Élet és Irodalom, 2000. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

2000-05-19 / 20. szám - Sausic Attila: Az német áfium • televíziókritika • Big Brother (RTL II) (22. oldal) - Fencsik Flóra: Valami bűzlik • televíziókritika • Akták (RTL Klub) (22. oldal) - Fáy Miklós: István még király • zenekritika • Szörényi-Bródy: István, a király. Nemzeti Színház (22. oldal)

SAUSIC ATTILA: Televízió Az német áfium Rosszabb mindig lehet. Vegyük az egyik alaphelyzetet, amikor, már túl a dolgon, kiderül, hogy nincs papír a gurigán, a víztartály üres és beragadt a zár - ki kiabál szívesen olyankor segítségért? És néha mégis kell ordítani. Hasonlóan van a tévéműsorokkal. Mert most létrejött egy szintézis, a „reality-tévé”, vagyis a valóságot ha­zudni műfajainak egyesítése. A címe Big Brother. Hollandból nyomult át németbe és és jön majd ide magyar­ba is bizton, nemhiába vagyunk ezer éve Európában. Legalább négy dolgot vittek végig és hoztak össze itten úgy, hogy nem lesz könnyű fe­lülmúlni. Az első az „igaz történet”, amiből színészek és forgatókönyv híján, mivel történet nincs, illetve amennyire igen, azt „az élet írja”, egyszerűen annyi maradt, hogy „igaz”, a második a „valódi emberi problémákkal”, a­miért-hál­a-felesé­­gem-a-tacskónkkal szerű kérdések­kel viaskodó talk-show, amiket azért jó nézni, mert „istenem, mennyi hűje van”, a harmadik az internetes kukkolni­ éjjel-nappal, hátha végre­­magához nyúl valaki, a negyedik pe­dig, hogy pénzért mindenre, mond­juk, nyilvános fingóversenyre is (tényleg volt ilyen), kapható valaki. Mármost konkrétabban van egy vi­lágtól elzárt szállás Köln mellett, ahol kamerák figyelik majdnem mindenütt és szüntelenül a benne élőket, amit azután esténként há­romnegyedórára megvágva látni az egyik német adón, ahogy ezt Lovasi Látnok már előre megírta. Csak azért majdnem mindenütt, mert például pisi-kaki közben nem, leg­feljebb zuhanyozásnál akad, ha úgy állnak a kamerába, cici-popsi, vagy éjszakánként, infravörössel, ütemes motozás a paplan alatt, nagyjából ezek voltak idáig a csúcs, de hát mi izgatja ma már az embert, talán, ha állat állattal. Tehát még így meg­vágva is dögunalom, pont olyan, mint az élet maga, főleg, ha az em­ber tudja, hogy figyelik, körmöt re­szel, fogat mos, heverészik, piszkálja magát, beszél érdektelen hülyesé­get, legfeljebb orrát túrja tébolyul­tam ha néha megfeledkezik. De hogy legyen feszültség, annyit még­is előre kimondtak, hogy a tízből, akik az elején beköltöztek, a végén, száz nap után, csak egy marad és azé lesz majd 250 ezer márka. Ez pedig úgy megy, akik bent vannak, most már csak nyolcan, hetenként kijelölnek maguk közül (titkos) sza­vazással kettőt, akiket valamiért nem bírnak, rá egy hétre pedig a nép szavaz telefonon, hogy közülük ki az, akinek tényleg mennie kell. Amellett Big Brother, vagyis a pro­dukció, időnként feladatokat ad, amiket meg kell csinálni, aztán van egy kis fülke is, ahol a Nagy Test­vérhez, illetve az összes tévénézőhöz lehet beszélni, lelket kiönteni, hogy­­ki, kit, miért utál, vagy bármit. Haraptak a dologra egyből az embervédők persze, először, hogy betiltsák, de aztán csak bojkottra hívott fel egy különös egységfront belügyminisztertől katolikus püs­pökig. És most kompromisszum született, hogy éjszakánként egy órára kikapcsolják a kamerát, le­gyen mikor a jelölteknek zavartala­nul gyúrni magukat vagy egymást. Mert ketten már összejöttek, sze­rencsére, mivel a nézőknél nyilván csak a műsorkészítők izgultak job­ban, hogy legyen már valami, szin­te hallani lehetett, ahogy drukkol­nak közben, „gyerünk, basszatok már, vagy minket basznak meg” - miként a Der Spiegel írta. Mindez önmagában is elég ször­nyű, amit tovább fokoz, ahogy meg van csinálva. A hétvégi show-műso­­rokban asztrológusok és motiváció­edzők (tehát ilyen is van) sejtik a jellemeket, akiket viszont, leszámít­va a németül azért perfekt két dísz­külföldit, egy félvér lányt, meg egy macedón autószerelőt, úgy sikerült kiválogatni, hogy megfeleljenek egy tökéletesen érdektelen, de na­­gyon is jellemző típusnak. A har­minc körüli fiatalok a nyugati társa­dalom német változatának szociali­zációs termékei, a coolság és az üresség, a célszerű kooperáció és a számító konkurencia, jellemálarcuk mögötti védtelenségük miatt persze sajnálatra méltó képviselői, akik olyanokat mondanak életmottóként a kamerába, mint a szőke délnémet Manuela, hogy „egyetlen farok sem olyan kemény, mint az élet”, ami megfordítva is elég nagy hülyeség. És ezt nézik, egyre többen. És úgy tesznek, mintha lenne valami. És tényleg van valami. Csak mikor lesz vége? (Big Brother - RTL II) A darab jó. Furcsa módon most is jó. A környéke ugyan bűzlik a kis és még kisebb politikai machi­nációktól; volt rendszerváltó da­rab, és nevezték kádárista musi­calnek, értelmezték vadmagyar tombolásnak, most pedig éppen józan, polgári okosság, jobbközép mértékletesség - de ez a lényegen nem változtat. Vagyis éppen az egyik lényegeset mutatja: az Ist­ván, a király úgy járja körül a ma­ga témáját, hogy minden oldallal együtt van, érveket ad ide is és oda is, és ami még fontosabb, jó számokat oszt Istvánnak is, Kop­­pánynak is. A zene és a történet értelmesen, röviden fölvázol egy problémát, megmondja, hogy mi lett a nóta vége, de a történelmi tények ismeretében sem csinál mártírt a vesztesből, és nem is hülyézi le. Ebből a szempontból az István, a király olyan, mint a Jé­zus Krisztus Szupersztár, más szem­pontból pedig még mindig az a legjobb benne, hogy mennyire nem olyan, hogy nem egyszerűen egy bevált, nemzetközi, zenei mű­faj magyar nyelvű változata, ha­nem a népzenei elemekkel föl­erősítve valami különös, egyedi, és (bár még a­­Veled, Uram bemu­tatója előtt vagyunk) a jelek és a sikertelen kísérletek szerint foly­­tathatatlan. Ami akkor pillanatnyi sikernek, a rendszer türelmének és a türel­metlen közönség igényének pon­tos kitapogatásának látszott, az ma is jól funkcionáló zenés szín­padi mű, amelyen olyanok tap­solnak vasárnap délelőtt, akik nem is éltek még a bemutató ide­jén. Bár buszokkal hozzák a diá­kokat, ez nem november hetediki ünnepség, a lelkesedés nagy, őszinte. Időközben lejjebb ment a közönség átlagéletkora, és az Ist­ván, a király bizonyos szempont­ból ifjúsági darabbá fog átalakul­ni - de ez olyan szilárd remek­művekkel is megtörtént mint mondjuk A kőszívű ember fiai, úgy­hogy nincsen benne semmi rossz. Inkább az a furcsa, hogy az Ist­urának talán az alkotók sem szán­tak ennyire hosszú életet, a szö­veg ugyanis időnként zavaróan ernyedt, mintha legyintettek vol­na, hogy egy lemezre, néhány es­tére jó lesz. Mondok néhány pél­dát. Koppány egyik felesége azt énekli: „elhalmozol engem kéj­jel”. Micsoda marhaság ez? Vagy István énekében: „szólj, Istenem, nyilvánulj meg nekem”. Nem le­hetett volna ennél jobbat kitalál­ni? De akár a nagy kórust is meg­nézhetjük, amelynek mindjárt az első sora „Felkelt a napunk” egy szótaggal rövidebb a kelleténél, úgy jönne ki jól a dallamra, hogy „felkelt a mi napunk”, csak az itt hiányzó „mi” már szerepel a kö­vetkező sorban, az urunk előtt. Ezeken már nem is lehet segíteni, mert a mű annyira része lett a populáris zenei köztudatnak, hogy minden változtatás csak ki­zökkentené a hallgatót. Azonban más dolog a mű eré­nye, és más a színházi előadás, vasárnap délelőtt a Nemzetiben. A hervasztás már az előadás előtt megkezdődik, ugyanis nincs árok, nincs zenekar, félplayback az előadás, a hangszeres szóla­mok és a kórus rögzített zene, amire ráénekelnek a szereplők. Igazi, minőségi női közreműkö­dője nincsen az előadásnak, a leg­jobb a Rékát éneklő Auksz Éva, kis csinos, fegyelmezett hölgy, erőteljes színpadi személyiség nélkül, a legrosszabb a Gizellát éneklő Csömör Csilla (ahogyan a vidékről felutaztatott ifjúság a szünetben mondta: a csaj a Bará­tok közöttből), aki kellemetlen hangon, hamisan fújta el a nótáit. Iglódi István rendezése nem kri­minális, de álságos. Semmi lénye­ges, semmi igazán találó nincs benne, de végig mozgatja a sze­replőket, járkálnak körbe-körbe, forog a színpad, és ettől lendüle­te van az előadásnak, mégha a lendület nem is vezet sehová. Je­len pillanatban mindenképpen túlzásnak tűnik az is, hogy a da­rab végén hangszórókból elgitá­rozzák a Himnuszt. Egyrészt nem tartozik szorosan a darabhoz, másrészt zavarba hozza a közön­séget, hogy most mit csináljon, felálljon vagy sem, végül felál­­lunk, amitől álló ünneplést kap az arra érdemtelen előadás, de ami a legfontosabb: az István, a király előadása ma nem nemzeti tett, hanem színházi vállalkozás, ezzel az erővel a My fair lady vé­gén is kiállhatna valaki, hogy el­trombitálja az angol himnuszt. A két férfi főszerep a néhai Rockszínház két sztárjának, Csen­geri Attilának és Földes Tamásnak jutott. Egyikük sem tudja feledtet­ni az ősbemutató főhőseit. István­ként Csengeri Attila nem énekel rosszul, jól bírja a magasságokat, de a hang vékony és meglehető­sen jellegtelen. Nem egyszerű töp­­renkedő lesz így Istvánból, hanem gyenge személyiség, mamlasz a mama szoknyájánál. Földes Tamás jó fazon, alacsony, széles, erőtel­jes, ügyesen is játszik, de ma már túl magas neki a szólam, azok a hangok, amelyeket annak idején Vikidál torokból, erőteljesen meg tudott fújni, nála gikszeresek, fej­hangok, kínosak. A Nemzeti igazi állapota azon­ban a mellékszereplők közremű­ködéséből olvasható le egyértel­műen. Laborcot Sándor Dávid énekli, akinek semmi egyéb eré­nyét nem sikerült felfedeznem, mint hogy le tud ugrani egy há­rom méter magas falról, de ha tényleg csak ennyire képes, akkor miért nem a TE-ről szerződtet­nek valakit. A három korrupt fő­úr közül csak Kocsis György mu­tatott hajlandóságot a korrekt színjátszásra, mellette Botár End­re még nem aludta ki magát az első jelenetére, összevissza hado­nászott, az ostoba tánclépéseknél mindig rossz felé emelte a lábát, végül elesett lefelé a lépcsőn. A második felvonásra kávéval segít­hettek a helyzeten, mert újabb baleset nem történt. Végezetül még egy kérés a vezetőséghez: le­gyenek olyan szívesek és szólja­nak annak az úrnak, aki a záró­kórusban püspöki ruhában állt a színpad szélén, a nézőtéri bal ol­dalon, hogy amíg a színpadon áll, közönség előtt, addig ne piszkálja az orrát. Köszönöm. (Szörényi-Bródy: István, a király - május 14., Nemzeti Színház) Zene FÁY MIKLÓS: István még király ÉLET ÉS|·__________­­22 IRODALOMI FENCSIK FLÓRA: Televízió Valami bűzlik Rég nem éreztem olyan kínosan magam a tévé előtt, mint az RTL Klub vasárnap esti Akták című mű­sora láttán. Egy ember nyílt színi, ország-világ előtti meghurcolásá­­nak, megszégyenítésének, személyi­ségi jogokkal nem sokat törődő tönkretételének lehettünk tanúi - meggyőző bizonyíték nélkül. Nem ismerem 111 Mártont, csak a képernyőről, mint bárki más. Ak­kor jegyeztem meg rokonszenves arcát, halk, de határozott kiállását, amikor szép hazánkban divatba jött a színes bőrű diákok verése. Tud­ható róla, hogy emberjogi aktivista­ként megszállottan töri magát a menekültekért, tárgyal, érvel, ha­dakozik, segít, a táborokat járja, ha­tóságoknál kilincsel. Nem ismerem a vasárnapi riport­ban elővezetett állítások hátterét, el­lenbizonyítékom sincs, csak annyit éreztem, de azt határozottan, hogy valami bűzlik. S hogy ezt a műsor­vezető Bárdos András orra is jelzi, s éppúgy feszeng a stúdióban, mint én nézőként a képernyővel szem­közt. S hogy a mocskoló vádak mö­gött nincs hiteles bizonyíték. Van egy „perdöntő”, alig hallha­tó, angol nyelvű magnófelvétel, amelyen 111 állítólag azt mondja színes bőrű vendégének: „kiss me”, s ez a két szó a szexuális zaklatás té­nyét lenne hivatott bizonyítani. A műsorban többször elhangzik, mennyire kiszolgáltatottak ezek az emberek - az viszont láthatólag fel sem merült a műsor készítőiben, hogy épp kiszolgáltatottságuk mi­att tán a vádló ellenfél vásárolta meg vallomásukat (amelynek he­ves taglejtések, megemelt hang és sokkoló vágások igyekeznek nyo­­matékot adni). Nem szívesen találgatnám, kik­nek érdeke a nemzetközileg ismert jogvédő lejáratása. Csak ösztönöm és emberismeretem ad vészjeleket - azután a másnapi újságban meg­támogatja sejtéseimet a Helsinki Bizottság feddhetetlen erkölcsi te­kintélyű elnökének, a terep alapos ismerőjének, Kőszeg Ferencnek nyilatkozata arról, hogy a riport te­li van pontatlansággal, és hogy a két nigériai szereplő nem túl szava­hihető. Mármost 111 az elmúlt évek során, mint elhangzott, hétezer emberen segített. Hogy lehet, hogy épp csak ezt a kettőt szólaltatják meg? Olvasom, 111 beperli rágalmazóit. Addig is facsarja orrunkat a szabad, független, méltán népszerű keres­kedelmi csatornából vasárnap este kiáradt csatornaház. (RTL Klub-Akták) ÉS-filmklub május 24-én az Örökmozgóban Grigorij Alekszandrov: Volga-Volga (1938) A nyári hónapokban az ÉS-film­­klub szünetel, ősszel újra találko­zunk. Tehát május 24-én fél hétkor az Örökmozgóban Váncsa István választott fimje, Grigorij Alek­szandrov: Volga-Volga (1938). Meg­hívott vendégünk Szilágyi Ákos. Mindenkit szeretettel várunk. A Budavári Királyi Palota Évszázadai című konferencia a Budapesti Történeti Múzeumban Budavári Palota E-épület, Királypince 2000. május 30-31. 2000. május 30. kedd Elnök: Bodó Sándor, a BTM főigazgatója 9.00 Beköszöntő I. A királyi palota mint építészeti együttes, a palota építéstörténete a legújabb kutatá­sok alapján 9.10 Magyar Károly (BTM): A királyi vár épí­tészete a középkor végéig 10.30 Kelényi György (ELTE): A budai királyi palota története a XVIII. században 10.50 Farbaky Péter (HILD-YBL Alapítvány): A budai királyi palota a historizmus korában II. 10 Prakfalvi Endre (Magyar Építészeti Mú­zeum): Adatok a Budavári Palotaegyüttes 1945 utáni történetéhez Szünet 2a. A budai királyi vár és várnegyed mint politikai, gazdasági és kormányzati központ a középkorban 11.50 Spekner Enikő (BTM): A XII. századi budavári királyi szálláshely. (Szempontok a korai királyi rezidencia kérdéséhez) 12.10 Kubinyi András (ELTE): Buda, Magyar­­ország középkori fővárosa 12.30 Végh András (BTM): A királyi udvar személyiségei a középkorban 12.50 Bessenyei József (Miskolci Egyetem): Budai kereskedők a XVI. században 13.10 R. Várkonyi Ágnes (ELTE): A Szent Korona és a budai vár Szünet Elnök: F. Dózsa Katalin, a BTM főigazgató­helyettese 3. A királyi vár és várnegyed mint katonai erődítmény 14.30 Kedves Gyula (Hadtörténeti Múzeum): A budai vár szerepe az 1849. évi tavaszi hadjáratban 14.50 Basics Bea (MNM): A budai várpalota ostromainak ábrázolásai 15.10 Ságvári György (Hadtörténeti Múze­um): Gárdák, díszbandériumok Budavárában Szünet 4. A királyi vár és várnegyed egyháztörté­neti szerepe 15.40 Beke Margit: A királyi palota egyház­történeti vonatkozásai a XVIII. században 16.00 Schwarcz Katalin (BTM): Mária Terézia látogatása a budavári klarisszáknál 1751 -ben 16.20 Vita, megbeszélés az előadásokkal kapcsolatban 2000. május 31. szerda Elnök: Szvoboda-Dománszky Gabriella, a BTM tudományos titkára 2b. A budai királyi vár és várnegyed mint politikai, gazdasági és kormányzati központ az újkorban 9.00 Fazekas István (Bécs, Haus Hof und Staatsarchiv). A budai királyi palotára vonat­kozó források a bécsi Főudvarmesteri Hivatal (Oberhofmeisteramt) levéltárában 9.20 Ujváry Gábor (Bécs, Collegium Hunga­­ricum): A budai királyi palota a „neobarokk társadalomban". A palota és a nagypolitika a két világháború között 9.40 Georg Kugler (Bécs, Kunsthistorisches Museum): Über Ordensonnaten der vier Ös­terreichischen Hausorden: Goldenen Vlies, Stephans, Leopolds, Eisene Krone Szünet 5. A királyi palota művészeti, kulturális szerepe 10.20 Ilsebill Barta-Friedl (Bécs, Kaiserliche Hofmobiliendepot): Die Geschichte des Kai­serliche Hofmobiliendepot (rövidített fordítás) 10.40 Rostás Péter (BTM): A budavári palota Mátyás terme 11.10 Szvoboda-Dománszky Gabriella (BTM): A budai vár belső díszítése 11.30 Lovay Zsuzsa (Iparművészeti Múzeum): A Thék gyár bútorai a budai királyi palotában 11.50 Rózsa György (BTM): A budai Várpa­lota lotaringiai falikárpitjainak sorsa 12.10 Szatmári Gizella (MNG): Az Ybl-Hauszmann-féle palotaszárnyak szobrá­szati díszítése, a Habsburg-terem 12.20-12.40 Alföldy Gábor: A királyi Várkert az újkorban Szünet Elnök: Holló Szilvia Andrea, a Kiscelli Múze­um igazgatóhelyettese 14.00 Garas Klára: A budai vár egykori gyűjte­ménye - képek a Szépművészeti Múzeumban 14.20 F. Dózsa Katalin (BTM): Az udvari díszruha és változásai Szünet 15.20 Földszinti kiállítótermek: tematikus ve­zetés A Budavári Királyi Palota Évszázadai című kiállításon. Farbaky Péter: A királyi pa­lota a historizmus korában. Holló Szilvia Andrea: Az újkori történelem budai várhoz kapcsolódó emlékei. F. Dózsa Katalin: Udvari élet a XVIII-XIX században A konferencián való részvétel ingyenes. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. LI 2000. MÁJUS 19.

Next