Élet és Irodalom, 2001. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
2001-03-09 / 10. szám - Papp László Tamás: A király és a jós • könyvkritika • Lengyel László: Fortinbras királysága (Helikon Kiadó, 2000.) (25. oldal)
■ Lengyel László: Fortinbras királysága. Helikon Kiadó, 2000. 268 oldal, 1980 Ft Első hallásra nagyképűségnek tűnhet Lengyel László kijelentése, miszerint száz év múlva csak az általa leírtakból ismerik majd Orbán Viktort. De ha jobban belegondolunk, akkor Tisza István példája rémlik fel előttünk. Az ő alakja is csupán Ady Endre publicisztikái és lírája révén - kan Báthory Erzsébetként, gyújtogató, csóvás emberként; úrnak, magyarnak egyként rongyként - maradt meg a történelmi köztudatban. Ady verseit minden hazánkfia tanulja. A Monarchia utolsó nagyformátumú politikusának életét árnyaltabban látó szakmunkákat jóval kevesebben böngészik. A polémikus túlzások és költői hasonlatok mélyebben bevésődnek agyunkba a száraz doktori értekezéseknél. Amit az empirista társadalomkutatónak nem szabad, azt kortárs poétának vagy drámaírónak igen. A Fortinbras királysága című drámai mezbe bújtatott pszeudodokumentarista alkotás mottója ez lehetne. Nem is lenne ezzel semmi baj. A szerző azonban csak szándéka szerint írt színművet, tartalmilag viszont politikatudományi értekezést. Az irodalmi alkotás és tudományos analízis vegyítéséből létrejött produktum a jelzők osztogatásának korlátlan szabadságát biztosítja. Előnyök fúziója a hátrányok kizárásával. A spekulatív fantázia úgy szárnyalhat, hogy a tudományos objektivitás látszatát kelti. Egzakt bizonyítás nélkül. De a scientizmus formai kritériumainak elhagyása nem menti a részrehajló, torz ábrázolás vétkét. A színházi csomagolás dacára ugyanis Lengyel László műve tudományos prognózis akarna lenni. Maga is beismeri: „A könyv politikai elemzés és nem művészi alkotás.” (7. o.) A szerző politikai béljóslássá degradálja tanult mesterségét. Azt demonstrálja, hogy politológus létére nem tud kitörni az aktuálpolitikai szempontok inerciarendszeréből. Az anakronisztikus környezet lehetővé tesz olyan durva csúsztatásokat, melyek hírlapi publicisztikában vagy folyóiratcikkben nem mennének el. A szerző óvatos duhaj lett az 1998-as választást megelőzően elkövetett kapitális baklövése után. Akkor politológiai szaktanulmányban jósolta halálbiztosra az MSZP-SZDSZ koalíció győzelmét. „Az 1998-as választások politikailag megalapozzák a magyar társadalmi és gazdasági konszolidációt. Ezt a választást a szocialista-szabaddemokrata koalíció fogja megnyerni és a széthullott jobboldali ellenzék elveszíti. Nem azért nyer a kormánykoalíció, mert pártjai, miniszterei hatékonyan és jól kormányoztak, hanem mert egyedül maradtak a politikai piacon. A választónak nincs más választéka. Az ellenzéki pártok nemcsak magukat omlasztották össze, zilálták szét, de politikájukkal megnyerték a szocialistáknak a választásokat.” (Lengyel László: Ezerkilencszázkilencvenhét, in.: Magyarország politikai évkönyve 1998. Demokrácia Kutatások Magyarországon Központja Alapítvány. Szerk.: Kurján Sándor, Sándor Péter, Vass László.) Megrendült szakmán belüli tekintélye miatt váltott az irodalmias műfajra. A mű a koraújkori Dániában játszódik. Szereplőiben könnyű felismerni a magyar politika alakítóit. Fortinbras természetesen maga Orbán Viktor. Személyiségének tendenciózus bemutatása árnyékot vet Lengyel kutatói erényeire. A könyv Orbán Viktor a teljhatalmú uralkodó, aki nem ismer könyörületet ellenségeivel szemben. Az ő ellenségei a haza árulói is. Vonásai démoniak, olyan király, akinek „tanácsra nincs szüksége. Dorgálásnak véli, utálja.” (87. o.) Az első ferdítés. Soha nem volt ennyi tanácsadó a Miniszterelnöki Hivatalban. Orbán Viktor pedig nagyon is hallgat rájuk. Az egy másik dolog, hogy rossz tanácsokat adnak. Boross Péter miniszterelnöki főtanácsadó volt az, aki először felvetette a közéletben lévő állítólagos SZDSZ-dominancia visszaszorításának szükségességét. A közszolgálati média elfoglalásának haditerve Schmidt Mária nevéhez köthető. Ők és más udvaroncok voltak a kezdeményezők, javaslatuk pedig értő fülekre talált. Lengyel interpretációjában Orbán-Fortinbras egy farkasfalka vezére, aki levetkőzte emberi mivoltát. Kőszívű zsarnok, aki mással végezteti el a piszkos munkát. A gyerekeket is csak nagy nyilvánosság előtt simogatja. Feleségével a nyilvánosság előtt gyöngéd, otthon hideg. E sorok írója nem tekinthető a jelenlegi kormány hívének. Sőt kívánatosnak tartaná annak demokratikus eszközökkel való leváltását. Ennek dacára is úgy vélem: Lengyel László megállapításaival áthágta a társasági jó ízlés és a közéleti diskurzus íratlan szabályrendszerét. A demokratikus politikai kultúra elemi normáit szegte meg a kormányfő házaséletének alaptalan becsmérlésével. Érzésem szerint Lengyel kutatói pályafutásának hanyatló periódusa felé tart. A fideszes establisment agresszivitásának szerinte oka, hogy „rendőrállamban nőttek föl, szabadságnak azt gondolták, hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg”. (74. o.) Mintha a többi párt káderei nem ugyanabban a rendszerben nőttek volna fel. A vezető kormánypárt politikusainak cselekedetei nem magyarázhatók ezzel. Lengyel állításának ellenkezője igaz. Orbán Viktor csapata azért engedhetett szabad folyást indulatainak, mert ők Hornékkal ellentétben nem voltak a posztkommunista közszereplőkre jellemző morális defenzívában. Személyesen nem, csak koalíciós partnerük által voltak érintettek Kádár rezsimjének bűneiben. Bizonyíthatatlan állítás, hogy a Fidesz vezetői radikális filoszemitákból radikális antiszemitákká lettek. (103. o.) Orbán Viktor és politikustársai nem voltak se filoszemiták, se antiszemiták. Az antiszemitizmus elítéléséhez nem szükséges filoszemitának lenni. Csak az előítéletes gondolkodású zsidók vélik, hogy aki, nem filoszemita, az antiszemita. Egész népeket szeretni éppoly abszurd, mint gyűlölni. Minden nemzetnek vannak tiszteletreméltó és megvetendő tagjai egyaránt. A Fidesz alapítói hatalomra jutásukig számos alkalommal megbélyegezték a zsidógyűlölet keltésére alkalmas beszédeket és írásokat. Az ország kormányrúdját fogva egyre ritkábban teszik ezt. Csurkát viszonossági alapon időnként burkolt támogatásban részesítik. De a nyílt antiszemitizmus taszítja őket. Mindenekelőtt professzionális közszereplők. Hivatásos politikus megítélésének egyik alapvető faktora a voksok száma. A Fidesz pedig beletaktikázta magát egy olyan szituációba, ahonnan a választást csak az antiszemiták szavazataival nyerheti meg. Orbán Viktor a fordított George Wallace. Az amerikai politikust először a raszszista, szegregációpárti fehérek szavazataival választották alabamai kormányzóvá. A polgárjogi mozgalmak által öntudatosabbá lett feketék növekvő politikai aktivitása elsodorta Wallace-t a közélet forgószínpadáról. Tanulva a kudarcból, Wallace az afroamerikai lakosság emancipálásának szószólójaként lett újra Alabama kormányzója. Orbán felismerte, hogy a 90-es évek Magyarországán liberális párt még/már nem adhat kormányfőt. Ő az emancipatorikus irányzattól haladt a kirekesztő felé. Orbán nem Haider, hanem Schüssel. Nem maga a szélsőség, „csupán” az extrémitást integráló erő. A pártállami diktatúra évtizedeiben volt szokás a fasisztajelző differenciálás nélküli osztogatása. Az igazi fasiszták mellett annak számítottak a tekintélyuralmi rendszerek és demokratikus országok politikusai egyaránt, ha a politikai szükséglet úgy diktálta. Nem hiszem, hogy érdemes ezt a szellemiséget tovább örökíteni. A könyv nem Orbán Viktor, hanem szerzője lelkivilágáról árul el sokat. A műben plasztikusan ábrázolt lengyelt világkép kétosztatú, világos és sötét, jó és rossz küzd egymással. Egyik oldalt Fortinbras-Orbán Fidesz-Orange pártja, illetve külső és belső szövetségesei (Bohóckirály-Torgyán, Dagadt lovag-Csurka). Másik oldalt a vörös szalagosok pártjának elnöke, Smydde-Kovács. Eme kétdimenziós univerzumban nem jut hely az SZDSZ-nek. Egy szót sem ír róluk. Az MDF-ről pedig csak említés szintjén. Flamandok és vallonok harcában nincs szükség belgákra. Főleg, hogy Lengyel elkötelezte magát a küzdő felek egyike mellett. Az Orange minősítésekor hemzsegnek a negatív jelzők. A legtöbb Kövér Lászlónak jut, aki Sovány uram néven jelenik meg. Ő „a testőrzők kapitánya... akinek parancsnoklata alatt állnak a titkosszolgák és ágensek, s az Orange pártnak is ő a feje.” (96. o.) Célja „a vörösek kiirtása... Mindent tud, feldolgoz rólunk, gyermekeinkről. Kezében az adózók névsora, bevallása, látja valamennyi vállalkozó vallomását... Nála nincs kímélet. Bárkit megkínoztat és lemészároltat, nem tréfál.” (105-106. o.) Kövér László politikusi teljesítményének mérlege számomra egyértelműen negatív. De nem gondolom, hogy ez bárkit is feljogosítana a tények nyilvánvaló meghamisítására. Lengyel ezt csinálja. Párt- és kormányfuakció együttes birtoklójaként jeleníti meg azt, aki pártelnökké választása után azonnal bejelentette lemondását miniszterségéről. Tettlegesen senkit nem bántott, a Népszabadság szerkesztőségébe is csak titkára kíséretében ment, fogdmegek nélkül. A Fidesz elnöke által kézivezérelt titkos hatalmi gépezet létének annyi a valóságalapja, mint a Tel- Avivból irányított Göncz Árpád Csurka-féle mítoszának. Kijut a negatív jelzők repeszeiből a többi alvezérnek is. Stumpf, Áder, Várhegyi, Szájer, Rogán megkapja, amit érdemel. „Úgy köröznek egymás körül, mint vadászterületüket osztott vadállatok... mindenre készek, bármit és annak ellenkezőjét is megteszik.” (97. o.) Arra gondosan ügyel az elfogult krónikás, hogy rokonszenvesnek látszó fideszes még véletlenül se kerüljön a szereposztásba. Az européer, visszafogott, hozzáértő Illés Zoltánra, Németh Zsoltra, a szelíd, halk szavú Pokornira Lengyel nem pazarol nyomdafestéket. A vörös szalagosok legfőbb hadurát viszont émelyítő hangon dicsőíti. „Ennek az embernek az országa, a népe a legfontosabb... nemzetünkért akar tenni, nem magáért vagy klienseiért... Együtt érez a kicsinyekkel, a nyomorultakkal, még ha nem is mutogatja... Talán rosszul fejezi ki, de szeret minket, a nemzetét, úgy, ahogy vagyunk és amilyenek vagyunk.” (188. o.) Torgyán vagy Csurka hízelgő udvaroncain kívül senki nem beszél így magyar pártelnökről. Még a legszervilisebb szocialista párttag sem mond ilyeneket. Lengyel pedig állítása szerint független politológus. A bizánci udvar eunuchjai körében dívott csak ilyen stílus. Amellett Lengyel ismét hazudik. Nem tudok rá jobb szót. „Smyddét és pártját támogatja Európa, Fortinbras háta megött csak saját ereje van.” (234. o.) A multinacionális cégek új telephelyeinek felavatásán sorozatban részt vevő Orbánt aligha invitálnák szalagátvágásra a nyugati befektetők, ha nem támogatnák a gazdaságpolitikáját. Nem hallottam EU-tisztviselő szájából olyat, hogy Kovácsot támogatjuk, Orbánt nem. Smydde vezérkarának jellemzése is kimaradt. Talán Demszky hologram-aforizmája miatt. Kovács mosolyát Lengyel bevilágítja, Horn Gyula és Schmuck Andor vicsorgását sötétben hagyja. Az MSZP árnyoldalairól hallgat. Nem ír Thürmer Gyula Munkáspártjáról és a szocialisták vele folytatott kokettálásáról. Úgy vélem, Lengyel sokszorosan alulmúlta korábbi önmagát. A befejezésben arról ír, hogy Fortinbras második győzelme után kritikusai jobban teszik, ha emigrálnak, mert házaikat lerombolják és felégetik majd. Az ország pedig elszigetelődik a fejlett világtól. Ez a Lengyel László már csak árnyéka korábbi sziporkázó énjének. A politológusnak, aki 1993 decemberében a Népszabadságban lehetetlennek tartotta, hogy a kormány jogtipró módon, a választás elsinkófálásával próbálna hatalmon maradni. Pedig sokan hitték ezt akkor. Lengyel cáfolta őket. Ma is sokan gondolják majd Lengyel László nyomán, hogy félniük kell. A ‘90-es évek elejének Lengyel Lászlóját idézve üzenem nekik: „Ne rémítgessük magunkat. Ne ébresszük föl magunkban azt a gyűlöletet, amelyet éppen bennük ítélünk el. Nem rendkívüli, ha nincs rendkívüli helyzet. Béke van. Béke.” PAPP LÁSZLÓ TAMÁS: A király és a jós Chilf Mária munkája Jó formában a Magyar Hírlap! Gazdagabb tartalommal, több oldalon, kezelhetőbb méretben! Magyar Hírlap Ez a lap jár Önnek! 2001. MÁRCIUS 9. 25 IRODALOM 2 v6f. márciu rendezi első irodalmi díjkiosztó ünnepségét. A Társaság négy kategóriában art díjakat: 1. próza 3. easz& kritika média irodalom-közvetítés A Szépítők Társasága a kottán magyar irodalom több mint 130 alkotójának érdekeit képviseli. Tagjai munkájuk során kizárólag irodalmi-művészi szempontokat vesznek figyelembe. A cégek, akik ezt a szellemszöget és a Szépírók Díjait támogatják: Φ BUUAl'ISI B VK ÉLET ÉS ÍR IRODALOM