Élet és Irodalom, 1997. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)

1997-08-15 / 33. szám - Vári István: A nagyikat lelövik, ugye? (4. oldal) - Molnár Erzsébet: Házirendőr • Lichthof (4. oldal)

VÁRI ISTVÁN: A nagyikat lelövik, ugye? Március elején egy hetilap ördögi terv létezéséről írt. Ezt egy sajátságos rádióműsor idézte, erről egy másik hetilap írt, és a hír elterjedt: a Világ­bank a magyar népesség 3 és fél millió fővel való csökkentését sugallja. Mint­hogy nem esett említés arról, milyen gyorsan kellene ezt elérni, feltételez­hetjük, hogy egy rövid távon, akár azonnal megvalósítandó tervről lehet szó. Azonban nem ismertették ve­lünk, hogy milyen eszközökkel kíván­ják elérni ezt a szörnyű célt. Vizsgál­junk meg két lehetséges módot, hogy eldönthessük: egy ilyen terv egyálta­lán megvalósítható-e vagy sem. Mindenekelőtt ki kell zárni a hábo­rút a környező országokkal, mert azok népességének csökkentéséről nem esett szó, és az országok közti háborúk ma már nem követelnek ekkora áldo­zatot Századunkban azonban van pél­da arra, hogy egy ország népének egy­­harmada néhány év leforgása alatt el­pusztult minden külső beavatkozás nélkül. Ez történt Kambodzsában Pol Pot uralma alatt. Lehet, hogy valaki a kambodzsai forgatókönyvet akarná megvalósítani a Kárpát-medencében? Ehhez azonban hiányoznak a vörös kmerekhez hasonló hazai fanatiku­sok. Mindezt áttekintve arra a követ­keztetésre kell jutnunk, hogy ilyen terv nem kivitelezhető. Többek közt ezért is elképzelhetetlen, hogy a Világ­bank az ország népessége egyharma­­dának elpusztítását javasolta volna. Az azonban elképzelhető, hogy va­lamilyen elemzésben összehasonlí­tották az egy főre eső magyar GDP-t az Európai Unió (EU) országaival. ..Az ilyen összehasonlításból, kitűnik, hogy az ország gazdasági teljesítmé­nye, a még a legkevésbé fejlett El­- országok, Portugália vagy Görögor­szág szintétől is messze van. Ezen or­szágok szintjének eléréséhez meg kellene duplázni az ország gazdasági teljesítményét. Ehhez azonban hiá­nyoznak a megfelelő piacok, még ha a termelő kapacitások meglennének is. Ezért az egy főre jutó GDP-t­­a számláló növelésével nem lehet je­lentősen növelni. Maradna tehát a nevező, vagyis a­ lakosság számának radikális csökkentése. Ez azonban képtelenség. Mint ahogy az is képte­lenség, hogy a közeljövőben az egy főre jutó magyar GDP elérje akár a legkevésbé fejlett EU-országokét. Az ország gazdasági teljesítményé­nek növekedése azonban már most is együttjár a népesség csökkenésével, ördögi tervek nélkül is, és ez így van már másfél évtizede. A népességcsök­kenés oka a magas halandóság. A ma­gas halandóság egy harminc éve tartó kedvezőtlen folyamat eredménye. A 30-65 éves korosztály férfiainak halan­dósága harminc éve növekszik, és a nő­ké sem csökken. Ezzel szemben a leg­több európai országban a halandóság mindkét nemnél csökken. (A kilenc­venes években a Szovjetunió utódálla­mai jelentenek kivételt) A magyar ha­landóság közelmúltbeli alakulása ak­kor is megdöbbent ha más középeu­rópai országokéhoz hasonlítjuk. Len­gyelországban vagy Csehországban, ahol a halandóság a hetvenes-nyolcva­nas években növekedett, a kilencvenes években jelentősen csökkent A lakosság száma a nyolcvanas évek­ben kezdett mérsékelt ütemen csök­kenni. Azért csökkent lassan, mert a termékenység viszonylag magas volt. Ez így volt még 1996-ban is. A hetvenes évek közepe óta a magyar termékeny­ség kissé magasabb, mint az európai átlag. A magasabb termékenység 1981-91 között még mérsékelte a ma­gas halandóság demográfiai hatását. 1992 óta azonban a termékenység csökken, és nem ellensúlyozza többé a halandóságot és ez okozza, hogy a né­pesség egyre gyorsabb ütemben fogy. Vári István Párizsban élő szocioló­­gus A termékenység 1991-92 óta sok eu­rópai országban csökken. Másutt azonban nem látunk a magyarországi­hoz hasonló termékenység mellett né­pességcsökkenést Vegyük például Görögországot, Portugáliát vagy Cseh­országot. Ezekben a hazánkhoz ha­sonló lélekszámú országokban 1991- 95 között kevesebb gyermek született, mint Magyarországon. Lakosságuk száma azonban 1996-ban 1991-hez ké­pest vagy nem volt kisebb, mint Cseh­országé­­, vagy növekedett, mint Por­tugáliáé vagy Görögországé. Magyar­­országon ez alatt az idő alatt a halálo­zások száma több mint 180 ezerrel fe­lülmúlta a születésekét A következő kérdést kell felten­nünk: képes-e a magyar társadalom megőrizni állampolgárai életét, egész­ségét, mint ezt más európai országok teszik, vagy ez meghaladja teherbíró­képességét? Vajon a társadalomra ne­hezedő szociális kiadások nem jelen­­tenek-e súlyosabb terhet, mint másutt, s ez akadályozza meg az országot ab­ban, hogy az egészségügyi kiadásokra eleget áldozzon? Az egészségügyi kia­dásokat, mint sok más országban, a gazdaságilag aktívakra nehezedő adókból és befizetésekből fedezik. Nincs-e aránylag több idős ember, nincs-e túlságosan sok eltartott, nem rosszabbá az aktív-inaktív arány, mint másutt? A magyar lakosságon belül az idősek aránya növekszik, de ez így van a világ legtöbb országában, kivételt csak a harmadik világban találunk. Magyar­­országon a kilencvenes évek közepén arányát tekintve valamivel kevesebb 60 vagy 65 évesnél idősebb ember él mint Portugáliában, vagy Görögországban, de valamivel több, mint Csehország­ban. (A magyar korszerkezet kedve­zőbbnek mondható e két dél-európai országhoz képest a 20 évesnél fiatalab­bak magasabb aránya miatt is.) Ha azonban azt nézzük, hogy mekkora az aktívok aránya, akkor a kép rosszabb. A legtöbb európai országgal összeha­sonlítva hazánk sajátos helyzetet foglal el. A Kárpát-medence az hely, ahol a férfiak között legkevesebb az aktív. En­nek egyik oka, hogy a 20-30 évesnél fi­atalabb emberek között nagyon magas azok aránya, akik nem dolgoznak, és még munkanélküliként sem jelennek meg a munkaerőpiacon. 1990 és 1994 között 18 százalékkal csökkent a 20-24 évesek aktivitási aránya és 26 százalék­kal a 25-29 éveseké. Másik sajátossága a magyar munkaerőpiacnak, hogy ala­csonyabb a 45-55 évesek aktivitási szint­je is, mint más országokban. A 45-49 évesek közül 20 százalék, minden ötö­dik férfi inaktív. Ez az arány 3-5 száza­lék Németországban, Franciaország­ban vagy Görögországban. A különb­séget nagyrészt a munkaképességüket elvesztettek teszik ki, vagyis akik rok­kantsági nyugdíjat kapnak, a leszázalé­koltak. Akik rokkantsági nyugdíjat kapnak, azok idő előtt elvesztették munkaké­pességüket vagy annak nagy részét túl gyorsan elhasználódtak. Az el­használódást fékezhette vagy akár megakadályozta volna, ha idejében megkapták volna a szükséges gyógyke­zelést. (Az idő előtti megrokkanás a halál árnyékát vetíti előre: a rokkan­tak hamarább halnak meg.) A népességcsökkenés a nyolcvanas években kezdődött Erről 1985-ben Kemény István a következőket írta: „Túlhajszoltak és elhasználtak. Ha va­lami bajuk van, ha betegek, nincs ide­jük orvoshoz menni. Amikor végül is elmennek, már túl késő. ” Idejében orvoshoz menni a bajmeg­előzés része. Sok szó esik mostanában a megelőzésről. Akik erről beszélnek, komolyan gondolják-e, amit monda­nak? Tekintsük a védőoltást, ami iga­zán fontos eleme a megelőzésnek. A tavalyi, 1995-96-os téli influenzajár­vány több országban növelte meg a halálesetek számát a tavalyelőttihez, 1994-95 teléhez képest Utolsó telünk is influenzával fenyegetett és ezt a fe­nyegetést be is váltotta. A tél kezdetén védőoltás kampány kezdődött, és az orvosok ingyenes oltóanyagot kaptak. Az emberek siettek magukat beoltat­­ni. Az összeg, amit erre szánt az egész­ségügyi kormányzat, nem bizonyult elégségesnek, még a járvány kezdete előtt elfogyott. Meg kellett tehát szakí­tani az ingyenes oltást. Sokan már csak térítés ellenében kaptak, például a „fiatal”, hetvenévesnél fiatalabb nagymamák. Végül is ez az utolsó tél közepesnek bizonyult: több áldozatot követelt a tavalyelőttinél, de keveseb­bet a tavalyinál. Nemrégiben az egészségügyi minisz­ter bejelentette, hogy bizonyos védőol­tások támogatását takarékossági okok­ból megszüntetik. Ez többek között érinti a hepatitisz B elleni védőoltást is. Ez a döntés nagyon figyelemreméltó. Ugyanis Magyarországon halnak meg arányban a legtöbben idült máj­betegségek, májzsugor, és a máj rákos megbetegedése következtében Euró­pában. Az utolsó adatok szerint annyi­an halnak meg Magyarországon máj­zsugorban, mint az ötször nagyobb Franciaországban, vagy mint Lengyel­­országban és Csehországban együtt. Ha ezt a halandóságot kizárólag alko­holfogyasztással akarnánk magyaráz­ni, akkor bizonyítani kellene, hogy tíz­millió magyar megissza ugyanazt az al­koholmennyiséget, mint 58 millió francia, vagy mint 48 millió lengyel és cseh együtt. Ehhez azonban azt is bi­zonyítani kellene, hogy a magyar alko­holfogyasztási adatok állnak a leg­messzebb a világon a tényleges fo­gyasztástól és a nemhivatalos alkohol­­fogyasztás négyszerese a hivatalosnak. (Az alkoholfogyasztási statisztikák más országokban is estik az adózott fo­gyasztást veszik figyelembe és adózatlan fogyasztás másutt is van. A francia parlamentben lobbi­csoport védi a finánc nem látta pálinkát főzök érdekeit.) Magyarországon hal meg alanyában a legtöbb hő a májrákos megbetegedé­se következtében Európában. Az utol­só adatok szerint annyi nő esik áldoza­tául ennek a betegségnek Magyaror­szágon, mint a majd' hatszor nagyobb Franciaországban. Ha ezt az arányt ki­zárólag az alkoholfogyasztás magyaráz­za, akkor ez csak akkor lehetséges, ha ötmillió és pár százezer magyar nő megissza ugyanazt az alkoholmennyi­séget, mint a harmincmillió francia nő. Sőt, annak is igaznak kellene lennie, hogy a magyar nők jóval több szeszt fo­gyasztanak, mint bármelyik más euró­pai nép leányai-asszonyai. Az alkoholon kívül a krónikussá vált és egyébként tünetmentes hepatitisz B is okoz májrákot Nem tudjuk, hogy a döbbenetesen magas magyar női máj­­rák-halandóságban mekkora szerepet játszik a hepatitisz B. Szerepe azonban mégsem elhanyagolható. Talán még­sem az ez ellen való védőoltással kellett volna kezdeni a takarékosságot Tekintsünk el az influenzától és a máj megbetegedéseitől, és vessük össze a magyar halandóságot általá­nosságban az európai országokéval. A kép nagyon sötét. A két legtöbb áldo­zatot követelő betegségcsoportban a lakosság helyzete nagyon rossz. Euró­pában az összes rákos megbetegedést tekintve Magyarország megelőz min­den más országot, férfiaknál, nőknél egyaránt. A keringési rendszer meg­betegedéseiben csak a volt Szovjetu­nió utódállamai és Bulgária előzi meg hazánkat. Az idősek életesélyei is sokkal rosz­­szabbak mint másutt Európában és ezt nem csak a szívbetegségek okoz­zák. A 65 évnél idősebb férfiak és nők közül Magyarországon arányában há­romszor többen halnak meg esés kö­vetkeztében, mint Németországban. A magas magyar öngyilkossági halálo­zásban a 74 évnél idősebbek önkezi halála legmagasabb. A szokásos magyarázat az élet­módból fakadó, egyéni magatartás­tól függő kockázati tényezőkkel in­dokolja a magas hazai halandósá­got. E szerint a túlsúly, a rossz táplál­kozási szokások, a kevés testmozgás, a dohányzás, az alkoholizmus okoz­za a magas hazai halandóságot. Ha valóban elsősorban ezek a tényezők lennének a felelősek, akkor azt kel­lene tapasztalnunk, hogy Európá­ban, a volt Szovjetunió népeit kivé­ve, a magyarok a legkövérebbek, a legkevesebbet mozgók, a legiszáko­sabbak és a legtöbbet dohányzók. Az életmód kockázati elemei és az élet­esélyek kapcsolatának érvényesnek kell lennie kedvező irányban is. Vagyis lakosságon belül a községek­ben lakók, tehát a többet gyaloglók, a kisjövedelműek - tehát ételre-ital­­ra kevesebbet költők - életesélyei­nek jobbaknak kellene lenniük. Ez ellentmond az adatoknak. (Például a romák halandósága jelentősen magasabb, mint a lakosságé általá­ban, és az ország egy évszázaddal ko­rábbi szintjét idézi.) Azt is adatokkal kellene alátámasz­tani, hogy a bársonyos forradalom óta a csehek óvatosabbak az étel-ital, do­hánynemű fogyasztásában, mert a ha­landóság az utóbbi években jelentő­sen csökkent. (Javulást látni Lengyel­­országban is.) Nyilvánvaló, hogy nem az életmód kockázati elemei magyarázzák a javu­lást Csehországban. Kézenfekvő, hogy az életkörülmények változásán túl a cseh egészségügyi ellátás is javult, na­gyobb lett a fogadókészsége és a társa­dalom többet is áldoz rá. Vajon a ma­gyar egészségügyi rendszer jelenlegi reformja is erre tart? Az egészségügyi rendszer jelenlegi reformja elősegíti a megelőzést, mindenki számára könnyebbé teszi a hozzájutást a gon­dozáshoz? Aligha. A kórházak és más ellátóhelyek kényszerű takarékossága hiányt te­remt. A hiány korlátozással, várakozás­sal, késedelemmel jár. Ezek ellenszere a korrupció vagy a magánszféra. Eze­ket azonban nem mindenki tudja megfizetni. Az áldozatok a gazdaságilag kevés­bé versenyképesek lesznek: az idő­sek, a rokkantnyugdíjasok, a romák, a munkanélküliek, az iskolából kike­rült, de munkát nem találó fiatalok. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM LICHTHOF A józsefvárosi önkormányzat és az önkényes la­kásfoglalók közti harc legújabb állomása az lett vol­na, hogy az üres lakásokat egy-egy rendőrnek vagy tűzoltónak utalják ki abban a pillanatban, ahogy megüresedik, de dugába dőlt az egész, a rendőrök meg a tűzoltók visszautasították a felajánlott lakáso­kat. Hogy ők ott nem laknak. Értheteten. Ugye azelőtt voltak a Buffalo-fiúk, az önkor­mányzat a Buffalo Kft-re bízta az üres lakások őrzé­sét, a fiúk naponta ellenő­rizték mindegyiket, bi­cepszeiket tornáztatva el­sétáltak az ajtó előtt, be­lestek a függönyökön, ijesztgették a lakást meg­közelítő családokat, ha csak egy bolha be akart jutni, előkapták a base­ballütőt. Csakhogy az önkormányzat nem tudott a nap huszonnégy órájában Buffalo-fiút állítani min­den lakás elé, képzeljük el hetven-nyolcvan Buffalo­­fiú napidíját, meg mennyit ehetnek ezek, ebédjegy, hatlövetű colt juttatás, satöbbi, és hát figyelőszolgá­lata a lakásfoglalóknak is van, különben honnan tudnák, hova lehet költözni és mikor. Nem lakást foglalni, de még cserélni is szoktak egymást közt, időnként kisebből nagyobbá költöznek, rendesen teherautóval. Szóval a lakásfoglaló-figyelőszolgálat ráállt a Buffa­­lo-fiúkra, azt is tudták, mikor mennek wc-re. Valamirevaló lakásfoglaló család egy óra alatt be­­hurcolkodik, elég egy Buffalo-ebédszünet. Na most a Buffalo-fiúknak értelemszerűen nem le­hetett fölajánlani nyolcadik kerületi lakásokat, a rendőrök hátsója viszont köztudottan kilóg a gatyá­ból, a tűzoltóknak meg sokszor létrájuk, fecskendő­jük sincs, úgy fújják el a tüzeket: mindenki azt gon­dolta, boldogan ellaknak a Dankó utcában. Kivéve magukat a tűzoltókat, rendőröket. Finnyás egy rendőrségünk meg tűzoltóságunk van. Jóllehet a megoldás tökéletes, maga Piszkos Harry se találhatna ki jobbat, a rendőrnek van hol lakni, ráadásul állandóan keze ügyében vannak a letartóz­­tatandók, hazamegy, le se vetkőzik, lakása előtt jár­­őrözik tovább, riogatja a lakásfoglalókat, kik irigy­kedve bámulják, hogyan lakják be lakásukat a rend­őrfeleségek meg a rendőrgyerekek. Vacsoraidőben a házirendőr csak benyújtja tányérsapkáját az ajtón, már meg is kapja a levest, elkártyázik az udvaron a tűzoltóval, Fedák Sári, csillagos ég, csaltál baz’meg, még hogy én, közben a lakásfoglalók megközelítik a házi tűzoltó lakását, de az észreveszi, fölkapja a fecs­kendőt, beindítja a lajtoskocsit, ez modortalanság, viszont a támadók visítozva vonulnak vissza, a tűzol­tó visszaül revansra, illet­ve nem, előbb megkerge­ti a villanyszámlást a tűz­­lépcsőn, sisakját átmene­tileg utánahajítja, az még jobban behorpad, ugye nem játszhatjuk egész nap az udvarias belügy­minisztert vagy a hős tűz­oltót, valamennyire alkal­mazkodni kell, különben előbb-utóbb kinéznek bennünket; ha állandóan kifizetjük a villanyszám­lást, azt hiszik, fölvágunk. Ha viszont képesek va­gyunk valamennyire belesimulni környezetünkbe, most nem az hogy elkezdünk lakást foglalni, csak hogy mondjuk a szomszéd betörőcsaládnak néha kölcsönadjuk a rendőrségi pajszert (minek fejében a betörőcsalád besegít a lakásfoglalás megakadályo­zásába), a lakásfoglalás egy idő után annyira el fog lehetetlenülni, hogy a lakásfoglalók az egyetlen le­hetséges megoldást választva előbb-utóbb jelentkez­nek tűzoltónak, rendőrnek, s mint ilyenek rendes emberek lesznek és kiutalt lakásokba költöznek. Lehetne a házakba költöztetni egy-egy felcsert is, voltaképp házállamok keletkeznének, házon belül ol­dódna meg a társadalombiztosítás, akár a házi­ tűzol­tóval meg a házirendőrrel, a tűzvédelem és a közbiz­tonság. Amíg ez a rendőrök és a tűzoltók hozzáállása miatt lehetetlen, önkormányzati figyelőszolgálatot kellene kiépíteni, s mikor a lakásfoglalók az elfoglaltnál jobb lakásba költöznek, gyorsan önkényesen elfoglalni a la­kást. Mindjárt lenne házi-önkormányzat is. Vagy maradnak szimplán a Buffalo-fiúk. Bár a kerületben az terjedt el, inkább a tele lakáso­kat kellene velük őriztetni. Házi­rendőr­ i g sors — 1997. AUGUSZTUS 15.

Next