Élet és Irodalom, 2003. január-június (47. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-03 / 1. szám - drMáriás: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 5., 6., 8., 12., 15., 16., 17., 18., 19., 21., 24., 25., 27., 28. oldal) - Kovács Zoltán: Stoplis ripők • vezércikk (1. oldal)
Nagy Boldizsár: Vörös Imre lapátja (birkózás a szuverenitás démonával) * Vásárhelyi Mária: Az igazgató asszony hazudik * Válasz Kis Jánosnak (Bojtár Endre, Nádas Péter) * Földényi F. László esszéje: Manhattan kék ege * .. . Ketten egy új könyvről - Harcos Bálint Összes (Korcsog Balázs, Selyem Zsuzsa) TÉS Irodalom: Dukay Nagy Ádám, Pályi András, Schein Gábor, Szálinger Balázs, Tamás Ferenc Tárcatár: Forgách András ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 288 FT 2003. JANUÁR 3. drMáriás rajza KOVÁCS ZOLTÁN: Stoplis ripők A múlt esztendő utolsó napjainak egyikén szép csendesen, minden különösebb felhajtás nélkül kihunyt az egyik álom, amit még korábban álmodtak meg azok, akik mernek álmodni: a 2008-as labdarúgó Európa-bajnoki pályázatunk nem kapott kellő támogatást a nemzetközi szövetségtől, így nem Magyarország, hanem Ausztria és Svájc közösen rendezi a világversenyt. Ha Schmitt Pál önjelölését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztjára, valamint a 2012-es nyári olimpiai játékokra történő kandidálást tekintjük, akkor Schmitt sima veresége után immáron a második sportdiplomáciai kudarcon is túl lennénk. (Őszintén szólva, nincs kétségem, mire számíthatunk az olimpiai rendezés jogával kapcsolatban - már ha egyáltalán megpályázzuk, újabban vannak józan hangok.) A hírek szerint pedig egészen jól álltuk a versenyt, állítólag a hét kandidáló közül bejutottunk az utolsó körbe, s ha - miként azt a vezetés fejtegeti - a ciprusi küldött nem hagy cserben minket, akkor akár nyerhetünk is. Más kérdés, hogy ugyanezt tudják magukról a svédek, sőt a török-görög pályázat prezentálói is, de természetesen részint mindez nem sokat ér, másrészt ezek a hírek nem hivatalosak, mert szabály szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottsága részeredményekről nem, csakis a végeredményről tájékoztat. Minden egyéb közlés privát információ, ezekről vitát nyitni aligha érdemes. A második helyezés éppúgy nem ér semmit, mint az utolsó, mert ezek egyformán nem rendeznek Európa-bajnokságot. A magyar küldöttség vezetője, dr. Bozóky szakszövetségi elnök most letargiába esve közölte, hogy Magyarország a következő másfél évtizedben lemondhat rendezési álmairól, de attól tartok, az igazi csapás az lett volna, ha megkapjuk a rendezés jogát. Egy felmérésre hivatkozva közli a Sport plusz című hetilap, hogy az összes pályázat közül Magyarországé magasan a legdrágább volt, mintegy hárommillió euróból kívánták megrendezni a tornát, jellemző, hogy a második legdrágább orosz pályázat költségvetése még a fele sem volt a miénknek a maga 1,2 millió eurójával (2002. december 28. Jakab József: A legdrágább pályázat). A többiek csakis utána. Mindösszesen tehát mintegy hétszázmilliárd forintot szándékoztunk az Eb megrendezésére fordítani, ami a bajnak csak a kisebb fele, tragédia majd a verseny után következett volna, amikor a - tegyük föl - sikeresen fölépített öt, legalább harmincötezres befogadóképességű stadionban program szerint magyar bajnoki meccsek következnek a megszokott ezerötszázas nézőszámmal. Az eddigiekből remélhetően kellő határozottsággal rajzolódott ki, hogy mindez nem sportkérdés, nem futballkérdés, hanem részben diplomáciai, részben gazdasági kérdés, részben pedig annak kérdése, hogy meddig mehetünk el önmagunk és sajnos számos állampolgártársunk hülyítésének mezején. Mint látjuk, elég messzire, és azt is tapasztalhatjuk, hogy ebben az előremozgásban az időnként kapott pofonok sincsenek különösebb józanító hatással. NB.: még nem rendeztük el véglegesen az álmok álmát: pályázzon-e Magyarország a 2012-es nyári olimpiai játékok megrendezésére? Ez a kérdés első megjelenésében is harsányan politikai tartalmú volt, hiszen aki nemmel válaszol, az destruktív a magyar jövőt illetően, és ehhez már tényleg csak egy kevés demagógia kell (megvolt!), hogy a jobb sorsra érdemes Kokótól kezdve Eperjes Károlyon keresztül a veszteni különösen szerető Schmitt Pálig félmillióan írjanak alá szigorúan politikamentes, ámbár pártszlogenes íveket. Az éppen aktuális vereséget aztán egyenszöveg követi, ami nagyjából arról szól, hogy szép volt részt vennünk ebben a nemzetközi vetélkedésben, amelynek van ugyan győztese, de egyetlen vesztese sincsen. Vagy: a kandidálás ideje alatt napokig Magyarországról volt szó, ez máris megérte a befektetett munkát. Ami az utóbbit illeti, szerintem is megérte, de nem biztos, hogy megérte a beléfektetett pénzt. Egy hivatalos adat szerint a labdarúgó Európa-bajnokság magyar prezentációja 275 millió forintba került, tegyük hozzá, nem hivatalosan állítólag sokkal többe. Nem tudom, hogy mennyit beszélt rólunk a világ - a döntés napján felehetően többször is, a BBC szerint például a magyar pályázat az első körben kiesett, és ezt a hírt később sem cáfolta -, de hogy ez a pompás piárteljesítmény miként viszonyul majd a pénzhiány miatt sorra félbemaradó pályarekonstrukciós munkálatokhoz, az valószínűsíthető: rossz lesz a hazai és a nemzetközi akusztikája - ahogy ilyen helyzetben fogalmazni szoktak. Fehérváron, Dunaújvárosban félbemaradtak a stadionrekonstrukciós műveletek, Győrben, ahol a két áprilisi választási forduló között kellett volna lerakni az alapkövet, még el sem kezdték. Miközben ebben a lázas pályázgatási rohamban, amikor látszólag épül valami, semmi egyéb nem történik, mint a múlt felélése. A magyar sport múltjának felélése, hogy legyünk mi is patetikusak. Sportnagyhatalommá abban a korban lettünk - bármennyire fura ez -, amelyik kozt az ideológiailag legradikálisabb párt minden pillanatban mint a teremtés zsákutcáját említi - alapvetően joggal. Csak ebben az a rossz, hogy míg egyik lábával a sárba tapossa, addig a másikkal ugyanarról szeretne a fellegekbe rugaszkodni. Amíg totális elnyomásról beszél egyfelől, addig soha nem múló sikereket emleget, saját hasznára, másfelől. Fáj, nem fáj, az AVO éppúgy a Rákosi-rendszer terméke, mint az Aranycsapat. Fényképet nézek, alighanem 2002 egyik legszomorúbb, legfájdalmasabb emlékképét. Férfiak állnak egy temetésen, társukat búcsúztatják. Ezek a férfiak kiöregedett futballisták. Az első sorban a Kapus, a Hátvéd meg a Csatár. Szomorú, fáradt, megöregedett arcok. Sok egyforma, sötét öltöny és felöltő. Kopott, viseltes ruhák, ezek az emberek hiába voltak a világ legjobb futballistái, nem lettek gazdag emberek. Nem is tudom, hogy kinek a szégyene ennek a sok örömöt szerző társaságnak a türelemmel és méltósággal viselt szegénysége. A szakmai szövetség bizonyára a társadalombiztosításra mutat, a társadalombiztosítás meg a labdarúgók szövetségére. Lehet természetesen egymásra mutogatni, de a szégyen szégyen marad. Nem akarok demagóg lenni, de ha van 270 millió egy nyüves pályázatra, akkor kell hogy legyen valami figyelem ezekre az emberekre is. Ugyan mit ér egy Európa-bajnoki rendezés ahhoz képest, hogy azok az emberek, akik pályafutásukkal lehetővé tették, hogy bennünket még úgyahogy komolyan vegyenek, többségükben szegénységben élnek. Lehet, hogy nem panaszkodnak, lehet, hogy nem akadékoskodnak holmi segélyekért folyamodva, de úgyszólván minden nekik köszönhető. Javaslom is Bozóky, Puhl, Mezey, Makray és egyéb felsővezetőnek, hogy vegye kézbe ezt a fotót és nézegesse. És amikor különböző nagy ívű projektek tervezésébe fog, gondoljon rájuk is, mert megérdemlik. Forintosítsa - ha már mindent forintosítanak - a múltat is -, de úgyhogy más is kapjon belőle. Szépséges, kegyetlenül igaz történetek Chaim Potok: Óvilági emberek Potoki emberek íj (A szerző utolsó műve)o ,ily3Kh· rwb,. ró ii ■ Fiozón *lbhó ·"·■» Bp| Ulpius Klasszikusok - A szellem szenvedélye, www.ulpiushaz.hu 71849488400503001 9 770424 884005