLA Cser Kálmán: Pál apostol Valamennyi őskeresztény szent közül Pál az, akinek a megítélése a legtöbb és a legkülönbözőbb érzelmeket és indulatokat váltja ki az utókori értékelőből. A „damaszkuszi út" fogalma sokaknál a köpönyegforgatás szinonimája lett; a Saulusból lett Paulus a neofiták túlbuzgóságát jelző képes kifejezés. Olykor nemcsak élete, de munkássága is elmarasztaló kritikát kap, például Határ Győzőtől: „A Szent Pál koholta kereszténység gyakran úgy jön előmbe, mint egy nagyra méretezett sztálinista konstrukciós per inverze." — ami egyébként korántsem olyan gonosz gondolat, mint amilyennek mutatná magát, csak azt jelenti, hogy Pál szerkesztett rendszert olyan történésekből, amelyek között nem volt (más oldalról nézve: Pál zseniális intuíciója híján nem volt felismerhető) összefüggés. Cser Kálmán könyvecskéje elfogulatlannak természetesen nem nevezhető, hiszen a szerző keresztyén, református, és ez a gondolkodásmód igen nagy hangsúlyt tesz Pál leveleinek egyszerű, de mégis szerteágazóan értelmezhető tanulságaira. Nem is gondolom, hogy az írónak elfogulatlanul kellene tekintenie hősére. Cser azonban nem terheli meg a maga Szent Pálját olyan tulajdonságokkal, élettörténetét olyan epizódokkal, lelki folyamatokkal, a megvilágosodás sugallatainak és vízióinak leírásával, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy alakját titokzatosabbá, gondolkodását teológiailag rétegzettebbé tegyék, de ezen az áron esetleg szem elől tévesztjük magát az embert, a türelmes, de bosszúálló tényekről nem is beszélve. Cseri alig tesz mást, mint hogy a Pál leveleiből és az Apostolok Cselekedeteiből (meg egy-két apokrifból) kiemelhető tényeket felsorakoztatja, életúttá szerkeszti, és kiegészíti azokkal a földrajzi-történelmi háttérinformációkkal, amelyek az események megértéséhez egy nem nagyon művelt olvasó számára szükségesek. Szinte nem is ad többet, mint nyersanyagot az olvasói képzelet számára. Talán ebből következik a mű legfőbb fogyatékossága is: Pál alakja az újkori misszionáriusok és a protestáns hitvitázók vonásaiból szerkesztődik. Csak körülményei, környezete tükrözi a világot, amelyben élt; ő maga híjával van minden ókori vonásnak. Igaz, ez talán nem egy ismeretterjesztő, hanem egy szépirodalmi mű célkitűzése lehet. (Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 64 lap, 30 forint.) érdeklődéstől — ha úgy tetszik: kíváncsiságtól — várható. Csurka és Konrád között nem az a különbség, hogy az egyik zsidó, a másik pedig keresztény; és nem az az azonosság, hogy azonos lényegű, csak különböző arculatú istent imádnak. Az antiszemitizmus sem vallási probléma. Ettől függetlenül természetesen sokakat érdekelhet ez a kérdéskör, és Neudecker alaposan és mélyrehatóan ismerteti a hatvanas évek első felének legfontosabb idevágó dokumentumát, a II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozatát. Én a könyv második részét, a címadó fejezetet olvastam érdeklődéssel. Az egy Isten sok arca című részben Neu- Fecker elsősorban a Szentírás utáni forrásokra támaszkodva, főként a „hággádá"-k alapján ismerteti azt a rendkívül színes, sokféle, olykor mulatságosan naiv (mert hihetetlenül régóta élő), máskor nagyon is tekervényes utakon járó kapcsolatot, ami a Szent („áldassék az ő neve") és választott népe között örökké változva, de örökké változatlanul fennáll. A mi ostyában fogyasztható, mégis végtelenül hatalmas istenalakunk után esztétikai élvezetet okoz egy olyan Isten megismerése, aki nemcsak szereti az embereket, de együtt is szenved velük, sőt szüksége is van rájuk, és ez odáig megy, hogy a bírói testület leszavazza a vitában megszólaló Istent: „Nem vesszük figyelembe az égi hangot, mert Szináj hegyén már megírtad a Tórában. A többséghez kell igazodni, Isten pedig mosolyog és így szól: Legyőztek a gyermekeim." Szóval nem tudom, hogy tettem-e lépéseket a keresztény-zsidó párbeszéd útján. Nem nagyon hiszem. Viszont igen élvezetes estét töltöttem Neudecker könyve második fejezetének olvasásával, és ezt jó szívvel ajánlom mindenkinek. (Magyar Keresztény-Zsidó Tanács — Mérleg, 128 lap, 195 forint.) Kat a pilléres házfalakat (amik szintén nem azok, csak a helyükön állnak). Ilyen fura, anyagelvű kor a mienk, még hitében is. Krisztus korában az „Ez az én testem" és az „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" ugyanannak a történetnek két egyenrangú, teljességgel összebékíthető mondata. Az újkorban ugyanez a két mondat osztja meg az egyházat katolikus és protestáns felekezetekre, és így megosztottan még kevésbé lehet megérteni a konkrét és a szimbolikus elem egységét az ókori gondolkodásban. A kitérő a könyvvel szembeni általános ellenérzésemet volt hivatott felvezetni. Ennek az ezer évvel Krisztus előtti tárgyat választott könyvnek a középpontjába ugyanis — alighanem protestáns — szerzője Krisztus személyét állítja. Szimbolikus és konkrét elem összemosása azonban mi gondolkodásunkban már elképzelhetetlen. Egy paródiába illő példa: „Miből épült a ház tulajdonképpen? Fából, nagy deszkákból. Minden egyes deszka tíz könyök magas volt (tehát öt méter) és másfél könyök széles (0,75 m). Összesen 48 deszkát használtak fel. Ezek is, mint az 1993. DECEMBER 23. Csarnóy Szilvi rajza oltár, lírum- vagy akácfából voltak. S mint az oltár fája, ezek is arról beszélnek, hogy amint a fa a földből nő, úgy az Úr Jézus is valóságos, földön született ember volt." Az ilyesféle primitív agymosás — minden fejezet felerészben ebből áll — lerontja a könyv ismeretterjesztő hatását, eredményre pedig aligha vezet. (Gute Botschaft Verlag, 64 lap, 60 forint.) Dohányos János: Hol van megírva? Sajnálom, hogy az ehhez hasonló, a Bibliában való eligazodást segítő kézikönyvek szerkesztése és kiadása iránt a „nagy" egyházak kiadói nem éreznek indíttatást. Dohányos könyve sem mai produktum; egy 1916-ban megjelent munka reprintje ez, és a Hitélet nevű, alighanem baptista kiadói vállalkozás tette közzé. Ebből a könyvtípusból messze a legjobbakat nyújtják a baptisták és az adventisták. Ők valami okból fontosabbnak tartják, hogy híveik kiismerjék magukat a Szentírásban, mint a „nagyok". Isten tudja, miért. A könyv mintegy 250 lapnyi bibliai citátumot tartalmaz, tematika szerint rendszerezve, de nem az a célja, mint egy aforizma-gyűjteménynek, tehát hogy magvas mondatokat tudjunk idézni anélkül, hogy a Bibliát elővennénk, éppen ellenkezőleg. Itt a szentírási helyre történő utalás éppen azt segítheti elő, hogy a szent könyveket átszövő, hihetetlenül gazdag gondolati hálóban valamelyest kiigazodjunk, és a közvetlenül egymásra nem utaló, de mégis összefüggő helyeket könnyebben megtaláljuk. Részletes tartalommutató, betűrendes tárgymutató, helymutató, időrendi táblázatok, és így tovább. Sajnálom, hogy nincs egy ilyen típusú, korszerűbb kiadvány, hiszen ma egy tárgymutató más fogalmakkal is operálna. De addig is, amíg nincs modernebb, ez a munka a leggyakrabban forgatott kézikönyve lehet mindazoknak, akik komolyan kíváncsiak a Bibliára. („Hitélet", Evangéliumi Kiadó, 304 lap, 180 forint.) Bibliai atlasz Sokadik kiadása ez az 1972-ben Bartha Tibor püspök előszavával a bibliai kommentárok függelékeként megjelent atlasznak. Három részből áll: az Ószövetségi kortörténetből (amit Dr. Tóth Kálmán professzor írt) és az ehhez tartozó szöveggyűjteményből; az Újszövetségi kortörténetből (Lenkeyné Dr. Semsey Klára professzor munkája) és a szöveggyűjteményből, valamint egy ábrákat és térképeket tartalmazó mellékletből. Meglátszik a könyv egészén a korabeli politikai helyzet kényszere, de — igyekszem nem cinikusan mondani — nem tesz neki rosszat. A két teológus professzor elsődleges törekvése ugyanis az volt, hogy történelmi-kultúrtörténeti kontextusba helyezve beszéljenek a Szentírás könyveiről, és ez nem kisebb hitet, de nagyobb felkészültséget követelő hozzáállás. Nem a Biblia hitéletben betöltött szerepét, hanem általában, mint szövegnek, történelmi forrásnak, kiemelkedő fontosságú kultúrtörténeti tényezőnek a hitelét igyekszik visszaszerezni, és azt nem az ateisták (sohasem ők), hanem a fölkészületlen, de nagyhangú igehirdetők csorbították az évszázadok során. A szöveggyűjtemények pedig olyan izgalmas háttéranyagokat tartalmaznak, mint az egyiptomi és a babiloni fogság dokumentumai, és számtalan olyan szöveget, amelyek más nézőpontból beszélnek a bibliai eseményekről, mint a próféták könyvei. Ez pedig szemernyit sem csorbítja a Szentírás tekintélyét, éppen ellenkezőleg. Remek segédkönyv ez is a Biblia tanulmányozásához. (Református Sajtóosztály, 100+16 lap, 98 forint.) Johannes Warns, Wiedenest: Üdvtörténeti táblázatok Szép kiállítású, áttekinthető füzetben próbálják szemléltetni (alighanem megint csak a baptisták), hogy a Szentírás névdzsungelében ki kinek kicsodája, ki honnan jött, hol van és hová megy. Hosszadalmas leírások helyett világos ábrákon és táblázatokon mutatják be a Biblia korszakait, Izrael királyait, prófétáit, az uralkodók családfáit, a bibliai ünnepeket, és így tovább. Természetesen az utolsó oldalakon az evangéliumokhoz képest aránytalan jelentőséget kapnak János Jelenései, híven egy olyan teológiai gondolkodás természetéhez, amely kizárólag a finalitás jegyében jött létre. (Furcsa talán ez a megkülönböztetés, hiszen a kereszténységnek alapvető sajátossága ez; a „pragmatista" egyházak azonban inkább csak szónoki fordulataikban alkalmazzák a boldogságos végítélet érveit, és tudomásul veszik, hogy a mindennapi életnek megvannak a maga kevésbé kegyes szabályai.) Egyebek mellett megtalálható a könyvben Jákob fiainak a névsora. Aki a csizmadiák között kezdi a kutatást, az jól teszi, ha utánanéz a dolognak. (Evangéliumi Kiadó, 22 lap, 50 forint.) Reinhard Neudecker: Az egy isten sok arca Soha, egy pillanatig sem tudtam hinni a keresztény-zsidó párbeszéd lehetőségében. A közeledésnek ez a fajtája abból a tévképzetből indul ki, hogy létezik egy tömbszerűen felfogható zsidó dologi világ, társadalom, nemzet, világnézet és vallás, és ezzel szemben áll ugyanennek a keresztény megfelelője, mert — ahogy Karinthy mondja — minden túlsó párttal szemben van egy innenső. Ez a gondolat a szembenállás kondicionálását szolgáló téveszme, amelyen belül a békülékeny szándék is őszintétlen, mert közeledés csak az egymás megismerésére irányuló Jan Rouw: Az arany ház Elsősorban a gyerkeknek — de nem csak nekik! — lesz érdekes ez a szép, színes kis füzet. Az Ószövetség első könyvei alapján, összegyűjtve mindazokat az utalásokat és egyéb forrásból — régészetből, néprajzból — kihámozható ismereteket, amelyek az Egyiptomból Palesztina felé vándorló zsidók életmódjával, eszközeivel és kézművességével kapcsolatban fellelhetők, a könyv szerzője megkísérelte bemutatni az Arany Ház makettjét. Bizonyára mindenki emlékszik rá: ez volt az a hely, ahol a Frigyláda állt, és ami előtt az égőáldozatot mutatták be. A gyönyörű (kissé talán túl szép) makett szemlélteti magát a sátorvárost, a Sinai hegy lábánál álló Szent Sátrat, és annak berendezését. A maketteket egy különböző szakemberekből álló team készítette el, a svájci Paul F. Kiene vezetésével. A mai ember, sokkal inkább, mint a korábbi koroké, vizuális beállítottságú. „Hiszem, ha látom" — mondjuk nap mint nap. Ma is emlékszem arra a megdöbbenésre, amikor először láttam fényképet a jeruzsálemi keresztútról. Más dolog olvasni egy történetet (és akár megerősítésével találkozni Tacitusnál, vagy másutt), és más látni azokat az utcaköveket (amik pedig nem is azok), vagy megérinteni azt