Élet és Irodalom, 1995. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1995-12-15 / 50. szám - Szegő György: Könyvajánló • könyvkritika • Radnóti Sándor: A hamisítás. Magvető (16. oldal) - Szepes Mária: Ecséri Lilla naplójához • könyvkritika • Ecséri Lilla: Napló 1944. Egy tizenhatéves kislány naplójának eredeti szövege. T-Twins Kiadó (16. oldal) - Csuhai István: Százhatvankét szó • könyvkritika • Darvasi László: A Kleofás-képregény. Jelenkor Kiadó (16. oldal) - Tarján Tamás: Emberkert • könyvkritika • Lengyel László: A kisnyúl pártján. Officina Nova-Kobra Könyvek (16. oldal)
SZEGŐ GYÖRGY: M (Radnóti Sándor: A hamisítás. Magtető, 338 oldal, 980 Ft) Elszoktunk már a nagyívű, tisztázó jellegű, egy-egy fogalomkört a legszélesebb értelemben vizsgáló esztétikától. A posztmodern düh fragmentekre tördeli nemcsak a műalkotást magát, de a mű mibenlétét tárgyaló esztétikai kérdéseket is. Jó ideje kéjesen párosul e rombolósdi a hazai könyvkiadás önelaprózó anyagi és nem utolsósorban szemléleti szűkösségével. Radnóti Sándor most „asztalt bontott”, és megjelentette a hamisításról szóló átfogó, nagyigényű esztétikáját. Összegezte benne a nagy európai nyelveken olvasható munkák tanulságait, amelyek eredeti és hamis mű problematikájával foglakoznak. Elsősorban a képzőművészetre koncentrál, de a létében ettől — Radnóti definíciója szerint — teljesen különböző irodalmi hamisításokba is beleássa magát és bevezeti kitartó olvasóját. Az igazi kérdés a sokszorosítás eme borult identitású korszakában persze nem a hamisítvány, hanem az eredetiség mibenléte. Radnóti — amellett, hogy pazar fölénnyel értelmezi és stilizálja át mondandója számára a művészettörténet sok évszázados hamisítás-anekdotáit, így munkája kifejezetten élvezetes olvasmány is kísérletet tesz egy pontos rendszer kidolgozására. Másolás, idézés, sokszorosítás, tudatos és vétlen hamisítás szétválik és mindegyik a maga helyére talál nála, miközben az egész átkerül a lételmélet tartományába, így a hamisítás ürügyén a modern művészet egésze, a vizualitás új korszaka körvonalazódik. Kissé szorongva fogtam hozzá a könyv utolsó fejezetéhez, amelyben Radnóti a hamis paradigmával szembesíti a művészeteket. Döbbenten láttam néhány éve egy osztrák dokumentumfilmet egy brazíliai fiatal festőről, aki transzban citálta a modernek legnagyobbjait, ráadásul egy artistaműsorban és lábbal. Ezért is volt nyomasztó ez az érzés, mert Radnóti nyomozásának eredményeképpen felmerül, hogy a kortárs, későmodern művészet egész léte esetleg csakis a hamisításon belül értelmezhető. Ez a gyanakvás tulajdonképpen mindvégig bennem motoszkált. Hiszen az autonomitás, az egyediség a mai technikák birtokában nem túl biztonságos fogalmak. Radnóti a maga számára — és ez a szemlélet fölöttébb használhatónak ígérkezik — autonómiát és heteronómiát együtt épít be a modern esztétika belvilágába, az önálló intuícióval bíró művet a múzeumba utalja, a tömegessé váltat pedig mindennapi életünk akadályversenyén így vagy úgy, de keresztbe rakott lécekként javasolja „bevenni”. A kettő együtt, vagyis a műélvezetben, minden kétség ellenére is ihletett művészetté válhat. Könyvajánló Banga Ferenc: Baradla sorozat Az írók Boltja sikerlistája (1061 Andrássy út 45.) az elmúlt hónap könyveiből 1. Milan Kundera: Nevetséges szerelmek (Európa Könyvkiadó) 2. Hermann Hesse: Peter Camenzind (Cartafilus Kiadó) 3. Nádas Péter: Vonulás (Jelenkor Kiadó) 4. Darvasi László: A Kleofás-képregény (Jelenkor Kiadó) 5. Polcz Alaine: Macskaregény (Kalligram Kiadó) 6. Erich Fromm: Pszichoanalízis és vallás (Akadmiai Kiadó) 7. Richard Tamas: A nyugati gondolat stációi - Megújuló világképek (AduPrint) 8. John Lukacs: Az európai világháború 1939-1941 (Európa Könyvkiadó) 9. David Hume: Tanulmány az emberi értelemről (Nippon Kiadó) 10. Alster E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába (Osiris Kiadó) SZEPES MÁRIA: Ecséri Lilla naplójához'" (Ecséri Lilla: Napló 1944. Egy tizenhat éves kislány naplójának eredeti szövege, T-Twins Kiadó, 82 oldal, 350 Ft) Akármilyen borzalomáradat özönlik ma a tévé világablakán át otthonainkba, a tömegek őrjöngése, fanatikus könyörtelen harca egymás ellen, a média által naponta elénk táruló véres szenvedések sem feledtethetik el olvasójukkal a kis holland Anna Frank naplóját. Talán, mert tizenévesen is ki tudta fejezni azt, amit átélt. Vágyai, reményei, rettegése, korai erőszakos halála egy okos, szerencsétlen gyerek egyéni drámája volt a tömegsorsban. Nem arc nélküli, jajgató, megcsonkított áldozat, hanem olyan valaki, aki személyes érzékeinket érintette meg, agyunkba hatolt. Belepillanthattunk gondolataiba, láttuk sápadt, vékony kis arcát, törékeny alakját. Belénk markolt a felismerés, hogy Anna Frank mi is lehettünk volna. E gondolattársítás azért támadt bennem Ecséri Lilla naplójának olvasásakor, mert az ő 1944-ben írt naplója ilyen személyes találkozás egy megrendítő sorssal, amellyel valamennyi érző embernek azonosulnia kell, azzal a döbbenettel, hogy egy fiatal, csinos, okos, ártatlan lány hogyan vált kiszolgáltatottá, egész életére sérültté. E sebek sohasem gyógyulhattak be. Meghatározták a későbbi éveket, amelyeket még „látszólag” megélt. De hogyan? Mint a sebesült, akiben eltávolíthatatlan golyó bujkál s az bármikor behatolhat a szívébe. Ifjúsága valójában elpusztult az átélt szörnyűségektől, de még lábon maradt anélkül, hogy beilleszkedhetett volna a korának megfelelő, gondtalan örömökbe, szépségeket, kultúrát, a világ értékes kínálatát kóstolgatva. Színésznő szeretett volna lenni. A fajtörvények idején nem sikerülhetett legforróbb kívánsága, mert nem volt „árja”. (Később pedig nagypolgári származása miatt nem vették fel a színiakadémiára.) Mikor pedig a bújkálásnak vége lett, a romok és zűrzavar közepette újabb tragédiával kellett szembenéznie: imádott édesanyja nem élt már. Hozzátartozói hiába próbálták kárpótolni szenvedéseiért. Hiába talált szerető férjre, egyetlen gyermekének születése sem gyógyíthatta ki szorongásaiból. Betegségek sorozata jelezte állapotának pszichoszomatikus gyökerét. Hogy mennyire tehetséges, eszes, vidám teremtés volt otthoni fészekmelegében és milyen nagyszerű, sikeres emberré serdült volna, elárulja e különleges, hitelesen korfestő napló. Csakhogy egy őrült háború üldözött, civil áldozataként nem válthatta be képességei és mélységes humánuma ígéreteit. Olyan kivégzetté lett, aki végzetében még tovább támolygott betegségekkel küszködve, testi, lelki kínok mérgezését cipelve, azután összeesett. De ránk hagyta e megrendítő írást. „Meneteket utarszni” — megmérettél és könnyűnek találtattál — zendül a Bibliából felénk. Hallgassunk-e a figyelmeztetésre, ami időtlenül aktuális minden embertelenség ellen? Ami vele történt, mindnyájunkkal megtörténhet, ha nem előzzük meg fanatikus előítéletek, gyilkos indulatok szabadon garázdálkodó ámokfutóinak dühét, s nem oltjuk el idejében ökológiai kataklizmák, gyűlölködések szaporodó tűzfészkeit szegény kék bolygónkon, a Földön. * A napló rádióváltozata október 20-23-án, a Rádió Anno sorozatában hangzott el, a Bartók adón. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM 16 CSUHAS ISTVÁN: Százhatvankét szó (Darvasi László: A Kleofásképregény. Jelenkor Kiadó, 200 oldal, 440 Ft) írás, betű, szó, szavak, mondat, bekezdés, fejezet, kép, regény, képregény, képelbeszélés, képnovella, fénykép, film, mozgófénykép, mozgófilm, rajz, rajzfilm, rajzolat, megrajzolás, rejtvény, képrejtvény, rejtély, história, különös história, krimi, feladvány, gyilkosság, gyilkos, áldozat, halál, élet, orvos, doktor, nyomozó, nyom, emlékek, kutatás, memória, fantázia, valóság, valótlanság, valódiság, hamisság, hamisítás, képregény-hamisítás, élmények, tények, igazság, hazugság, teltség, kerekség, egész, a nagy egész, torzó, töredék, befejezetlenség, befejezhetetlenség, Dél-Magyarország, Szeged, a régi Szeged, „Szeged népe, nemzetem büszkesége”, Kossuth, Kossuth-temetés, Hell Ilonka, Holl Ilonka, szállásadónőm, elcsábítom, Csillag-börtön, vasútállomás, Wagner palota, képeslap, Mosolygós Mici, vágóhíd, ez a Bojár mindent kihány, Kékvízesés, drága Kathrinom, Liza Stülhof, Jakob Waase, ispotály, Németország, a régi Németország, Falkmeyer úr, szomorúság, szomorújáték, a világ legszomorúbb zenekara, das traurigste Orchester der Welt, Júda ben Semuel, míg az élt, olvasó, utolsó olvasó, rózsabokrok, Weinhagen, fordítás, nyelv, könyv, hatodik könyv, világ, szörny, históriák, legendák, csókok, könnyek, bolondok, szerelem, szerelemgyerek, történetek, olvasókönyv, könyvolvasó, papír, oldalszám, bolti ára. Darvasi László: A Kleofás-képregény. TARJÁN TAMÁS: Emberkert . (Lengyel László: A kisnyúl partján. Officina Nova — Kobra Könyvek, 333 oldal, 490 Ft) „Hogy tudtál te ennyi állatra ennyi állatot találni?” — kérdezte vihogva néhai Liska Dénes közgazdász, aki Lengyel László össznemzeti állatológiájába maga is bevonult. Pedig állat — az akad bőven, nevével és karakterével önmagáért — s a műfaj, az állatmese szabályai szerint másért — beszélő. Nehezebb leírni, megnevezni a helyszínt, mely nem zoo, de nem is Éden, még az elfuserált jelzővel illetve sem. Nehezebb meglelni a posztot, a saját mezőt, amely úgy kívül, hogy épp a peremen (noha persze odabent). S a csippentés! A szemnek az a villanása, mely az éleslátás, a látásmód révén az írásmód, a szuverén stílus összefogó hálóját is rávetíti-ráveti a szövegre. Lengyel részint családi örökségül kapta az (állat) mesét, a fabulát: Benedek Elektől. Szeretett elődjére, egyik mintaképére szívesen hivatkozik is. Tőle való A kisnyúl pártján köteteim aforisztikus alapeszméje. Nagy számban fordulnak elő más citátumok is — mintha az ugyancsak erdélyi származék Cs. Szabó László vinné el a pálmát —, ha nem elég szilárd a kiinduló pont, egy benső láncszem, vagy a konklúzió, a szerző örömest fordul roppant bőséges és tartalmas házi idézetgyűjteményéhez. Ez abból is következik, hogy egy állat mégiscsak tökéletesebb lény, mint az emberfia. Zártabb, egyértelműbb, szimbolikusabb. Nehéz lenne állatokról embermeséket írni. A könyv mint társadalmi Nagy Brehm kezdi és mind irodalmi Kis Brehm végzi. Iezsák Sándor hiúz és vakond, Horn Gyula róka, Esterházy Péter Ladhlaki Kandúr. Lengyel közvetlenkedés nélkül beszélget olvasójával. Szolidáris azokkal, akikkel egy társaságba keveredett a Kárpátmedence benső földrajzi és nyelvi körében, ezen a gombostűfejen. Együtt ülünk, üldögélünk, s ő mesél arról, miért nem megyünk, mendegélünk. Mindnyájan ugyanarra a harminc politikusra meredünk, pár millióan — mondja, és a jellemzésben, ítéletben előlép józan helyettünk szólalóvá. Megfogalmazza, ami a nyelvünkön volt (már akinek), de szóként ott is maradt. Mindnyájan ugyanazt a tizenöt írót olvassuk pár (tíz)ezren — sugallja, és familiáris, tudóskodás nélküli, találó megállapításokkal érezteti, hogy az irodalom (Épé, Tédé, O.O. és mások) némiképp menedék az élet elől, ha életszavakat próbálgat szóéletek helyett (és velük, általuk, mondom én). Lengyel tanár úr nem a katedrán áll, hanem az asztalon ül, pulóverben. Milyen állatnak látom őt jómagam (ki idehaza: Medve, noha nem Für Lajos-szerű? Lengyel László gyík. Fürge. Fénykedvelő. Az egész világot befutja. Kelt negatív benyomásokat is. Sietős. El-elvakul. Hoz hideglelést. Lengyel, a gyík igazolja a jelképtárakat. Cimborái a tűzzel. Gyógyít. A művészetek barátja. Szabad. 1995. DECEMBER 15.