Élet és Irodalom, 2001. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

2001-10-05 / 40. szám - Pasqualetti Eleonora: Képek (1., 3., 4., 5., 7., 8., 13., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 23., 24., 25., 27., 28. oldal) - Megyesi Gusztáv: Világhelyzet van • vezércikk (1. oldal)

Haraszti Miklós: Oszama bin Laden magyar áldozata - a Fidesz-korszak * Konstanty Gebert: Az önelégültség ára (választások Lengyelországban) * Eörsi István: A torony védelmében * Ketten egy új könyvről: Tanulmányok a holokausztról - szerk. Randolph L. Braham (Bruhács Kinga, Endreffy Zoltán) * ÉS Irodalom: Balázs Imre József, Csajka Gábor Cyprian, Határ Győző, Háy János, Kálnay Adél, Szántó T. Gábor [ÉLET ÉS |­RODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLV. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM ÁRA: 192 FT 2001. OKTÓBER 5. Pasqualetti Eleonóra rajza 8181 681 Az APEH tájékoztatása szerint a jogszabály adta lehetőségekkel élve több száz olvasónk utaltatta át jövedelemadójának egy százalékát az ÉS megjelentetését segítő Élet és Irodalom Alapítvány javára: a teljes összeg nyolcmillió-száznyolc­­vanegyezer-hatszáznyolcvanegy forint. Emlékeztetőül: tavalyelőtt hétmillió-egyszázezer, az előtti évben hárommillió­­kilencszázhatvanezer forint érkezett a számlánkra. Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik lapunkat támogatásra érdemesítették. MEGYESI GUSZTÁV: Világhelyzet van Láttam két arab diákot a közeli önkiszolgálóban, valamint velük volt egy lány is, a Kotányi-fűszerek között matattak. Láttam továbbá két eladót is ugyanebben az önkiszolgálóban, a pultok mellett álltak. Amikor az egyik észrevette az arabokat, szemé­vel intett a társának, az megigazította a kontyot, s ketten kezdtek el figyelni. Igen ám, de az egyik arab hirtelen átsétált a túlsó gondolák­hoz, mire az egyik eladó macskaléptekkel követni kezdte, társa,a Kotányi-fűszereknél maradt. Ekkor azonban a lány táncolt arrébb, egyenesen a mélyhűtősorig, ahol a fagyasztott marhahúst tárolják, ettől aztán a kontyol elbizonytalanodott, hogy most akkor melyiket tartsa szemmel. Végül a társához szaladt, s eltűntek az üdítőszeke­szek mögött, hogy aztán a következő pillanatban már a pénztár felőli oldalon bukkanjanak fel, a lehető legjobb látószögben, összefont karral és szétvetett lábbal. A két arab és a lány nem lopott. Azt én nem tudom, hogy mennyibe kerül csomagja fűszernek, fa­gyasztott húsnak, s azt se, hogy ezeken a csomagokon van-e olyan tintapatronos izé, ami aztán lopás esetén azonnal felrobban otthon az arab kezében, lilára színezve a kuszkuszát, mindenesetre ez volt az az esemény, ami nem volt esemény. Nagyon sajnálom. Tudjuk, mi a világhelyzet, de hát mit tehetünk, az arabok nem loptak. Ekkor gondoltam én arra publicisztikaszerűen, hogy mi lett volna, ha ezek mégis lopnak, sőt, nem is arabok, hanem speciel afgánok. Illetve, dehogyis gondoltam erre. Fűszerespultnál az ember nem publicisztikázik, a fűszerespultnál nekem kizárólag az járt a fejem­ben, hogy jó, jó, sáfrányt kell vennem, hogy valami sárgás kinézete legyen a levesemnek, de hol van az megírva, hogy azt nekem ki is kelljen fizetnem, amikor el is lophatom. Hosszú ideje érzek így, és tájok arra, hogy mit mondanak mások. Példának okáért már több mint másfél éve kéz alatt vett marhahú­son élek. Vannak húsok, amelyek eredete bizonytalan, ezeket nagy kockázat fogyasztani, ám az én húsom eredete nem kétes, tudniillik lopták, és azt is tudni, hogy kik és honnan. Az én lopott húsom ol­csó, de sűrű a leve, abszolút kifizetődő. És egyre nagyobb élvezettel fogyasztom, szinte tömöm magamba, és az sem zavar, hogy az a far­tő, ami a lábasomban rotyog, esetleg a féltve őrzött magyar szürke­­marha-állomány egyik elhajtott karmának végéből való. Mint tudvalevő, a magyar szürkemarha világhírű, tartása tradicio­nális, honfoglalóinkkal érkezett a csorda, kultúrörökség, mondhat­nám, jelkép. A magyar állam, annak kormánya és annak minden in­tézménye ennek megfelelően gondozza, ápolja, becézgeti. A hírek szerint a Balaton közeli természetvédelmi területen négy esztendővel ezelőtt pontosan 157 szürkemarha élt, ám a legutóbbi állományszám­lálási adatokból kiderült, hogy már csak hatvan van meg. Szakértők szerint a többit levágták és kimérték. Most polgári perek jönnek, és iszonyatos fogadkozások, kormányzati vizsgálatok, s újabb állomány­számlálás, a környéken sehol egy arab vagy afgán vagy kommunista, nehéz dolga lesz itt rendőrnek, alkotmánybírónak. Szerencsétlen Fi­desz, ez lett volna az egyetlen nemzeti érték, amit fel tudott volna mutatni, hogy kérem, megőriztük, nem loptuk el, sőt, gyarapítottuk, magyar is, tradicionális is, nemzeti létünk esszenciája, mégse tettük nevetségessé, erre fel ezt is elkötötték, ahogyan országot szokás. Kellemetlen helyzet, ám a probléma nyilván orvosolható. Már most zárolom a kormány és minisztériumainak felelősségét is érintő vizsgálati eredményt: a domináns bikaegyedek szexuálisan fruszt­­rálttá váltak, minek következtében a tehéncsorda helyett a közeli rackaállomány körül ólálkodtak. Nincs felelősségünk semmiben, vá­lasztási mocskolódásról van szó, jelenti majd Stumpf. Mert a csordát tényleg nem az afgánok vitték el. Nem is vihették, tudniillik aki afgán most Magyarországon, az Debrecenben ül (hever, imádkozik, lopja a napot) a táborban, mert az ismert események okán a Magyar Köztársaság lakosságának biztonsága megköveteli, hogy minden menekült karanténba kerüljön. Onnan ki ne jöjjön, oda hoz­zá senki be ne mehessen, sőt, senkivel se beszélhessen, Isten engedet­len karmának nézzék, és úgy is bánjanak vele. A magyar lakosság biz­tonság- és igazságérzete, valamint bizalma a Rendben mindennél fon­tosabb, ami egyúttal a menekültstátus mibenlétét is átértelmezi kissé, a menekült csordaként menekül, hogy aztán a befogadó országban örüljön, ha nem kerül vágóhídra. Ez azokra a menekültekre is vonat­kozik, akiket a titkosszolgálat már rég átröntgenezett, tudniillik nyil­ván nem arról van szó, hogy a magyar titkosszolgálat munkája szart se ér, hanem, hogy egy átvilágított, ötször szétellenőrzött ötvenkilós éhe­ző afgánról sohase lehet tudni, hogy ha szabad mozgásában nem kor­látozzák, és a nyitott táborkapun kiengedik, vagy legalább fehér em­berrel találkozhat, akkor estére nem Omár mohaként vagy egyenesen bin Ladenként tér-e vissza. Hiszen nyilván azért menekült ide, hogy törjön, zúzjon és elvegye a magyar ember kenyerét. Politológusok szerint világkonfliktusos helyzetben a nép hirtelen kormányszimpatizáns lesz, rendet és biztonságot akar látni bármi áron, sőt, a legkeményebb intézkedéseket is megértéssel fogadja, lásd múlt hét végi hegyeshalmi káosz a határon, derűvel, empátiával. Szintén politológusok szerint az afgán éhező menekültek (továbbá tamilok, arabok, egyebek) megrendszabályozása, istállóba helyezése azért is nemzetérdek, mert az ennek nyomán keletkezett lakossági közérzetjavulásban senki nem fog marhacsordák, köztulajdon, or­szág, miegyéb eltűnésén gondolkodni, sőt, egyáltalán semmin se fog gondolkodni. Mi több, a hétköznapok során már saját maga is for­szírozza a rendcsinálást, esetenként ő maga is karikás ostort vesz a kezébe, másnap pedig, ha úgy látja jónak, újra elhajtja az első útjába eső csordát, mert világhelyzet van. Rendnek kell lennie. Magyarország épül. 9770424884005 9­ 770424"884005" 01040

Next