Élet és Irodalom, 1999. július-december (43. évfolyam, 26-52. szám)

1999-12-22 / 51-52. szám - Esterházy Péter: 1 könyv • Lengyel László, Várszegi Asztrik: Beszélgetőkönyvecske (Helikon, 1999.) (3. oldal) - Gaál József: rajza • kép (3. oldal)

ESTERHÁZY PÉTER: 1 könyv Jegyzetek 1 könyvhöz ■ Lengyel László-Várszegi Asztrik: Beszélgetőkönyvecske. Helikon, 1999. 253 oldal, 1480 Ft Az interjú a hiúság műfaja, a beszélgetés nem. * Olvasás előtti izgatott várakozás. A várakozás tárgya nem Lengyel, nem is Várszegi. Hanem a püspök. Valami jót remélek ettől a könyvtől, jót az egész magyar (katolikus, egyetemes) egyházra vonatkozóan. Remélhetőleg a beszél­getők erre, a felelősségükre, beszélgetés köz­ben nem gondoltak. Őszinteség, szellemi bá­torság, élet, halál, ember, Isten, föld és ég dol­gaiban, ezek az előítéleteim. * Azt mondja az előszó: Ez a könyv szabad könyv. Azt mondom az előszónak: ezt ne te mondd, majd mondom én, ha. * Töredék. - Egy püspök és egy vezérigazgató? Nagyfejűek. Rosszul kezdődik. * Élet-tréfa. - Hogyan legyünk bencések? Elő­ször is vonuljunk KISZ-táborba. - Akkor már látom, mert nem lettem bencés én. * Párhuzamos életrajzok. - Az én édesapám is a pockingi menekülttáborban volt 1945-ben. Majd egyszer még megkérdezzük őket, hogy talán... Gyerekként én is sokszor miséztem magam­nak. Híveim az Úrban. - Kevés volt a püspök­séghez. Á­ gúak között jöhet létre, a figyelmünk azonban mégsem szimmetrikus, elfogult az apát úr ja­vára. Vagyis Lengyel László szövege időnként rosszul jár, olyan türelmetlenséget kap, amely­re nem szolgált rá. De mégis olykor az törté­nik, mint a hosszabb természetleírások eseté­ben egy Jókai-könyvben, meglapozzuk. Az én módszerem azután az volt, hogy ki-kiléptem a beszélgetés folyamából, és visszatértem egy­­egy hosszabb, esszéisztikus betéthez. Másfelől látva látszik, hogy ez nem mono­lóg. Várszegi Asztrik nem azt mondja, amit akar, illetve azt mondja, amit akkor akar, ha Lengyel-közelben van. Látszik, és ez érdekes, hogy így nyilván sose beszélt volna, sose tudott volna (így) beszélni magáról. * Eká val jelöltem az olvasás során az egyházkritikai megjegyzéseket. Föl van szántva a könyv okával. * Hallgatva Várszegi Asztrikot, ismét fájón vilá­gos, hogy mennyire fontosak volnának a társa­dalom számára az egyház, a hívő ember más léptékű szempontjai. Fontosak természetesen a kórházak, az irgalmas nővérek, a karitász, fontosak az­­ önéletrajzi megjegyzés - iskolák, de a legfontosabb mégis az a pillantás, ame­lyet a hívő vagy a hívő emberek közössége vet a világra. Mely nem a siralomvölgye, de... ha­nem... hanem de nem is akarjuk és nem is tud­juk pontosan megmondani, milyen, de bizo­nyosan jobban fogjuk tudni, ha többen több felől nézzük, és mondjuk, mit látunk. Mond­juk, mondjuk, és a másik meghallja. A társada­lom egésze számára ez a buli az egyházakban, ez a sokféle lehet a közjó javára, és bizalommal gondolok.­ A tradíció azért jó, fontos, mert nem kell folyton külön mindent átgondolni, elég csak az egészet. Aki az egész­ről gondolkodik, az nincs egyedül. A lábjegyzetek meglehetősen véletlenszerűek. Talán a Nyíri Tamás-idézetek a legérdekeseb­bek. Mintha néha ő is belebeszélgetne, jelen lenne, itt lenne. Gaál József rajza * A szerzetesség, olvasom, közösség és független­ség. A Café Central, úja Alfred Polgar, olvasom, a bécsi szélességi fokon és a magány hosszúsági fokán található. Vendégeinek többségében épp akkora az embergyűlölet, mint a társaságvágy, olyan emberek ők, akik egyedül akarnak lenni, ám ehhez társaság kell nekik.­­ De hisz ez majd­nem ugyanaz! Vagyis egészen más! * Miért akar valaki szerzetes lenni? Honnét ez a hirtelen elszántság szinte mindenki ellené­ben? Erre itt nem kapunk választ. Rendben van ez így. Papnak akarni lenni más, mint ké­ményseprőnek vagy szilikátmérnöknek. * Pannonhalma: „szellemileg és lelkileg telített közeg látszólagos bezártságunk ellenére”. — Sóvárogva olvasom, szép definíció. * Párhuzamos életrajz.­­ A katonatársak több­ször megjegyezték, hogy „ez mindig tanul vagy alszik”. Igen, így volt. * A pannonhalmi időszámítás március 21-én: Kint a Tanácsköztársaság, bent Szent Benedek atyánk. Fönt meg a csillagos ég. * Kérdés a Kádár-rendszerben. - Nem követtek-e el atyáink valami megalkuvó tettet, és ezért lé­tezhetünk? Milyen engedményeket adtak az ál­lamnak a létezésért cserébe? * Ugyancsak ebből az időből: világi teológia-kur­zus, teológiai repülőegyetem, kisközösségek zsinata, olvasnék egyszer erről többet is, az egyház akkori belső, alig látható mozgásáról. * Hibáink rendesen azonosak az erényeinkkel. Van a könyvnek egy szervi hibája. Mert termé­szetesen igaz, hogy beszélgetés csak egyenran­* A Kádár-korszak maszatja az egyházt is masza­­tolta. Evvel a maszattal, e láthatatlan és katar­zis nélküli teherrel — a kosz mint mázsányi súly - érkezett az egyház, érkeztünk a rend­szerváltozáshoz. Következetesen és kritikusan beszél erről - szándékosan mondom így, mert ez ettől jelentős, súlyos - a püspök. Nem ken el semmit, mégis van valami szelídség a hang­hordozásában. (Olykor valami protokolláris udvariasság is.) Talán a többes szám első sze­mélytől, ami nem retorikája, hanem létállapo­ta? „Valahol túlsiklottunk a múlt problémáin, és megpróbálkoztunk a mának megfelelni és a jövőt építeni és - tulajdonképpen nagyon gyorsan - a tudattalanba száműztük az egész kellemetlen közelmúltat. Sok szempontból tragikus ez, mert magunk sem engesztelőd­­tünk ki a múltunkkal, és a környezetünknek sem tudtunk ezzel modellt, példát adni, pedig igen nagy szükség lett volna rá.” Valóban. A haben oder seinből szinte csak a habent lehetett hallani. * Fölhívnám a figyelmet a kiengesztelődni szó­ra. Kiengesztelődni a múltunkkal. Nem a má­sikéval, a magunkéval. Ez máig nem történt meg, és a társadalmi nyugtalanságnak ez az egyik fő oka. Bonyolult szó, nem belenyugvást jelent, különösen nem feledést, nem fátyol­borítást, hanem főleg megértést, kritikus elfo­gadást, fölfogni a múltat, a múltjainkat. És ak­kor volna még a szálka és a gerenda - kien­gesztelődni nagy társadalmi program volna. Melyben az egyháznak volnának tapasztalatai, s ekképp lehetne szerepe. Vagy ki tudja. * Ugyanez másképp. - Megint a gyakorlatiasság felől nézve: a keresztény elvileg sokat tud a bűnről, a megbocsátásról, annak lehetőségei­ről, lehetetlenségeiről, akarásáról, akarhatat­­lanságáról. Milyen jól jött volna ez a (politika­ilag semleges) tudás egy velejéig hazug (bű­nös?) rendszer váltásakor. De még most is. Mert volna egy tradíció, ha tetszik, rutin. (Nem a legjobb példa, de magamon látom, hogy ebből a közös tapasztalatból véve tudom nehézség nélkül, bár nehéz szívvel, azt mon­dani, hogy megvetem X. tettét, köpök az ilyen tettre, de X.-re magára részvéttel, aggódással . Párhuzamos életrajz.­­ A beszélgetésben „sze­replő” Kapcsándi Zsigmond csobánkai plébá­nosnál voltam elsőáldozó. Zsigibigi, így hív­tuk. Édesanyám is így hívta, és kicsit mindig elpirult ettől a léhaságtól. * „Pedig nekünk nem valamelyik párt oldalán kellene részt vennünk.”­­ Milyen kár, szégyen és nevetséges, hogy ez radikálisnak és nem magától értetődőnek hallatszik. Ehhez még: szükségszerű-e az, hogy egy (egy másik, van másik!) katolikus püspök nem talál semmi kivetnivalót a MIÉP-ben? Szükségszerű-e az, hogy az Új Ember múltko­ri glosszája gondolkodás nélkül áll a Jeszensz­­ky-levél „pártjára”, egy finoman szólva is egy­szerű, elfogult politikai gondolatmenetben. Hogy stb. Nem szívesen látnám be, hogy az efféle a kereszténységből következnék, vagyis hogy ez szükségszerű (nem is az­, mondjuk Németországban egy püspök kérné ki magá­nak az ilyen hangot és nívót és legfőképp szellemiséget), de nem is véletlen. Jelzi az ál­lapotokat. Ahogy az is, hogy, hallom, a könyv, ez a könyv egyházi körökben (?) nagy vissza­tetszést váltott ki, fölháborodást, elutasítást. Milyen jó volna, ha ez nem csak afféle sutto­gó ellenpropaganda volna, belső mozgás és sziszegés, hanem megjelenne nyilvánosan is. Mondjuk egy vitasorozat a Vigíliában. Lukács László nyilván nem szívesen közölné. Ha a könyv botrányos, legyen botrány, ne ez a szo­kásos, pápista kenőnyájas. Az a remélt jó, amelyről az elején szóltam, az csak a nyilvá­nos beszédtől remélhető. * Néha gyorsabb vagy polemikusabb beszélge­tést szerettem volna. Olyan vagy, mint egy re­formkommunista! Satöbbi. Néha meg lassabbat. Vagyis éppen nem vi­tát, hanem egy szemlélet, egy hit mély megje­lenítését. A beszélgetés ingázik e gyors és lassú közt, a zsurnálás és a tanúságtétel közt, a köz­­életiség és az életiség közt. Ez erénye és hibá­ja. Minden beszélgetés közös mű, itt sem úgy van, a gyors, a zsurnál az Lengyel, a lassú, a mély, a szellemi az Várszegi. A könyv jója meg rossza így nem nevesíthető. * Mondatok.­­ A hit nagyobb érték, mint a hitnélküliség. * A szekularizált világhoz való közeledés nyelvi probléma is. * Az egyház nemzetek felettiségét nem lett volna szabad elfelejtenünk. * Krisztus vagy a szívemben van, vagy sehol. * A kereszténység nem ön­magáért, hanem az emberért van. * Nekünk, keresztényeknek mind közösségben, mind pedig egyénileg más életminőséget, többlet­örömöt, szabadságot és szívbeli békességet kell felmutatni. Tehát (memorizálni!): Többletöröm, szabadság, szívbeli békesség! * Érzékeny lelkiismerettel nem lehet nyu­godtan járni a világban. * Tudok nélkülözni, de tudok bővelkedni is. * Világok összedől­nek, egyetlen dolog marad meg, amit belső­leg kivívtál. ❖ Az értelmiség egy része szívesen néz Várszegire úgy, mint valami kivételre, unikumra. Fehérek között egy fehér. Végre egy normális katolikus. Ez nem pontos kép. Sok is és kevés. Mert mindezekben ugyan van valami, de ő nem idegen test az egyházban, ott van mindenes­tül. Ahogy polgárnak sem lehet egyedül lenni, akképp katolikusnak sem. Magányosnak lehet lenni. * Olvasom: lemondás és teljesség nem állnak egymással ellentmondásban. Olvasom: a ke­reszténység alapvetően nagyvonalú. Olvasom: nem az a kérdés, mit csinál a szerzetes, hanem az a kérdés, ki a szerzetes. * A könyv nem teljesíti be mindenben önnön ígéreteit. De olvashatunk fontos, őszinte passzusokat egy katolikus főpaptól, olyano­kat, melyeket nyilvánosan eddig soha nem hallhattunk, hiteles mondatokat a hitről mint életformáról egy hívőtől, és átszövi a könyvet Lengyel erős, szinte gyerekes kíván­csisága. Ideális karácsonyi ajándék úgy szemét libe­rálisnak, mint igaz magyarnak. 3 1999. DECEMBER 22. ÉLET ÉS­ 9 IRODALOM

Next