Élet és Irodalom, 2003. január-június (47. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-03 / 1. szám - drMáriás: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 5., 6., 8., 12., 15., 16., 17., 18., 19., 21., 24., 25., 27., 28. oldal) - Kovács Zoltán: Stoplis ripők • vezércikk (1. oldal)

Nagy Boldizsár: Vörös Imre lapátja (birkózás a szuverenitás démonával) * Vásárhelyi Mária: Az igazgató asszony hazudik * Válasz Kis Jánosnak (Bojtár Endre, Nádas Péter) * Földényi F. László esszéje: Manhattan kék ege * .. . Ketten egy új könyvről - Harcos Bálint Összes (Korcsog Balázs, Selyem Zsuzsa) T­ÉS Irodalom: Dukay Nagy Ádám, Pályi András, Schein Gábor, Szálinger Balázs, Tamás Ferenc Tárcatár: Forgách András ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 288 FT 2003. JANUÁR 3. drMáriás rajza KOVÁCS ZOLTÁN: Stoplis ripők A múlt esztendő utolsó napjainak egyikén szép csendesen, minden különö­sebb felhajtás nélkül kihunyt az egyik álom, amit még korábban álmodtak meg azok, akik mernek álmodni: a 2008-as labdarúgó Európa-bajnoki pályá­zatunk nem kapott kellő támogatást a nemzetközi szövetségtől, így nem Ma­gyarország, hanem Ausztria és Svájc közösen rendezi a világversenyt. Ha Schmitt Pál önjelölését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztjára, va­lamint a 2012-es nyári olimpiai játékokra történő kandidálást tekintjük, akkor Schmitt sima veresége után immáron a második sportdiplomáciai kudarcon is túl lennénk. (Őszintén szólva, nincs kétségem, mire számíthatunk az olimpiai rendezés jogával kapcsolatban - már ha egyáltalán megpályázzuk, újabban vannak józan hangok.) A hírek szerint pedig egészen jól álltuk a versenyt, állí­tólag a hét kandidáló közül bejutottunk az utolsó körbe, s ha - miként azt a vezetés fejtegeti - a ciprusi küldött nem hagy cserben minket, akkor akár nyerhetünk is. Más kérdés, hogy ugyanezt tudják magukról a svédek, sőt a tö­rök-görög pályázat prezentálói is, de természetesen részint mindez nem sokat ér, másrészt ezek a hírek nem hivatalosak, mert szabály szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottsága részeredményekről nem, csakis a végeredményről tájékoztat. Minden egyéb közlés privát információ, ezekről vitát nyitni aligha érdemes. A második helyezés éppúgy nem ér semmit, mint az utolsó, mert ezek egyformán nem rendeznek Európa-bajnokságot. A magyar küldöttség vezetője, dr. Bozóky szakszövetségi elnök most le­targiába esve közölte, hogy Magyarország a következő másfél évtizedben lemondhat rendezési álmairól, de attól tartok, az igazi csapás az lett volna, ha megkapjuk a rendezés jogát. Egy felmérésre hivatkozva közli a Sport plusz című hetilap, hogy az összes pályázat közül Magyarországé magasan a legdrágább volt, mintegy hárommillió euróból kívánták megrendezni a tornát, jellemző, hogy a második legdrágább orosz pályázat költségvetése még a fele sem volt a miénknek a maga 1,2 millió eurójával (2002. decem­ber 28. Jakab József: A legdrágább pályázat). A többiek csakis utána. Mindösszesen tehát mintegy hétszázmilliárd forintot szándékoztunk az Eb megrendezésére fordítani, ami a bajnak csak a kisebb fele, tragédia majd a verseny után következett volna, amikor a - tegyük föl - sikeresen fölépített öt, legalább harmincötezres befogadóképességű stadionban program szerint magyar bajnoki meccsek következnek a megszokott ezer­ötszázas nézőszámmal. Az eddigiekből remélhetően kellő határozottsággal rajzolódott ki, hogy mindez nem sportkérdés, nem futballkérdés, hanem részben diplomáciai, részben gazdasági kérdés, részben pedig annak kérdése, hogy meddig me­hetünk el önmagunk és sajnos számos állampolgártársunk hülyítésének me­zején. Mint látjuk, elég messzire, és azt is tapasztalhatjuk, hogy ebben az előremozgásban az időnként kapott pofonok sincsenek különösebb józanító hatással. NB.: még nem rendeztük el véglegesen az álmok álmát: pályáz­­zon-e Magyarország a 2012-es nyári olimpiai játékok megrendezésére? Ez a kérdés első megjelenésében is harsányan politikai tartalmú volt, hi­szen aki nemmel válaszol, az destruktív a magyar jövőt illetően, és ehhez már tényleg csak egy kevés demagógia kell (megvolt!), hogy a jobb sorsra érdemes Kokótól kezdve Eperjes Károlyon keresztül a veszteni különösen szerető Schmitt Pálig félmillióan írjanak alá szigorúan politikamentes, ám­bár pártszlogenes íveket. Az éppen aktuális vereséget aztán egyenszöveg követi, ami nagyjából arról szól, hogy szép volt részt vennünk ebben a nemzetközi vetélkedésben, amelynek van ugyan győztese, de egyetlen vesztese sincsen. Vagy: a kandi­­dálás ideje alatt napokig Magyarországról volt szó, ez máris megérte a befek­tetett munkát. Ami az utóbbit illeti, szerintem is megérte, de nem biztos, hogy megérte a beléfektetett pénzt. Egy hivatalos adat szerint a labdarúgó Európa-bajnokság magyar prezentációja 275 millió forintba került, tegyük hozzá, nem hivatalosan állítólag sokkal többe. Nem tudom, hogy mennyit beszélt rólunk a világ - a döntés napján felehetően többször is, a BBC szerint például a magyar pályázat az első körben kiesett, és ezt a hírt később sem cá­folta -, de hogy ez a pompás piárteljesítmény miként viszonyul majd a pénz­hiány miatt sorra félbemaradó pályarekonstrukciós munkálatokhoz, az való­színűsíthető: rossz lesz a hazai és a nemzetközi akusztikája - ahogy ilyen hely­zetben fogalmazni szoktak. Fehérváron, Dunaújvárosban félbemaradtak a stadionrekonstrukciós műveletek, Győrben, ahol a két áprilisi választási for­duló között kellett volna lerakni az alapkövet, még el sem kezdték. Miközben ebben a lázas pályázgatási rohamban, amikor látszólag épül valami, semmi egyéb nem történik, mint a múlt felélése. A magyar sport múltjának felélése, hogy legyünk mi is patetikusak. Sportnagyhatalommá abban a korban lettünk - bármennyire fura ez -, amelyik kozt az ideológiailag legradikálisabb párt minden pillanatban mint a teremtés zsákutcáját említi - alapvetően joggal. Csak ebben az a rossz, hogy míg egyik lábával a sárba tapossa, addig a másikkal ugyanarról szeret­ne a fellegekbe rugaszkodni. Amíg totális elnyomásról beszél egyfelől, addig soha nem múló sikereket emleget, saját hasznára, másfelől. Fáj, nem fáj, az AVO éppúgy a Rákosi-rendszer terméke, mint az Aranycsapat. Fényképet nézek, alighanem 2002 egyik legszomorúbb, legfájdalma­sabb emlékképét. Férfiak állnak egy temetésen, társukat búcsúztatják. Ezek a férfiak kiöregedett futballisták. Az első sorban a Kapus, a Hátvéd meg a Csatár. Szomorú, fáradt, megöregedett arcok. Sok egyforma, sötét öltöny és felöltő. Kopott, viseltes ruhák, ezek az em­berek hiába voltak a világ legjobb futballistái, nem lettek gazdag emberek. Nem is tudom, hogy kinek a szégyene ennek a sok örömöt szerző társaság­nak a türelemmel és méltósággal viselt szegénysége. A szakmai szövetség bi­zonyára a társadalombiztosításra mutat, a társadalombiztosítás meg a labda­rúgók szövetségére. Lehet természetesen egymásra mutogatni, de a szégyen szégyen marad. Nem akarok demagóg lenni, de ha van 270 millió egy nyü­­ves pályázatra, akkor kell hogy legyen valami figyelem ezekre az emberekre is. Ugyan mit ér egy Európa-bajnoki rendezés ahhoz képest, hogy azok az emberek, akik pályafutásukkal lehetővé tették, hogy bennünket még úgy­­ahogy komolyan vegyenek, többségükben szegénységben élnek. Lehet, hogy nem panaszkodnak, lehet, hogy nem akadékoskodnak holmi segélye­kért folyamodva, de úgyszólván minden nekik köszönhető. Javaslom is Bo­zóky, Puhl, Mezey, Makray és egyéb felsővezetőnek, hogy vegye kézbe ezt a fotót és nézegesse. És amikor különböző nagy ívű projektek tervezésébe fog, gondoljon rájuk is, mert megérdemlik. Forintosítsa - ha már mindent forin­­tosítanak - a múltat is -, de úgy­hogy más is kapjon belőle. Szépséges, kegyetlenül igaz történetek Chaim Potok: Óvilági emberek Potoki emberek í­j (A szerző utolsó műve)o ,ily3Kh­· rwb,. ró ii ■ Fiozón­ *lbhó ·"·■» Bp| Ulpius Klasszikusok - A szellem szenvedélye, www.ulpiushaz.hu 71849488400503001 9 770424 884005

Next