Élet és Irodalom, 2002. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
2002-09-27 / 39. szám - Zelei Miklós: Kopjafa (19. oldal)
Basszus! NAGY GERGELY (Folytatás a 17. oldalról) Ekkor pedig nem marad más, mint felülvizsgálni a normál fogalmakat, méghozzá a létrehozók szempontjai szerint. Csak miután ez megtörtént, válik élhetővé az élet a fémszerkezet árnyékában, aki pedig erre nem képes, vagy megpróbálta, de nem sikerült neki, boldogtalanságra kárhoztatott. Tíz évvel később térek vissza a lakótelepre, akkor egy sok tekintetben boldogtalanságra kárhoztatott, és sok tekintetben kerek nőhöz, akivel jól elhamarkodjuk a dolgot. Fényképeket mutogat a spanyolországi túráról, amelyen a munkatársaival vett részt, de engem a kerek dolgok érdekelnek, et pedig az egyenesek, félretesszük tehát a fényképeket, piros a fehérnemű, a Triumph magyarországi üzeme ilyennek álmodta a szexuálisan kihívó éjszakai viseletét. Minden oldalról megpróbáljuk a kerek dolgokat és az egyeneseket összeilleszteni, de olyan az egész, mintha még mindig fényképeket nézegetnénk. Váltogatott beállítások. Végül is kötelességteljesítésbe fordul minden. A Nyugdíjfolyósító fölénk magasodik fekete árnyával, fémzörgés és lassan melegedő, nedves, fémes ízű, vastag szeméremajkak. De itt még egyelőre egy pattanásos jazz-zongorista áll előttem. Ablakából rálátni a szerkezetre. Ajánl maga helyett valakit, mert ő nem ér rá. Szívesen jönne pedig. Talán majd egyszer. De higgyem el, hogy a srác, akit ajánl, jó lesz. A valaki pedig szombaton aztán tényleg lejön a próbára. Vállán egy gyöngyvászon tokban (ezt csak ma nevezzük így, akkor nem tudom, minek mondtuk, talán csak puha toknak) hoz egy hangszert. Ez a váll nem túl széles, az egész figura vékony, kissé görnyedt, tartása hanyag, végtagjai mintha rosszul volnának beakasztva a helyükre. A rongyláb szó jut eszembe rögtön ahogy belép, de később érvénytelenítem a találatot, azzal együtt is, hogy a fiú tényleg olyan, mint egy rockabilly zenekar tagja, a haja belőve, vagy félig belőve, mintha már kijött volna belőle a zselé okozta tartás, inge rózsaszín, farmerje kék és szűk, cipője hegyes orrú. A rózsaszín ing ez a legfeltűnőbb kigombolva, aranylánc csüng le a mellkasra, amely mellkast látva a tornatanárok sípjukba fújnának, és külön erősítő gyakorlatokat rendelnének, illetve pohár vizet és Seduxent. Van még egy szemüveg is, keret nélküli, közvetlenül a széles lencsékhez erősített szárakkal, a lencsék pedig - ez kortünet - kékes és rózsaszínes átmenetben füirdenek, de csak, ha bizonyos világítási viszonyok mellett, bizonyos oldalról tekintünk a szemüveg viselőjére. Onnan, olyan fényben, többé nem tekintek - döntöm el. Próba a rózsaszín ingessel. Fehér gallér a rózsaszín ingen. Nagyon hangosan beszél. Flegma zenésztörténeteket, ironikus csajozós történeteket, és cinikus iskolai történeteket kiabál. Néhány, általunk egyáltalán nem ismert csajozási technikáról mindjárt az első közös próbán értesülünk. Nagyon szórakoztató jelenség, de nem sok jóra számítunk ezek után. Összedugjuk a felszerelést, az Öblíthetek? munkacímmel ellátott számot próbáljuk, és meglepetésünkre, egész jól megszólal. Crucianelli Electric Piano, erről inkább nem veszünk tudomást, a hang, ami belőle kijön elfogadhatónak tűnik, főként, hogy rendes billentyűs hangszerekkel még nemigen találkoztunk, egy Korg vagy Roland csak hagymázas álom. A srác elmegy, előtte még körbekínál mindenkit piros malbival, nem kérünk, összepakol, majd felhívunk, mondjuk neki, kimegy a teremből. Mindenki röhög és könyörög, hogy ne vegyük be, vagy kategorikusan kijelenti, hogy nem vehetjük be, rózsaszín inge van, telejátssza a számainkat mindenféle hangokkal, rosszak a történetei, és különben is, nem kell billentyű a zenénkbe. De teljesen egyértelmű, hogy bevesszük. Családfánk újabb ága. (Szabadság-hegy) Nem a próba teszi a zenekart. A koncertezés. Beleesünk a hibába (mindenki beleesik), agyonpróbáljuk a dolgot, aztán a színpadon a felét sem sikerül reprodukálni annak, amit tudunk. Ki kell ezt nőni, de ne rohanjunk előre! A próbán diktafonnal rögzítjük a dolgokat. Kivehetetlen zaj lesz belőle. Próba után alternatív szórakozóhelyek látogatása következik, kevés ilyen van. Hát, próbáljunk, aztán majd meglátjuk! - mondjuk mindig, amikor a zenekart rakosgatjuk össze, új emberek jönnek, ki kell próbálni egy gitárost, egy dobost. A világ leghallgatagabb gitárosát is lehozzuk a próbára, hosszú haja van és szemüvege, annyira hallgatag, hogy amikor megkérdezzük, hogy tetszett-e neki a dolog, hogy érezte magát, arra sem válaszol világosan és érthetően. Nálunk marad, mert elhatározzuk, kiszedünk belőle egyszer egy hangos mondatot. Elhívunk egy másik gitárost is, egy zenészt a Szabadsághegyről. Éppen új zenekart próbálunk összehozni, és annak ellenére elhívjuk, hogy ez idő tájt Pesten azt tartják, a Szabadság-hegyről nem jöhet zenész. Ez arra utalás, hogy a hegyen könnyebb az élet, mint a sík vidékeken, odafent gazdagabb szülők gazdagabb gyerekeket nemzenek és nevelik föl őket ebben a gazdagabb létben. De a gazdagság itt és most mást jelent, mint normál fogalmakkal, mert például egy családban egy Skoda 120 L és egy Kispolszki egyidejű birtoklása már a gazdagság felé mutat. Minden, ami átlag feletti, az már a gazdagságba tartozik? Soroljuk fel a gazdagság elemeit! Két és fél szoba a Szabadság-hegyen, zöld övezetben. Skoda 120 L, a család autója és Kispolszki, a mamának bevásárláshoz. Pláne egy Volkswagen Golf II vagy Opel Kadett. Bécsbe történő utak. Oktoberfest. Jesolo. Kis nyaraló a Balatonnál vagy a Velencei-tónál. Megtakarítás valutában. Szép ruhák. Vagyis olyanok, amelyek a Bécsbe történő utakról származnak. Többnyire a C&A boltjaiból. Nos, nagyjából ezek. A Szabadság-hegyen sok kommunista is él. Meg sok belügyes is. Zenei szempontból ez nem jelent semmit, nekik is lehet a gyerekük jó gitáros mondjuk, vagy jó dobos. A gyerek nem kommunista és/vagy belügyes attól, hogy a mama és a papa kommunista és/vagy belügyes. Mindazonáltal a Szabadsághegyieket a síkvidékiek fenntartásokkal fogadják. Nekik mindig van pénzük sörre, koncert után taxiba tudnak ülni. Ez a fiú szakít szülei szabadsághegyiségével. Nem kommunisták a szülők és nem is belügyesek, de ettől még szakítani lehet velük. A testvérével zenekarokban játszanak. Gitár és dob. A gitáros az undergroundnál is mélyebben mozgó zenekarokban játszik, ahol az idő szétfolyik, egy-egy demofelvétel esetleg évekig készül. Nagyon jó gitáros, jó szerző. Szép dalokat ír. Westone gitárja van, ez tipikusan japán gyártmányú koppintáshangszer (egy Gibson-modellt nyúltak le itt a japánok), de hihetetlenül szerencsés darab, mert nagyon szépen szól. Cseng, mint egy eredeti Gretsch, és jelentőségteljes, mint egy eredeti Gibson. A fiú érzékeny és finom számokat ír rajta, és halálosan megbízhatatlan. Nem jelenik meg helyeken, nem hívható fel sehol telefonon, nincs otthon, nincs nem otthon, nincs sehol, egyszerűen szétfolyik körülötte az idő. Ez szabadság-hegyi vonás. Az idő itt megszűnik. Talán a közlekedési viszonyok miatt. Hiszen vagy eléred a Fogast, vagy nem, vagy eléred a buszt, vagy nem. Ez persze (mármint az elérés, vagy a lemaradás), máshol is ugyanaz, de mondjuk télen, mondjuk este öt után a Szabadság-hegyen már nem olyan könnyű belátni, hogy jöhet egy újabb Fogas vagy busz. Ilyenkor az illető gyalog indul lefelé. A gyalogutak pedig, helyesebben a rejtekutak, arra vezetnek, amerre buszok nem járnak. Órája nincs. Útközben nem jön szembe senki, akitől meg lehetne kérdezni, hány óra van. Nyilvános, utcai óra nincs sehol a hegyen. Az időkényszer érzete máris megszűnt, és lassan az időérzék is elmúlik. Talán azért mondják, hogy „a Szabadság-hegyről nem jöhet zenész”, mert nem is jön? Tehát, hogy nem ér oda? Nem éri el a próbát, nem éri el a többieket, nincs jelen, nem kerül elő? Igen, lehet. Mindenesetre megerősíthetem, a hegy nagy temetője a tehetségeknek. Kevésbé síri metaforával: a hegyen ottrekedt számos tehetséges gitáros, dobos, basszusgitáros. Talán nincs kényszer, hogy muszáj csinálni. Nincs motiváció. Az idő áll, a zsebben van némi pénz, a papa szolgálati útra ment, a mama nem tudom. Ez volna az ok? Meg kellene kérdezni a hegyieket. Ez a gitáros aztán, a hangréses, bordó Westone-nal a Hitgyüliben kötött ki. Már, ha ez kikötés. Azóta tűntek fel a gyülis lemezeken a jó kis funkys témák. A funk tehát nem idegen Istentől. Hrovatin Károly 1935-1956 Hősi halott. Kitüntették a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel és a Vörös Csillag Érdemrenddel. A honvédelmi miniszter alhadnaggyá léptette elő. Vecsésen született. Apja öntödei munkás volt. A tizenegy tagú család nehéz körülmények között élt. Hrovatin Károlynak is korán munkába kellett állnia, hogy hozzájáruljon kisebb testvérei eltartásához. Műszerész szakmát tanult, és a Kispesti Ruhagyárban dolgozott. 1955 őszén vonult be sorkatonai szolgálatra. Híradós katona volt. Parancsnokai szorgalmáért, fegyelmezett magatartásáért, katonatársai nyíltságáért, a közösség iránt érzett felelősségvállalásáért szerették. „Aki nagy családban nőtt fel, megtanulta, hogy csak egymást segítve lehet boldogulni” - mondta többször is, és példát mutatott, hogyan lehet és kell az embereknek a közösségben élniük és dolgozniuk. Az alakulat katonái 1956. október 23-a után őr- és járőrszolgálatot teljesítettek. Rendszeres ellenőrzésük alatt tartották a Vác-Buki szigetet, ahova ellenforradalmi csoportok akarták befészkelni magukat. 1956. október 28-án kapták a hírt, hogy az ellenforradalmi csoportok a szigetről támadják az egyik laktanyát, a támadók és a védők között tűzharc bontakozott ki. A híradó-alegység parancsot kapott a sziget átfésülésére. Egy tisztáson haladtak keresztül, amikor egy ellenforradalmi csoport rejtekhelyről tüzet nyitott rájuk. Hrovatin Károly három lövést kapott, és sebesüléseibe rövid időn belül belehalt. Vecsésen helyezték örök nyugalomra. 2002. SZEPTEMBER 27. ZELEI MIKLÓS: Kopjafa Vali Dezső: Nyári rajz (2002) 19 Forrás: Hrovatin Károly életrajza szó szerinti átvétel Hunyadi Károly: A munkás-paraszt hatalom védelmében című gyűjteményéből. (Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1981); Lakos János életrajzát pedig, ugyancsak szó szerint, a Halottaink 1956. I. című kötetből vettem át. Szerkesztette: Balassa János, Gehér József, Kurdi Zoltán, Mécs Imre, Modor Ádám, Moldován László, Rózsa Gábor. (Katalizátor Iroda, Budapest, 1989) Lakos János 1920-1957 1920. február 23-án Gyónón született, földműves családban. Saját tanyájuk volt. Szabósegédnek tanult, de maradt a földművelésnél. 1946. november 30-án nősült meg. 1957-ig feleségével egyéni gazdálkodó. A forradalom alatt nemzetőr, a községi Nemzeti Bizottság tagja. 1956 decemberében Biksza Miklós párttitkár megérkezik a faluba „rendet csinálni”, ami a tanácsrendszer viszszaállítását jelenti. Hírek terjednek el a földek kisajátításáról is. Ennek hatására a feldühödött tömeg a tanácsháza elé vonul, ahol Biksza Miklós tartózkodik. A helyzet elfajul, a párttitkár lövöldözve menekül, a tömeg elfogja, megverik, majd Kövecses Ferenc a párttitkárt saját pisztolyával lelövi. Kövecses Ferenc külföldre menekül, jelenleg Kanadában él. Ez ügyben a községből négy embert végeznek ki: Balla Pált, Harminc Istvánt, Szabó Károlyt, Lakos Jánost. Még legalább nyolc embert ítélnek börtönbüntetésre. Lakos János 1957 augusztusáig bujkál, elfogása után először tizennégy évet kap, majd másodfokon halálra ítélik. 1957. október 25-én végzik ki. ÉLET Ész IRODALOM