Élet és Irodalom, 1997. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)

1997-07-04 / 27. szám - F. Farkas Tamás: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 5., 6., 9., 12., 13., 14., 16., 20., 21., 22., 23., 24. oldal) - Váncsa István: A karvaly lesben áll (1. oldal)

Kovács Zoltán—Tarnói Gizella: Virágot Mihaliknak (a Sasad-sztori) * Vásárhelyi Mária: Állítsátok meg Arturo Vitit! (döntés a tévéről) % ECO: Vita az alaptantervről (Pesti János) ❖ Ketten egy új könyvről - Witold Gombrowicz: Cselédlépcsőn (Bán Zoltán András, Túras Tamás) ❖ ÉS Irodalom: Béki István, Bodor Béla, Jász Attila, Zoltán Simon versei, Haklik Norbert, Nagy Atilla Kristóf, Pályi András, Papp András prózája [ÉLETÉS |·| | irodalom! IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 96 FT 1997. JÚLIUS 4. VÁNCSA ISTVÁN: A karvaly lesben áll Délelőtt fél tizenegyre a pult fémlapja meglehetősen fölhevült, a mellette ejtőző Nicsovicson a nyugtalanság jelei kezdtek mutatkozni, mígnem rájött, hogy az újságra könyökölve kényelmesebb, de az a legjobb, ha odateszi a poharát is, nem melegszik át annyira. A mozdulat pillanatra megtört, amikor Nicsovics az induló anyag címét elolvasta, „Lesben áll a karvalytőke”, mondta a cím, nem is lepte meg Nicsovicsot, derék olvasója ő ennek az újságnak, tudja, milyen az a karvalytőke, viszont most az egyszer elképzelte a karvalyt (Accipter nisus), amint épp lesben áll, s ettől az iménti nyugtalanság visszatért. Nicsovics ugyan nem ornitológus, hanem munkanélküli ökölvívóedző, de azért ne tessék őt hülyére venni, mert baj lesz. Lejjebb a másik cím: „Földrablók a magyar láthatáron ”. Nicsovics - ezt tudnunk kell róla - hazafi, sőt hazafias költő, kötete is van, saját kiadás, sokba került, de hát Nicsovicsnak akkoriban még volt állandó jövedelme. „Magyar láthatár”, ez jó, „földrablók a magyar láthatáron”, ez még jobb, nagyon kifejező és van benne valami vészterhes, akár Nicsovics is írhatta volna. De mit jelent? Nicsovics a „földrablók” szóról valami westernfilmre asszociál, műveli a földjét a szegény ember, veteményez, kapirgál, feji a kecskét, aztán a banditák elzavarják, mert olaj van a birtok alatt, a szegény ember megharagszik, pisztoly, puska, puff, puff, puff. A magyar láthatár alatt mi van? Nicsovics kiissza a poharát, aztán szétteríti az újságot, orrára pápaszemet illeszt. Az áll itt, hogy: „Ez a kormány a magyar földet, a mi földünket idegen tulajdonba akarja juttatni. Van-e ennél égbekiáltóbb hazaárulás?” Bolhával kéne beszélni, gondolja Nicsovics, ebbe a kocsmába őrajta Nicsovicson kívül már csak egyetlen értelmiségi jár, Bolha ablakpucoló, aki politikai tiszt volt valamikor, tanult ember, meg tudná mondani, hogy van ez a dolog a földdel meg az idegen kézzel. Itt van például Dean Walls, Nicsovics távoli rokona Lincolnban (Nebraska), azt se tudja, hol van Magyarország, viszont vásárolhatna földet, minthogy a dédszülei, akiket Dean maga nem is ismert, magyarok voltak, s Dean Walls ennélfogva szívesen látott leendő földbirtokos (lehetne) minálunk. Viszont a dédnagymama ismeretes módon rácnak született, tehát nincs kizárva, hogy Dean igazából földrabló karvaly. Vajon a magyar jog pillanatnyi állása szerint mennyire lehet rác egy dédnagymama ahhoz, hogy a dédunokája ne váljon karvallyá? Hogyan lehet igazolni, hogy legalább a dédpapa fajmagyar volt? Nem pedig - mondjuk - tót vagy oláh? Mit számít az most, 1997. június 30- án délelőtt fél tizenegykor a VII. kerületben, hogy Tiberle bácsit a múlt század utolsó évében minek törzskönyvezték? Nicsovics újabb korsó sört kér és közben mélabú lesz rajta úrrá. A napokban volt huszonöt éve, hogy szórakozottságból harmincnégy korsó sört talált egy ültében elkortyolni, s ettől másnap kissé lankadtnak mutatkozott, azóta egészen mostanáig sört nem vett magához. Csak amióta a kocsmai bor teljesen ihatatlan, azóta sörözik megint, s közben otthontalannak érzi magát, tehát jobb híján az újságjába mélyed. ,Azt a maroknyi földet akarja a most eladni a hatalom bagóért, ami Trianon után megmaradt a nemzetnek. Ez gyalázat sőt bűntett, ne engedjük! A magyarság megvédi magát... ” Bolba a minap elmagyarázta, mert nem jó az, ha a termőföldek külföldi tulajdonban vannak, de Nicsovics nem érti. Vesszen Horn, vesszen Surányi, ez oké, a magyar jegybank mindenkori elnökének a legfontosabb feladata az, hogy vesszen, aztán az is stimmel, hogy ezek minden eladtak, a bevételt meg majdnem mindenestül elvarnyúzták, de hát elvileg olyan is lehetséges, hogy nem lopjuk el a dohányt, ki kéne próbálni. „Ez a föld a miénk, nem adjuk senkinek!” Nicsovics esténként olykor belepillant a tévéhíradóba, ott általában felbukkan egy tiborckülsejű alak (mindig másik) és valami egészen dermesztő dolgot közöl, terem a málna, mondja például és olyan vádlón néz Nicsovicsra, mintha a málnát meg az egész Rosaceae famíliát ő találta volna fel, egy másik alkalommal a krumplira panaszkodik, vagy a borsóra, esetleg a dinnyére, hogy tudniillik sok van belőlük, ami nagy baj, bár ha kevés van, az is baj, ha belvíz alá kerül az áldott magyar föld, az tragédia, ha nem kerül belvíz alá, az még nagyobb tragédia, ha elveri a jég a takarmányt, akkor nincs mit adni a jószágnak, ha viszont nem veri el, akkor a jószág gömbölyödik, ami a legeslegnagyobb tragédia. Nyilván ezért van, gondolja Nicsovics, hogy a föld nagy része parlagon marad, mért is művelnék meg, ha az csupa ráfizetésed, ha csakugyan ráfizetés, akkor vajon mért ne inkább a külföldi fizessen rá, például Dean Walls, pláne, ha csakugyan tót volt a dédapja? Itt van például a szőlő, mereng tovább Nicsovics, miközben a sörélesztő íze kitölti a szájüregét, a szőlősgazdák éheznek, senki se veszi meg a borukat, a magyar azért nem, mert drága, a külföldi azért nem, mert szar. Közben az egész világon argentin, ausztrál, chilei, dél-afrikai meg kaliforniai bort isznak, idejönne Dean, venne háromszáz hold szőlőt, aztán koplalna vagy hamisítana, mint ezek, vagy - ad abszurdum - létrehozna egy működő borgazdaságot, s akkor talán ő, Nicsovics is bort ihatna megint. „Fröccsöt!”- mondja Nicsovics poéta a halálra készülők pátoszával, megkapja, lehúzza, tekintete elsötétül. „Költődnek, oh hatalmas Hunnia / Légy-étetőt engedsz-e innia! ” -jutnak eszébe Vörösmarty kolléga szavai, de Nicsovics lelkében a lírikust éppen most váltotta le a népfölkelő. „Ébresztő, magyar, ütött az óra! Menjen a kormány nyugovóra! Elég volt!” - üvölti és döngő léptekkel indul az ajtó felé, a hodályban a pultos hölgy marad egyedül, messze néző, üveges tekintettel mosogatni kezd.