Élet és Irodalom, 2001. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-05 / 1. szám - Klimó Károly: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 5., 7., 8., 9., 10., 12., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 27. oldal) - Kovács Zoltán: Egy virulens kor • vezércikk (1. oldal)
Papp László Tamás: A Fidesz-kormány historizáló szemlélete * „Van Gogh ma nem találna szponzort” - Klimó Károllyal beszélget Szikszai Károly * Ketten egy új könyvről - Balázs Attila: Ki tanyája ez a világ? (Bodor Béla, Károlyi Csaba) * Dalos György: A befogadás útjai kifürkészhetetlenek * ÉS Irodalom: Csengery Kristóf, Cserna-Szabó András, Harcos Bálint, Lázáry René Sándor, Solymosi Bálint, Zoltán Gábor Tárcatár: Ferdinandy György |ÉLET ÉS |RODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLV ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 192 FT 2001. JANUÁR 5. Klimó Károly rajza KOVÁCS ZOLTÁN: Egy virulens kor Úgy nyilatkozott Várhegyi Attila kultuszminisztériumi államtitkár, hogy Siklós Mária építészkamarai kizárása egykoron nem a mostani kormányzat, hanem a kamara szégyene lesz: az épület időtállóan hirdeti majd egy virulens korszak erejét, és akkor már különben sem az lesz a kérdés, hogy milyen az épület, hanem a tény: a nemzetnek van színháza. A Népszabadság riportere ugyan fölvetette, hogy a kizárás, nem mellékesen, etikai, nem pedig szakmai alapú volt, a politikust ez már igazából nem érdekelte. Az akcionista politizálásnak amúgy is az a lényege, hogy a hatalmi szándék erejéhez képest minden egyéb elgyengül és lényegtelenné válik. Ha például tehát egy szakmai szervezet mindenáron érvényesíti alapszabályát, akkor magára vessen. A nemzeti kibontakozás szempontjából bizonyos esetekben jobban tenné, ha szemet hunyna tagjai alapszabályszerűtlen viselkedése fölött. Ez a kormányszintre emelt etikai relativizmus egyre súlyosabban rongálja a hazai közéletet, amennyiben folyamatosan kikezdi az önkormányzatok és önálló szakmai szervezetek, szövetségek függetlenségét. A polgári rendet hirdető kormány épp a polgári létállapot alapját, a szabad akaratú véleménynyilvánítást lehetetleníti el, amikor például helyhatósági választáson útépítést ígér be a neki szimpatikus jelölt megválasztása esetére, máskor mellékessé válhat a határon túli magyarságot úgyahogy, de mégiscsak valamennyire képviselő világszövetség sorsa, ha az - önállóságának ügyét illetően saját téves feltevésében - olyan elnököt választ, amelyik nem a kormány favoritja, aztán többmilliárdos futballpálya-rekonstrukciót ígér, ha a szakszövetség leváltja az addigi elnököt, és a sort helykíméleti okokból nem folytatom. Siklós Mária kizárása egy kamara legitim döntése volt, és mert ezzel szemben hatalmi lépés jogszerűen nincsen, megjelenik a hatalmi arrogancia, és egy államtitkár eldönti, kinek mi lesz a szégyene a jövőt illetően. Kezemben egy levél, Patonai Dénes, a Magyar Építészek Szövetségének elnöke címezte a miniszterelnöknek: „Mind az előző Nemzeti Színház, mind a legutóbbi Nemzeti Színház ügyében a magyar építészek teljes tudásukkal vettek részt a feladat megoldásában. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy erre itt nincs szükség. Itt egy tervre van szükség, amelyet Siklós Mária minden hivatalos szakmai elítélő vélemény ellenére a hazai és nemzetközi szokásokat és előírásokat mellőzve, pályáztatás nélkül, közvetlen megbízás alapján kapott meg az Ön által kijelölt kormánybiztostól. (...) Sajnálom, hogy a legjobb építészek nem vehettek részt a nemzet színházának szellemi megalkotásában és a Nemzeti Színház egy építészeti torzóként fogja reprezentálni korát, melyben megfogant.” A levél szeptember közepén íródott, válasz a mai napig nem érkezett rá, ami nem meglepő, miniszterelnökünk egy hetvenes évekbeli brit piár-szakirat szerinti problémamegoldó típusra van belőve, nem pedig válságkommunikálásra. A Nemzetivel kapcsolatban Várhegyi államtitkáron kívül más is mondott néhány gondolatot az óév utolsó dekádjában. A Vasárnapi Újság című rádióműsor hallgatóinak baráti köre az Erkel Színházban műsoros estet rendezett, és ezt a kicsit idétlenkedő (Sándor György), a humanizmussal kicsit tudománytalanul elfilozofálgató (Eperjes Károly), de mindenek előtt bolsevistázó egyveleget közvetítette a rádió. Valamilyen meggondolás alapján belekeveredett ebbe a szerkesztői katyvaszba Bessenyei Ferenc is, aki, amikor mikrofon elé állhatott, a műsorszerkesztők elképzelhető megütközésére szó szerint a következőt mondta: „Hatvan éven keresztül azért dolgoztam, hogy Magyarországon azt, hogy magyar, még ma is ki lehessen mondani. Pedig tetszik tudni, volt nekünk Rákosi elvtárs, volt Aczél elvtárs is, igazán nem akarom megvédeni Aczél elvtársat, de kedveseim, a Nemzeti Színházban az Aczél elvtárs bábáskodása alatt Ozorai példát játszottunk, forradalmat, szabadságharcot. Utána Kossuthot, Görgeyt, aztán Dózsát, aztán Széchenyit, aztán Gabiéit. Ahol arról van szó, hogy gondolkodni annyit jelent, mint mást gondolni. Gyerekek, nem gondoljátok, hogy én mit kapok miattatok a központi vezetőségben. Szörnyű, szörnyű, de csináljátok - mondta Aczél.” Egy idő után ocsúdott is a mikrofontartó állvány, Haeffler András és közbeszólt: „Gondolom, hogy nagyon sajnálta szegény Aczél elvtársat” - mondta vélhetően azzal a szándékkal, vegye már észre Bessenyei, hol is van, de az folytatta: „Ők még csak az épületet rombolták le, de most még az emlékét is megváltoztatták, pedig hát kit zavar az, hogy Nemzeti Színház? Nemzeti van, Nemzeti Múzeum van, Nemzeti Lovarda van, pont a Nemzeti Színház áll útjába életüknek?” Tegyük azonnal hozzá, a Kádárrendszer szörnyűséges volt a maga taknyolásaival és hazudozásaival. De tegyük azt is gyorsan hozzá, hogy az élet azért a szimpla seggnyalásnál és populáris röfögéseknél mégiscsak bonyolultabb. Már abban a pillanatban döbbenet támad, amikor ilyen közegben megszólal egy szuverén ember. Aki kisgazda is, meg gyűlölte is a Kádár-érát (szubjektíve ezt egyetemista koromban mint díszítő magam is láttam és hallottam hetvennégy és hetvenhét között a Madáchban). De attól még nem feltéven takar föl az egyenhülyeségek meg az uniformizált szervilizmus mögé. Azért, mert valaki szered a lovakat, még nem biztos, hogy az összes kormányzati maszlagot fenntartás nélkül magába szívja, még ha ez az egyszerű szillogizmusok szintjén többek szerint faktum. (Jut eszembe amúgy, hány olyan darabot játszott a Nemzeti a rendszerváltást követő tíz évben, amelyiket az Aczél-éra betiltott - talán ha a Zsivágót, bár emlékezetem szerint az 1988-ban volt. Ettől még a rendszer persze stupid, a kérdés pedig kitérő jellegű, tán nem is annyira fontos, mint érdekes. Csakhogy tehát valamit tegyünk hozzá a magabiztos államtitkári jövendölésekhez, hogyan is alakulhat a helyzet szégyenügyben. Lehet az nagyon bonyolult is. Úgyhogy javasolnám, időnként menjünk le az utcára és nézzünk széjjel. PHONAK Eltüntetjük mobiltelefonját! PHONAK A fülben elhelyezhető miniatűr -15 mm-es - indukciós vevőkészülékkel tiszta, érthető kommunikáció válik lehetővé zavaró vezetékek nélkül, miközben mindkét keze szabadon marad. Ha fontos Önnek a szabad mozgás vagy éppen a diszkréció, a Phonak Communications a legjobb választás! Phonak Center Kft. 1036 Budapest, Bécsi út 81. Tel./Fax: 250-4718 www.phonak.hu;www.phonakcom.com 977042488400501001