Élet és Irodalom, 1996. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-12 / 15. szám - Koltai Tamás: Demonstrálj, ahogy tetszik • színikritika • Shakespeare: Ahogy tetszik, Kecskeméti Katona József Színház | García Lorca: Vérnász, rendező Novák Eszter, Új Színház (17. oldal) - Budai Katalin: Lesz vigasz? • rádiókritika • Sipos Júlia húsvéti műsora (Kossuth, április 6., 16 óra) (17. oldal) - Tót Ambrus: Hány ember egy Fridi? • televíziókritika • Friderikusz Sándor új műsora (17. oldal)
KOLTAI TAMÁS: Nem sokkal azelőtt, hogy egy kényszeredett színészcsoport a legszélesebb nyilvánosság előtt kompromittálta a társulat fogalmát, egy vidéki színház színpadán is csöndes tüntetés zajlott le. Utoljára játszották Kecskeméten az Ahogy tetsziket. Negyed tizenegykor lett vége, írták korábban, hogy hosszú. Eredj borbélyhoz a szakálladdal, üzeni Poloniusnak a társulat. Az évad leglényegesebb előadása. Nem a legjobb. A legmeghatóbb. Virgoncán hirdeti, hogy a színház személyes dolog. Tetszik nekem, ahogy a szereplők összeverődnek az utolsó jelenetben, demonstrálnak ők is, nem értik, mit lehet ezen nem érteni, Jacques is velük marad, pontosabban ők maradnak, nem mennek vissza, hová mennének, ahol vannak, a kettős vasfüggöny mögött az a színház, ezt meg az idegenek nem értik, azok úgy bámulnak, mint egy német turistacsoport, amely az imént vonult át az ardennes-i erdőn, jé, ez a kecskeméti színház, nem is érthetik, színházidegenek, talán van köztük kritikus, önkormányzati tisztviselő, esetleg színigazgató-rendező is. Novák Eszter Shakespeareje dacosan, elkeseredetten, szívszorítóan és türelmetlenül szól a saját nemzedékéről, a dacos, elkeseredett, szívszorítóan türelmetlen érzelmi sóvárakról, akik nemhogy a világgal, de önmagukkal sem tudnak tisztába jönni. Sok az előadásban az aritmiás szívhang, a lélegzete el-elakad, máskor fiatalos önhittséggel hallatja a hangját, de ez a hang őszinte, fájdalmas és számonkérő, persze, hogy utálják a frusztrált, kiégett cinikusak. Érzelemszegény szervi szívbajosokra nem hat Naszlady Éva Rosalindájának világfájdalmát játékkal gyógyító melankóliája. Sem a játéktól fölgyülemlett, hisztérikus ájulatban kirobbanó feszültség, amely után teatralitás nélkül következik a megoldás: az önmagát átadó lány egyszerű gesztusa. Ez a pillanat valódi színházi esemény. Nem vesszük észre, mert az érték helyett a céhet védjük, a minőség helyett az országos humbugot reklámozzuk, tanújelét adva, hogy ízlésünk és morálunk maradékát éljük föl. Novák Eszter most a Vérnászt rendezte az Új Színházban. Nyilván ez sem lesz García Lorca azoknak, akiknek az Ahogy tetszik sem volt Shakespeare. Hiányzik belőle a veret. Illyés helyett Veress Miklós és Gajdos Zsuzsa hangján szólal meg a darab, a képekben, metaforákban gazdag nyelv most tömör és jól mondható, a szöveg nyers, földközeli, élő. A spanyol népi környezet nem folklórelem, a fekete ruhák, fölgombolt fehér ingek (Zeke Edit) nem andalúz mintadarabok, a falakkal zárt tér (Árvai György) nem építészeti tájegységek rekonstrukciója, hanem játékra alkalmas hely, a háttérben Coca Cola-rekeszek, a zene (Kis Ferenc) spanyolos-magyaros-cigányos motívumai kerülik a pittoreszk nemzeti karaktert, ahogy a koreográfia sem táncegyüttesek etnográfiai dokumentuma, hanem dráma. Érzelmek zűrzavaráról, boldogságkeresésről, az életkeretet adó béklyókból való szabadulásról van szó, mint Novák Eszternél a Csongor és Tünde óta mindig. Tóth Ildikó Menyasszonyát és Mihályit Balázs Leonardóját nem annyira a vér sötét zúgása, inkább a kitörés vágya, az amorf álmok izzása hajtja egymás karjaiba. A szeszélyes, nyughatatlan költészet kerekedik felül és sodorja tragédiába a konvenció ellen lázadókat. A másik oldalon a „kisemmizettek”: a Vőlegényt játszó Schneider Zoltán és a Leonardo feleségét alakító Marozsán Erika; ők a kiszikkadt hétköznapokat jelenítik meg. Fölöttük magasodik a konvenciókat őrző öregek világa, a lánya házasságával vagyonokat egyesíteni igyekvő Apa (Dengyel Iván), a plebejus életerőt képviselő Cselédasszony (Lázár Kati), a félelmekkel teli Szomszédasszony (a megrendítő Berek Kati), és a fiait a bosszúk végzetes kényszerében sorra elveszítő Anya (Csomós Mari). Az eddigieknél zártabb, folyamatosabb, bizonyos értelemben zeneibb, lekerekítettebb szerkesztésre törekszik Novák Eszter ebben az előadásban. Egy lélegzetre mondja el a darabot, kifulladásig; az építkezés nem tűr szünetet, a balladisztikus, tömör, örvénylő elbeszélés nem engedi a megszakítást. A realisztikus és rituális elemek egybesimításával, ami a Csongor és Tünde esetében profánprovokatív, a Patikánál groteszk-ironikus, az Ahogy tetszikben kiélezetten teatralizáló hangvételt jelentett, a korábbiaknál magasabb szakmai szintre jutott. A szimbolikus Halál- és Hold-figurát jó dramaturgiai ösztönnel szőtte bele a narratív folyamatba, de a megoldás nem elég markáns, legkevésbé sem a szerepeket játszó Takács Katalin és Horváth Virgil hibájából, akiknek szimbolikus költői „figurájuk” tökéletes, csak a szituációba ágyazottságuk bizonytalan, s ezért nehezebben értelmezhető. A teljesítmény egésze megkapó. Az új rendezőnemzedék izgékony romantikusa esztétikai magánügyéből fakadó közösségi élményt, azaz közügyet állít színpadi szemlére, nem pediglen fordítva. (Shakespeare: Ahogy tetszik - Kecskeméti Katona József Színház; García Lorca: Vérnász - Új Színház) Demonstrálj, ahogy tetszik TOT AMBRUS: Televízió Hány ember egy Fridi? !1 ? Új műsorral jelentkezett a múlt héten Friderikusz Sándor, s ebben az új műsorban a szándéka szerint másképpen beszélt, mint ahogy szokott, ráadásul mindjárt Horn Gyula miniszterelnököt választotta partneréül. Gyorsan felejtsük el. És ne tegyük föl azt a kérdést, hogy akkor ez most micsoda volt, propagandaműsor?, de azt sem, hogy fennforgott-e a nyalás esete, vagy egyszerűen nincs mese, a mi miniszterelnökünkből ennyi hozható ki és egy picivel se több; most az egyszer ne ezen a produkción élesítsük a nyelvünket, annyit nem ér meg az egész. Engem az alapállás érdekel. Friderikusz alapállása. A beszélgetés előtt hosszú perceken át magyarázta, hogy most ő tényleg másképpen fog beszélni, más műfaj vár most a nézőre, ez nem az a show lesz, melyben bogarat eszik, táncol, vidámkodik, miképpen a díszlet is más lesz. Mindazonáltal ez a másmilyenség nem idegen tőle, ő ugyanaz a személy, mint amelyik bogarat eszik, oknyomoz, parádézik, lelkek mélyére ás vagy éppen hatásvadász. Egyik szerep sem hazugság, póz, próbáljuk ezt megérteni. Én megpróbálom, de hát ez az. Itt van az ország kétségkívül legérdekesebb, sőt, megkockáztatom, a legtehetségesebbaz, hogy az egyik legtehetségesebb, amúgy is nyelvi képtelenség, mellébeszélő) tévés egyénisége, és azt látni, hogy valamilyen tisztázatlan okból kifolyólag állandóan bizonyítási meg önigazolási kényszerben él. Mintha azért akarná a legkülönbözőbb és sokszor a neki nem is nagyon jól álló műfajokban kipróbálni a képességeit, hogy bizonyítsa a sokoldalúságát, tehetségét. Hogy higygye már el végre a szakma is, a közönség is, hogy tényleg páravan értéke, személyisége a tévézésnek, tudómenesen, felszínesen, lazán is, meg a dolgok mélyére ásva, a lehető legteljesebb empátiával is tévézni, attól függően, hogy mi passzol a díszletekhez. A kérdés csak az, hogyan lehet mindezt előre kitalálni? És azután elhitetni, hogy ez mindmind természetes. Van-e olyan, hogy reggel nyolctól tízig nem érdekel a szomszédom, kifejezetten kiütést kapok tőle, tíztől délig aztán hirtelen empatikus leszek, egészen a lelke mélyéhez szólok, délelőtt a teáig aztán meg se ismerem a gangon, a köszönését se fogadom, csak a tükör előtt nézegetem magam (és igen tetszem magamnak), este azután megint más vagyok, de nagyon más. Nem tudom, lehet-e egy ember a lényegét tekintve mindig másmilyen, még akkor is, ha produkcióról, színpadról, stúdióról van szó. A riporter sohasem lehet színész, nem sakkozhat szerepekkel, nem váltogathat álarcokat, mert az megbocsáthatatlan. Mintha Friderikuszt maga Friderikusz zavarná leginkább. Pedig az ember végül is ugyanazt kérdezi egész életében, s ugyanúgy, legfeljebb ha egy kicsit másképp. Az igazi személyiség előtt a bogárevő ember és Horn Gyula szinte semmiben se különbözik (mellesleg ez tényleg így van), egy egész Pa-dö-dő mint jelenség ugyanolyan fontos, mint egy színész-rendező hajtogatási produkciója, az ember, ha riporter, végül is saját magát keresi minden műsorában, s csak attól profi, hogy elhisszük neki, ő a valóságot, bennünket keres. Láttad a Friderikuszt? Attól függ, melyiket. Ez nagy baj. Azt én persze készséggel elhiszem, hogy a bogárevő Friderikusz és a Horn-méregető Friderikusz ugyanaz a személy. Az ember érdeklődési köre és viselkedése, stílusa a helyzettől függően más és más. A baj csak a nézővel van. Olyan ez, mint mikor vendégségbe várunk valakit, jön is az illető, hogyne jönne, de még a csöngetésnél se tudjuk, melyik énjét hozza. Éppen a végtelenül udvariasat, figyelmeset, aki teli van érdeklődéssel, kíváncsisággal, vagy a szertelent, aki vacsora után a habos tortát dobálni kezdi, s szétveri a berendezést. Amin az se sokat segít, ha ajtónyitáskor bejelenti, ma ilyen kedvemben vagyok, és kész. Azért ez nagy reszkíz. Egyébiránt igen különös, hogy a Magyar Televízióban éppen a legnagyobbak kényszerülnek állandó magyarázatokra, önigazolásokra, mintha kifejezetten lelkifurdalásuk volna, hogy valamihez nagyon értenek. Vagy a pénz veszi el csakugyan az ember eszét, mértékét. "‘·1 · ' ' *'^7, Ί, ·■· * v,\ \MVv7 \ · V' * * / I Sp. * · «·ν * I Vi . '*■* 'i A ■ .. '"ÉV ■ VC"· '·4. · ν . i V Nvc. ' , — I j ,n *-$■ V (M ■ * . - * · -/ n'f y. ■· r,··■.·'.fy'· \ V/ ·' /.·.·- *1 / s '. V Szabó Éva rajza 1996. ÁPRILIS 12. Színház BUDAI KATALIN: Rádió A Rádió egyszerre van könnyű és nehéz helyzetben ünnepkor. Két pillérre ugyanis mindenkor bizton támaszkodhat: a zenére, mely átsegíti minden problematikus fogalmazgatáson, illetve négy-öt stabil hozzászólóra, akik a mikrofon elé ültetve, mindenféle témában jártasan, mégiscsak fogalmazgatnak. Arra voltam kíváncsi, mit tud mondani és mondami a Rádió a halálról és a feltámadásról húsvét ünnepén, akar-e közelebb segíteni a misztériumhoz, amely e csodálatos tavaszünnepet áthatja? Igyekezett a Rádió, nekivetette a hátát ennek a két kicövekelt oszlopnak, Rózsa Péter Feltámadás előtt címmel szerkesztett műsort, s Donáth Lászlón kívül, aki nélkül nincs szegényekről, esendőségről, egyházról, vallásról készült műsor, szót kaphatott néhány, ilyen szempontból kevésbé favorizált úr is. Bodolay Géza színházi rendező, Földes György történész és Sükösd Mihály szociológus. Töprengéseik az értékvesztésről és válságról, a zsidó-keresztény civilizáció térvesztéséről, a multikulturális befolyásról, a homogenizálás réméről, a nyelv felszívódásáról, ugyanakkor a magyar gyerekek fogyásáról érdekesek, komolyak, elgondolkodtatók voltak, még akkor is, ha felesleges ismerlést, erősítést, kitérőt is görgettek óhatatlanul magukkal. Nyilván beszélhetett volna hasonló kompetenciával - a világ széteséséről beszélni tapasztalatból ugyan ki nem illetékes? — más is, talán hívő keresztény vagy buddhista „állagember” is, aki szükségképpen lelkileg felvértezettebb és bizakodóbb. A zene azonban jótékonyan összefogta a szétszaladni készülő gondolatszálakat, s szépen kitöltötte a műsor felét, mutatván, mennyire nehéz értelmet lelni a káoszban, s felelni Pál feltételes módú állítására, megbirkózni a bennefoglalt roppant filozófiai teherrel: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is”. (Pál 1. levele a korinthusbeliekhez, 15.14.) Sipos Júlia kiváló műsora konkrétabb és földközelibb volt. A néprajzkutató Voigt Vilmos gondolatai közé fűzte a születés-házasság-halál ceremónia- és szokásrendjének nagyon tanulságos külföldi példáit. A Rádió szakmailag legerősebb és leghitelesebb csapatából, a Szocioműhelyből hozott értékekkel Sipos Júlia remekül bánik, azt kérdezi, ami mindnyájunkat érdekel és foglalkoztat. A józan eseteket (Ausztriában például 95 százalékos az apás szülés) mértéktartóan elegyíti a beszédes extremitásokkal (orosz újgazdag házi mauzóleuma). Az ünnep „üzenete” tehát a Rádióból mégis reménytelivé sikeredett: inkább szülj - olcsóbb is. A halál kínos és drága, s a halottakat ez a kor jobbára kiejti, törli, felejti. (Elhangzott április 6-án 16 órakor illetve április 8-án 22.20-kor a Kossuth adón) ÉLET ÉS Í BIRODALOM