Élet és Irodalom, 1996. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-04 / 40. szám - Gaál József: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 14., 15., 16., 17., 19., 20., 21., 22., 23., 24. oldal) - Kovács Zoltán: Morál, jog stb. (1. oldal)
Kardos G. György: Sajtó-etűdök ❖ Csizmadia Ervin: Rohanunk az őszinteségbe ❖ M. Bereczky Erzsébet: A kilencedik parancsolat ❖ ECO — Balassa Ákos: Hogyan lehetne kimozdulni? (vita) ❖ ÉS Irodalom: Géczi János, Hargitai Péter, Kovács András Ferenc, Térey János verse, Temesi Ferenc: Messzelátó, Balla Zsófia, Kálnay Adél, Kemény István, Nagy Atilla Kristóf, Vörös István prózája I ÉLET ÉS I IRODALOM I IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XL. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM ÁRA: 96 FT 1996. OKTÓBER 4. ■ ■ KOVÁCS ZOLTÁN: Morál, jog stb. Még mielőtt dr. Tocsik privatizációs sikerdíja és Suchman miniszter megrendült munkabékéje a teljes feledés homályát borítaná a korábban történtekre, ne feledkezzünk meg ezen a hasábon rögzíteni, hogy az elmúlt tíz napban két patinás szervezet definiálta magát a morál legalsó szintjén: a Magyar Úszószövetség, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Időrendben először az úszószövetség, amennyiben újraválasztotta két héttel azelőtt lemondott elnökét, Gyárfás Tamást. Emlékeztetőül: Gyárfás Tamás azért érezte szükségesnek önként távozni, mert hivatali idejéhez kötődik a hazai úszóélet eddigi legnagyobb botránya, egy nemzetközivé püffedt közönséges csalás. Gyárfás akkor azt tette, amit tenni kellett: lemondott, mintegy utat engedve a sportág öntisztulásának. Nos, néhány napja a magyar úszósport öntisztulási rohamai a korábban önként távozó elnök újraválasztásában összegződtek, egy középkáder kivételével gyakorlatilag a teljes vezérkar újra bizalmat kapott. És hozzátehetjük, hogy gyakorlatilag egyhangú szavazással, ami persze nem meglepő, ha megemlítjük, hogy a közgyűlést megnyitó elnök legelső kérdésére: „Tegye föl a kezét, aki elítéli a jegyzőkönyvhamisítást!”, nem jelentkezett senki. Minthogy a szövetségi közgyűlésen részt vett az olimpiai bizottság elnöke, továbbá a sportot felügyelő miniszter képviseletében a sporthivatal elnöke, megállapítható — állapítsuk is meg! —, hogy az erkölcsi szabadesés legalább a felügyeleti szervek jelenlétében történt, a morális mélyponton úgy sikerült egy egész testületnek talajt fognia, hogy az legalább a jog és a törvényesség keretei között történt. Bravó! Igazából arra sincs válasz, hogy egy magára állítólag sokat adó bank magára állítólag sokat adó vezetője, Zdeborsky György, aki egyébként az úszószövetség társelnöke, miként intézhetett már korábban, a botrány kirobbanásának hajnalán egy lapnyilatkozatban olyan ultimátumot a teljes magyar úszósporthoz, amelyben kilátásba helyezi a többszáz milliós támogatás visszavonását, ha nem választják újra a korábban lemondott elnököt. Ezt persze egy bank megteheti: úgy látja, hogy csakis a Gyárfás vezette úszószövetségben lehet bízni, különben is Gyárfás nélkül esetleg túl sok lenne a kérdőjel. Lehetne persze egy további megoldás is, történetesen új embert keresni, aki szintén jó menedzser, szintén sikeres lehet, ráadásul nem volt még benne semmiféle jegyzőkönyvhamisításban, még úgy sem, hogy nem tudott róla. Ez azonban túl macerás, ennyit holmi erkölcsi megfontolások nem érnek meg, ilyenekre most nincs idő. Különben is, nyakunkon a sydney-i olimpia. Gyárfás az elnök, Zdeborsky a társelnök. A jegyzőkönyvi csalás ismeretében az elnök elképzelhetetlennek tartott más megoldást, mint a távozást. Az elnök társelnöke viszont több nyilatkozatban is a lemondott elnök visszahívásához kötötte a banki támogatást. Vajon miféle gumikorlátok között mozog az úszószövetség vezetésének etikai mércéje? Mi az, ami igazolhat egy tőről metszett csalást? A siker? Három aranyérem? Ha igen, ne beszéljünk fair play-ről, továbbá mély meggyőződésem, ha egy közgyűlés minden további nélkül képes túllépni saját vezetőségének jegyzőkönyvhamisítási ügyén, akkor öntisztulásról beszélni szimpla fogalomzavar. S ha már a morál szabadesésénél tartunk, akkor idézzük föl a sporthivatal vezetőjének felszólalásából a bevezető gondolatot. Jobb szerettem volna még Gyárfás Tamás újraválasztása előtt szót kapni, de hát nem így történt. Ez vajon mit jelent? Ha ezt megmagyarázná valaki. Esetleg épp a sporthivatal elnöke. A múlt héten öntisztult az újságírószövetség is, amennyiben Kereszty András elnök teljes sikerrel puffasztotta privát munkahelyi problémáját közéletivé: miután immáron két éve hirdeti mindenütt, ahol csak mikrofon közelébe engedik, szimplán megfogalmazott gondolatait az újság, az újságíró és az egész újságírás totális megvásárolhatóságáról, múlt hétfőn az esti órákban kilépett Fenyő János médiacézár szolgálatából, hogy kedd reggel óta az újság, az újságíró, valamint az újságírás megvásárolhatatlanságát hirdesse. (Ilyen hírt olvasva engedi újságját halkan ölébe az ember, s kinézve az ablakon, szemével távoli pontot kutat.) Mint azt Kereszty András a lapokban kifejtette, alaposan végiggondolva helyzetét, igazat kell adnia azoknak, akik szerint nem szerencsés, ha egy szakmai-érdekvédelmi szervezet vezetője egy nagy sajtóbirodalomban dolgozó főszerkesztő. Ez a gondolat így, természetesen nem igaz. Valamiféle összeférhetetlenséget sugall, pedig hát itt nem összeférhetetlenségről van szó. Korántsem egy helyzet föloldhatatlanságáról általában, hanem egy ember alkalmatlanságáról in concreto. Újabban amúgy is nagy divat, hogy erkölcsileg megrokkant emberek a személyiségzavar kiteljesedésének pillanatában szomorúan mutatnak korábbi helyzetük összeférhetetlenségére, pedig hát az esetek többségében nem történt egyéb, mint hogy addig össze-vissza beszéltek, mondták, ami épp szájukra jött, kapitalizmusról, átmenetről és így tovább. Ez történt most is. Ráadásul Keresztyvel ellentétben határozott álláspontom szerint az újságírószövetség posztjait újságíróknak kell betölteniük, mégpedig olyan újságíróknak, akik épphogy a dolgok sűrűjében vannak, csak éppen mindezek mellett a nyilvánvalóan adódó konfliktusokat magukra is vállalják. Az ugyanis nem konfliktusvállalás, amit Kereszty két éven keresztül művelt, amennyiben teljes mellszélességben kiállt a sajtó megvásárolhatóságát illetően, mígnem aztán egy forró nyárvégi hajnalon arra ébred, hogy ez így összeférhetetlen, legjobban teszi mégiscsak, ha a szakmát védi, hiszen az, amit eddig tett ez ügyben — nevezetesen hogy miniszterelnöki sajtótájékoztató előtt saját kezűleg apportírozta a Theodora Quelle-i palackot Horn Gyula elé —, szakmailag éppúgy alig értékelhető, mint érdekvédelmi szempontok szerint. Nagyvonalúnak látszó lemondását ráadásul körüllengi a teljes cinizmus, hiszen ha valaki két év után döbben arra, hogy helyzete összeférhetetlen, akkor legalább maradjon következetes és hirdesse azt, amit addig hirdetett. Ebből pedig az következik, hogy Keresztynek nyilvánvalóan nem Fenyőtől kellett volna kilépnie, hanem a MÚOSZ-elnökségről lemondania. Egyébként az újságírószövetség elnöksége is ezt látta helyesnek, a keddi rendkívüli ülésen éppen erre kérték volna Kereszty. Minthogy azonban ő hétfőn felmondott a VICO-nál, az elnökség úgy gondolta, megszűnt az összeférhetetlenség, és mert az elnökségben ülő kollégák a magyar újságírószövetség történetében immáron en plusz egyedszer sem vállalták a kellemetlenségeket, és en plusz egyedszer sem vállalták föl a konfliktusokat, maradt minden a régiben. Hogy pedig szó sincs itt semmiféle összeférhetetlenségről, helyette viszont a középszinten megvalósult alkalmatlanságról, az bár szakmaszerte köztudott, kit érdekel ez már akár két nap múlva? Gaál József műve