Élet és Irodalom, 2000. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)

2000-07-07 / 27. szám - Klimó Károly: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 5., 7., 9., 11., 12., 16., 17., 18., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27. oldal) - Váncsa István: Zongorába történő szarás (1. oldal)

Tamás Gáspár Miklós: Rövid kivezetés a magar politikából * Várhegyi Éva: Az új gazdasági modell­­ a retorikától a tettekig * Benda Gyula történésszel beszélget Javorniczky István * Ketten egy új könyvről— Nádas Péter: Talált cetli (Károlyi Csaba, Pályi András) * ÉS Irodalom: Lövétei Lázár László, Szegedi Kovács György és Takács Zsuzsa versei, Dukay Nagy Ádám, Eörsi István, Karafiáth Orsolya, Péterfy Gergely és Podmaniczky Szilárd prózája [ÉLET ÉS |IRODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLIV. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM­­ÁRA: 192 FT 2000. JÚLIUS 7. Klimó Károly rajza VÁNCSA ISTVÁN: Zongorába történő szarás Természetesen esztétikai kérdésről van szó. Szép az, ami a kormány(biztos)nak tetszik. Némely korábbi teoretikusok ezt másképpen látták, de most nem velük foglalkozunk, hanem Schwajda Györgynek, a Nemzeti Színház kormánybiztosának (a továbbiakban KB) frissiben köz­zétett gondolatait kívánjuk méltatni, mégpedig azzal a figyelem­mel, elmélyültséggel, sőt mondhatni, alázattal, amely egy ilyen súlyú szellemi megnyilatkozásnak feltétlen kijár. A­KB, ezt már itt az elején le kell szögeznünk, nem magánem­ber, de nem is csak egyszerű közhivatalnok. Az interjúban, amely a KB alább elemzendő fontos és értékes gondolatait tartalmazza, s amellyel a KB a múlt héten tisztelt meg és kötelezett hálára egy napilapot, az áll, hogy a KB minden lépését egyezteti a miniszter­­elnökkel, továbbá, hogy a KB és a miniszterelnök között kezdettől fogva egyetértés van. Ez a megfogalmazás példamutatóan tartózkodó, a KB nem azt mondja, hogy az ő szemével a mi­niszterelnök lát, fülével a miniszterelnök hall, s az ő ajkairól a miniszterelnök igéi szárnyalnak föl, hanem csak azt, hogy minden lépés egyeztetve, meg hogy teljes nézetazonosság, ami nagyjából ugyanezt jelenti. Tehát a KB a legfelsőbb akarat hiteles képviselő­je, szószólója vagy prófétája, ahogyan tetszik, így az ő - egyébként becses - személyét a továbbiakban mellőzhetjük is. Azt kell vizsgál­nunk, hogy mit mond az ő szájával a legfelsőbb akarat. Mindenekelőtt egy példázatot mond, amely figyelemreméltó történelem- és jogfilozófiai meglátások hordozója, bár ezt a körülményt az olvasó elől a szöveg tárgyszerű, higgadt eleganciája akár el is fedheti. így hangzik: „...bizonyos építészek egy építész köztisztviselővel megírattak egy törvényt a saját maguk számára, és azt elfogadtatták egy szakmailag hozzá nem értő parlamenttel”. Természetesen eddig is tudta mindenki, hogy a parlament, mint olyan, nem szakértője semminek, ezzel együtt a parlamentáris demokráciák egész története arra a hipotézisre épül, hogy ez a nem szakértő parlament a maga laikus voltával együtt képes törvényeket alkotni, ezen törvények betartandók, és akkor az­­ egész hóbelevanc működik. De vajon csakugyan jó ez minekünk? Összeül egy halom nyilvánvalóan inkompetens figura, aztán törvényeket hoz a vízügy, az informatika vagy éppen az építészet tárgykörében, amiről gőze sincs. A legfelsőbb akarat most azt mondja, hogy nekem ezek itten­ csak ne törvénykezzenek. Implicite mond azonban mást is. Azt sugallja, hogy az a fajta törvényesség, ami a történelem eddig eltelt ötezer évét jellemzi, végül is meghaladható. Hogy a merev, statikus törvények előtti kényszerű meghunyászkodásban van valamifajta enervált, ószövetségi jelleg, ami a hatalomgyakor­lás újszerű, dinamikus és polgári formáinak ellene mond. A jövő törvényeit nem fogalmazhatja meg valamifajta vontatottan működő és lassú gondolkodású testület, hanem csakis egy rugal­mas, a kihívásokra frissen és gyakorlatiasan reagáló erő, tehát az operatív hatalom maga. A törvény az lesz, amit az operatív hata­lom az adott pillanatban akar. Ez nem valamifajta tiszteletreméltó hagyomány lerombolása, éppen ellenkezőleg, arról van szó, hogy a nyugati kultúra cirkalmas, ám avítt építményét a történelem előtti ember üde, romlatlan, természetes erkölcsiségével és viselkedéskultúrájával gazdagítjuk. Ahogy ez a gyakorlatban már folyik is. Hogy ehhez bizonyos országok előkelősködő klubja mit szól, az indifferens, ők finomkodva klimpíroznak a zongorájukon, mi ezzel szemben felnyitjuk a tetejét, és frissen, üdén, energikusan beleszarunk. Nekik is megvan a maguk törvénye, nekünk is a magunké, és a miénk ilyen. Mindamellett a „törvény” fogalmát a lehető legáltalánosabban kell értelmeznünk, a jog határain messze túlmutatóan, hiszen a KB a továbbiakban már esztétikáról beszél, aminek ő (azaz általa a legfőbb akarat) szintén törvényalkotója, és mint ilyen, nem fogja szemétbe dobni az eklektikát. A legfőbb akarat kinyilatkoztatja, hogy itt és most egyetlen építészeti stílus fogadható el, az eklekti­ka. Ahogy egy más korban és másik helyen ugyancsak egyetlen építészeti stílus volt elfogadható, jelesül a Sztálin-barokk. A részletekre itt most nincs helyünk, noha a KB (­­ a legfelsőbb akarat) a továbbiakban is sok érdekes dolgot közöl, például sal­langmentes megfogalmazással minősít egy ismeretlennek éppen­séggel nem mondható építészt, körülírja, kikből kéne az építészeti kamara elnökségének állnia, továbbá a Nemzeti Színház tervpá­lyázatának nyertesét is megnyugtatja, Vadász Györgynek ugyanis lesz három hónapja arra, hogy megálmodja a színház homlokzati részét, vagy annak a vakolását, jobb esetben viszont az illemhe­lyeket is maga tervezheti, persze eklektikusan. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a legfelsőbb akaratnak iránymutató tanítása és ezt képviselő szószólója nemcsak az építészetre vonatkozólag lehet. Sztálin sem csupán az építészetben jeleskedett, hanem a művészetek és a tudományok valamennyi területén, csak persze a helyzet most egészen más. Sztálin ugyanis eldöntötte, hogy a Föld forog-e a Nap körül vagy megfordítva, utána pedig az ellentétes nézetek képviselőit felakasztották. Egy rugalmas, a kihívásokra frissen és gyakorlatiasan reagáló erő, tehát a mostani legfelsőbb akarat viszont nem azzal törődik, hogy mi forog mi körül, az ugyanis tök indifferens. Az a fontos, hogy e pillanatban melyik a jobb minekünk. Meglehet, a jövő héten azt közli a legfőbb akarat, hogy a magyar nyelv közvetlenül a tubatulabalból származik, a másik héten kormányzatilag preferált versformává nyilvánítja a szonettkoszorút, a harmadikon pedig bejelenti, hogy Föld egy lapos, ágytál alakú képződmény, amelyet kilenc rojtos fülű orrszarvú hordoz a hátán. Persze mindezt nem ő maga mondja majd, hanem a kijelölt KB, mert mindig lesz, aki örül, ha a legfőbb akarat nevében szólhat és az ő nevében rondíthat a zon­gorába, azaz ő a legfőbb helyettes szál, a legfőbb helyettes fül, és a legfőbb helyettes ülep. 71849488400500027

Next