Élet és Irodalom, 1998. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1998-12-11 / 50. szám - Imre László: • könyvkritika | Ex libris • Horváth János: Tanulmányok I-III. (Csokonai, 1997.) | Lőkös István: A horvát irodalom története (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.) | D. Molnár István: Lengyel irodalmi kalauz - a kezdetektől 1989-ig (Széphalom Könyvműhely, 1997.) | Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.) (11. oldal)

EX LIBRIS IMRE LÁSZLÓ Olykor együtt és egymásra vonatkoztatva ér­demes szólni olyan könyvekről, amelyek lát­szólag nem függenek össze. A debreceni Kos­suth Egyetemi Kiadó tett közzé újra egy (első és egyetlen kiadása óta) nehezen hozzáférhe­tő alapművet. Megfigyelhető, hogy meglepő előreugrások éppen akkor következnek be, amikor az euró­pai és a hazai sajátos elegyedése folytán vesz egyedi irányt a fejlődés. Az a típusú szimbolis­ta regény például, mely az orosz századfordu­ló speciális vívmánya (Andrej Belij, Fjodor Szologub, Valerij Brjuszov), legalább annyira az orosz misztikából és Dosztojevszkijből nő ki, mint a nyugat-európai szimbolizmusból. Vagy amint erre utal is Horváth János: Tanulmányok I-lll. (A Tanulmányok 1956-ban jelentek meg, akkor egy kötetben. A mostani szöveg tartal­mazza a magától a szerzőtől származó javításo­kat is.) Ebben olvasható ismét a Magyar iroda­lomismeret, mely szerint az irodalmakban van ugyan „közöselvűség”, mégsem „szabad köl­csönkérnünk mástól semmiféle sablont..., csak irodalmunk saját történeti anyagának a vallomására kell bíznunk magunkat”. Eme té­tel igazságát meg nem kérdőjelezve is adód­hat a felismerés: egy-egy nemzeti irodalom fej­lődéstörténete (a kronologikus rendben kö­zölt Horváth-tanulmányok akár sajátos „iroda­lomtörténet” gyanánt is olvashatók) nemegy­szer több más irodalom alakulásrendjével összevetve válik igazán érthetővé. A közelmúltban megjelent horvát, lengyel és orosz irodalomtörténettel való összehason­lítást az is indokolhatja, hogy miután bizonyos politikai tabuk érvényüket vesztették, megnőt­tek az „önelvű”, nemzeti fejlődésrajz szerinti tárgyalás esélyei. (Nyomban hozzátehetjük azonban: mint a magyar, eme másik három irodalom történetében sem jelent a marxista irodalomkoncepció kényszerének megszűné­se oly fokú módosulást az értékhierarchiában, mint az korábban feltételezhető volt.) A későbbi következtetések kedvéért máris tisztázandó: az eltérő vallások (s az orosz ese­tében elkülönülő betűhasználat) ellenére is, különböző mértékben, de végső soron a nyu­gat-európai kultúrkörhöz igazodó irodalmak­ról van szó. Ez természetes a római keresz­ténységhez kapcsolódó szláv irodalmak, a ka­tolikus horvátok és lengyelek, valamint a ma­gyarok esetében. A másik nagy kultúrkörtől, a bizáncitól induló oroszok jó darabig izoláltan fejlődnek (nincs náluk gótika, sem rene­szánsz, sem reformáció), aztán mégis ők azok, akik a XIX. században (miután a XVIII. szá­zad elejétől kezdve folyamatosan szinte min­dent asszimilálnak a nyugat-európai irodal­makból), s talán nem is függetlenül e speciális előzményektől, irányszabó módon szólnak be­le az európai fejlődésbe. (Nemcsak Spengler, mások is vélekedtek úgy, hogy a XIX. századi orosz irodalom olyan gazdagodást és felvirág­zást hozott a világcivilizáció számára, mint an­nak idején az itáliai reneszánsz.) Ilyen mértékben meghatározóvá az európai kultúrában sem a horvát, sem a lengyel, sem a magyar irodalom nem vált, holott hasonló utat jártak be: nyugat-európai inspirációkat hasonítottak „belső érték”-ké, úgyszintén au­tonóm fejlődésüknek köszönhetően, ami az esélyt nekik is megadta arra, hogy „világnagy­­ságok”-at teremjenek. (Ezek a „világnagysá­gok” - természetesen - meg is vannak mind­három irodalomban, pusztán összeurópai ki­sugárzásuk, fordulatot hozó hatásuk nem fog­ható az oroszokéhoz.) (Csokonai, 1997. 318+431 oldal, 900 Ft) Az Élet és Irodalmat kiadó Irodalom Kft. új kiadványa: Válogatás Molnár Erzsébet 1992-ben kezdett sorozatának anyagából. Könyvbemutató: 1998. december 15-én, 11 órakor az írók Boltjában. A kötetet Megyesi Gusztáv mutatja be. A könyv december 15-től kapható az alábbi könyvesboltokban: írók Boltja (1061 Andrássy út 45.) Balassi Könyvesbolt (1023 Margit u. 1.) Fókusz Könyváruház (1072 Rákóczi út 14.) Pont Könyvesbolt (1052 Mérleg u. 6.) A könyv - a postaköltségek felszámításával - 1.100 Ft-os áron, utánvéttel is megrendelhető a szerkesztőség címén. 1998. DECEMBER 11. Lőkös István: A horvát irodalom története című monográfiájában, a XVI. századi euró­pai vígjáték-irodalom klasszikusa, a Dundo Maroje nemcsak a plautusi komédia modellje szerint épült, és nemcsak Dubrovnik korabeli élete inspirálta, hanem Itália szoros szellemi, irodalmi, sőt nyelvi közelsége. A négy irodalom közös vonásai, fejlődéstör­téneti és műfaji párhuzamai minden esetben a nemzeti sors és a műforma kapcsolatba ke­rülését, „összjáték”-át mintázzák. A keresztény­ ..­ség felvétele a lengyel kultúra pogány gyöke­­j­­reit (s ezáltal folklór műfajait) éppúgy „elmet- ■ i szetté”, ahogy ez a magyaroknál (hogy mikép­pen fájlalta Arany ősi epikánk pusztulását, is­meretes) vagy az oroszoknál lejátszódott. Len­gyelországban a reneszánsz éppoly egyidejűsé­get teremt a Nyugattal, mint nálunk vagy a horvátoknál, de éppoly mulandót is. Az egymástól teljesen külön fejlődő, külön utakon járó magyar és orosz irodalmakban a sok megpróbáltatás kollektív bűnbánathoz és az erkölcsi megtisztulás óhajához visz el. Ná­lunk a törökdúlás mutatkozik sokak számára Isten büntetésének, az orosz Szerápionnál a tatár iga. De a cél azonos: vezeklésre, talpraál­­lásra buzdítani. S mindkét irodalomban egé­szen a XX. századig kelt visszhangot ez az óhaj, újabb válságok nyomán, történelmi és irodalmi reminiszcenciákkal (Ady Endre, Alekszandr Biok). (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 351 oldal, 1750 Ft) Árulkodó lehet azután a befogadás logikája is. Amint erre legújabban D. Molnár István: Lengyel irodalmi kalauz­­ a kezdetektől 1989-ig című munkájában rámutat, a XVII. száza­di lengyel emlékiratírók iránt éppúgy újab­ban nőtt meg az érdeklődés, aminthogy az erdélyi emlékiratok recepciója is (Kemény Zsigmond csaknem visszhangtalan múlt szá­zadi felfedezései után) a XX. századra vált igazán elevenné. S aligha tévedünk nagyot, ha rokon nemzeti identifikációs törekvése­ket gyanítunk a háttérben. Természetes, hogy a horvát törökellenes epikának éppúgy van magyar megfelelője, ahogy a népköltési gyűjtés megindulása egyképpen élénkíti a XIX. század elejének orosz és magyar költé­szetét. A felvilágosodás egyszerre európai és nem­zeti öntudatosodási folyamat mindeme „meg­késett” fejlődésű irodalmakban, melyekben a honi történelem „múltteremtő” felidézése ke­rül előtérbe, ezért a krónikákból merített tár­gyak válnak a romantika témáivá. A kollektív „búsongás” sem magyar vonás (ezt is szokás fe­szélyező provincializmusnak tekinteni), na­gyon is sok okkal meghatározó mindeme iro­dalmakban, a fentmaradás és élniakarás meg­megújuló törekvésével felváltva. A szaporodó tanulságok összefüggővé és esz­­méltetővé akkor válnak igazán, amikor az orosz, a lengyel és a horvát irodalom párhuzamai újra és újra azt sugallják, hogy nemcsak az egyes nemzetek irodalmi önszemléletének elbizako­dottságával, hanem az egyedi vonások kishitű bagatellizálásával szemben is ellenszert kínál­nak ezek az irodalomtörténetek, illetve a belő­lük nyerhető szemléletbővülés. Feltűnő példá­ul, hogy a lengyel irodalmat a politikum, a nemzeti és társadalmi elhivatottság egyáltalán nem „nehezítette el”, miközben ez a „veszély” időről időre aggodalommal tölti el honi ítésze­inket. Az is köztudott, hogy éppen a totálisan a saját nemzeti és vallási egyediségükhöz ragasz­kodó orosz írók váltak (a fend értelemben vett) „világnagyságok”-ká (Tolsztoj, Dosztojevszkij). Sokáig az európai korstílusok, műfajok megjelenése mutatkozik értéknek eme iro­dalmakban, ám egy idő (több száz év) eltelté­vel eljutnak egy magasabb stádiumba, valami­fajta új minőséghez. Mindezen irodalmak esetében éppen a XIX. század az (talán a hor­vátoknál inkább a XX.), amikor nemzetileg autonóm műfajok, s ezáltal a nyugat-európai­akkal egyenrangú irodalmak születnek, alig­hanem valaminő „nemzeti klasszicizmus” (Horváth János kategóriája nyilván alkalmaz­ható volna máshol is), vagy ahhoz hasonló szintjére jutva fel. ,A történet korszakai nem felváltják egymást, hanem felgyülekeznek egy­más mellé valamely ideális jelenbe, ott tovább élnek, hatnak saját törvényeik szerint.” (A ha­gyományrétegek új minőséget konstituáló funkciójára vonatkozó definíció Horváth Já­nostól való, de akik megfeledkeznek erről, s ezek meglehetős számosan lehetnek, akár va­lamely ma igen divatos elméleti szerzőnek is tulajdoníthatnák.) (Széphalom Könyvműhely, 1997. 438 oldal, 1200 Ft) Több példát hoz erre Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig, hiszen a viszonylag rövid (mindössze jó két­száz éves) „európai léptékű” orosz irodalom­ban Puskin Rrokig, Dosztojevszkij Bulgakovig „ér el”, Nabokov meg Gogollal érintkezik idő­ben „visszafelé”. Ezen­­ természetesen­­ az is értendő, hogy folyton változik az irodalmak „én-kép”-e. Ehhez a viszonyításhoz segít hozzá az akár csak felüle­tesen is ismert „szomszéd” irodalmak fejlődés­­tendenciáinak mérlegelése, bátorító hatása. D. Molnár István idézi Czeslaw Milos tételét: „a gazdag és szerencsés franciáknál van naturaliz­mus, a nemzeti létükben is fenyegetett lengye­lektől távol áll a naturalista attitűd.” Sok más közép- és kelet-európai kultúra visszatérő ma­gyarázata lehet hasonló, ám nem feltétlenül önsajnáló gesztusok kíséretében. Hiszen, hogy mi számított valaha „elmaradás”-nak, „lemara­dásának, s mi minősül annak a ma szemszögé­ből, az a recepcióesztétika tételei után egyre ér­­tékteremtőbb módon relativizálódik. (Nálunk Ady, Móricz „fáziskésés”-én sajnálkoztak egy időben, talán már akkor sem kellő indokkal.) Az irodalomtörténetnek az elmúlt két-három évtizedben divatba jött alábecsülése (mely sajátos, alig érzékelt, de feloldhatatlan ellentmondásban van a szöveghagyományozódásra koncentráló ugyancsak elterjedt felfogással), valamint ebből következően a komparatisztika (mely csakis törté­neti alapon művelhető) háttérbe szorítása tehát a jelen önelemzését szűkíti, s olyan koncepciók há­borítatlan regnálásához vezethet el, amelyek nem vesznek tudomást a nézeteiket cáfoló párhuza­mos irodalmak tényé­ről. A Horváth Jánostól idé­zett „közöselvűség”, s a szóba hozott értékes és ér­dekes „fejlődéstörténet”-ektő­l nyerhető viszonyí­tási pontok óvhatnak meg a magyar irodalom túl­becsülésétől és lebecsülésétől egyaránt. Kivált, ha minden kor folyton változó értékrendjét alapul véve tisztában vagyunk azzal, hogy belső értékhie­rarchia, s nemzetközileg hitelesített normák ál­landóan változó aránya és labilitása nemcsak elke­rülhetetlen, de nem is kerülendő el. Merthogy a dolog természetéhez tartozik. (Szerkesztette: Zöldhelyi Zsuzsa, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997. 347 oldal, 1176 Ft) 11 A Helikon Könyvesház (VI. Bajcsy-Zsilinszky u. 37.) sikerlistája az elmúlt hetek könyveiből 1. Chagall-La Fontaine-Faludy: Állatmesék (Glória) 2. Esther Dyson: Életünk a digitális korban (HVG) 3. Gordon Johnson: Az indiai világ atlasza (Helikon) 4. Lengyel László: Kívül és belül (Helikon) 5. Carl E. Schorske: Bécsi századvég (Helikon) 6. Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű (Európa) 7. Robert M. Pirsig: Lila (Európa) 8. Josef Skvoreczky: Az emberi lélek mérnöke (Kalligram) 9. Selma Lagerlöf: A halál kocsisa (Európa) 10. Giacomo Casanova emlékiratai (Atlantisz) ­ÉLET ÉS ÍR­1 IRODALOM

Next