Élet és Irodalom, 1999. január-június (43. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-08 / 1. szám - Stefanovits Péter: rajza • kép (1. oldal) - Kovács Zoltán: Az intenzív szakasz (1. oldal)

Esterházy Péter: Kis magyar glosszák ❖ Orbán Ottó: Falfirkák (A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról) ❖ Gyekiczki András: Fejezet egy irattár regényéből - avagy hogyan lett Markó György a Történeti Hivatal elnöke? ■i· Ketten egy új könyvről - Italo Calvino: Amerikai előadások (Almási Miklós, Kovács Eszter) ❖ ÉS Irodalom: Nádasdy Ádám, Petri György és Pintér Lajos verse Kiss Ottó, Lábass Endre, Parti Nagy Lajos és Zoltán Gábor prózája I ÉLET ÉS­­ IRODALOM I IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 96 FT 1999. JANUÁR 8. KOVÁCS ZOLTÁN: Az intenzív szakasz A képernyőn egy fiatalember látszik, úgy hívják, Répássy Róbert. Fejét enyhén oldalra fordítja, állát fölveti, tekintetét megemeli, és úgy beszél, hogy kifényesedik belé a homloka. Energikus, határozott, a szeme negyven másodperce nem rebben. Fideszes politikus. Arról beszél, hogy milyen jó lesz majd, ha a magyar parlament háromheti váltásokban működik, úgymint egy hét plenáris ülés, egy hét bizottsági munka, egy hét választókörzeti tevékenység. Azt fejtegeti éppen, hogy ez azért lesz majd jó, mert jó lesz. „A parlament ellenőrző sze­repe a kormánypártokat is terheli, nemcsak az ellenzéket” - mondja, s a fe­lelősség szó kiejtésekor láncolatok futnak szét a szemgödrében, arca mélázó lesz, a vállára nehezedő kormányzati teher legföljebb ha megatonnában mérhető. Vele szemben Kóródi Mária szabaddemokrata képviselő ül, és a lehetet­lent kísérti, ugyanis megpróbálja önálló pályára állítani ezt a géperejű se­­rénységet, amelyikkel a sors erre a reggelre ugyanabba a stúdióba parancsol­ta őt. Olyanokat mond, hogy a parlamenti munka folytonossága, azonnali interpellációs lehetőség, és hogy némi aránytalanság a feladatok között, hi­szen jól tudni, hogy a pillanatnyi választási törvény szerint a képviselők tekin­télyes részének nincs is saját választókörzete, minthogy jó részük listán jutott a Házba. Ezek hallatán Répássy Róbert fejét enyhén oldalra fordítja, állát fölveti, pupillái kitágulnak, füleinek fesz­távolsága megnő. A korábbinál is energiku­­sabban magyarázza, hogy a háromheti váltás föltétlen jó lesz, jobb, mint a korábbi, mégpedig azért, mert jó lesz. Ez egy magyar reggel. Az ember hirtelen arra gondol, hogy tíz éve úgy hitte, mostantól akkor az életről szól minden: a tévé, a rádió, a sajtó. Az élet is az életről szól majd. Hogy hol élnek az emberek, mit csinálnak, és miért éppen úgy. Sorsokról és valós élethelyzetekről, igazi helyszínekről, és a tudó­sítások onnét érkeznek, ahol az élet zajlik . Mondjuk üzemcsarnokból, pá­lyaudvarokról, menekülttáborokból - mindennapos, valamint térség- és idő­specifikus helyszínekről. Ez sem így történt, lassan tíz éve már, hogy a magyar élet többnyire tévé- és rádióstúdiókba szorult, ilyen-olyan érdekviszonyok szerint manipulált hí­rekben jelenik meg - reggel, délben, este beszélő fejek jelentik a valóságot. Az elején időkoordinátáit vesztett, a húszas évekből ittfelejtődött dzsentri közölte napi gyakorisággal, hogy az imént beszélt Kohl kancellárral telefo­non és németül. Később izzadékony baloldali politikusok halandzsáztak lép­csőházi előremozgás közben a kamerába, mígnem mára kibújt kötött puló­veréből és színre lépett a verbalizált erő. Tán ha hídfestők képesek ilyen energikusan állványozni, mint amilyen dinamizmussal artikulál a hazai pol­gári bázis. Futballszövetség? Médiakuratórium? Nosza, lássuk, mit lép a má­sik! Mi bólogatunk egyetértőleg, igen, civilszféra, ámde emeljük már figyel­­meztetőleg ujjúnkat, konstruktív együttműködés csakis azzal, aki nekünk tet­szik. Egyébként felügyeleti jogok, ügyészi vizsgálat, felfüggesztés kilátásba helyezése. De a stúdióban már másik fülpár nyúlik, másik ádámcsutka kop­­pan, a digitális életrevalóság ezúttal esélykiegyenlítésről fejteget, melynek je­gyében azon fáradoznak, hogy ellenzéki politikusnak minősítsenek amúgy definit kormánypárti embereket. Stratégiai kérdések ugyanis ezt indokolják. A kormánypárti politikus még minden erejét összeszedve igyekszik saját ho­vatartozását meghatározni, autonóm identitásról beszél, hitről és életpályá­ról, a beszélgetés végére nem marad azonban más, mint az összeomlás és a keserves fölismerés: immáron nem önmaga dönt önmagáról, hanem a köz­jót megjelenítő erőkoncentrátum. A magába roskadás biztos jele aztán az, amikor a saját magától megfosztott, kormánypártiságtól eltiltott kormány­­párti ún. köztes megoldást keres és úgy nyilatkozik, hogy akkor most ő má­tól a kritikus kormánypárti, ami jelentéstartományát tekintve a fából ötkarikához közelít, történelmi távlatait illetően pedig legendás időket idéz, amennyiben immáron polgári élethelyzetben elevenül meg az egykori tag­könyv nélküli kommunista szindrómája. Ami a tevékenység technológiáját és stratégiáját illeti, az a politikai szférá­ban nagyjából a „hogyan alakítsunk egyszerű többség birtokában minősített többséget igénylő viszonyokat”, míg a vállalati sávban ez a „hogyan érvénye­sítsük akaratunkat markáns kisebbségünk tudatában?" politikai gondolko­dás jegyében körülhatárolható. Ha például ez utóbbit egy közelmúltbéli A Hét című műsorban elhangzott riport mentén a Mal Rt-vel összefüggésben tekintjük, akkor ennek a műveletnek főbb állomásai a következők. A cél te­hát: váltsuk le az igazgatóság elnökét, mert az a múlt ciklusból ittfelejtődött pártkatona. Mint az hamar kiderült, menetből ez nem kivitelezhető, meg kell küzdeni a ténnyel: tulajdoni hányadunk ehhez kevés, mindössze hu­szonöt százalék körüli, a pártkatona pedig nem távozik magától, és ami még a történethez tartozik, hogy a pártkatonával nem állunk szóba. Csak hüm­­mögünk, orrot szívunk, kikapcsoljuk a telefonunkat, fejünket elfordítjuk. Sajnálatos tény továbbá, hogy a cég jól működik. Az egyetlen kelet-közép-eu­­rópai olajipari cég, amelyik mértékadó nyugati kimutatások szűk vizsgálati listáján szerepel. Mármost ilyen nemzetgazdasági szempontból kulcsfontos­ságú társaság esetében kapóra jöhet például egy jól fejlett gázkitörés, továb­bá fölemlíthető tény, hogy a péceli telepen egy asszony összecserélt két hor­dót. Kellő összpontosítással már ez utóbbiból is vízióvá növeszthető a ma­gyar energetika megroppanása (e tárgyban lásd még Z-né esetét a Posta­bankkal, amely néhány szervilis lapszerkesztővel és egy vizeletét fogni alig képes rendőr dandártábornokkal térségi bankpánikká nagyobbítható - már kis odafigyeléssel is). A cég szakmai lejáratásával egyidejűleg kijelentjük, hogy „azt szeretném, hogy a közgyűlésen egy olyan igazgatóság kerüljön a cég élére, amelyiket az ÁPV Rt. maximálisan el tud fogadni” (...) „a közgyű­lés majd tisztázza azt, hogy milyen változások lesznek az igazgatóságban, esetleg a menedzsmentben.” - Gransperger Gyula, elnök-vezérigazgató. Vagyis a helyzet a korábbihoz képest annyit változott, hogy a mobilizált agili­tás immáron nem elégszik meg az ottfelejtett pártkatona eltávolításával, már a menedzsmentet óhajtja leváltani. Hogy ez nem a közgyűlés hatásköre, és ha az lenne, akkor is jelentékeny nehézségekkel fenyeget a cégtulajdonlás­ban mutatkozó keservesen kicsiny hányad, az e helyt nem érdekes, ráadásul ez a kijelentés sok egyéb mellett kiválóan alkalmas az egyébként jól működő menedzsment morális szétrohasztására, ami megkönnyítheti az érkezők dia­dalmas bevonulását. És persze az sem mellékes, hogy kik kerülnének az amúgy elismerten kiválóan működő, olajos szakemberekből álló menedzs­ment helyére — vélhetően az a tízegynéhány multifunkcionális fiatalember, akiket az elmúlt dekádban a lakosság megismert. Mert aki tud mondjuk könyvszakmai kérdésekben dönteni, az képes megbirkózni energetikai kér­désekkel is, sőt otthon van a sportdiplomáciában, eljár alkotmányjogi és mű­vészetpolitikai kérdésekben, és dönt arról, hányan üljenek a parlamentben, persze mindezt csak azok után, hogy befejezi a hétvégén félbehagyott fres­kót és színpadra állítja végre valahára azt a nyomorult Parsifalt. Minek annyit nyavalyogni, csinálni kell. Lapunk megjelentetéséhez különösen értékes támogatást kaptunk azoktól, akik tavalyi jövedelemadójuk egy százalékával segítették az Élet és Irodalmat. Kérésünk idén is ugyanaz: rendelkezzenek a mi javunkra! Élet és Irodalom Alapítvány Adószám: 18001776-1-42 Stefanovits Péter rajza

Next