Élet és Irodalom, 1996. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-11 / 41. szám - Pályi András: Vég és kezdet. Irodalmi Nobel-díj: Wislawa Szymborska (7. oldal)

— Akkor Önt lelövik. Itt milliárdokról van szó, ezekhez a külső szerződések­hez komoly gazdasági, időnként politi­kai érdekek fűződnek. — Erre én is gondoltam. Éppen ezért ragaszkodtam hozzá, hogy a munkaszerződésemben két biztosí­tás is benne legyen. Az egyik az ál­talános felelősségbiztosítás, a má­sik az életbiztosítás. Pontosan tu­dom ugyanis, hogy komoly erők mozognak annak érdekében, hogy megbuktassanak. Ez a helyzet, nincs sok lehetőségem tévedni. De ne higgye senki, hogy én egy őrült Don Quijote vagyok, aki egy szál maga áll neki intézkedni. Ennyire ne becsüljenek le. Mikor megvá­lasztottak, a kurátorok valószínű­leg azt is mérlegelték, hogy rendet kívánok teremteni a tévében. És ehhez megvan a csapatom. Nem­csak a televízión belül, hanem azon kívül is. A politikusok közül mind a két oldalon sokan szeretné­nek az országban, a televízióban rendet látni, és ebben segíteni is hajlandóak. Súlyos érdekeket kell majd sérteni, már csak azért is, mert jövő évtől kezdve a jelenlegi­hez képest feleannyi pénzünk lesz. Az intézmény nem engedheti meg magának a jelenlegi pazarlást. A médiatörvény is kötelez, de nem cél a boszorkányüldözés, az öncélú kakasviadal. Ezzel nem zárom ki azt, hogy ha a könyvvizsgálók és a jogászok találnak az MTV-re nézve előnytelen szerződést, akkor hiva­talból nem lesz kötelességünk a szükséges intézkedéseket megten­ni. De nem ez a cél. — Végiggondolta már, hogy zsarolha­­tó-e? — Úgy érzem, nincs rajtam fogás. — Megvált Fodor Imrétől, a szórakoz­tató osztály vezetőjétől. — Az általa vezetett szerkesztőség­ben súlyos hiba történt. Olyan mű­sort indított útjára, amelyik mon­dandójában, üzenetében kisiklás. És ezért a műsor szerkesztője felelős­séggel tartozik. Elszabadult a pokol — Maradjunk a példánál, mert ezzel eljutottunk az Ön közszolgálati televí­zióról vallott koncepciójához. Fodor Imre megbízatását azért nem hosszab­bította meg, mert Friderikusz műsorá­ban Zemplényi György szerepelt. Vagyis erkölcsi alapon kritizált egy ha­szonelvű műsort. Friderikusz televízi­ós pályafutása egyébként is nagyon jellemző történet. Hankiss alatt kez­dett a televízió számára műsort készí­teni, valódi vállalkozóként, aki bank­kölcsönt vett fel, kockáztatott és nyert. Később aztán Nahlik nem tar­tott rá igényt, ezt a 94-es választások után az új televíziós vezetés elegáns szerződéscsomaggal kompenzálta. Mígnem Horváth Ádám úgy döntött, nem biztos, hogy kell neki Frideri­kusz, különösen nem ilyen magas áron. Aztán jött Székely Ferenc, aki­nek hirtelen nagyon értékes lett Fride­rikusz, állítólag jóval húsz millió felett fizet most egy show-ért. A lényeg: Fri­derikusz termékét a közszolgálati tévé hol megveszi, hol nem. És akkor Ön most azt mondja, hogy közszolgálati­­ság-koncepciójába Zemplényi nem fér bele. Amivel azt is mondja, a reklám­érték, a pénz nem legitimál. Holott az elmúlt két évben az MTV leginkább egy kereskedelmi televízió logikáját követte. — Egyetértek. Miután kívülről sen­ki és semmi nem kényszerítette az el­lenkezőjére, a televízióban a belső szabályozások felpuhultak és elszaba­dult a pokol. Az lett, ami most van. Ami pedig Friderikuszt illeti, az ő szerződését még nem ismerem. De nem is biztos, hogy az én kizárólagos tisztem lesz ennek a megítélése. Rá­adásul a műsor tartalmától és minő­ségétől függetlenül is mérlegelnem kell, hogy az adott produkció árát tu­­dom-e vállalni, vagy sem, van-e erre ennyi pénzem. Lehet, hogy kiderül, nincs. Itt egy alkufolyamatról van szó, melyben egy külső vállalkozó a saját produkcióját árulja, a vevő pe­dig az MTV. Amennyiben a tévé mint megrendelő jól működik, az áru minőségébe is van beleszólása. Ha az áru nem megfelelő minőségű, nem veszem meg. De a másik oldal­nak is célja, hogy eladja áruját. Biztos vagyok benne, hogy egy tehetséges ember tud a keresletnek megfelelő műsort szállítani. Friderikusz Sándor nagyon tehetséges. — Nekem a műsorok többsége alap­ján úgy tűnik, az utóbbi időben az MTV-nek nemigen voltak minőségi el­várásai. — Számomra ez az igazi problé­ma. Hogy az MTV hogyan érvénye­síti a maga akaratát. Szerintem sem nem elég magas, sem nem elég kö­vetkezetes a mérce. — Ennek a külső és a belső kontroll hiánya mellett, véleményem szerint, talán az is oka lehet, hogy több mű­sort is olyan, úgynevezett producerre bíztak, aki elsődlegesen a közpénzek és a Magyar Televízió kvázi monopol­helyzetéből fakadó előnyök minél tö­kéletesebb „lenyúlásában” érdekelt. — Ezt maga mondja. Ennél talán még nagyobb probléma az, hogy akik nem pénzemberek, azok is alapvetően abban lettek érdekeltek, hogy pénzbevételre tegyenek szert, és pénztermelők legyenek. Ebből a szempontból az MTV valóban úgy működött, mint egy kereskedelmi televízió, amelyiknek az a feladata, hogy vállalkozásként, pénzügyi szempontból is sikeres legyen. Mi­közben egy közszolgálati tévének nem ez a feladata. De­ az MTV, ép­pen azért, mert megszűnt költség­­vetési intézmény lenni, ezután is je­lentős mértékben a reklámbevéte­lekre lesz utalva, ha talpon akar ma­radni, és finanszírozni akarja a mű­sorokat. Tehát a pénzt a műsorokra továbbra is elő kell teremteni. Ez nem elsősorban az aktuális műso­rokra vonatkozik, inkább a művé­szeti műsorokra. Ezért sikeres, néz­­hető és népszerű műsorokat kell csinálnunk, az értéket érdekesen kell eladnunk, már csak azért is, mert a nézett műsorok a jó reklám­­hordozók, az ezekhez kapcsolódó reklámidőket lehet a legjobban ér­tékesíteni. Azok maradjanak, akik hitelesek . És kikkel fogja ezeket a műsorokat készíttetni? A televízió jelenlegi mun­katársainak nagy része kénytelen volt a fent leírt viszonyokhoz alkalmazkod­ni, vagyis sokak szakmai és morális tő­kéje ráment erre az időszakra.­­ Sajnos, így van. Egy biztos: az átszervezések fő szempontja az lesz, hogy azok a­ munkatársak maradja­nak itt, akik minden értelemben hi­telesek, és az elmúlt időszakban nem sérültek nagymértékben. És ez­zel most senkit sem kívánok megbé­lyegezni. Mindenesetre ez irgalmat­lan nehéz folyamat lesz, szakmailag és emberileg egyaránt. — Honnan veszi az új embereket? Van-e utánpótlás? — Nem nagyon, és a generáció­­váltás évekig fog tartani. — Műsorokat közben is kell készíteni, és ehhez a szakmához hosszú tanulás szükséges. Az ilyen irányú oktatási te­vékenység a televízióban soha nem volt jelentős, nem véletlen, hogy több­nyire a rádiósokat hozták át. — Én is rádiós voltam valaha, és tény, hogy mivel ott mindig intéz­ményesített műhelymunka és gon­dolkodás folyt, az utánpótlást jórészt a televízió is onnan biztosí­totta. Most nálunk is el kell kezde­nünk a belső oktatást. — Pályamunkájában kitér a különbö­ző típusú összeférhetetlenségek sza­bályozására is. — Most is érvényben van Hankiss Elemér rendelkezése, miszerint az MTV munkatársai például konku­rens televízióban nem dolgozhat­nak. Ezt most újra megkíséreljük betartatni. El kell dönteni azt is, hogy valaki bent dolgozik, vagy kül­ső vállalkozásban. Amikor az új szer­kesztőségi rendet kialakítjuk, meg kell majd pályázni a helyeket... — ...a szerkesztői helyeket is? — Igen. És nem csak belsősök pá­lyázhatnak. Szeretnénk megterem­teni az esetleges teljes átrendeződés lehetőségét. A pályázat során min­denkinek lesz lehetősége rá, hogy végiggondolja, mit is kíván tenni az MTV-ben. És ki kell majd tölteni egy nyilatkozatot, hogy a pályázó személy szerint vagy a rokonsága ré­vén milyen külső vállalkozásokban érdekelt. — Lehetséges tiszta lappal indulni? — Lesz egy átmeneti időszak, amelyhez türelmet kérek. — Mihez kér türelmet? — A Televízió nem tud már hol­naptól más műsort adni. De változ­tatnom kell, erre kötelez a pálya­munkám is. Az eddigi elnököknek a saját tisztességükön és elképzelé­seiken túl nem voltak fogódzóik. Az én helyzetem más. Megszületett a médiatörvény, amely egyfelől kétségtelenül túlszabályozza a mű­ködésünket, mert annyi előírást tartalmaz, ami már-már gúzsba köt. Ugyanakkor bizonyos értelem­ben véd is, mert van hivatkozási alapom. Az a tény, hogy az én pá­lyamunkámat fogadták el, elképze­léseimet, a kuratórium révén, a te­levízió programjává emelte. Ezt kell végrehajtanom, ezt fogják raj­tam behajtani. ÓH BANKPAPÍROK ÓH MAGÁN-BANKSZÁMLA ÓH STANDARD ATM KÁRTYA ÓH NYUGDÍJPÉNZTÁR ÓH 1996. OKTÓBER 11. Vég­es kezdet Irodalmi Nobel-díj: Wislawa Szymborska Nem tévedés, így értendő: a vég a kiinduló pont, a vég a kezdet, ez a korántsem­­fotogén” pillanat, amikor a televíziós kamerák már rég valamely új háború közvetítésével vannak elfog­lalva. Ez az a pillanat, amikor valakinek el kell takarítania a romokat, valakinek félre kell ko­tornia a véres rongyokat és üvegcserepeket, utat nyitva a hullákkal megrakott kocsiknak, hogy végre beinduljon az élet. Aligha van aktuálisabb közép-európai vers, mint Szymborska A vég és a kezdet című, a kilencvenes évek elején keletke­zett költeménye, amely utolsó, 1993-ban megje­lent kötetének is címadó darabja (és amelyet annak idején Reiman Judit fordításában az Élet és Irodalom is közölt), nemcsak azért, mert nyilvánvalóan a délszláv háború szolgáltatta az apropót ehhez a vershez, s nem is csak azért, mert ő az esztelen és vak vérfürdő elején is arról beszélt, egyébként csalhatatlan asszonyt ösztön­nel, hogy minden háború véget ér egyszer, s el­kezdődik az élet — amelyet írhatnánk nagy kez­dőbetűvel is, ha nem állna oly távol Szymbors­­kától a nagy betűk és a nagy szavak használata —, tehát nem pusztán ezekért oly aktuális ez a vers, hanem azért is, ami a legidőszerűtlenebb­nek tűnik benne: ama bölcseleti reflexió okán, amely a pusztulásban is az életet látja. Az irodalmi Nobel-díj odaítélése után a hírügy­nökségek és a sajtó többnyire csak a kulisszatit­kok, a háttérben mozgó lobbyk és a felfedezhető politikai szempontok iránt érdeklődik, ám ezúttal nemigen akad világgá röpíthető szenzáció. Egy igazi, autentikus költő kapta e magas kitüntetést, aki ritkán kér szót, keveset ír, azt mondják róla, hogy minden alkalommal „a verset” írja meg, de minden szava súlyos, és minden versére oda kell figyelni. Az egyetlen megszellőztethető kulisszati­tok, hogy állítólag azért esett a választás a kiváló lengyel költőre, mert már oly rég nem kapta meg nő az irodalmi Nobelt Csakhogy Szymborska ese­tében ennek a tényezőnek is megvan a maga mé­lyebb jelentése. Ő nem egyszerűen költőnő, ha­nem a női princípium költője, ami annyit tesz, hogy a modern civilizáció megosztottságban-töre­­dékességben vergődő emberét ő mindig egység­ben látja. Ez hatja át sajátos intellektualitással ero­tikus verseit, s ez gazdagítja bölcseleti líráját meg­ejtő testiséggel. Habár az ilyesféle kifejezések, el kell ismerjem, mint „áthatja” vagy „gazdagítja”, nem éppen szerencsések Szymborska költészeté­vel kapcsolatban, hisz pusztulás és élet, erotika és szellem, elmúlás és kilépés az időből­­— ez nála mind egyszerre van. És pontosan ez a „van” a leg­fontosabb mondandója. Nézem a lengyel tévéhíradóban a döntés ki­hirdetésének napján (egyébként nem tartozik azok közé, akik gyakran láthatók a képernyőn), s ami a leginkább megragad, az a zavara. Nem lámpaláz ez, sőt. Nagyon is mélyről jövő és igen hatásosan képviselt zavar, mondhatnám, filozo­fikus természetű. A költő, aki tisztában van a maga értékével, s tudja azt is, hogy a világ nem az efféle értékeket szokta méltányolni, most csodálkozva veszi tudomásul, hogy lám, mégis. Kicsit még tart is a következményektől, nem alaptalanul, hisz az aznapi tévéinterjú elől sem térhetett ki. Mostantól sok minden elől nem térhet ki. Másnap a tévé azt is elárulja, hogy az éppen tartó frankfurti könyvvásáron egyetlen Szymborska-kötet sem volt (nagy üggyel-bajjal gyorsan vittek néhányat), s hogy egyébként is mindössze két varsói könyvesboltban kapható a kötete. A lengyel tévébemondó hangjából egy­értelműen kihallható a felháborodás. Én nem csodálkozom. Jól ismerem azt a két boltot, ha Varsóban járok, mindig benézek, azokban min­den valam­irevaló szerző kapható. Ott vettem a magam Szymborska-példányát is. Gondolom, ő is valahogy így kommentálná e körülményt. Egyébként is az a nemzedék, amelynek képvi­selői közül a magyar olvasó (eddig) Tadeusz Rózewiczet vagy Zbigniew Herbertet jobban is­merte, már a pálya kezdetén megtanulta, hogy ne higgyen a nagy szavaknak és a nagy pózok­nak. Szymborska 1923-ban született Poznan mellett, 1945-ben debütált. Gyerekkorában Krakkóba került, azóta is ott él. A Naples folyó­irat köréhez tartozik: ez az a kör, amelyet a köl­tői szó erejébe vetett hit tart össze. Alig kétszáz verset írt, kötetei többnyire vékonyka füzetek. Magyarul Csodák vására címmel jelentek meg válogatott versei 1988-ban, egyik legavatottabb ismerője és tolmácsa, Csordás Gábor gondozá­sában és utószavával, aki egyszerre hallja ki e költészetből „a kozmikus távlatú tanú toleranci­áját” és „az áldozat lobogó igazságkeresését”. Pályi András ÉLET És­+ IRODALOM

Next