Élet és Irodalom, 1994. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-07 / 1. szám - Egyed László: rajza • kép (1. oldal) - Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből. Pápisták egymás közt (1. oldal) - Molnár Erzsébet: Magyar Bermuda (1. oldal)
[ÉLET ÉS|#| | IRODALOM | IRODALMI ES POLITIKAI HETILAP XXXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁMARA: 44 FT 1994. JANUÁR 7. ESTERHÁZY PETER: Egy kékharisnya följegyzéseiből Pápisták egymás közt Karácsony előestéjén Várszegi Asztrik-napok voltak, a rádióban a Névjegynek, a tévében meg Kepes András műsorának volt szereplője a pannonhalmi főapát. Nagyon jó volt hallgatni őt, egy testvéri hangot. Olyan ritkán érzékelni a hitnek ezt a derűs nyugalmát, ez a barátságosságot, távol a mindentudás fölényétől, távol a dölyftől, a kioktatástól. De nem csupán valami általános jóságról vagy rokonszenvességről van szó. Nincs itt elmaszatolva semmi. Azaz nem a tudás leírását látjuk, hanem a keresést, ám nem akárminek a keresését, hanem, mondjuk így, Krisztusét. Beszélt a katonaságról ,hogy mi mindent köszönhet a Magyar Néphadseregnek, s volt ebben irónia, de valóságos köszönet is, minthogy tényleg ott, azért érthetett meg valamit — „pappá a Néphadsereg huszonkét hónapja érlelt") az egyház múltjáról, a szeretet szigorával és nem a mundér becsületének védelmében (ami most szinte általános reflex, s ha lehet is érteni olykor az okait, ez akkor is rossz, butító), beszélt az egyház új helyzetéről, ,a társadalom váratlan ellenállásáról, arról, hogy az egyháznak tisztítania, finomítania kell a társadalomról való képét, de arról is, hogy hatalmi egyházról beszélni politikai tupírozás, túlzás, beszélt a társadalom jelenlegi kaotikusságáról, a tisztulás és párbeszéd szükségességéről, mert ez, ami van, senkinek sem jó, arról, hogy fórumokat kéne találnunk, teremtenünk a megértéshez, és le kéne leplezni a tisztátalan szándékokat (ami a kaotikus viszonyok közt bajos), az engedelmesség és lelkiismeret viszonyáról, ezt utóbbi szent és sérthetetlen voltáról, az élet sokrétűségéről, kis túlzással Isten pluralizmusáról. Már rég nem éreztem ezt az örömet és szorongást, hogy kereszténynek, katolikusnak lenni az tényleg jelenthet valamit; hirtelen rápillanthatni egy hagyományra és közösségre, amely nem béklyóz, nem kényszerít, hanem olyan lehetőségeket mutat a világ, az ember, az élet megismerésére, melyekre nélküle vélhetően nem találnánk rá. A kereszténység mint élmény. A felelősség nehéz öröme ez, a szorongás, hogy milyen távol van az ember a lehetőségeitől. Létezni szeretetben és szabadságban. Hiába forgatom, ma az egyházból szinte csak a birtoklás mozdulata látszik (részint a vizsgált tárgy, részint a vizsgáló szem állagából következően), az ilyen alkalmak, megszólalások mutatnak rá a szeretet egyházára, az adakozáséra, a létezés organikus egyházára, amely nem riasztja a hozzá nem tartozókat, és emeli, növeszti az övéit. 1994. JANUÁR 7. MOLNÁR ERZSÉBET: Magyar Bermuda Az öreg a gallérjánál fogva cipeltetett, voltaképp utazott a stand felé, lába csak alkalmanként illette a csarnok kövezetét, olyan volt, mintha kabátostul fölakasztották volna egy folytonos mozgásban lévő fogasra, vagy minthogyha ő maga egy vállfán lógna, két válla magasra emelkedett, a nyak, a fej a vállak közé szorult, a karok kissé megemelkedtek, egyiken szatyor himbálózott, folyton egyensúlyban kellett tartani, ami ilyen felfüggesztett helyzetben fáradtságos és bonyolult dolog; a táska végül is kifogástalan állapotban érkezett a stand elé, s ez tulajdonképpen az öregről is elmondható, épp csak odakoccant, amint a fiatalember a földre helyezte, a fiatalember fogazata hagyott némi kívánnivalót maga után, ám erre csak akkor derült fény, mikor nagy ritkán a földre köpött, egyik karjával sárgarépákat ölelt a mellkasához, az egyik sárgarépa állandóan ki akart az ölelésből szabadulni, ő folyton utánakapott, ilyenkor a többi sárgarépa is elkezdett kiszabadulni, a fiatalember pedig elkezdett Rodolfóhoz hasonlítani, az egyik kezében az öreg, a másikban a szabadulófélben lévő sárgarépák, ám a kényes egyensúlyt végül is mindig sikerült megőriznie; na, rakja vissza, köpte a szavakat kurtán, most, hogy az öreget végre letette, az nem válaszolt, minthogyha nem is hozzá szóltak volna, csak bámult maga elé, aztán a halakra, azok visszabámultak rá, szemközt sorakoztak egy roppant tepsiben, az utazás oka két eltűnt banán volt; na most ebből csak a Rákóczi téren csinálnak ekkora ügyet, amúgy nem egy világrengető dolog, a múltkor például eltűnt a fél import, a kormány még keresi (nem az almaimportról van szó, az egy másik ügy, valamelyik Hétben mondták be, hogy a svájci polgárok a drágább hazai cukorra szavaztak, nálunk meg ott rohad a szabolcsi alma a fán, mert a magyar lakosság nem akar semmiért többet fizetni, csak beleülni a készbe; a gép- és berendezésimport tűnt el, illetve tűnik el folyamatosan, meg itthon is nagyon fogy az építőanyag, ugyanakkor nem épül belőle semmi se; ezek a gépiek itt vannak az országban, csak nem tudjuk, hol, vagyis van egy Bermuda-háromszög valahol Magyarországon, mondotta Szabó Iván; na szóval mikor ráér ilyen dolgokra, ezt szokta keresni a fél kormány, nem igazán tudom, miért, annyi minden megtörtént már ebben az országban, miért pont a fél import ne tűnhetne el; hátha egyszer eltűnik a költségvetési hiány is, egy darabig keresgélnék a képviselők, hogy hát az előbb még itt volt, aztán megkönnyebbülten virágoztatnák tovább a hazát; közben a fiatalember kettéhasította a nejlonzacskót, krumplik gurultak szerteszét, na és a két banán; képes széttépni egy szegény nyugdíjas szatyrát két banán miatt, háborodott föl egy nő, mikor a miniszterelnök meg ott van fölravatalozva?!, a fiatalember erre eltátotta a száját, ami érthető volt ugyan, ám esztétikai szempontból nem igazán szerencsés; ahelyett, hogy adna neki?!, üvöltött tovább a nő, adok én, ha kér, de nem kér, hanem lop, tért magához a zöldségesfiú, és valami óriási piszkavashoz hasonlatos dologhoz kapott, azzal hadonászott tovább; visszafogott hadonászás volt ez, mert a fiatalember is fölfogott valamit az általános visszafogottságból, viszont hadonászni mégiscsak hadonászott, mert lopták a banánt; jó hogy szentté nem avatják mindjárt, kezdett mérsékelten ordítani az egybegyűltek felé, kik addigra már pártokra szakadva kísérelték meg tisztázni az élet végtelen bonyolultságát, mert ugye nyakunkon volt a karácsony, az első szabadon választott miniszterelnök meg ott volt fölravatalozva, és a nyugdíjasoknak mégse adtak banánt, pedig ilyenkor, ha a Híradó nem egyből John Kennedy meg Chruchill temetésével példálózna, az embernek tényleg meg kéne állni egy pillanatra, nem beszélve a zöldségesekről, a zöldségeseknek ilyenkor maradéktalanul meg kéne oldani a nyugdíjasok banánellátását, és persze lopni sem elegáns, viszont én is inkább lopnék, mint kérnék; ugyanakkor az öreg naponta lop banánt, csak banánt, azt szereti, a krumplik naponta gurulnak szét a kövezeten, nem beszélve a sárgarépákról, azok is naponta kezdenek szabadulni a fiatalember ölelő karjaiból, azaz a zöldségesfiút is meg lehet érteni, viszont a zöldséges is állandóan lop, mindazonáltal az üvöltöző asszonynak is igaza van, orcája már egészen vörös, mert hogy veszi az ki magát, hogy egyik magyar a másik magyarnak nem ad banánt, történetesen columbiait, de ez itt csak mellékkörülmény, mivel egyelőre nincs magyar banán, bár ki tudja mi lesz, ha itt végképp kialakul a nemzeti (pláne szociális) piacgazdaság; nem lehet itt igazságot tenni, úgyhogy ne gondolkozzunk fölöslegesen, nézzük inkább a televíziót, figyeljük, miként jelenti be Pálfy G. István, hogy ütött az Igazság Órája, ilyenkor borzongjunk meg kicsit, aztán lazítsunk, együnk vacsorát, végül is mi történhet velünk most már, hogy vádi új miniszterelnökünk van, csak az Isten szerelmére, most aztán fogjunk már végre össze és szeressük egymást, gyerekek, és még ha nincs is annyi banán, amennyit e telhetetlen nemzet fölzabálna, ha agyon is verik a hajléktalanokat karácsony hajnalára, engedjük végre a nemzetet magára találni, hogy ez a pici kis pont a térképen, hát azt ne mondjuk azért, hogy nagyobb legyen, mert nem vagyunk mi egy Zsirinovszkij, de legalább stabil és békés szigetnek lássék az Igazság, esetleg az Utolsó ítélet Óráján.