Élet és Irodalom, 2002. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-04 / 1. szám - Klimó Károly: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 5., 6., 7., 8., 11., 12., 13., 16., 19., 21., 22., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32. oldal) - Megyesi Gusztáv: Gyerekes ügyek • vezércikk (1. oldal)
Nehéz-Posony István: A véleménynyilvánítás szabadsága és annak korlátai * Rajnai Attila riportja: Olaj a bűzre X. * Kiss Viktor: A reneszánsz ember kétszer * Ketten egy új könyvről - Bodor Ádám: A börtön szaga (Csontos Erika, Károlyi Csaba) * ÉS Irodalom: Csajka Gábor Cyprian, Haklik Norbert, Solymosi Bálint, Visky András Tárcatár: Kiss Ottó ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁMÁRA: 192 FT 2002. JANUÁR 4. „A 2001. 12. hó 14-i, XLV. évfolyam 50. számában megjelent, Kovács Zoltán által írt Narancstól parancsig című cikkben valótlanul állítottuk azt, hogy Csurka Istvánnal, a MIÉP elnökével szemben különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás miatt két éve eljárás folyik. A valóságnak azon tény felel meg, miszerint Csurka Istvánnal szemben nem folyik büntető eljárás.” (Bővebb információk a 2. oldalon) Klimó Károly munkája MEGYESI GUSZTÁV: Gyerekes ügyek Az új esztendő első értékelhető és józan ésszel is felfogható híre gödöllői keltezésű: még szilveszter előtt jelentkezett az a nagypapa, akinek kétéves unokáját előző nap délután találták meg a Palotakertben. A kislányt Pankának hívják (mint ahogyan az én legkisebb lányomat is), a gyerek jókedvű volt, élvezte a forgatagot, bár kicsit fázott. Az történt, ami úgy általában is történni szokott szilveszter előtt meg szilveszter után is, legalább egyszer minden apa életében. Az apa levitte sétálni a gyereket, cukorfalat vagy, veszek neked ezt-azt, mondta neki, majd efölötti örömében kocsmai befolyásolás alá került, elveszítette az ő egyetlen cukorfalatját, esetleg az nem várta meg őt a megbeszélt helyen. Végül aztán, mint általában mindig, a nagypapa oldotta meg a helyzetet, a megértő lakosság segítségével. Hogy mi lett a gyerek apjával, arról a sajtó mélyen hallgat. Pedig újságíró kollegáim rém közlékennyé váltak gyermekügyekben az óesztendő utolsó napjaiban. Hogy egészen konkrét legyek, Dési János kollega a Népszavában komoly publicisztikában vallotta meg, hogy annak idején hogyan felejtette az óvodában nagyobbik fiát, majd pár nap múlva a mostanában ritkán író Guba Zoltán fedte fel múltja egy igen sötét szakaszát, amikor szintén elhagyta valahol gyermekét, amire úgy jött rá, hogy az esti vacsoránál hiába szólongatta, az nem ült asztalhoz, s a kabátja se lógott a fogason. Ennyi öntipró vallomás után most az én egy vagy több időleges gyermekelhagyási eseteim következhetnének, kiegészítve Kovács főszerkesztő nem kevésbé érdektelen hasonló profilú történeteivel, ám ettől most eltekintenék, csupa bűnbocsánatért való kérelemből állna az újság, tanulság meg amúgy se volna, hiszen mindannyiunk gyermeke végül is előbb-utóbb előkerült, helyreállt a világ egyensúlya. Csakhogy a sajtót még véletlenül se Panka eltűnése hozta izgalomba. Kollegáim apai lelkiismeretét kizárólag az a hír ébresztette fel, hogy még karácsony tájékán a kormányőrök állítólag elveszítették Orbán Viktor kilencéves kisfiát, Gáspárt. Az eredeti hír szerint a karácsonyi ünnepek előtti szombaton a kormányfőt szállító gépkocsi tolatás közben beleszállt egy arra haladó autóba, személyi sérülés ugyan nem történt, ám a miniszterelnököt teljesen szabályszerűen azonnal pótautóba ültették, s vitték tovább a dolgára, speciel épp a Parlamentbe román partnerrel státustörvényt megbeszélni. Ez persze idáig még egy országimázsos összeállításban sem hír, istenem, a kormányfő kormányfői gépkocsival közlekedik, ha beletolatnak valakibe, megvan a szabály a teendőkre, attól a magyarigazolványban hiba nem lesz. Csakhogy a helyszínre érkező közlekedési rendőrök figyelmesek lettek egy kisfiúra, aki „meglehetős érdeklődéssel, ám dideregve figyelte a rendőröket”, majd „a helyszíniszemle-bizottság vezetője és a gyermek kölcsönös bemutatkozásakor kiderült, hogy a kissé tanácstalan gyermek Orbán Viktor miniszterelnök kilencéves fia, akit a köztársasági őrezred emberei... egyszerűen ottfelejtettek”. Később a rendőrök rádión tisztázták a helyzetet, s kiderült, hogy a testőrök hibátlanul jártak el, a gyerekkel pedig azért nem foglalkoztak, mert „nem kaptak parancsot, hogy mi legyen a gyerekkel”. Azt is tudni kell, hogy a gyereket közben, bár erre vonatkozólag semmiféle szabály nincs életben, s még az Alkotmánybíróság se hozott állásfoglalást ilyen kérdésekre vonatkozólag, berakták az egyik rendőrautóba, hogy meg ne fázzon. Feltehetően ugyanilyen emberségesen járt volna el a hatóság akkor is, ha teszem azt a nagymamával történik ugyanez. Amikor ezt olvastam, azonnal átláttam a helyzet életszerűségét. Jó napot kívánok, mondja a helyszíniszemle-bizottság vezetője, Horváth őrnagy vagyok. Én pedig Orbán Gáspár. Ne vicceljen, foglaljon már helyet közöttünk, mondja a parancsnok, s hellyel kínálja a vendéget. Helló, Fecske, jelentkezz. Nincs parancsom, hogy mit csináljak ezzel a gyerekkel. Jó, jó, az imént még a miniszterelnök ölében ült, de azóta a miniszterelnök már nincs itt. Parancsot várok, óra egyeztetve. Azt ugyebár mondani se kell, hogy az érintett hatóságok azonnal hírzárlatot rendeltek el, valamint vizsgálatot indítottak, amelynek eredménye szerencsés esetben nyolcvan év múlva napvilágra kerül, körülbelül Pintér belügyminiszter viselt dolgaival egy időben. Igen ám, de az élet még ennél is sokkal bonyolultabb. Pár nappal később már Borókai kormányszóvivő vette át a nyilvánosság tájékoztatását, s szerinte az egész hírből „az ostobaság vagy a rosszindulat” szólt. Az ugyan igaz, hogy Orbán kocsija karambolozott, ám a helyszínen nem Orbán Gáspár, hanem a kormányfő tizenhárom éves lánya, Orbán Ráhel tartózkodott, de ő is már csak akkor, amikor a közlekedési helyszínelők megérkeztek, ráadásul „a rendőröknek nem kellett bemutatkozniuk neki”, és „biztonsági okokból se kellett a gépkocsiba ültetniük”. Végül Ráhelt az édesanyja vitte haza. Mármost ezután, ha lehet, még titkosabbá vált az ügy, beszélnie senkinek se szabad, s most már nyolcvan év múlva se tudja meg az ország, hogy a miniszterelnökkel melyik gyermeke utazott, s utána ki és hány percig állt a hideg levegőn, végül pedig, hogy a helyszínelők bemutatkoztak-e a gyermekeknek, vagy épp ellenkezőleg, azok mutatkoztak be nekik. A lényeg persze ez esetben is az, hogy végül is az ország dolgai továbbra is jól mennek, bármilyen hírt, legyen az teljesen érdektelen, élből cáfolni tudnak az illetékesek, de úgy, hogy aztán a világ legszimplább ügye is felfoghatallanul bonyolult, sőt, misztikus lesz. A hatóságok szintén a helyzet magaslatán, ami legelőbb is abban nyilvánul meg, hogy ha kilencéves az intézkedés tárgya, ha tizenhárom, csakis parancsra intézkednek, ám ha nincs parancs, akkor sincs ok az aggodalomra, mert mindenki jól van, és egészséges. Nekem viszont változatlanul az a kérdésem, hogy mi van Panka apjával. 9977042488400502001