Élet és Irodalom, 2001. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-05 / 1. szám - Klimó Károly: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 5., 7., 8., 9., 10., 12., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 27. oldal) - Kovács Zoltán: Egy virulens kor • vezércikk (1. oldal)

Papp László Tamás: A Fidesz-kormány historizáló szemlélete * „Van Gogh ma nem találna szponzort” - Klimó Károllyal beszélget Szikszai Károly * Ketten egy új könyvről - Balázs Attila: Ki tanyája ez a világ? (Bodor Béla, Károlyi Csaba) * Dalos György: A befogadás útjai kifürkészhetetlenek * ÉS Irodalom: Csengery Kristóf, Cserna-Szabó András, Harcos Bálint, Lázáry René Sándor, Solymosi Bálint, Zoltán Gábor Tárcatár: Ferdinandy György |ÉLET ÉS |­RODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLV ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 192 FT­­ 2001. JANUÁR 5. Klimó Károly rajza KOVÁCS ZOLTÁN: Egy virulens kor Úgy nyilatkozott Várhegyi Attila kultuszminisztériumi államtitkár, hogy Siklós Mária építészkamarai kizárása egykoron nem a mosta­ni kormányzat, hanem a kamara szégyene lesz: az épület időtálló­­an hirdeti majd egy virulens korszak erejét, és akkor már külön­ben sem az lesz a kérdés, hogy milyen az épület, hanem a tény: a nemzetnek van színháza. A Népszabadság riportere ugyan fölvetet­te, hogy a kizárás, nem mellékesen, etikai, nem pedig szakmai ala­pú volt, a politikust ez már igazából nem érdekelte. Az akcionista politizálásnak amúgy is az a lényege, hogy a hatalmi szándék erejé­hez képest minden egyéb elgyengül és lényegtelenné válik. Ha például tehát egy szakmai szervezet mindenáron érvényesíti alap­szabályát, akkor magára vessen. A nemzeti kibontakozás szempont­jából bizonyos esetekben jobban tenné, ha szemet hunyna tagjai alapszabályszerűtlen viselkedése fölött. Ez a kormányszintre emelt etikai relativizmus egyre súlyosabban rongálja a hazai közéletet, amennyiben folyamatosan kikezdi az önkormányzatok és önálló szakmai szervezetek, szövetségek függetlenségét. A polgári rendet hirdető kormány épp a polgári létállapot alapját, a szabad akaratú véleménynyilvánítást lehetetleníti el, amikor például helyhatósági választáson útépítést ígér be a neki szimpatikus jelölt megválasztása esetére, máskor mellékessé válhat a határon túli magyarságot úgy­­ahogy, de mégiscsak valamennyire képviselő világszövetség sorsa, ha az - önállóságának ügyét illetően saját téves feltevésében - olyan elnököt választ, amelyik nem a kormány favoritja, aztán többmilliárdos futballpálya-rekonstrukciót ígér, ha a szakszövetség leváltja az addigi elnököt, és a sort helykíméleti okokból nem foly­tatom. Siklós Mária kizárása egy kamara legitim döntése volt, és mert ezzel szemben hatalmi lépés jogszerűen nincsen, megjelenik a hatalmi arrogancia, és egy államtitkár eldönti, kinek mi lesz a szégyene a jövőt illetően. Kezemben egy levél, Patonai Dénes, a Magyar Építészek Szövetségének elnöke címezte a miniszterelnök­nek: „Mind az előző Nemzeti Színház, mind a legutóbbi Nemzeti Színház ügyében a magyar építészek teljes tudásukkal vettek részt a feladat megoldá­sában. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy erre itt nincs szükség. Itt egy tervre van szükség, amelyet Siklós Mária minden hivatalos szakmai elítélő vélemény ellenére a hazai és nemzetközi szokásokat és előírásokat mellőzve, pályáztatás nélkül, közvetlen megbízás alapján kapott meg az Ön által kije­lölt kormánybiztostól. (...) Sajnálom, hogy a legjobb építészek nem vehettek részt a nemzet színházának szellemi megalkotásában és a Nemzeti Színház egy építészeti torzóként fogja reprezentálni korát, melyben megfogant.” A levél szeptember közepén íródott, válasz a mai napig nem ér­kezett rá, ami nem meglepő, miniszterelnökünk egy hetvenes évekbeli brit piár-szakirat szerinti problémamegoldó típusra van belőve, nem pedig válságkommunikálásra. A Nemzetivel kapcsolatban Várhegyi államtitkáron kívül más is mondott néhány gondolatot az óév utolsó dekádjában. A Vasárnapi Újság című rádióműsor hallgatóinak baráti köre az Erkel Színház­ban műsoros estet rendezett, és ezt a kicsit idétlenkedő (Sándor György), a humanizmussal kicsit tudománytalanul elfilozofálgató (Eperjes Károly), de mindenek előtt bolsevistázó egyveleget közve­títette a rádió. Valamilyen meggondolás alapján belekeveredett eb­be a szerkesztői katyvaszba Bessenyei Ferenc is, aki, amikor mikro­fon elé állhatott, a műsorszerkesztők elképzelhető megütközésére szó szerint a következőt mondta: „Hatvan éven keresztül azért dolgoz­tam, hogy Magyarországon azt, hogy magyar, még ma is ki lehessen mon­dani. Pedig tetszik tudni, volt nekünk Rákosi elvtárs, volt Aczél elvtárs is, igazán nem akarom megvédeni Aczél elvtársat, de kedveseim, a Nemzeti Színházban az Aczél elvtárs bábáskodása alatt Ozorai példát játszottunk, forradalmat, szabadságharcot. Utána Kossuthot, Görgeyt, aztán Dózsát, aztán Széchenyit, aztán Gabi­éit. Ahol arról van szó, hogy gondolkodni annyit jelent, mint mást gondolni. Gyerekek, nem gondoljátok, hogy én mit kapok miattatok a központi vezetőségben. Szörnyű, szörnyű, de csináljátok - mondta Aczél.” Egy idő után ocsúdott is a mikrofontartó állvány, Haeffler András és közbeszólt:­­ „Gondolom, hogy nagyon sajnálta szegény Aczél elvtársat” - mondta vélhetően azzal a szándékkal, vegye már észre Bessenyei, hol is van, de az folytatta: „Ők még csak az épületet rombolták le, de most még az emlékét is megváltoztatták, pedig hát kit zavar az, hogy Nemzeti Szín­ház­? Nemzeti van, Nemzeti Múzeum van, Nemzeti Lovarda van, pont a Nemzeti Színház áll útjába életüknek?” Tegyük azonnal hozzá, a Kádár­rendszer szörnyűséges volt a maga taknyolásaival és hazudozásaival. De tegyük azt is gyorsan hozzá, hogy az élet azért a szimpla seggnya­lásnál és populáris röfögéseknél mégiscsak bonyolultabb. Már abban a pillanatban döbbenet támad, amikor ilyen közegben megszólal egy szuverén ember. Aki kisgazda is, meg gyűlölte is a Kádár-érát (szub­­jektíve ezt egyetemista koromban mint díszítő magam is láttam és hallottam hetvennégy és hetvenhét között a Madáchban). De attól még nem feltéven takar föl az egyenhülyeségek meg az uniformizált szervilizmus mögé. Azért, mert valaki szered a lovakat, még nem biz­tos, hogy az összes kormányzati maszlagot fenntartás nélkül magába szívja, még ha ez az egyszerű szillogizmusok szintjén többek szerint faktum. (Jut eszembe amúgy, hány olyan darabot játszott a Nemzeti a rendszerváltást követő tíz évben, amelyiket az Aczél-éra betiltott - talán ha a Zsivágót, bár emlékezetem szerint az 1988-ban volt. Ettől még a rendszer persze stupid, a kérdés pedig kitérő jellegű, tán nem is annyira fontos, mint érdekes.­ Csakhogy tehát valamit tegyünk hozzá a magabiztos államtitká­ri jövendölésekhez, hogyan is alakulhat a helyzet szégyenügyben. Lehet az nagyon bonyolult is. Úgyhogy javasolnám, időnként menjünk le az utcára és nézzünk széjjel. PHONAK Eltüntetjük mobiltelefonját! PHONAK A fülben elhelyezhető miniatűr -15 mm-es - indukciós vevőkészülékkel tiszta, érthető kommunikáció válik lehetővé zavaró vezetékek nélkül, miközben mindkét keze szabadon marad. Ha fontos Önnek a szabad mozgás vagy éppen a diszkréció, a Phonak Communications a legjobb választás! Phonak Center Kft. 1036 Budapest, Bécsi út 81. Tel./Fax: 250-4718 www.phonak.hu;www.phonakcom.com 977042488400501001

Next